Mi lesz a Palmmal?
2010. június 10. 23:01, csütörtök - Forrás: Napi Online
A HP 1,2 milliárd dolláros akvizíciós tervével kapcsolatban Mark Hurd, a társaság vezetője kijelentette, hogy a Palm felvásárlásának célja nem az, hogy a cég megjelenjen az okostelefonok piacán.

Hirdetés

Nem tisztázottak a HP szándékai a Palm felvásárlásával kapcsolatban. A piaci reakciók ez alapján azt várták, hogy a felvásárlást követően a HP kivonul az okostelefonok piacáról, így a társaság kénytelen lett tisztázni álláspontját, mely szerint erről nincsen szó - írja a Marketwatch. A gyorsan növekvő, ám nagy versenyt hozó piacon a Palm nem teljesített jól, a top 5 eladó között sincs benn az amerikai piacon, így nehéz versenyre számíthat. Az akvizíció legfontosabb mozgatórugója a Palm által kifejlesztett WebOS operációs rendszer, amit az okostelefonok mellett tábla PC-ken és nyomtatókon is lehet használni, ugyanakkor a társaság is elismeri az okostelefon-piac jelentőségét.

Szintén a társasághoz kapcsolódó hír, hogy vádat emel a HP ellen egyik alvállalkozója. A nyomtatópatronokat gyártó Turgon szerint a számítógépgyártó szerződések ígéretével és néhány megállapodással szerezte meg a társaság üzleti titkait, majd 2010 januárjában felmondott a társaságnak. Amennyiben a HP felhasználja a Turgontól megszerzett információkat, a társaság létét veszélyezteti. A vádirat üzleti titkok hűtlen kezelésével és csalással vádolja a HP-t - írja a Reuters.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás