Közeledik a Windows-éra vége?
2010. június 8. 21:31, kedd
Bár a Windows egyeduralmának másfél évtizede alatt visszatérő téma volt a riválisok előretörése és az esetleges trónfosztás (általában a Linux személyében), ezek a jóslatok sorra megdőltek, korainak, illetve megalapozatlannak bizonyultak. Most azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy egyszerre több alternatív megoldás kezdheti ki a Microsoft operációs rendszerének fölényét, mégpedig olyan formában, amely igencsak megnehezíti az ellenlépések kivitelezését.

Hirdetés

Az nem kérdés, hogy a Windows operációs rendszer még mindig hatalmas bevételi forrás, egy valóságos pénzautomata a Microsoft számára, amely gyakorlatilag kénye-kedve szerint vehet ki újabb és újabb összegeket a vásárlóktól. Néhány szakértő azonban most már az IBM nyolcvanas évek eleji helyzetéhez hasonlítja a szoftvercég pozícióját, amely könnyen azzal fenyegethet, hogy idővel eltűnik ez a már legyőzhetetlennek vélt monopólium. Míg azonban az IBM számára a személyi számítógép jelentett óriási és elkerülhetetlen változásokat, addig a redmondi szoftveróriás a kisebb hordozható eszközök jelentette alternatívával lesz kénytelen megvívni a saját harcát.

Ezen elemzők emlékeztetnek arra, hogy mi is vezetett az IBM mainframe monopóliumának megrendüléséhez, pontosabban ahhoz, hogy ezen monopólium értelme és jelentősége elenyészett a nagy többség számára. Egyszerűen az történt, hogy a nyolcvanas évek elejétől a PC olcsóbb alternatívát kínált, amely jóval szélesebb rétegek számára tette elérhetővé azon szolgáltatásokat és lehetőségeket, amelyek addig egy viszonylag szűk csoport kiváltságának számítottak. (Ezen csoport szereplőit nagyban bekorlátozta a pénztárca vastagsága, tekintettel a brutális árakra.) Most ugyanez a folyamat játszódik le, ám a PC áll vesztésre, miközben egyre erősebben nyomulnak előre a különböző hordozható megoldások.

Erre számos példát hozhatunk fel, elég ha csak az utóbbi hetek, hónapok megnyilvánulásait, fontosabb híreit vesszük át. Arról mi is írtunk, hogy Steve Ballmer szerint túl nagy falat volt a Vista; itt fontos időt és értékes munkát és pénzt vesztegettek el feleslegesen. Ugyanezen idő alatt indultak el útjukra azok a szolgáltatások, amelyek mára milliók igényeit elégítik ki: 2005-ben a YouTube elérhetővé tette első videóját és a Google felvásárolta az akkor még jelentéktelennek tűnő Android platformot. 2006-ban a Facebook és a Twitter megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, 2007-ben elrajtolt az iPhone, egy évre rá megérkezett az Apple App Store, valamint az első Android és Chrome verziók a Google részéről.

Nem véletlen, hogy ilyen sok, mára szintén óriássá vált megoldás született meg ekkor, a piaci szereplők ugyanis hiányoltak valamit az asztali operációs rendszerekből, amit igyekeztek saját maguk pótolni. A korábbi évek híreihez szokott olvasó most valószínűleg meglepetten veszi tudomásul, hogy a Windows esélyeit, jövőjét latolgató cikkben nincs szó sem a különböző Linux disztribúciókról, sem pedig a Mac OS-ről. Ez nem véletlen, hiszen a mai helyzet éppen abban jelent újdonságot, hogy a rivális asztali operációs rendszerek helyett a különböző webes platformok, valamint mobil megoldások kezdik ki a Windows egyeduralmát, többnyire felhő-alapú architektúrára támaszkodva. Ez pedig a nagy többség számára még több kényelmet, egyszerűséget, és jobb kezelhetőséget eredményez.


Nem véletlen, hogy a Gartner összesítésében a Windows Mobile platform immár csak az ötödik helyen található az okostelefonok szegmensében, a Microsofthoz képest az Apple és a Google is jobban teljesített ezen a téren az elmúlt időszakban. A Google ráadásul útnak indította Web Store névre keresztelt portálját, amelyen keresztül a jövőben a sokak által használt webes alkalmazásokat kínálják majd. Ehhez pedig nyilván szorosan kapcsolódnak a Chrome böngészőben és a Chrome operációs rendszerben implementált új funkciók, úgymint natív kód futtatása, WebGL, stb.

Ezzel kapcsolatban bizonyos megfigyelők a Netscape esetét hozzák fel a kilencvenes évek közepéről, hiszen a Microsoft egyik célja a rivális böngésző megsemmisítésével nyilván többek között éppen az volt, hogy még idejekorán minimalizálják a konkurencia lehetőségeit, még mielőbb az túlságosan kibontakozna, új irányokba fejlődne.

A szoftvercég a maga részéről természetesen továbbra is fényes jövőt jósol magának, így például uralnák a tábla PC-k piacát (ahogy a netbook szegmensben is átvették az irányítást alig három év alatt), a mobil megoldások terén azonban beárnyékolja helyzetüket a riválisok erősödése, amihez a Palm felvásárlása, valamint a WebOS táblák közeli felbukkanása is hozzájárul majd - nem beszélve arról, hogy a Google Android immár a Sony televízióinál is megjelenhet, egy újabb lehetőséget kínálva a keresőcégnek.

Az okostelefonok eközben szinte mindent elborítanak, forgalmuk pedig tovább erősödik majd az elkövetkező években, így egyre nagyobb szerepet játszhatnak a ma még többnyire a PC-k által uralt globális piacon. Ezen készülékek, a rajtuk futó alternatív operációs rendszerek, a rivális böngészők és a hozzájuk csatlakozó online App Store-ok, a különböző közösségi és streaming szolgáltatások, a felhő-alapú platformok, valamint mindezen megoldások összekapcsolása pedig minden eddiginél nehezebb helyzetbe hozhatja a hagyományos operációs rendszerére és irodai szoftvercsomagjára építő Microsoftot.

Természetesen arról nincs szó, hogy az asztali és mobil szegmenset uraló személyi számítógépek eltűnnének, inkább valami olyasmit kell elképzelnünk, ami a böngészők piacán ment vége: az Internet Explorer 5 év alatt 90% feletti részesedésről 60% alá esett vissza. Meglátjuk, hogy miként alakulnak a vásárlói szokások, és hogy az új kütyük mennyiben tudják majd pótolni a nagyobb, a többség által mára már megszokott megoldásokat. Az biztos, hogy a változás folyamata már elindult, a kérdés csak ennek nagyságrendje és sebessége.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. júl. 16. 13:25 | válasz | #139
nem rég frissítettem apám netezős, videos linuxos gépét. ubuntu 8.10 volt rajta, ami kb 2 éve lett telepítve. Én utoljára valamit állítani 2009 január 19-én léptem be a log szerint.
Múlt héten frissítettem 10.04-re. Gond nélkül ment, és nemhogy lassult, gyorsult (ilyen win frissítésnél nem létezik, főleg hogy általában szét is esik tőle, nem véletlenül telepíti mindig újra új verziónál a sikeres ember). Sőt azt is megkérdezte hogy van zárt nvidia driver és a 3d-hez fel kéne telepíteni. Klikk, és 2 perc múlva ment a 3d gyorsítás.
De a linux szar és bonyolult :DDD

2010. jún. 12. 08:54 | válasz | #138
--OFF---
"az itteni windowsos arcoktól kérdezném, hogy eredeti, jogtiszta szoftvereket használnak-e, és annak birtokában írják-e ide a hozzászólásaikat."

Ugyan totál semmi köze nincs az eredeti témához, de természetesen jogszerűen használom az ingyenes és a fizetős szoftvereket is. Most jó?

Viszontkérdésem: ha valaki crossplatform rendszeren dolgozik az szerinted windows-arc vagy linux-arc, vagy mac-arc...? ( lehet hogy nekem akkor így erre nem is kellett volna válaszolnom )

"A másik pedig, az Avatarról hallottatok már? Tippeljetek, hogy azt min renderelték."
Ennek szintén nem tudom mi köze az eredeti témához, de tőlem akár még toronyórán is renderelhették.

Ha a fenti kérdéseiddel netán az én hozzászólásomra reagáltál, akkor a témaváltással beismerted hogy egyetértesz az általam leírtakkal... akkor miről is megy a vita?

