|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Döntés a DT megfigyelési ügyében
2010. június 15. 13:26, kedd
Vádemelés lesz, de úgy tűnik, hogy a Deutsche Telekom egykori vezetői megmenekülnek a felelősségre vonás elől.
Mostanra kiderült, hogy az érintett személyek ebbe semmiképpen sem nyugszanak bele és Herta Däubler-Gmelin, az 54 károsult érdekeit védő ügyvéd már jelezte: nem hagyják ennyiben a dolgot. A jogász közölte: "Az, ahogyan az érintettekkel bánnák, szinte drámai." Órákkal később Fred Apostel bonni főügyész valóban bejelentette, hogy Rickére és Zumwinkelre nem sikerült rábizonyítani, hogy megsértették a levél- és távközlési titkok megsértését. A hivatal két éven át nyomozott a két vezető és további 11 gyanúsított ellen. Az ügyészek azt akarták tisztázni, hogy Ricke és Zumwinkel tudtak-e a Clipper és Rheingold fedőnevű akciókról, vagyis a felügyelőtanácsi tagok és újságírók ellenőrzéséről. A döntésbe a Ver.di szakszervezeti szövetség mellett a Deutsche Telekom jelenlegi vezetői sem nyugszanak bele, utóbbi szóvivője azonnal kijelentette, hogy fenntartják a korábbi 1-1 millió eurós kártérítési igényüket és készek akár polgári peres eljárást is indítani. A határozatot támadta a Német Újságíró Szövetség (DJV) is. Däubler-Gmelin az ügyészek munkájáról lesújtó véleménnyel volt, szerinte a hivatal munkatársai egész egyszerűen semmibe vették az áldozatok jogait. A döntésről Rickén és Zumwinkelen kívül nem tájékoztatták az érintetteket. "Ez nem csak az ügyészség rossz stílusát bizonyítja, hanem egyúttal a törvényi előírások megsértését is jelenti" - tette hozzá az egykor igazságügyi miniszterként dolgozó jogász, aki Gerhart Baum volt belügyminiszterrel együtt harcol a megfigyeltek igazáért. Persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor lesz-e egyáltalán felelősségre vonás és ha lesz, kik viszik majd el a balhét? Fred Apostel sajtótájékoztatóján erre is fény derült: 42 esetben sikerült bizonyítani a szövetségi adatvédelmi törvény megsértését, emiatt a DT három munkatársa, köztük Klaus Trzeschan, a vállalat biztonsági részlegének egykori vezetője, illetve az ügyben érintett berlini IT-cég ügyvezetője ellen emelnek majd vádat. Trzeschant emellett sikkasztással, míg a berlini IT-vállalkozót sikkasztással és zsarolási kísérlettel egyaránt vádolják. 2008 májusában vált ismertté, hogy az elnökségben és a felügyelőtanácsban lévő kiszivárogtatások megelőzésére és felderítésére a Deutsche Telekom 2000 óta adatokat gyűjtött vezető munkatársairól és riporterekről. Később bebizonyosodott, hogy a cég korábbi vezetői összesen 55 személyt figyeltettek meg és bankfolyószámlákat is ellenőriztettek. A megszerzett távközlési adatokat egy berlini tanácsadó cégnek kellett kiértékelnie. Az akciók fedőneve Clipper és Rheingold volt. Kapcsolódó cikkek
![]() King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |