Lufisztárokkal van tele Hollywood?
2010. június 28. 23:35, hétfő
Hollywood szerint a mozizók szörnyen kiismerhetőek, közülük is a tinik a legbefolyásolhatóbbak, holott már többször bizonyították, hogy ez nincs így.

Nyakunkon az Alkonyat: Napfogyatkozás premierje, ezért muszáj pár szót ejtenünk a sztárkultuszról, mely manapság meglehetősen ellentmondásosan működik. Hollywood mozifilmjeinek eladásában mindig is nagy hangsúlyt fektetett a "star power"-re, a húzónevek erejére. Ennek köszönhető, hogy az A-listás sztároknak sokszor elég kiírni a nevét a film címe elé, s a nép, az istenadta, máris özönlik a filmszínházakba.


Persze ez a gondolkodás meglehetősen leegyszerűsített, afféle Mórickás elképzelés, mégis nagyon sokszor beválik. Hogy friss premierekről ejtsünk szót, Amerikában pénteken mutatták be Adam Sandler új filmjét, a Nagyfiúkat (Grownups), mely első hétvégéjén 40,5 millió dollár bevételt ért el. A Sandler-filmek közül ugyanígy nagyjából 40 millióval startolt annak idején a Klikk, vagy a Zohan, az 50 első randi vagy a Ki nevel a végén?, sőt, a Férj és Férj sem maradt el sokkal. (A színész tavaly buktája, a Ki nevet a végén? a tipikus kivétel, s a télen bemutatott családi film, az Esti mesék sem illik a sorba.) Ebből az a trend tűnik helyesnek, miszerint Adam Sandler + nyár + komédia = minimum 40 millió dolláros kezdés. A sort persze lehet folytatni a 20 millió dollárra mindig képes Denzel Washingtonnal, vagy az azóta lefele tartó egykori Jodie Fosterrel, de folyamatosan megbízhatóan teljesítő színész kevés van.

Persze, hogy ugyancsak friss példával cáfoljuk meg az efféle gépies levezetéseket, elég felhozni Tom Cruise közel sem jól kezdő akciófilmjét, a Kéjjel-nappalt. A Knight & Day eredeti címre hallgató mozit egyesek szerint lehet, hogy a magában nagy bevételt sosem vonzó Cameron Diaz mérgezte meg, vagy egyszerűen csak Cruise nem olyan kapós, mindenesetre a sorozatban 100 milliós összbevételeket produkáló színész ezúttal rossz lóra tett. Ebből is látható, hogy érvényesül az "egyszer fent, egyszer lent" elv, minden színésznél elérkezik valamikor egy hullámvölgy, aminek egyik oka, hogy változik a közönség nevekre való fogékonysága.

Annak idején Kristen Stewart is Jodie Foster mellett kezdte, 30 milliós nyitóhétvégével

Befolyásolható vagy?
Igen.
Nem.
Éppen ezért véli úgy Hollywood, hogy az állandó utánpótlással rendelkező tinédzserek preferenciái egy bizonyos ideig állandóak, s az ember azt gondolná, hogy ha egy korcsoportot és annak ízlését könnyen fel lehet térképezni, akkor az a tiniké. (Leegyszerűsítve úgy tűnik, mintha a sikerhez elég lenne egy búsképű lovagot, vagy egy közepesen duzzadó ajkú modellányt küldeni eléjük - nemi preferenciáktól függően.) Jelenleg a legnagyobb hisztériát az Alkonyat-sorozat generálja a tinik között, tavaly például nyitónapi rekordot állított fel a film, s a nézői fanatizmus mértékét az is jelzi, hogy ezt több rekord nem követte, azaz a rajongás abban nyilvánul meg, hogy mindenki az első napok látni akarta az új Alkonyatot. Épp ezért összbevételben már messze lemaradt a legsikeresebb filmektől, s a sokszor jegyet váltóknak köszönhetően vélhetően a való nézőszáma is jóval kevesebb, mint amennyire a dollárban kifejezett végösszeg utal. (Ergó még mindig többen szeretik a Pixart, mint a vámpírokat, csak utóbbiakat már az első napokon szeretni akarják. De nagyon.)