---ON---

"Itt mindenki úgy beszél, mintha bármelyik csóringer közalkalmazott külvárosi nagycsaládos apuka megengedhetné magának, hogy a legújabb nyolcmagos hiper powerPC-t megvegye magának amint az piacra kerül, a 3 évnél idősebb pentiumot meg ugyanazzal a mozdulattal egyből ki is dobja, pedig egészen idáig azon végezte a munkáját, és mellesleg tökéletesen funkcionált."

Na ennek már végre van valami halvány köze az eredeti témához - épp arról van szó hogy a "nagycsaládos külvárosi anyuka" lakásán egyáltalán nem szükséges hogy bivalyerős PC legyen egy általa választott vagy neki javasolt vagy előre telepített oprendszerrel, ha az eddig desktopon megszokott dolgokat ( net, mail, játék, chat stb. ) mondjuk a tévéjére rákötött set-top-box szerű kütyüvel is eléri, amihez van egy egér és egy billentyűzet.

És ezeknél a kütyüknél már nem lesz vita arról sem hogy milyen oprendszer kell hogy menjen rajta, mivel bekapcsolja és a mosógéphez vagy dvd lejátszóhoz hasonlóan, kábel network-ön egy helyi application szerverfarmhoz kapcsolódva működik.
2010. jún. 12. 08:18 | válasz | #137
Én igen azzal vettem pl a laptopot is. Angliában ha teljes gépet veszel ha jól tudom mindíg kell venned win-t is. Meg ha itt dolgozol nem sokat jelent kiadni érte azt a pénzt. Otthon én sem vettem meg mert örültem hogy a gépet meg tudtam venni:D
jkop  
2010. jún. 12. 00:32 | válasz | #136
Itt mindenki úgy beszél, mintha bármelyik csóringer közalkalmazott külvárosi nagycsaládos apuka megengedhetné magának, hogy a legújabb nyolcmagos hiper powerPC-t megvegye magának amint az piacra kerül, a 3 évnél idősebb pentiumot meg ugyanazzal a mozdulattal egyből ki is dobja, pedig egészen idáig azon végezte a munkáját, és mellesleg tökéletesen funkcionált.
jkop  
2010. jún. 12. 00:19 | válasz | #135
Én két dolgot szeretnék. Először is, az itteni windowsos arcoktól kérdezném, hogy eredeti, jogtiszta szoftvereket használnak-e, és annak birtokában írják-e ide a hozzászólásaikat.
A másik pedig, az Avatarról hallottatok már? Tippeljetek, hogy azt min renderelték.
2010. jún. 11. 09:51 | válasz | #134
vagy Blender ami szintén profi és ingyenes:D
2010. jún. 11. 09:46 | válasz | #133
Ez igaz, de eleinte megígérték hogy az is lessz benne mert előtte sokan abban programoztak. Aztán meg szépen ahogy fizetett, a cégeknek, és külön vált, egyre jobban ráerőszakolta a saját rendszerét másokra az helyett hogy akár dx-en belül választhattál volna hogy hogy jelenítse meg. Az openGL alatt is le lehet szinte mindent programozni. Nemhiába a Maya is azzal megy. márpedig az tényleg profi program. Ezért sem mennek a játékok linux alatt, de ezt gondolom vágod.

Abban igazad van hogy létezik.
2010. jún. 10. 19:28 | válasz | #132
Itt nem az volt a kérdés, hogy mit csinál a Microsoft, hanem az, hogy az OpenGL nem az operációs rendszer képessége, hanem a VGA tudja. Direkt azért találták ki, hogy le tudj renderelni standard primitíveket (pont, vonal, poligon) mindenfajta hardveren (ATi, nVIDIA, S3, Intel, stb...).

Az id software ha nem tűnt volna fel csak OpenGL-ben ír (Doom, Quake, Wolfenstein), szóval nincs az kinyírva, csak az a "baj", hogy a Windows a gaming platform, ezért az diktál.
2010. jún. 10. 17:20 | válasz | #131
"De kíváncsi lennék hányszor raktál fel linux-ot akármilyen distrót hogy ezt mondod."

Elhiheted jó néhány telepítés van mögöttem is, linux disztribek esetén is - de egyáltalán nem értem hogy jön ez ide. Nem akarok én senkit sem rá, sem lebeszélni semmilyen os-re - csupán annyit mondtam hogy alkalmazási terület szempontjából lehet egy adott os megfelelő, vagy használhatatlan, és ez teljesen független probléma attól hogy az adott os zárt, nyílt, szeretjük-e vagy utáljuk, van-e mögötte "mozgalom" vagy nincs.

HA netán azt olvastad volna ki a hozzászólásomból, hogy a linux disztribeket kevesebbre vagy többre tartom más OS-eknél, akkor javaslom olvasd el még egyszer a hozzászólást.

Az eredeti cikkhez visszatérve - talán szerencsésebb lett volna egy olyan címmegfogalmazás hogy "Közeledik a PC-éra vége?" - és akkor talán nem vált volna a topic-ból OS-flame.
2010. jún. 10. 16:23 | válasz | #130
By 1999 it was clear that Microsoft had no intention of delivering Low Level; although officially working on it, almost no resources were dedicated to actually producing code.[11] At the same time Microsoft was in the process of massively investing in DirectX 7.0 (similar to 3.0 largely in name only). Without Low Level, Fahrenheit couldn't be delivered on Windows, and the project stalled. Eventually SGI abandoned work on Fahrenheit[12] and started planning other Scene Graph products which became the last in a series of such projects.
By 2000 DirectX 7.0 was in the marketplace, and proving quite popular. DirectX had become the primary API during the rise of 3D gaming in the late 1990s. Microsoft did release Fahrenheit Scene Graph as XSG the same year, but did so with a note saying it would not be supported. No new versions of XSG were ever released, and all of the pages related to either Fahrenheit or XSG on both the Microsoft and SGI web pages have since disappeared. Hardware accelerated OpenGL support was dropped from the included video drivers in Windows XP, although most video card manufacturers deliver their own implementations.

Ha kicsit tovább olvasol láthatsz még érdekesebb dolgokat is ez a szép infó wikiről van. Az MS megígért mindent aztán elkezdte kinyírni, hogy az ő dolgait használják. Tudom mi a openGL, és még ma is megy leginkább a legfejletebb rajzprogikban, mint maya, stb, és opensource rendszereken leginkább.
2010. jún. 10. 16:16 | válasz | #129
Apám az okostelefonján kb képeket csinál, és zenét hallgat. Néha kis videót is csinál, szórakozik vele. De semmi több. Nem használja ki felét sem. Az átlag felhasználó kb ilyen. Mutass rá hogy mi az amit nem tudnak megcsinálni androidon pl és az átlag felhasználónak nagyon nagy szöksége van rá. Főleg hogy otthon a mobile net elég fos. Még megérteném ha itt angliát mondanád ahol korlátlan net 5 font, de a legtöbb ember akinek iphone, és más okostelefonja van netezésen facebook, skype, zenék, videók lejátszása nem igazán csinál semmi mást. Ezeket meg símán tudja. Kb mint a linux is. Én kocka vagyok nekem nem volt mindenre elég.
2010. jún. 10. 16:12 | válasz | #128
Mint mondtam nagyanyám, és mások win-hez is odahívnak mert nem néz utánna semminek és nem érdekli. Akit meg érdekel fel tudja rakni alap feladatokhoz. Ha spec dolog kell akkor már kell tudás. De kíváncsi lennék hányszor raktál fel linux-ot akármilyen distrót hogy ezt mondod. Én 4 éve raktam fel kb romániában egy gépre ubuntut, és folyamatosan frissíti magát, és alap dolgokra még mindíg használják. Márpedig a másik gépre win-t kelett raknom, és karbantartani évente minimum 1x. A linux-os gépen max frissítéseket elindították és kész. Ezért vagyok kíváncsi mi az a sok minden ami neked nem megy:D
2010. jún. 10. 11:34 | válasz | #127
"Nem ért hozzá, nem is akar csak használni. Bár ezeknek alap linux is elég legtöbbször pl iwiw-et nézni, youtube, facebook, skypee, stb."

Szerintem ezzel a hozzáállással semmi gond nincs, ; épp az a nem normális, hogy annyi plusz dolgot kell csinálni egy gépnél hogy működjön.
Az lenne az elvárt állapot, ha egy nagymamának vagy háziasszonynak nem kell szomszéd Pistikét hívni hogy működjön a gépe, hanem a tévéhez vagy mosógéphez hasonlóan, bekapcsolja és működik. Persze a mosógéphez hasonlóan az is megnyekkenhet, és akkor kijön egy "szerelő" és megjavítja.

