Halogatja a spanyol kormány a kalózkodás elleni szabályozást
2010. június 21. 08:02, hétfő
Mintegy negyvenezer aláírást gyűjtött össze az egyik spanyol jogvédő szervezet, amellyel az ellen tiltakoznak, hogy a kormány halogatja az illegális letöltés visszaszorítására irányuló jogszabályok elfogadását. A jogvédők szerint a kalózkodás miatt a spanyol gazdaság mintegy 500 millió euró veszteséget könyvelhetett el.

Hirdetés

Jose Luis Carrera, a spanyol jogvédő szervezet, az AEVIDEO elnöke adta át a spanyol parlamentnek azt a negyvenezer aláírást tartalmazó ívet, amelyben a jogvédők a spanyol kormány tétlensége ellen tiltakoznak és a kalózkodás megakadályozására irányuló intézkedés mihamarabbi elfogadását sürgetik. A kormány januárban mutatta be, majd márciusban terjesztette be a parlament elé azt az intézkedéscsomagot, amely az illegális letöltést biztosító oldalak bezáratásával kívánja a kalózkodás mértékét visszafogni. A törvénytervezet legkorábban október végén, november elején kerülhet elfogadásra.

Az AEVIDEO szerint a kormány nem érdekelt a törvény elfogadtatásában, mivel tart a társadalmi ellenállástól és szavazóbázisa meggyengülésétől. Az ellenzék vélhetőleg ugyanezen okból szintén nem sürgeti a tervezet parlamenti megtárgyalását. Carrera a petíció átadásakor azonban hangsúlyozta, komoly gazdasági érdekeltsége fűződik az állam vezetésének ahhoz, hogy az illegális letöltést mérsékeljék. A jogvédő szerint a gazdaság tavaly mintegy 500 millió euró összegű adóbevételtől esett el, míg a film-, zene- és videóipar 1,5 milliárd eurónyi veszteséget könyvelhetett el.

Az illegális letöltés globális mértékének mintegy 20 százalékáért a spanyol internetezők felelnek. A legtöbb szakértő a megengedő kultúrát teszi felelőssé a kalózkodás helyi elterjedtségéért. Carrera szerint azonban ezt a kultúrát meg lehet változtatni, mint mondta, korábban a gyors és szabálytalan vezetés is jellemző volt a spanyolokra, de határozott törvényekkel, releváns büntethetőséggel sikerült jelentősen átalakítani a közlekedési kultúrát.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Cat  
2010. jún. 22. 02:53 | galéria | válasz | #10
"Nyilván több a spanyol warezos mint a kínai/indiai..."

Spanyolnyelvű tartalmat nem csak Spanyolország állít elő, hanem Latin-Amerika is. Mexikóban pl. 100 millió, de az USA-ban is több tizmillióan vannak már. És hiába van egymilliárd kínai/indiai, ha töredéknek van pénze netkapcsolatra. A spanyolajkúak azért jóval fejlettebb országokban laknak, és hiába vannak "csak" 400 millióan, jóval nagyobb arányban vannak a neten, mint a két általad említett óriás.
boond  
2010. jún. 21. 23:28 | válasz | #9
"A legtöbb szakértő a megengedő kultúrát teszi felelőssé a kalózkodás helyi elterjedtségéért."

Érdekes hogy kevésbé megengedő kultúrákban is torrenteznek, töltögetnek, sőt diktatúrában is...
2010. jún. 21. 16:14 | galéria | válasz | #8
Az illegális letöltés globális mértékének mintegy 20 százalékáért a spanyol internetezők felelnek.

Ezt a hazugságot... Nyilván több a spanyol warezos mint a kínai/indiai...

A legtöbb szakértő a megengedő kultúrát teszi felelőssé a kalózkodás helyi elterjedtségéért.

Nem az irreális luxusárakat? Mitől "szakértők" ezek a fizetett kóklerek?
2010. jún. 21. 16:11 | galéria | válasz | #7
a kormány nem érdekelt a törvény elfogadtatásában, mivel tart a társadalmi ellenállástól és szavazóbázisa meggyengülésétől

Ebből látszik hogy ott még demokrácia van. :)
Bren X  
2010. jún. 21. 14:17 | válasz | #6
Amikor még lakótelepen laktam ilyen leválós lehetőség nem létezett. Ebben a családi házban meg annyit fűt az ember amennyit ki tud fizetni. Van is télen vagy 15-16 fok...:-/
2010. jún. 21. 13:52 | galéria | válasz | #5
hogy találtak ezek 40 ezer barmot?
morden  
2010. jún. 21. 12:59 | válasz | #4
Ej, a helyi bsa dolgozik rendesen, azért egy 45 milliós országra azt mondani hogy a globális letöltés 20% az övék az nem semmi, amúgy kíváncsi lennék, hogy a letöltés mellett mennyi aláírás jönne össze, gyanítom nem 40 ezer :D
2010. jún. 21. 12:34 | válasz | #3
Próbáltál te már társasházzal leválni távfűtésről? :)) Büntetik az elvetemült napelemezőket rendesen.

Pl: http://old.hirado.hu/videotar/?tag=11946
Bren X  
2010. jún. 21. 11:34 | válasz | #2
Bocs a sok "most"-ért
Bren X  
2010. jún. 21. 11:33 | válasz | #1
Ha mindenkit elítélnének akinek valaha is köze volt akár egy illegálisan letöltött számhoz is. Akkor a bolygó lakosságának a kétharmada mehetne a sittre. Most, hogy elmúlt a "kommunizmus", a narkó sokk, a pedofilokat is elkapják, a terrorizmus rémképe sem annyira fenntartható, most elővették a világ leggonoszabb és legelvetemültebb figurájának a képét a "Gaz Torrentezőét". Most igazából nem tudom ki lesz a következő, a napelemet a házára tetető polgár, aki nem gazdagítja tovább az áramszolgáltatót? Vagy az aki otthon süt kenyeret és így taszítja nyomorba a vacak portékát előállító péket?