És, ha már siker az Alkonyat és hihetetlenül nagy személy kultusz övezi a főszereplőket (jelen esetben Robert Pattinsont, Kristen Stewartot és most már Taylor Lautnert is), akkor azt hinnénk, hogy az ő sztárerejükre lehet építeni. Ugyanis egy tininek, gondolnánk, az a lényeg, hogy lássa nagy kedvencét, az már nem fontos, hogy miben. Ez logikusnak tűnik, hiszen a kevésbé sikítozó felnőtteket is érdekli Washington, Smith vagy Sandler, ezért a kedvenceikhez kötődő tinik még kiszámíthatóbbnak tűnnek.


Viszont hiába került az Alkonyat után mozik Kristen Stewarttól a remek Kalandpark (16 millió dollár amerikai bevétel), a The Yellow Handkerchief (300 ezer dollár amerikai bevétel) és a The Runaways (3,5 millió dollár amerikai bevétel), mindegyik gyengén szerepelt - utóbbit minden 100. Alkonyatos nézte meg. A lányokban sem lehetett bízni, hiszen Pattinsontól a Little Ashe csak 500 ezer, míg az elfogadható Emlékezz rám (Remember Me) 19 millió dollár bevételt hozott - holott az Alkonyat: Újhold első napján több mint 70 milliót termelt. Valószínűleg ez a sors vár a nálunk forgatott Bel Ami-ra, amivel tele volt a hazai bulvársajtó, de mint film, senkit nem fog érdekelni.

Akkor levonhatjuk azt a következtetést, hogy Hollywood teljesen félreérti a sztárok jelenségét? Vagy azt, hogy a sztárokhoz való ragaszkodás abszurd módon csak a középkorban alakul ki? A fenti adatok mellett már nem is meglepő, hogy a tinilányok mellett, a tinifiúk sem vehetőek meg egy menő filmben szereplő színész nevével. A két Transformers-filmben a robotok között őrlődő, Megan Fox ugyanis hiába szerepel sokak nedves álmaiban, úgy tűnik, hogy csak Shia Labeouf biztonságot adó karjaiban érdekli a fiúkat. A gigantikus bevételű akciófilmek mellett ugyanis Fox minden szinten megbukott: mind képregény-filmjével (Jonah Hex - 9-11 millió dollár), mind erotikus beütésű horrorkomédiájával (Ördög bújt beléd - 16 millió dollár), de még a viszonylag jó Hogy veszítsük el barátainkat és idegenítsük el az embereket? című próbálkozásával is (3 millió dollár).


Mint látható, nincs biztos recept a sikerre, kiszámíthatatlan a közönség, és éppen ezért értékelődik fel az olyan színészek kedveltségének jelentősége, mint mondjuk Shia Labeouf. Ő ugyan mondhatjuk, hogy beleült a tutiba, hiszen a Transformers 1-2 és az Indiana Jones 4 nélküle is siker lett volna, azonban 2007-ben a Disturbiát, 2008-ban pedig a Sasszemet képes volt egyedül megnyitni 20-30 millió dollárral, s aztán sikerre vinni. Pedig ezen filmeknél nagyon még társa sem volt a plakátokon, hacsak Michelle Monaghant nem lehet annak nevezni. Hogy ki lesz az utódja, ki lehet az az új, ifjú csillag, akinek pusztán a nevével el lehet adni egy filmet, még nem tudni, mindenesetre Hollywood a már említett Taylor Lautnert szeretné akciófilmes sztárként látni. Az ő első bevetésére 2011-ben kerülhet sor, a menekülős Abductionnel, majd a Stretch Armstronggal. De a Karate kölyök sikere Jaden Smith ázsióját is eléggé felvitte. A kérdés, hogy mennyire volt ő faktor a dolláresőben?

Hirdetés

Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. júl. 02. 14:39 | válasz | #33
Megan Fox inkább vákuumk*rva, mint színész...:D
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. júl. 01. 14:14 | galéria | válasz | #32
Ki az a Kristin Stewart? Ehh, öreg vagyok már.
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. júl. 01. 14:12 | galéria | válasz | #31
Mi? Ez a Shia Labeouf mitől akkora ász? Én elhiszem hogy a cikk írónak nagy kedvence (ezt már korábban megírta,... kár hogy más cikkíró meg se nagyon említi ezt a nevet sehol), de szimplán középszerű. A filmek amikben szerepelt, pedig nem miatta sikeresek.
Neve egy színészenek max akkor van mikor 10 éve húzza be a moziba a nézőt.
2010. jún. 30. 17:33 | válasz | #30
Na igen. Ha nekem azzal jönnének, hogy Kristin Stewart az Alkonyat sztárja, bla-bla-bla, háááát. Alkonyat fos film, nem erről fog eszembe jutni a kiscsaj.
Viszont a Kalandparkban és a Pánikszobában jól nyomta. A Runaways-t még nem láttam, de bizodalmam van felé.