Ehhez az állapothoz szvsz a legközelebb az apple illetve az előtelepített gépek állnak. ( van közöttük win és linux is tehát remélem emiatt nem kapok letámadást )

"Ja és van a userek kb 1 %-a de ezzel sokat mondtam akiknek olyan melóra kell amilyen program nem támogatott, alternatíva nem jó. De ezek nem reprezentálják az átlagot, mert nem hinném hogy a felhasználók 10%-a photoshop, Cad, nyomdai munkákat végeznek"

Ezeket az arányokat honnan sikerült kiötleni...? Attól hogy egy rakás alkalmazási területre nem látsz rá, attól az még nem azt jelenti hogy azok nem is léteznek!

"Akinek egyébként nem megy a linux az valsz nem foglalkozott vele, vagy nem jól közelített hozzá. Megfelelő mukára megfelelő céleszköz"

Pontosan erről van szó. De ne feledd, a linux itt nem cél, hanem eszköz. Van amire jó, és van amire használhatatlan - akármilyen nemesek is a nyílt és szabad szoftver mozgalom céljai. ("elégséges", olyan nincs csak az iskolában)

Ha pedig az ember oprendszert telepít ami nem a legjobb az adott célra, akkor azt megalkuvásnak hívják, még akkor is ha az összes fórumban önjelölt szakértők dicsőítő ódákat zengenek róla.
2010. jún. 10. 11:28 | válasz | #126
Az ms beveszi az OpenGL-t????? Mi van????? Az OpenGL-t a VGA tudja, olyan, mint régen a VESA. Az OpenGL működik Windows, Linux, Mac OS, és a GizellaOS alatt is (Ha lesz egyszer ilyen), mivel az egy Nyitott Grafikus Könyvtár (Open Graphics Library vagy valami ilyesmi lehet).
2010. jún. 10. 09:05 | válasz | #125
Jaja:D A másik ami nagyon bejött hogy megadod honnan szedje a drivert, és utánna automatice szedi nem kell letölteni, megkeresni stb. A vidkari stb driverek így 1x beállítva csak 1 kattintásra frissülnek, + még szól is hogy van új.

Persze csak egy böngésző kell és http://www.howtogeek.com/tag/linux/#ubuntu hasonló oldalak tömkelege segít. Nekem is eltartott pár napig amíg hozzászoktam de utánna tökéletes volt.

A gond a játékoknál jelentkezett nállam. nincs kedvem vele szórakozni. win jobb nekem játékra még. De nagyon szeretném ha valakik valahogy implementálnák a directx játékokat és nem cedega, wmware alatt menne. De hát ugye az MS megígérte hogy az Open Gl-t is beleveszi csak "pár" éve elfelejtette:D

Akinek egyébként nem megy a linux az valsz nem foglalkozott vele, vagy nem jól közelített hozzá. Megfelelő mukára megfelelő céleszköz. Főleg ha angolul sem tud vagy nem képpes rákeresni, próbálgatni akkor mindegy. Az kb ugynaz mint mikor megkérnek hogy win-t, vagy win alá segítsek feltelepíteni valamit. Nem ért hozzá, nem is akar csak használni. Bár ezeknek alap linux is elég legtöbbször pl iwiw-et nézni, youtube, facebook, skypee, stb.
Ja és van a userek kb 1 %-a de ezzel sokat mondtam akiknek olyan melóra kell amilyen program nem támogatott, alternatíva nem jó. De ezek nem reprezentálják az átlagot, mert nem hinném hogy a felhasználók 10%-a photoshop, Cad, nyomdai munkákat végeznek. Kicsit sok lenne az:D Legtöbb ember max csengőhangot, zenét cserél csak telefonon mást nem ezeknek egy olcsó megoldás okostelefonra megfelel mert úgysem használná ki.
JoinR  
2010. jún. 10. 01:14 | válasz | #124
Az eddigi állításaimat igazából a #117-es hsz-szel magyaráznám. Én anno a linux-on kb fél órát tököltem egy VGA driver telepítésével. Default nem bírta felrakni, meggugliztam, felírtam lapra a parancsokat, kiléptem grafikus rendszerből, parancssorba beírtam a cuccokat és jó lett (az más kérdés, hogy nem volt képes megjegyezni a felbontást, és minden indítás után szórakozni kellett vele, mind1).
2 hónapra rá már az újabb verziót fel tudta rakni anélkül, hogy kernelszinten grafikus felületet kikapcsolva kelljen megcsinálni.
Nem azt mondom, hogy nem fejlődik, nem azt mondom, hogy nem használható, sőt azt se mondom, hogy nem jó, egyszerűen annyit állítok, hogy NEKEM nem adja. Ezek a hsz-ek meg azért vannak, hogy a SAJÁT véleményünket mondjuk el (még ha olyan is mint a segglyuk), nem általános igazságokat megfogalmazni, amire majd mindenki bólogat. Én elfogadom, hogy te azt használod, te is fogadd el, hogy én ezt. Persze egymás háta mögött hülyézzük egymást, emberek vagyunk...:-)
Mythic  
2010. jún. 10. 00:18 | válasz | #123
Ez igen jó! :D
2010. jún. 09. 23:42 | válasz | #122
Jól mondod, az era angol szó, az éra viszont magyar, nyugodtan lehet használni.
2010. jún. 09. 23:04 | válasz | #121
Bonyolultabb... jóhogy...
TreDoR  
2010. jún. 09. 22:44 | válasz | #120
Jaja, tiszta gáz az ilyen egy számítástechnikai fórumon.
2010. jún. 09. 22:42 | válasz | #119
Ja vitázni is kár ha te az install uninstall egyszerűségét emlegeted winhez, miközben linuxon annál jóval egyszerűbb :D
mumpic  
2010. jún. 09. 22:38 | válasz | #118
Vannak alapból bonyolult disztrók, azoknak is megvan a miértjük. Kezdőként annyit mindenképp érdemes benyögni a googlebe hogy linux + beginner.
Mythic  
2010. jún. 09. 22:21 | válasz | #117
Nekünk otthon 3 PC van és 0 windóz. :P Szóval ezzel a PC = Windóz csak okosan, kb 90.000-t spóroltam a családnak azzal, hogy 1-2 hetet rászántam a linux megismerésére, onnan pedig mindenkit felkészítettem az alap használatra kb 15perc alatt. Azért tényleg hülyének kell lenni ahhoz, h ne tudj alapszinten egy új linux rendszert használni.

Viszont azt én is megerősítem, hogy nem zárt grafkártya driverrel bizony megszenvedtem nagyon...kiegészíteném, hogy rá két hetire már zárt rendszerben is megjelent az a verzió, csak sajnos nekem azonnal a legújabb kellett, de legalább megtanultam ezt is. Zárt driver meg kb 3 kattintás. Ha akarod, nagyon bonyolulttá tehetsz egy linux rendszert, de ha nem buzerálod, akkor enni sem kér soha. :)
2010. jún. 09. 22:07 | válasz | #116
Barmok vagytok hogy gépekről meg szoftverekről vitáztok, TALÁN ÉLJETEK! Privibe megmondom hogy kell :D
Ravkin  
2010. jún. 09. 21:51 | válasz | #115
Először is bugyuta cím bugyuta cikk. Mi az hogy windows éra ? Az era egy angol szó, megerőltető lett volna kiírni hogy windows korszak ?

Az hogy mi lesz a windowsal meg az ms el a jövőben, azt ne kezdjük már el jósolgatni, még akkor sem hogyha mindenki iphone al meg androiddal törölgeti a seggét. Ameddig a pc van, addig windows is van, én azért nem félek attól hogy a csőd felé sodródnak.
2010. jún. 09. 21:40 | válasz | #114
Hehe... ez lehetne a jogvédők szlogenje:

"Töltöd le az indernetet? Töröm le a kezedet!"

