![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Saját ügyfeleit használta ki egy spanyol IT-cég
2010. június 24. 10:22, csütörtök
A spanyol rendőrség éveken át nyúló nyomozást folytatott a helyi Cipsa ellen, amely nem elég, hogy a logikai bombákat tartalmazó alkalmazásai segítségével megbénította az ügyfelei számítógépeit, de még ezután szervizszolgáltatást ajánlott fel a pórul járt vállalatvezetőknek.
A logikai bombák olyan alkalmazások, amelyeket úgy programoznak be, hogy egy előre meghatározott időpontban indítsanak el egy kártevőt, amely aztán megbénítja a célpont számítógépes rendszereit. A Cipsa az általa szándékosan és tudatosan okozott károk kijavításáért pénzt kért az érintett partnereitől, akiknek persze fogalmuk sem volt arról, hogy a megmentőik állnak az egész dolog hátterében. Persze az már csak később derült ki, hogy a cégek nem lélegezhettek fel, hiszen a "segítők" újabb logikai bombákkal árasztották el az IT-hálózatokat. A Cipsa kifejezetten kis- és közepes vállalkozások számára fejleszt szoftvereket és különböző szolgáltatásokat is kínál a számukra. A cég ellen azután indult nyomozás, hogy a rendőrökhöz több online bejelentés is érkezett. A nyomozók olyan sok információt kaptak, hogy az ügyben egy külön CORDOBÉS nevű csoportot hoztak létre, amelynek tagjai számára lassan összeállt a kép. Az összehangolt akcióban végül a Cispa székhelyén nem csak a három fő gyanúsítottat vették őrizetbe, hanem számos számítógépet és más hardvert is lefoglaltak, amelyeket igazságügyi szakértők fognak átvizsgálni lehetséges bizonyítékok után. Az esetről a Guardia Civil a vállalat minden ügyfelét értesítette és egyúttal várja a felmerülő kártérítési igényeket. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|