Ha csak a Twilight alapján kellene ítélkezném egy filmjét sem nézném meg.

djw  
2010. jún. 30. 17:01 | válasz | #29
hol vannak már manapság olyan nevek, mint bud spencer és terence hill? alkonyat... mennymár...
2010. jún. 30. 13:08 | válasz | #28
Ami remekül szemlélteti, mennyire befolyásolhatóak egy egyszerű kérdéssel.

Magunk között szólva, mindenki befolyásolható. Csak az a kérdés, kit mivel. Engem a svéd szurkolólányokkal, ha azon múlik, zöldre festett himbilimbivel szaladok végig a Váci úton. :)
2010. jún. 30. 00:20 | galéria | válasz | #27
"Befolyásolható vagy? Nem. (68%)" - a sok zombi nyomta neki felháborodva hogy Ö aztán nem, ehehe :-D
2010. jún. 30. 00:07 | válasz | #26
Ennek a Twilight-os csávónak olyan irritáló feje van, hogy még Teréz anya is bemosna neki egyet, ha élne.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jún. 29. 20:45 | galéria | válasz | #25
bippo  
2010. jún. 29. 20:12 | válasz | #24
Így öregen (20) már nem is kell, mi?!
2010. jún. 29. 19:51 | válasz | #23
Stewart "fiatalon"? Most talán öreg? Vagy Patrick Stewart-ra gondolsz?
2010. jún. 29. 19:38 | válasz | #22
Stewart átlagosan szép, semmi kiemelkedő. Fiatalon jobb volt.
2010. jún. 29. 19:33 | válasz | #21
Ja Stewart, marha jól néz ki. Ha már állatot említesz, miért nem inkább a bulldogot? Arra jobban hasonlít a feje. Fox meg, sajnálatos módon, szétbotoxoztatta a fejét, előtte sem az volt az erőssége, de most úgy néz ki, mint akit sírva balzsamoznának és örömmel fásliznának az egyiptomi főpapok...
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jún. 29. 17:45 | galéria | válasz | #20
Ez maximálisan igaz, valóban elérhetetlen számomra Fox csajszi, sőt az olyan kaliberű nő is. :( Gondolom neked nem, te álompasika! :)
2010. jún. 29. 15:35 | válasz | #19
Ezzel a hülye viselkedéssel, és Istenítéssel csak azt mutatod meg, hogy számodra elérhetetlen egy olyan "kaliberű" nő mint Megan Fox, és 30-35 évesen vagy egyedül élsz és csak álmodsz egy nőről, vagy a feleséged/barátnőd hasonlóan néz ki a képen szereplőhöz.
2010. jún. 29. 14:32 | galéria | válasz | #17
Justil  
2010. jún. 29. 14:07 | válasz | #16
béna csaj -> értsd: nem ronda, nem gusztustalan, de nem is szimpatikus.

áruld már el nekem, hogy mi olyan extra a csajon:

Justil  
2010. jún. 29. 14:03 | válasz | #15
nem értem mire jó ez a fölényeskedős stílus. szerintem béna csaj, nem hogy szórakozóhelyen, de a strandon/utcán jobbak fordulnak meg...
2010. jún. 29. 13:52 | válasz | #14
És te azt mégis miből gondolod, hogy nem jobb a nője(már ha van) mint Megan Fox? Én simán sunáznám Megan Foxot, de nem akkora nagy szám a csaj, lemész egy szórakozóhelyre 100x jobb bulák fordulnak meg.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jún. 29. 13:20 | galéria | válasz | #13
Aha, ja. Szeretnél te olyan (mű) melleket fogdosni kis barátom...
Justil  
2010. jún. 29. 13:01 | válasz | #12
Szerintem egy műnő, de köszi, nem vagyok homár.
2010. jún. 29. 12:30 | válasz | #11
Azért Megan Fox adja...
2010. jún. 29. 12:15 | válasz | #10
"Az Emlékezz rám c. filmet Pattinson-on kívül semmi nem tudta eladni, bár szerintem az bitang jó film, én tudom ajánlani."