.. magyarázat:
Ügye az internet egésze magában foglal sok filmet, zenét, szofvert és nem mind volna legális :D
2010. jún. 09. 21:38 | válasz | #113
Nem nagyon vagy képben a Linuxokról, de lásd kivel van dolgod, kicsit segítek: http://news.softpedia.com/news/Hollywood-Loves-Linux-45571.shtml

Ezenkívül tipikus desktop felhasználásra pont parancssor nélkül is megy minden.
2010. jún. 09. 21:35 | válasz | #112
Blender nem elég jó? http://www.blender.org/
mumpic  
2010. jún. 09. 21:21 | válasz | #111
én is így mondom :))
2010. jún. 09. 21:17 | válasz | #110
töltöd le az internetet??de sok helyed van...ÉSZ..
mumpic  
2010. jún. 09. 21:12 | válasz | #109
Melyik műveletek elvégzésére gondolsz?
Nem hiszem hogy a másolás, törlés, könyvtárlétrehozás, vagy a számítógép leállítása nehezebb lenne.
A programtelepítés meg pl könnyebb. Ubuntuban pl sudo apt-get install blender a terminálba, és már települ is. Még csak meg sem kell fognom az egeret hogy kattintsak a nextre. Ha nem szeretem a terminált, akkor a synapticban a keresővel megtalálom a blendert és telepítem egy klikkel.
Windows alatt meg http protokollon egy weblapot meg kell keresnem, ott a letöltési linket, meg kiválasztani az oprendszert, aztán letölteni, elindítani a telepítőt, a telepítőnek megmondani hogy hova telepítsen, és még nyomogatni is kell egy csomót.
Ha meg nem a blendert töltöm le, hanem valami mást a win-re, ami mondjuk fizetős, akkor még cracket is kell vadászni hozzá, mindenféle vírusokkal teli honlapokról.
JoinR  
2010. jún. 09. 20:05 | válasz | #108
Te már csak tudod. :-)
Egyébként igen tudok guglizni, mindig azzal töltöm le az internetet, de attól még körülményesebb bármilyen művelet elvégzése Linuxon, mint Windows-on, ezzel vitázni is kár.
2010. jún. 09. 19:48 | válasz | #107
" de nem, én se tudom megcsinálni. Miért nem? Mert nem szoktam meg a felületet, meg nem tudok terminálba bűvészkedni."

meg guglizni sem, meg számítógépet használni sem tudsz. Te windózt használni tudsz alapszinten, ennyi.
2010. jún. 09. 19:46 | válasz | #106
"Sőt mi több, nem is akarok tudni. Minek tartsak a fejemben többtíz-száz kódot, ha mindent meg lehet oldani kattintásokkal."

Így van minek? Én is ritkán használom a linux terminált ezért, inkább a felületen kattintgatok :)

Vagy most mondjam hogy köcsög vindóz mert van benne cmd? :D
2010. jún. 09. 19:44 | válasz | #105
blender... csak azt a kurva pitonos pluginezést felejthetnék el, mert az a nyelv egy fos. Talán gondolkodó modellezőt kéne képezni, nem egy kattintódroidot. Ha olyan komoly képezgetés kell akkor már alapból nem kapott túl jó képzést az illető.
Tudod ez olyan, mint amikor az iskolában megtanítják az embert vindózt, és ofiszt használni, pedig számítógép os-t, és szövegszerkesztést/ táblázatkezelést kéne tanítani.

Lovagolhatsz még egy 0.0001%-os felhasználói bázison de nem érdemes. Senkit sem érdekelnek a cades cames problémák, az a néhány ezer felhasználó nem oszt nem szoroz.

"Én többször nekifutottam a Linux-nak otthoni felhasználásra, de még ahhoz is kevés volt, hogy dual-ba menjen M$ oprendszerrel."
Nem a linux volt kevés, hanem te volták kevés ;)
JoinR  
2010. jún. 09. 19:41 | válasz | #104
Persze ha visszatérünk a széles felhasználókörre, annyit megemlítenék ami alapvető baj(om) a Linuxszal, hogy tegyük fel, elég egy Linux flash játékozni. Barátnőmék tipikus felhasználók, neteznek, néha zenét hallgatnak. Alkalmanként 1-1 frissítéssel elszáll a Linuxon a flash, és ilyenkor kb megszűnt az a kevés szolgáltatás, amire szükségük volt. Áthívnak, hogy nah majd én értek a gépekhez, de nem, én se tudom megcsinálni. Miért nem? Mert nem szoktam meg a felületet, meg nem tudok terminálba bűvészkedni. Sőt mi több, nem is akarok tudni. Minek tartsak a fejemben többtíz-száz kódot, ha mindent meg lehet oldani kattintásokkal. És hívni kellett az öreg bátyót, aki fél órát tököl az oprendszerrel, hogy menjen a flash a böngészőben.
Win-en ugyanez: frissítés on, flash off (jah eleve nem megy el a flash, mind1), valaki sír msn-en hogy nem megy, mondom neki, hogy klikk uninstall, klikk install, restart, és jó. Nem jó? Akkor install ez, uninstall az, és jó lesz.

JoinR  
2010. jún. 09. 19:34 | válasz | #103
Mondj már egy jó 3D modellező programot Linux-ra...ilyen szinten nem OpenOffice meg M$ Office átállásról van szó, hanem hogy több ezer embert több évig képeznek egy modellező programra, és gondolj bele mekkora pénz lenne az átképzés (mivel úgyse működne ugyanúgy, még a több 3D modellező program Win-re se működik ugyanúgy).
Emellett ne csak CAD-ről beszéljük, ami low-end cucc, hanem mondjuk CAM-ről vagy CAE-ről. Ezek is mind Win alapúak, és mondjuk én lehet nem kockáztatnám meg egy gyártósor átállítását (még ha ez a példa túlzás is, de ne menjünk bele, hogy melyik cégnek Win alapú a gyártásvezérlése :D)

Én többször nekifutottam a Linux-nak otthoni felhasználásra, de még ahhoz is kevés volt, hogy dual-ba menjen M$ oprendszerrel.
2010. jún. 09. 19:30 | válasz | #102
2010. jún. 09. 19:22 | válasz | #101
A másik hogy az otthoni számítógépek túlnyomó részére is elég lenne, mert a legtöbb ember nem játszik, max flash játékokkal. Na és ha elterjedne ezeknél az otthoni usereknél, mindjárt készülnének a normális nagy játékok is rá, merhogy úgy megy ez, hogy a sok user arra vár hogy játék legyen linuxon, viszont a fejlesztő arra vár hogy sok linux felhasználó legyen...
2010. jún. 09. 19:19 | válasz | #100
van rá tisztességes grafikai szoftver, 2d és 3d is. Csak azok problémáznak, akiknek nem tisztrsséges grafikai szoftver kell, hanem az és csak is az amit most használnak. Szerintük a többi szar, mert olyan begyepesedettek, hogy ha nem a megfelelő képernyő koordinátákon van az amit megszoktak, akkor kijelentik, hogy szarfos nemtudja. Tehát a nem gondolkodó emberről van szó, aki úgy dolgozik kb mint egy egérklikk makró :DDD
Visszafelé kompatiblitással semmi gond, kb úgy változik mint a win-é, ott is sok kompatibilitási problémával találkozni pl néhány nemmegy 64biten, csak 32-n nem dokumentált, elrejtett függőségek amik minden kiadásnál változnak, teljesen ismerelen eredetű kompatibilitási problémák, szal sok félével találkozni winen, főleg 7-nél (többel mint vistán).

adatbázisnál meg eléggé hihetetlen az inkompatibilitás, főleg egy nagyverzión belül. Ha meg van változás, akkor is szoktak konvertert mellé adni, vagy magától konvertál.

Nagyon sok jó program van, rá csak a többség semmit sem képes megszokni ami akár egy picit is más mint amit addig használt, és logikus gondolkodásra meg nem képes.

