Hétszáz tanulói laptop segíti az oktatást ősztől Szegeden
2010. június 21. 20:54, hétfő - Forrás: MTI
Mintegy hétszáz tanulói laptop segíti az oktatást ősztől Szegeden; a Társadalmi Megújulás Operatív Program során elnyert kilencven milliós forrásból megvalósuló fejlesztésre hat intézmény jogosult - mondta Solymos László (MSZP) alpolgármester hétfőn, a projektnyitó rendezvényen.

Hirdetés

Mint a politikus kifejtette: a korábbiakban a külső fejlesztések, épületjavítások, kiegészítések valósultak meg, s most már a belső tartalom is korszerűsödik. A jövőben is figyelemmel kísérik azokat a pályázatokat, amelyekkel újabb eszközbeszerzés valósulhat meg. Így heteken belül - valószínűleg újabb pályázat keretében - az önkormányzat valamennyi intézményébe kilencszáz számítógépet, háromszáz komplett rendszert tudnak telepíteni, interaktív táblákkal, illetve egyéb informatikai eszközökkel.

A mostani fejlesztésben részes hat iskola - az Alsóvárosi Általános Iskola, a Béke Utcai Általános Iskola, a Rókusi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a Tisza-parti Általános Iskola, a Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola József Attila Tagintézménye, valamint a Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye - korábban részt vett egy kompetencia alapú programban, s ennek alapján indulhatott ezen a pályázaton is.

A tanulói laptopok mellett a pénzből tanári eszközöket, tárolókat és egyéb készülékeket is beszereznek, amelyeket az intézményekben használhatnak. A tervek szerint a júliusi közbeszerzést követően már a tanév elejére beszerzik az eszközöket - közölte az alpolgármester. A program célja, hogy segítsék a szemléletváltást az oktatásban, javuljon a nevelő-oktató munka minősége, a gyermekek motiválhatóbbak legyenek, illetve könnyítsék az elektronikus adminisztrációt.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jún. 22. 11:36 | válasz | #1
Nemtom szegeden hogyvan de nálunk Hódmezővásárhelyen nem azzal van a gond hogy milyen gépet használunk hanem hogy mikor folyik a tetőn keresztül a víz a gépekre és hasonlók. A másik suiból meg hetekig nálunk voltak délutánonként mer nem volt fűtés. Szóval szerintem nem a gépekkel kéne elsősorban törődni(persze az is fontos) hanem hogy normális körülmények legyenek az iskolában és a !penészes! öltözőbe ne úszógatyába akarjunk bemenni