Ráadásul kiderült, hogy Pattinsonba némi tehetség is szorult.
2010. jún. 29. 11:15 | válasz | #9
A bevételi adatok szerint sosem a jó sztori adja el a filmet, hanem a körülötte lévő hype. Az éves bevételi listák élén folytatások vannak, utána pedig remake-ek. A siker érdekében egy olyan világot kell teremteniük, amely vonzza a közönséget, és szerethető, már a trailerben is eladható karaktereket kell felmutatni. Onnantól kezdve már mindegy, hogy rossz-e a film, ha a látvány, hangulat és főszereplők megveszik kilóra az embert. Illetve az alapszituáción lehet még érdeklődést kicsikarni, de többnyire annak is klisé lesz a vége.

A SasSzemben alaptörténetében pedig sokan felfedezhették Orwell 1984 c. könyvét, amire eléggé hajaz, ami pedig felkelthette egyesek érdeklődését, a Disturbia pedig Hitchcock egyik legjobbjára, a Hátsó ablakra hajaz. Az Emlékezz rám c. filmet Pattinson-on kívül semmi nem tudta eladni, bár szerintem az bitang jó film, én tudom ajánlani.
winnie  
2010. jún. 29. 11:11 | válasz | #8
"Jó story-val lehet(ne) nagyot kaszálni, de ez hiánycikk mostanában Hollywoodban."

jó sztorival sosem lehetett kaszálni biztosan. tele van jó sztorival hollywood. hidd el, tele van. de a kommented is mutatja, hogy nem tudsz róla. hiába van sok film jó sztorival, ha a reklámok nem jutnak el hozzád. és, ha el is jutnak, akkor sem azt fogják hirdetni, hogy "ennek a filmnek jó sztorija van!"
JTBM  
2010. jún. 29. 10:16 | válasz | #7
Jó story-val lehet(ne) nagyot kaszálni, de ez hiánycikk mostanában Hollywoodban.
Rossz story-t jó szinész sem tud eladni.

Az utóbbi 2-3 évben Hollywood szenved, valamit változtatniuk kell.

Addig is a sorozatok uralják a film business-t, bár mostanában azok is kezdenek leülni.

Lehet, hogy köze van a pár évvel ezelőtti író sztrájkhoz. Lehet, hogy sok jó író más elfoglaltság után nézett. Maradtak a közepesek.
Jó írók nélkül pedig nincsen Hollywood...
JeD  
2010. jún. 29. 09:57 | válasz | #6
"egykori Jodie Fosterrel"? Ez nekem új. Meghalt, vagy csak átalakult? :D
2010. jún. 29. 09:45 | válasz | #5
67 % hazudik? Soha nem nézett filmet azért, mert "valaki" volt benne? Na jó, persze. Belenyúltam sok vacakba, amiről semmit se tam, csak monnyuk, h. Bruce Willis... "Ti" talán nem?
Amúgy peace... :-)
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jún. 29. 09:14 | galéria | válasz | #4
Kristen Stewart marhajó csajszi lett. Megan Fox pedig alap, akinek nem tetszik külsőre, az meleg.
Mister  
2010. jún. 29. 08:58 | válasz | #3
Pattinson, ha vége lesz az Alkonyat szériának, úgy tűnik el majd a süllyesztőben, hogy észre sem fogjuk venni többet.
2010. jún. 29. 08:49 | válasz | #2
76% nem?:D Hogyne... Van Megan Fox-nak az a Jennifer's Body c. horror filmje, sok helyen láttam, hogy emberek írták csak miatta szenvedték végig azt a sz*r filmet. Ugyanígy van egy más eyecandy színészekkel is vagy nagyobb nevekkel(Robert Pattinson, Brad Pitt, több nem jut most eszembe). 1 nagy név + 1 jóképű faszi + a csaja akinek robbanás után lobog a csöcse = Kasszasiker
2010. jún. 29. 08:42 | válasz | #1
Hát, ha a TF-ben, a Sasszemben mások szerepeltek volna, akkor is megnéztem volna.
Alkonyat 1. részét otthon néztem meg, mert kíváncsi voltam. Szar film. a 2. részt meg kénytelen voltam (csaj elvonszolt :) ). A 3. részt max ha nem lesz majd semmi dolgom otthon és nagyon unatkozok. Ha mások szerepeltek volna az Alkonyatban nagy valószínűséggel akkor is fos filmnek tartanám.