Így a számítógépet használók 90%-nak alternatíva a linux, ugyanis a 90% emailez, webet böngészik, könyvel, táblázatot basztat, semmimondó szövegeket ír, stb. További 5%-nak is jó, mert phpzik, javazik, és a maradék 5%-ból 4.99%-nak is jó lenne mert a fotosop és a 3dsmax és a cad tudásának felét sem használja ki, sőt úgy tűnik nem sok különbség van ezek és az ingyenes alternatívák között, csak a begyepesedett gondolkodásra képtelen emberek nem találják meg ha valami máshol/hogy van.
2010. jún. 09. 18:53 | válasz | #99
"hajlandók arra hogy mást jegyezzenek meg" persze ha gondolkodnának nem kéne megjegyezni semmit, de ez a legtöbb embernek nehéz feladat.
2010. jún. 09. 18:51 | válasz | #98
igen az ilyen embereket hívják begyepesedettnek, és logikátlannak.
Mert nem keresnek logikusan, azt tudják amit megszoktak annak hol a poziciója, és nem is hajlandók arra hogy mást jegyezzenek meg. És ezt csinálják az élet minden területén. Ha valami változik az fúj, így van pl a nyuggereknél akik jól megmondják "eddig is az mszp-re szavaztam ezután is rájuk fogok" :D
KP27  
2010. jún. 09. 18:27 | válasz | #97
2010. jún. 09. 17:40 | galéria | válasz | #96
Jaj ez az egész úgy baromság ahogy van. Soha nem fogja veszélyztetni a kalózkodás a PC-s játékipart, sőt pont ellenkezőleg. Ha minden játékot meg kellene venni, akkor igencsak sokan nem tartanának fönnt meg fejlesztenének gépet csak azoknak a játékoknak. Ha megszűnne a warez egyáltalán nem nőne meg jelentősen a játékszoftverek eladása, maximum kicsit cserélődne a felállás. Persze főleg az éppen kiadott teljes árú játékokról van szó, budgetek illetve leárazott játékok eladása megnőne, de azzal meg már a kutya se törődik. A kevesebb játékeladásnak egyetlen oka van, a PC kihasználatlansága, egyre primitívebb játékmenet, butított irányítás, nem fejlődő AI és játékmenet (max grafikában meg talán scriptelt fizikában...), és ilyesmik, illetve az, hogy a játékkínálat miatt sokan konzolt vettek és arra veszik meg a játékokat... márakik megelégszenek azokkal. FPS, szimulátor és azok körében akik inkább kihasználják a PC-t minden téren többnyire pc-nél maradnak. Amúgy én igen kevés olyat ismerek, akinek nincs PC-je csak konzolja (lenne egy tippem hogy igencsak a 0% -ot közelíti meg ez az érték). Windowsnak meg aztán pláne nem tenne jót, ha kiszűrné a warez verziókat. Inkább csak megpróbálja nehezíteni, hátha úgy döntenek, hogy megveszik (nézd csak meg a Win 7-et, egy indulási üzenet meg fekete háttér az egész hátránya, ha nem aktiválod...).

A legmodernebb játékok (amik szerintem a szimulátorok) így is csak PC-re jönnek, és van pár bejelentett játék, ami arra jön, illetve azon lesz ideális, talán FPs-ek is fellendülnek amíg nem jön ki a következő konzol. Akkor kezdődik minden előlről, exkluzívok, meg minden baromság, hogy az embereket meggyőzzék a konzol előnyéről, és hogy csak azon érdemes játszani, stb...

A történelemben már jópárszor eljátszották ezt a szegény PC-s játékok haldoklását, vegyenek konzolt, warez is volt mindig (csak mostmár több ember számára elérhető a PC és a net is, így még több a letöltés), és még 20-30 év múlva is ez lesz.

Tv-n netezni... hát egészségére.
2010. jún. 09. 17:18 | válasz | #95
Terra online így néz ki játék közben nem movie
Bossfight
2010. jún. 09. 17:14 | válasz | #94
Temetni nem kell a wint, pc-t mert mint mondtad a legújabb dolgok azon jönnek ki.
Most gondolkozok egy 1200 fontos gépen:D

Pl pár példa amit nehéz most megoldani még konzolon:
OCZ NIA Ezt én is meg akarom venni.

eyefinity Ha már LCD TV-n gondolkozok akkor kb 150+ font és megvan 3 24" monitorral.

Terra online
Ezt most nagyon várom de van még pár dolog pl diablo3, starcraft2, supreme commander 2 és még pár játék amihez inkább pc mint akármilyen konzol.

Tehát a fejlesztések elsőnek pc-re jönnek ki.
2010. jún. 09. 17:05 | válasz | #93
Ami miatt a PC sikeres lett igen olcsóbb, volt viszont nem volt olyan a minőség sem viszont lehetett nagymennyiségben kinyomni.

Miért pl az OSX mióta nem kompatibilis visszafelé, úgytudom futnak rajta a OS9 -es dolgok ha emulátoron is. Bármilyen os alá lehet emulátort vagy WINE szerű virtualizációt telepíteni.
JTBM  
2010. jún. 09. 16:13 | válasz | #92
Az MS és a PC akkor for elsüllyedni a történelemben, ha nem tudja megoldani a kalóz software problémát.

Az MS és a PC azért lehetett sikeres, mert mindenki azt használta. Azért használta mindenki azt, mert az összes sw és főleg játékok a PC-re készültek.

Ma a játékok többsége nem a PC-re készül, ezért egyre több háztartásban nem lesz majd PC egyáltalán.

Netezni lehet már a TV-n, játszani is. Többre pedig otthon nincsen szükség.

A vállalatok meg simán át tudnak állni nem MS alapú rendszerekre, egyre több át is áll.

Ha az MS nem töri meg a trendet, tényleg az IBM sorsára jut...

Ellenben ha kidolgozza v. segít a sw védelemben, akkor újra PC-re készülnek a legmodernebb játékok, sw-ek.

Majd meglátjuk, mi lesz, most akárhogy is eldőlhet a dolog...
2010. jún. 09. 15:48 | válasz | #91
Én mondhatni hogy linux fan vagyok, de annyira nem hogy mindenre azt használjam. Alap dolgokra teljesen megfelelt, sokszor még jobban is tetszett, de játszani nem szeretem a bonyodalmakat. Ezenfelül a win7 laptopom is nagyon szépen működik. Semmi gondom nem volt még vele, és szerintem szépen megcsinálták végre az OS-t.
A linux nagyon király mert mint a legót többféleképp a célnak megfelelően tudják felépíteni. Ezen felül az opensource miatt cégek, magánszemélyek fejleszthetnek, átírhatják, és így nagyon gyorsan fejlődik. Nem csak az alkalmazásokat fejleszthetik, hanem a rendszer egésszéhez hozzáférhetnek. Valsz ez miatt a hardware gyártók nagyrészének ezért könyebb androidra, linux-ra fejleszteni.
Ati problémáim nekem is voltak, de mióta az AMD megvette kicsit megváltozott a helyzet.

Én nagyon drukkolok a linux-nak, de windows kikerülhetetlen sok ember számára, vagy túl sok bonyodalommal jár ha spec dolgokat akarnak. Persze nagy átlagnak mindegy hisz azok amúgy is kb úgy használják ahogy az okostelefonokat szokás. max pár alkalmazás.Értem ez alatt a szövegszerkesztőt, stb pl apám sem használta szerintem még soha, de böngészni zenéthallgatni, skype, szokott.
hiftu  
2010. jún. 09. 15:27 | galéria | válasz | #90
Kiváncsi vagyok mikor jönnek olyan releváns hozzászólások mint:
bármelyik politikus mutyija, vérfertőzés, kutyaidomítás, lufihámozás.

Mert itt sikerült teljesen off-topic hozzászólásokat generálni, az tuti.
Jó lenne inkább egy másik topicot nyitni FLAME WAR kategória alatt.
Ott bárki beköltözhetne a saját gumiszobájába aztán ordithatna.
mumpic  
2010. jún. 09. 14:56 | válasz | #89
Az első hozzászóló megemlítette a linuxot, majd a 4.-ben pixx már szidta is. Addig nem volt itt linux hívő. :)
Ez a 'flame' is olyan, mint a viccbeli verekedés: úgy kezdődött hogy a másik visszaütött.
szvini  
2010. jún. 09. 14:53 | válasz | #88
És ha majd mindenkinek MAC-je lesz, akkor a Win lesz a menő :D
2010. jún. 09. 13:46 | válasz | #87
#49: Tudom hogy zajlik egy szóbeli beszélgetés, de ez nem az, egy informatikai fórumon vagyunk, nem pedig egy kocsmában. :)
Arról beszéltem, hogy ha megjelenik valami cikk amiben Windows vagy Linux szó szerepel máris megjelennek a Linux hívők és kezdődik a flame, ahelyett hogy a cikkről lenne szó. (Ez a téma is bőven megérné a misét.)
2010. jún. 09. 13:39 | válasz | #86
Kicsit visszautalnék az eredeti cikkre;
- op.rendszer, rpm, package manager, directx, driver, .net, flash...
ezek nekünk mind triviálisak, de miért akarnánk, hogy ez az egyszerű, mezei usernek is az legyen? Főleg ha nem akar semmit különlegeset csak elolvasni az újságot, levelezni meg chatelni, időnként megírni egy levelet meg játszani...?

