A PlayStation 2 felett a Wii
2010. június 26. 14:51, szombat
Az Egyesült Államokban a Nintendo első embere szerint a szoftvereladások terén már meghaladják a Sony eddig legsikeresebb fejlesztését - a 3DS-t nem fogják áron alul értékesíteni.

Hirdetés

A Nintendo háza tájáról több érdekes hír is érkezett azt követően, hogy az E3 rendezvény alatt bemutatták legújabb üdvöskéjüket, a többek között 3D-kijelzővel érkező 3DS minikonzolt. Kisebb visszhangot váltott ki, ám legalább olyan fontos részlet lehet, miszerint a szoftvereladások terén a tengerentúlon már megelőzik a PS2 eredményét, ami nem kis teljesítmény.

Ezt a Nintendo of America vezérigazgatója jelentette ki a befektetők előtt, mégpedig abból a célból, hogy megvédje a Wii eladásainak alakulását. Egyre több olyan vélemény lát ugyanis napvilágot, miszerint a mozgásérzékelő vezérlővel forgalmazott készülék már átlendült a csúcsponton, az általa generált forgalom innentől kezdve egyre kisebb lesz. A cég vezetése azonban ezt nem így látja, ezt pedig azzal igyekszik alátámasztani, hogy bár megtehetnék, mégsem közölnek olyan összehasonlító ábrákat, amelyeken minden más vetélytársat levernek a szoftveres eladások terén.

Az új Nintendo 3DS készülékkel kapcsolatban ezzel egy időben a cég elnöke árulta el egy interjúban, hogy véleményük szerint sikerült megfelelő értéket belepasszírozniuk a kisméretű fejlesztésbe, így nem jelent majd gondot, hogy az előállítási költség magasabb lesz, mint azt a DS esetében megszokták. Az biztosnak tűnik, hogy a kereskedelmi ár is emelkedni fog - bár erről nem szívesen nyilatkoznak, azt az elnök leszögezte, hogy nem fogják áron alul értékesíteni az új fejlesztést, így erről hiába is álmodoznak egyesek.

Eközben persze a Microsoft sem tétlenkedik, ők azonban az Xbox Live szolgáltatás egy új ajánlatával igyekeznek újabb játékosokat toborozni. A családi csomag keretében 99 dolláros éves díj megfizetése ellenében egyszerre négyen vehetik igénybe a platformot - ez ugyan kétszer drágább, mint az Xbox LIVE Gold csomag, ám a résztvevők engedélyezett száma ellensúlyozza a magasabb árat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. júl. 03. 18:07 | válasz | #6
"
3DS...Totálszemből élvezhető (egyébként picit elfordítva már képtorzító), fejfájást okozó (szemgyilkos) csodakütyü.."

cool story bro.
2010. júl. 03. 18:04 | válasz | #5
Nem "pénzéhes gagyi" , hanem "butik".
2010. júl. 03. 18:04 | válasz | #4
Nem pénzéhes butik cég a nintendó , hanem "butik".

Kurvajól nyomják hülyét csináltak mindkét konkurensből. : ))))))

Sony meg mehet a faxba a másolásvédelmével meg kizárásos kijelzőivel (hdmi 1.4 ) , ms meg mehet a faxba alapból.
2010. júl. 03. 15:02 | válasz | #3
3ds totál szemből élvezhető:) Esetek 99%ában az ember totál szemből nézi a kézi konzolokat,minek néznéd oldalról,ráadásul én úgy tudom hogy 30 fokkal megdöntve esik szét a kép és akkor jön ismét a kérdés,miért játszanál úgy hogy 30fokkal elfordítod a gépet vagy a fejed.
2010. júl. 02. 10:58 | válasz | #2
sony fanboy rulz
Skynet  
2010. jún. 27. 12:41 | válasz | #1
Hiába a szarra is rászáll a rengeteg légy...
A nintendo egyre gusztustalanabb üzleti politikát nyom, pénzéhes gagyi cég lett, és ahogy az lenni szokott a sok hülye még éljenez is. Horribilis áron előző generációs konzolok, hozzá tucatrókabőr játékokkal. Ez kell a népnek úgy látszik!

3DS...Totálszemből élvezhető (egyébként picit elfordítva már képtorzító), fejfájást okozó (szemgyilkos) csodakütyü...Ebbe tényleg mindent beletettek.:)