Törökország letiltotta a YouTube-ot és a Facebookot
2010. június 9. 11:19, szerda
Az európai uniós tagságra vágyó állam ismeretlen okokból ismét blokkolja a népszerű szolgáltatásokhoz való hozzáférést.

Hirdetés

Az International Business Times című online lap tudósítása szerint a jelenlegi blokád egyaránt érinti a YouTube-ot és a Facebookot, valamint számos kisebb szolgáltatást, így a Feedburner hírgyűjtő platformot és a Google Docs internetes irodai programot. A Google keresője ugyanakkor továbbra is zökkenőmentesen használható. A Facebook elérhetetlensége mindenképpen meglepetésnek számít, hiszen Törökországban található az egyik legaktívabb és legnagyobb létszámú Facebook-csoport, amelynek becslések alapján több, mint 20 millió tagja van. Ez azonban láthatóan cseppet sem érdekelte a döntéshozókat.

Minden felhasználó, aki egy blokkolt honlapra látogat egy internetszolgáltatói figyelmeztetést lát, amely szerint az adott portál elérését jogi okokból lehetetlenítették el. Az intézkedés okát és részleteit eddig sem az internetszolgáltatók, sem pedig a kormányhivatalok nem közölték.

A Webrazzi.com török IT-blog szerette volna kideríteni az igazságot. A szerkesztők annyit tudtak meg, hogy néhány internetszolgáltató - bizonyos jogi problémák elkerülésére - előre alkalmazni kezdte a YouTube-hoz rendelt IP-cím szűrőt. A céljuk az volt, hogy az illegálisnak minősülő tartalmakat, illetve magát a videomegosztó platformot elérhetetlenné tegyék. A blokád végül minden olyan szolgáltatásra kiterjedt, amely kapcsolatban állt akár csak egyetlen YouTube-videóval is, például YouTube-linkekre mutatott, vagy azokat megjelenített.

A Gazetreport.com viszont arról számolt be, hogy a blokkolás elrendelése a török tájékoztatási minisztérium miatt van, mivel a szaktárca "néhány Google-szolgáltatást korlátozni kíván". Törökországban egyébként az elmúlt években többször is blokkolták a hatóságok a YouTube-hoz való hozzáférést. Előbb 2007 márciusában és szeptemberében, majd 2008-ban és végül tavaly került sor hasonló intézkedésre.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jún. 10. 13:50 | válasz | #11
Na csak vágyakozzanak a tagságra, mert azt a büdös életbe nem fogják megkapni.
2010. jún. 10. 12:37 | válasz | #10
én nem szarom le.
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. jún. 10. 10:22 | galéria | válasz | #9
Ki nem szarja le, hogy mit parodizáltak ki? Tiltsák le azt az egy videót, oszt csókolom. Legközelebb mi lesz? Letiltják a Googlet, mert mohamedre kidob pár képtalálatot?
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. jún. 10. 10:16 | galéria | válasz | #8
Na mire? Én és az únió jól elvagyunk.
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. jún. 10. 10:15 | galéria | válasz | #7
Gondolod ott ez nem megy? Talán egyelőre nem, de pár év és őket is fogják b@szogatni.
2010. jún. 10. 09:39 | válasz | #6
Egyáltalán NEM ISMERETLEN OKOKBÓL! Legfeljebb a szerencsétlen SG szerkesztők nem néztek utána. A mocskos zsidó kutyák ugyanis kiparodizálták a török halottakat és békeaktivistákat, akiket Gáza felé menet gyilkoltak le.
Itt megnézhetitek a cionisták újabb remekművét: http://www.youtube.com/watch?v=FOGG_osOoVg&feature=player_embedded

2010. jún. 10. 08:38 | galéria | válasz | #5
úgy értette az az egy ember aki egy személyben képes volt kollektíven senkiházizni te szerinted :), hogy az uniobol maradjanak kint nem a fészbukra gondolt
2010. jún. 10. 08:05 | válasz | #4
Török ismerősöm mégis vígan használta. Ennyit a kollektív "senkiházizásról".
2010. jún. 10. 00:38 | válasz | #3
Jobban járnak, ha kívül maradnak. Mi bent vagyunk és lám mire mentünk vele...
Hegi90  
2010. jún. 09. 16:10 | galéria | válasz | #2
Mert a "letöltesz két mp3-at, mész a gyilkosok közé börtönbe" viselkedés sokkal jobb, nem?
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. jún. 09. 14:59 | galéria | válasz | #1
És az ilyen senkiháziak akarnak úniós tagok lenni?