Hosszabb távon még az sem igazán elfogadható ha van a környéken egy hozzáértő; a piac azt fogja kikényszeríteni ezen a területen is, hogy egyszerűen megvegye az ember a motyót, bedugja a konnektorba/hálóba és menjen rögtön a net, mindenféle telepítgetés nélkül, valahogy úgy mint egy videó vagy játékkonzol.

Az sem igazán fogja érdekelni hogy helyben vagy egy távoli szerverparkon fut az adott játék vagy alkalmazás, csak az hogy kattintásra ( vagy kacsintásra, mutogatásra stb) menjen, értelmetlen kérdések és hibák nélkül.
Az ok egyszerű: így sokkal szélesebb rétegben tudják felébreszteni az igényt a net iránt, így több embernek nyílik majd ki a pénztárcája.
2010. jún. 09. 13:29 | válasz | #85
En nem vagyok linuxos, felreertes ne essek (ha csak az androidot nem vesszuk annak) asztali gepre sosem tennek Windows 7-en kivul semmit.

Viszont epp eleg 1.0-s user gepet lattam az elmult evek soran, csodakra kepesek ha arrol van szo, mikent tegyunk hasznalhatatlanna egy amugy relative jo gepet.

Nyilvan nekem sincs bajom a Windows-szal, de nem is magamrol beszelek.
Kensin  
2010. jún. 09. 13:28 | galéria | válasz | #84
"Persze ami a package manager-ben van és a zárt driverek. De ha valami nincs benne..."
Tudom, ezt oda is írtam zárójelbe.

""milliókat érő eszközök" nem éppen desktop kategória."
Az egész fejlesztői/tesztelői környezet amit használunk sima desktop-os suse linuxon van kialakítva.
2010. jún. 09. 13:25 | válasz | #83
Ha utana talalsz benne hibat, az szivas :) De pl az en munkakoromben ez teljesen megszokott, ha egy 10+ ora alatt lerenderelt anyagrol rendereles utan derul ki hogy hiba van benne, akkor rabasztam... Ezzel szemben ha egy PDF-ben hibat latsz, megnyitod a DOC-ot, es a javitas utan ujra elmented PDF-kent. A DOC formatumot csak ugy kell kezelni, mint az AEP-et vagy a PSD-t: azzal dolgozol, de nem abban publikalsz, hanem egy arra alkalmas formatumban (pl avi, tiff)

De maradjunk az atlagfelhasznalonal, akitol senki nem var semmilyen formazott doksit, prezentaciot, tablazatot. Neki minek MS Office es Windows? Legyen Firefox, Skype, MSN, egy VLC media player vagy hasonlo, oszt' jonapot, ezek meg mind vannak linuxra.
2010. jún. 09. 13:21 | válasz | #82
Ha utana talalsz benne hibat, az szivas :) De pl az en munkakoromben ez teljesen megszokott, ha egy 10+ ora alatt lerenderelt anyagrol rendereles utan derul ki hogy hiba van benne, akkor rabasztam...

De maradjunk az atlagfelhasznalonal, akitol senki nem var semmilyen formazott doksit, prezentaciot, tablazatot. Neki minek MS Office es Windows? Legyen Firefox, Skype, MSN, egy VLC media player oszt' jonapot, ezek meg mind vannak linuxra.
KP27  
2010. jún. 09. 13:18 | válasz | #81
Nemtom milyen elbarmolásról beszélnek a linuxosok örökké. Most 4év után tettem újra az xpmet, azt se vírus miatt kellett.

Ott van nővérem aki tök analfabéta a gépekhez(38 éves és kb 2-3éve van gépük), van egy 8éves gyereke aki aztán tényleg mindenre rányomja hogy igen, és ott is 3éve áll az XP.

Netezni msnezni skypeolni lehet sima userként, nem kell 24/7 rendszergazda fiókkal bejelentkezve legyenek...
2010. jún. 09. 13:12 | válasz | #80
"PDF?"
Ha készen van a DOC és OK, akkor mehet PDF-be. De ha utána találsz valami hibát?
Powerpointról nem is beszélve.
A Google Docs-szal és a 2007/03 inkompatibilitással kapcsolatban igazad van.
2010. jún. 09. 13:12 | válasz | #79
Linuxok között lehet nincs inkompatibilitás, csak ami megy az egyiken "alap" installal, az nem megy a másikon. Mert mondjuk /etc-ben kell valami fájlt meghaxolni ahhoz, hogy menjen. Persze google nagy találmány, de azért egy desktopon ne kelljen már ilyenekkel szarakodnom.
A másik az, hogy ami elsősorban linux alá fejlesztett szoftver (mondjuk PostgreSQL) annál abszolúte nincs visszafelé kompatibilitás. Nekem konkrétan még sose sikerült régi postgres alól kimentett dumpot az újba egy az egyben beönteni, pedig volt hogy csak tizedesjegyben tértek el a verzió számok. Vagy kódolást kúrta el, vagy a dátum+idő mezőre találtak ki valami újat (kb 4 féle képpen láttam már postgresben dátum+idő típusú mezőt deklarálva aktuális idő defaulttal), vagy a franc tudja mit kavarnak. A lényeg hogy mindig kézzel kellett editálni gigás text fájlokat, mivel 1-1 művelet 10 percekben volt mérhető, ezért volt hogy napokat vett igénybe a migráció. Ezzel szemben mikor kb 10 éve egy akkor 5 éves Sybase szerver cseréltünk le, akkor annyi volt a móka, hogy lelőttük a klienseket, dump mágnesszallagra, új szerverbe beraktuk a kazettát, és restore. Aztán a két gép ip címét megcseréltük, és lehetett pezsgőt bontani. Szóval ennyi a különbség egy fizetős Windows, és egy free linux program között.
Persze az ár sokszor fontos, mert én is inkább bevállalom a linuxos szopást ahelyett hogy milliókat költsek szerver alkalmazásokra. De ha korbáccsal vernének akkor se csinálnám végig ugyanezt a szopást egy nyamvadt kliensgép miatt, amire pár 10eFt-ért meg lehet venni a Windowsos programokat. És sose mondom azt, hogy a linuxos program jobb, mert ez egyszerűen hazugság. A linux mint oprendszer sokkal kulturáltabban kezeli az erőforrásokat mint a windows - ez tény. MS-nek még mindig nem sikerült lelopnia a linux kernelt. Viszont a windowshoz készült fejlesztőeszközök évtizedekkel járnak a linuxosok előtt - ez is tény. Ebből fakadóan a Windows egy instabil fos, amin nagyon jó programok futnak (amíg le nem fagy az egész a vérbe, vagy be nem lassul egy nyugdíjas csiga szintjére). A linux meg egy kiszámítható, atom-stabil alap, amin gagyi, kiforratlan, 90-es éveket idéző kliens alkalmazások futnak. Mivel szerver oldalon senki se nézi hogy néz ki a szerver alkalmazás, meg a webszerver 10 éve is webszerver volt, ezért arra a linux fényévekkel jobb a windowsnál. De kliensre, hááát...

Amit meg írtál, hogy biztos van ingyenes CAD, csak gyengébb - hát erre meg azt tudom mondani, hogy lovaskocsival is lehet fuvarozni, csak éppen nem leszel versenytársa mondjuk a Fiat Ducatonak. Szóval munkára nagyon korlátozottan alkalmas. Ami jó rajta az az OpenOffice, csak senkinek se kelljen doksit adni továbbformázásra. Meg van linuxra valami könyvelő progy is, arról azt hallottam hogy használható. De ezzel együtt is a számítógéppel dolgozók kb 90%-ának nem alternatíva a linux, hiába hogy ingyen van, ha egyszer nincs rá használható program.
2010. jún. 09. 13:04 | válasz | #78
"A linuxnak az egyik legerősebb (ha nincs meg az .rpm vagy .deb akkor viszont igen gyenge...) oldala a telepítés, package managerben a legtöbb dolgot meg szoktam találni, simán felrakja és nincs reboot."
Persze ami a package manager-ben van és a zárt driverek. De ha valami nincs benne...

