![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Digitalizálják a Bletchley Park anyagait
2010. június 7. 16:15, hétfő
A második világháborúban a brit-amerikai kódfejtők otthonául szolgáló létesítmény dokumentumait szeretnék megőrizni és elérhetővé tenni digitális formában az utókor számára is.
Simon Greenish, a Bletchley Park Alapítvány vezetője már régóta digitalizálni akarta az iratokat, azonban erre előbb azért nem volt lehetősége, mert azok még szigorúan titkosnak számítottak, majd nem volt meg a szükséges anyagi és technikai háttere. Ekkor jelezte a Hewlett-Packard, hogy kész számos szkennert, valamint az azokat kezelő személyzetet felajánlani. A projekt költségeit a vállalat több tízezer euróra becsülte. A beszkennelt dokumentumok között vannak a második világháborúban megfejtett kódolt német rádióüzenetek, továbbá háborús jelentések és fotók. Greenish úgy vélte, hogy az összes anyag digitalizálása várhatóan öt évet vesz majd igénybe. Az első beszkennelt iratok azonban már jóval előbb elérhetők lesznek. Az is eldőlt, hogy a fájlok egy részét ingyen, a másik felét azonban csak némi díj kifizetése ellenében lehet majd megtekinteni. A szakemberek azt remélik, hogy az archívum digitalizálásával új ismeretekre tehetnek szert a második világháborúval kapcsolatban és a dokumentumok hozzájárulhatnak egyes semleges országok akkor pozíciójának és magatartásának megvilágosításához és megértéséhez. Így például néhány jelentésből kiderült, hogy gazdasági kapcsolatok voltak a semleges Spanyolország és a tengelyhatalmak között. A Bletchley Parkban 2007 nyarán megnyitották a helyi számítógépmúzeumot, ahol emléket állítanak az első digitális masináknak és az elmúlt 60 évben végbement fejlődésnek. A készülékek között megtalálható a lengyel fejlesztésekre alapozott és Alan Turing, majd Gordon Welchman által tökéletesített Bombe kódfejtő gép is. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |