Folytatódik az egyik legnépszerűbb hazai rajzfilmsorozat
2010. június 24. 23:00, csütörtök
Folytatódik a Magyar népmesék, így nemsokára 100 teljes epizóddal büszkélkedhet sokak gyermekkorának kedvenc animációs sorozata. A stílus szerencsére változatlan marad, nem Kis Vuk-szerű modernizálásra kell gondolni.

Az Origó információi szerint az MTV, azaz a Magyar Televízió felkérésére a Kecskeméti Animációs Filmstúdió folytatja a Magyar népmesék című rajzfilmsorozatot. Az egyik legsikeresebb hazai animációs tévésorozat klasszikus, népmesei történeteket dolgozott fel, korábbi epizódjai jelenleg is láthatóak például a Minimax műsorán.


Az "új" Magyar népmesék nem akar sokban különbözni a régitől, tehát a 3D-animációk kedvelői minden bizonnyal csalódni fognak. Az egyik készítő, Horváth Mária, elmondása szerint a rajzolók kézzel fognak dolgozni, a háttér is papíron lesz, mindössze az effektezésben és az utómunkában, valamint a kameramozgásokban fogják igénybe venni a számítógépes segítséget. Az eredeti alkotók közül Jankovics Marcell, mint szakértő kap kreditet a sorozatban.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
FICEK9  
2010. jún. 26. 16:30 | válasz | #9
Ez egy nagyon jó hír! Remélem tényleg meglesz a 100 rész és legalább olyan jók lesznek mint a régiek! Több ilyenre költhetne az MTV! (Mézga család, Dr Bubo, stb....)
2010. jún. 26. 08:37 | válasz | #8
Azért rengeteg rajzfilmben nem takarják ki sőt :)
bippo  
2010. jún. 25. 18:56 | válasz | #7
A rajzfilmben ki szokták csillaggal takarni :)
Meg csak úgy hivatkoznak rá, hogy a csúnyája :)
2010. jún. 25. 14:35 | válasz | #6
Nem kötelező nézni...
winnie  
2010. jún. 25. 12:28 | válasz | #5
én is megdöbbenve olvastam rotcsa kommentjét az erkölcsről, hiszen nem egy népmese sikamlósabb, van, ahol a lyányok megmutatják, mi van a szoknyéjuk alatt, sőt, néven is nevezik a dolgot.

most komolyan, de ki a töknek jut eszébe a népmesékről (népdalokról, akármi népiről) az erkölcs? szép is, jó is, hogy van, de ez nem az erkölcsről szól.
2010. jún. 25. 12:03 | válasz | #4
Azért nem tudom hogy a magyar népmesékből a gyerekek tényleg jó erkölcsi töltéseket fognak be. Pl volt egy rész ahol a Nagy Igazságos Mátyás király azért ki akart végeztetni egy udvari bolondod mert a seggét mutogatta felé. Már ott is voltak a hóhérok a bolonddal egy fánál hogy felakasszák. Persze megúszta de ha az erkölcsi részét nézzük szerintem erősen megkérdőjelezhető
2010. jún. 25. 11:12 | válasz | #3
Hát ja érdekes hogy a stílus mestere is elítélte a CGs rajzfilmeket, bár nekem nincs bajom azokal sem, bár lehet hogy valamennyire igaza is van...

Mellesleg ez a rajzfilm nem csak oscar gyanus, hanem URL=http://hu.wikipedia.org/wiki/Chihiro_Szellemországban]oscar díjas lett.
Rotcsa  
2010. jún. 25. 09:07 | válasz | #2
Ebben a tömegmédia-uralt tetves világban szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekek jó erkölcsi üzenettel bíró tartalmat kapjanak és ne Majka, Pandora,Győzike meg egyéb ilyen hulladékok legyenek a példaképük!
Ha ezen nevelkednének az emberek és nem az rtl en, talán eszükbe sem jutna az a kifordított fogalom, hogy "magyarkodás".....már hülyét kapok, amikor ezt hallom...
2010. jún. 25. 06:38 | válasz | #1
Fohászkodok a jó Istenhez, hogy hatalmas copy legyen. Nagyon remélem, hogy a stílus is megmarad. Persze nem csak a népmesei alaptörténetre mondom, hanem az animációban is jó helyre teszik a poénokat és elég kifejező is lesz. Létjogosultsága meg nem is lehet erősbb, hisz oscar jelölést kapott egy hasonló stílusú animációs film is, a The Secret of Kells, vagyis a Kells titka. Meg kell jegyezni, szintén a kecskeméti rajzfilstúdióban készült egy nagy része.

http://warezblog.hu/filmek/film-eng/244-kells-titka-the-secret-of-kells-dvdrip-oscar-gyanus