""A Linux desktopon tökéletes netezésre, meg apróbb feladatokra de ezzel vége."
Multicégnél dolgozom programozóként, és linux alapon készítünk rengeteg cuccot milliókat érő eszközökre. Ezt nem nevezném apró feladatnak :)"
"milliókat érő eszközök" nem éppen desktop kategória.
2010. jún. 09. 12:59 | válasz | #77
"Miről beszélsz? A jobb felső sarokban kijön egy kártya ikon, rákattintasz, kiírja, hogy zárt driverek elérhetőek, rányomsz, jelszó beír, újraindít, popcornt eszik." Ja igen a zárt driverek. Viszont abból kevés van. Az Nvidia saját drivere pedig nem elég zárt neki.
2010. jún. 09. 12:52 | válasz | #76
A Linux desktopon tökéletes netezésre, meg apróbb feladatokra de ezzel vége. Az OpenOffice szívás mert nem kompatibilis az MS Office-szel. Hiába lehet szépen megcsinálni benne mindent, ha elviszed valahova (és valahol általában MS-van) kezdheted elörről a formázást.

PDF?

Egyebkent ilyen kompatibilitasi problemakhoz nem kell openoffice, a szutyok Word sajat magatol is kepes ra. Word 2007-tel letrehozott doksi 2003-as vagy regebbi Wordben megnyitva pontosan ugyanugy elszarodhat, mint ha oo Writerrel nyitod meg.

Egyebkent kivancsi lennek, hogy az atlagfelhasznalo aki leginkabb netre-kommunikaciora-filmre-zenere hasznalja a gepet, elete soran hanyszor kenyszerul formazott doksik letrehozasara ami miatt neki feltetlenul MS office kell excelestul, powerpointostul. En viszonylag advanced usernek tartom magam, es megsem szembesultem soha ilyen problemaval, nincs is a gepemen semmilyen Office (se MS, se Open) amennyi dolgom nekem dokumentumokkal van, arra a Google Docs is tokeletesen megfelel (sot bizonyos szempontbol jobb is, mint a ms office: kollaboracio, barhonnan elerheto doksik, barmi embeddelheto weboldalon anelkul hogy fel kellene tolteni es belinkelni - aztan remenykedni hogy a szerencsetlen juzernek van valamije amivel megnyitja -, gmailre erkezo doc-xls-stb csatolmanyok megnyitasa, stb)

Szoval ami valoban kell az atlagjuzernek, arra tenyleg tokeletes a linux. Nem tudja elbarmolni es nem kell allandoan a hozzaerto ismerost hoty baj van a geppel.

Bocs az ekezethianyert, HTC Desirerol forumozok jelenleg. Ebben mar nalam valoban vege a windows-korszaknak, hiszen hirek es e-mailek elolvasasahoz nem durrantom be a core i7-es atomeromuvet (plane ha lehetosrg sincs ra, mint pl most a keletiben a padon ulve vonatra varva), de ettol meg a gyors, windowsos asztali gep letjogosultsaga megvan, es egy pillanatig sincs veszelyben az egyeduralma.
gemihu  
2010. jún. 09. 12:42 | válasz | #75
A linux nekem azért problémás,mert ati kártyám van. Lehet mondani,hogy szar az ati driver részlege,de win alatt megy , linux alatt meg nem. Azért nem fogok kidobni egy kártyát,hogy linuxom legyen.Sajnos a szkennerem se támogatja.
A másik gond az,hogy linux alatt kevés a profi felhasználói program.Ezen a téren viszont változás lesz ,és a windows ekkor lesz igazán gondban.A Khoronos nyílt szabványai úgy gondolom feloldják a felhasználók kötödését a windowshoz.Hiszen,ha egy alkalmazás nem függ attól,hogy milyen rendszeren megy,akkor az emberek a rendszert szabadon választhatják és fogják is.
Kensin  
2010. jún. 09. 12:09 | galéria | válasz | #74
"A Linux tényleg nem a legegyszerűbb pl.: egy videókártya driver telepítéséhez ki kell lépni a grafikus rendszerből. Nálam ubuntu van és ott nincs "grafikus rendszer bezárása" gomb. Külön ablakból kell kilőni a grafikus felületet telepíteni a drivert majd elindítani a grafikus felületet. Na az ilyen felesleges szop@tások azok amelyek miadt a Linux idegesítő."

Nekem Kubuntu Lucid-om van, és simán lehet benne videókártya drivert telepíteni minden varázslás nélkül pár kattal, még választani is lehet hogy melyik verziót szeretném. A winben vannak inkább a "felesleges szop@tsok", hogy programok meg driverek telepítésekor legtöbbször reboot-olni kell. Új win telepítésekor szokott történni pár reboot, még akkor is ha a legtöbb "teccik akarni újraindítást?" kérdésre nemmel válaszolok. A linuxnak az egyik legerősebb (ha nincs meg az .rpm vagy .deb akkor viszont igen gyenge...) oldala a telepítés, package managerben a legtöbb dolgot meg szoktam találni, simán felrakja és nincs reboot. Kivétel a kernelfrissítés, de akkor se kötelező a reboot.

Visszatérve kicsit a videókártyához, a KDE most már alapból 3D gyorsítást használ megjelenítéshez, de Shift+Alt+F12 -vel át lehet váltani normál módba, ahol kevesebbet fogyaszt.

"A Linux desktopon tökéletes netezésre, meg apróbb feladatokra de ezzel vége."

Multicégnél dolgozom programozóként, és linux alapon készítünk rengeteg cuccot milliókat érő eszközökre. Ezt nem nevezném apró feladatnak :)
A linux a programozóknak kedvez a legjobban.

Olyan ez, mintha egy repülőn ülnél, ami elkezd zuhanni. Windows-ban ekkor az történik, hogy a stewardess odajön hozzád és megnyugtat hogy nincs semmi gond, a pilóta mindent megold. Ez addig oké, amíg az ember nem pilóta (programozó), mert akkor neki már iszonyat idegesítő a vigyorgó stewardess aki nem enged be a fülkébe a csattanás előtt se. Linuxban viszont nincs stewardess, be vagy ültetve a másodpilóta ülésébe, és ha akarod nem nyúlsz semmihez, ha akarod igen, de akkor vigyázz mit csinálsz.
A pilóta mindkét esetben nem 100% megbízható.
2010. jún. 09. 12:06 | válasz | #73
Amíg Windows-t oktatják az iskolában, ecdl tanfolyamokon, könyvtárakban az 50 feletti csoportnak, stb, addig az emberek Windows-t fognak használni.
Plusz az álláshirdetésekben is általában a "MS Office eszközök ismerete" "Windows felhasználói szintű ismerete", stb. szerepel.
Hiába esik szó más operációs rendszerekről, ha nem mélyednek bele a témába/nem érdekli őket, nem fognak mást használni.

A mezei felhasználónak a Windows kielégíti a mindennapi igényeit. Mert tényleg csak "next-next-next" és kész. (Bár így lesz tele vírusokkal is a gép...)

OSX-re vagy Linux-ra max az fog áttérni, aki már benne van annyira az informatika világában, hogy tudja ezeket komolyabb fennakadás nélkül használni.

Bár az új, fiatalabb generáció már lehet, hogy nyitottabb lesz az alternatívák fele. De a jelenlegi, akik közül sokak számára csak a Windows létezik, nem fog áttérni más oprendszerre, hogy aztán előröl kezdje tanulni a használatát.

2010. jún. 09. 12:00 | válasz | #72
Miről beszélsz? A jobb felső sarokban kijön egy kártya ikon, rákattintasz, kiírja, hogy zárt driverek elérhetőek, rányomsz, jelszó beír, újraindít, popcornt eszik.
opeca  
2010. jún. 09. 11:34 | válasz | #71
A windows-nak addig volt egyeduralma, amíg szinte csak a PC-ék léteztek az egyszerű felhasználók számára.

Manapság már, notebook, tablet PC, okostelefon, ipad stb stb. annyi céleszköz készült, hogy aki ilyet vesz, az nem akarja a windows összes kompatibilitását kihasználni, ami régen ugyebár a nagy ütőkártyát jelentette.
2010. jún. 09. 11:29 | válasz | #70
1. A Linux tényleg nem a legegyszerűbb pl.: egy videókártya driver telepítéséhez ki kell lépni a grafikus rendszerből. Nálam ubuntu van és ott nincs "grafikus rendszer bezárása" gomb. Külön ablakból kell kilőni a grafikus felületet telepíteni a drivert majd elindítani a grafikus felületet. Na az ilyen felesleges szop@tások azok amelyek miadt a Linux idegesítő.
2. A Linux desktopon tökéletes netezésre, meg apróbb feladatokra de ezzel vége. Az OpenOffice szívás mert nem kompatibilis az MS Office-szel. Hiába lehet szépen megcsinálni benne mindent, ha elviszed valahova (és valahol általában MS-van) kezdheted elörről a formázást.
3. Az tény hogy a Win erőforráspazarló, de ez csak azt érdekli aki 5-6 éves géppel dolgozik.
2010. jún. 09. 11:20 | galéria | válasz | #69
Nem attól lesz valami jó, praktikus és könnyedén használható, amihez 100 oldalas leírás kell, egy egyszerű művelethez.Ez a hétköznapokban fölösleges, unalmas, haszontalan.De a vérpistikéknek, akik már (SEGÍTSÉGGEL) fel tudtak telepíteni végre egy ubuntut (lol) legalább ad egy hamis kényszerképzetet önön felsőbbrendűségükről, és így tudnak külöböző fórumokon trollkodni.
(Egyébként, csak, h az 1bites agyadra rávilgítsak, gondolod nem tudnák automatizálni a linuxot default beállításokra, és úgy megírni a setupot, h csak nextet kelljen nyomni? :D )
Egyébként a cikk fölösleges és a címe félrevezető.Szép napot
2010. jún. 09. 11:02 | válasz | #68
Úgy érzem kissé elbeszélünk egymás mellett... nem az a kérdés hogy a linux vagy bármi más le tudja-e nyomni a windowst, hanem itt bizony általában véve a desktopokról van szó, beleértve a többit is, még ha ez most olyan furcsának is hangzik.

Durva hasonlattal azt mondanám, mintha mindenkinek a házában saját aggregátról menne az áram, mindenki egyénilegh gondoskodna üzemanyagról, végezne karbantartást stb - és egyszer csak valaki rájönne hogy egy közös erőművel lehet hogy mindenki jobban járna, nem kellene lejárni a pincébe stb.

Erre mi elkezdenénk vitatkozni hogy most melyik aggregát a jobb, amelyik benzines/dízeles, de a napkollektor nem pöfög... erőmű? Ugyanmár... :-)

Ez a dolog egyébként már jól megfigyelhető a virtuális, jellemzően webszerverek területén ( ott már produktívak ), és bizony már léteznek virtuális desktopok is ( pl. eyeos ) - ugyan ezek még mindig messze vannak attól hogy komoly munkára lehessen fogni, csak idő kérdése hogy megjelenjenek a valóban professzionális, virtuális desktopok. Akkor pedig a mostani win-linux flame-ekre úgy emlékszünk majd mint a c64-amiga háborúra :-D
Mythic  
2010. jún. 09. 10:59 | válasz | #67
Nem erre gondoltam...a windows tényleg egy lebutított gyerekjáték a linuxhoz képest, de egy jól konfigurált linux alatt a mindennapi használat is másoknak kisebb "csodának" tűnik. :) Mindegy, nem is szándékozom itt leállni senkivel ezen vitázni, én 100%-ig megtaláltam a számításaim linuxon, és ismerőseimtől származó visszajelzések is csak megerősítenek abban, hogy egy nem speciális, vagy gamer rendszeren nincs ennél jobb választás, csak sokan félnek tőle.
2010. jún. 09. 10:48 | válasz | #66
"Arról nem is beszélve, amikor meglátja valaki, hogy miket trükközik az ember linux alatt, a fél előadóterem csak les, hogy húúú mi ez öcsém, nekem is kell ilyen win"

Na mondjuk ehhez nem kell linux. Ha elmegyek valahova számitógépet szerelni és inditok windows alatt egy konzol (hogy futtassak egy ping-et), akkor már egyből hallom hogy összesúgnak a hátam mögött hogy "aztakur.va bakker ez nagyon ért hozzá", ha meg esetleg még a bios-ba is belépek, akkor még azt is elhiszik rólam hogy naponta szoktam betörni a pentagon számitógépes rendszerébe...
2010. jún. 09. 10:45 | válasz | #65
Imádom, mikor a Windowst azért szidják, mert hetente újra kell telepíteni vírus miatt. 10 év alatt 1, azaz egyetlen egy darab vírus okozott gondot nálam. Újratelepítettem. Elég kocka vagyok, tehát nem napi 1 órát gépezek.
Csak nem kell mindenféle felugró szar ablakra rányomni azért mert Lady Gaga meztelen fotóival kecsegtet. Nálam sima NOD32 nagyon jó szolgálatot tesz évek óta.
Mythic  
2010. jún. 09. 10:30 | válasz | #64
Egyszerűen imádom az Ubuntu Lucid Lynx verzióját! Sokan hurrognak, hogy semmivel sem jobb, mint a Win7. Azt hiszem az egyik leglényegesebb kérdésben a Win bármelyik verzióját veri, mégpedig bármikor, bárhova, bármennyiszer telepíthetem. :) Ez azért nem mindegy. Teljesen igaz, az első napok, hetek nem voltak egyszerűek. Szinte elölről kell tanulni az OS alapokat, de az ubuntu.hu közössége előtt emelem kalapom, mert minden kérdésemre részletes és gyors választ adtak. Amióta pedig kicsit ráéreztem a linux világára a család minden számítógépén ubuntu, vagy kubuntu fut. Arról nem is beszélve, amikor meglátja valaki, hogy miket trükközik az ember linux alatt, a fél előadóterem csak les, hogy húúú mi ez öcsém, nekem is kell ilyen win. Aztán csak lesnek, hogy hát kérem ez linux, és nagyon szívesen segítek áttérni, mert egy egyetemistának, tanulónak, egyszerű usernek nincs tökéletesebb választás. Gyors, biztonságos, ingyenes, 100%-ig testre szabható és egy kis utána járással tényleg gyönyörűvé tehető. Nem kell tőle félni, ha a 45éves apám 15perc után tudta használni az alapdolgokra, és a 19 éves 0 informatikai érzékkel rendelkező barátnőm is azt használja minden nap, akkor azt mondom, nem lehet bonyolult. Akit meg érdekel is kicsit az infó, az már csak érdekességből is kipróbálja és szerintem 75% ott is maradnak. ;)
2010. jún. 09. 10:29 | galéria | válasz | #63
A Linuxok között tudtommal annyira nincs nagy inkompatibilitás, persze a hardvereket kihasználó alkalmazásokkal vannak problémák, de ha megnézed, az OpenOffice meg ilyenek simán elmennek - tudtommal az összes Linux verzión. Nincs külön programnyelvük. CAD programok vannak rá nem is egy, persze hogy ez minőségben milyen a Windowsokhoz képest azt nem tudom, biztos rosszabb (de ha valakinek pl. elegendő, és azt is nézi hogy ingyenes?). Akkor ottvan az SAP (legnagyobb üzleti szoftvercsomag), szintén teljesen jól működik Linux alatt (és mivel az inkább számításalapú, az elérése meg már javaval is működik, böngészőből, így talán jobb is rajtuk).

A Windowst igazából a warez menti meg, meg hogy csomó laptophoz, géphez azokat adják hozzá. Ha nem lenne, tényleg sokkal népszerűbb lenne a linux, és így a linuxra fejlesztés is, és így talán szép lassan felborulna a Windows uralom. Ubuntu -t meg lehet nézni, hogy mennyit fejlődött jónéhány év alatt, és ha jól tudom csak bővül a fejlesztőtáboruk is, egyre több mindent érnek el, javítanak, stb.. Úgyhogy semmiképpen ne szidjuk a Linuxot, nagyon jó rendszer és egyre több mindenre használható, és ráadásul tényleg ingyen.

Ráadásul mint valaki írta, gyengébb hardvereken pl. egy Puppy Linux (kb. 200 megát foglal összesen, úgy hogy bennevan az openoffice meg még rengeteg hasznos dolog), 128 mega memóriával például, össze lehet hasonlítani a windows teljesítményével, azthiszem sokan a puppyt választanák :D Ha nincs 1 giga ram egy gépbe, én már lehet, hogy nem szenvednék Windows XP-vel (512 -vel már egy ubuntu is vígan elmegy, persze nem KDE destoppal). Egyébként az asztali környezet bejelentkezésnél simán választható linuxon, én kislaptopon ubuntun egyből az xfce4 telepítésével kezdtem mert az kicsit gyorsabb a gnome-nál, és akkor még compiz is vígan elment. Csakhát kezelné normálisan a wifi-t, és az energiatakarékos módokat rajta (meg pl. a webkam kikapcsolását, stb.)...
wsvap  
2010. jún. 09. 10:15 | válasz | #62
Amíg minden játék win-re jön ki miért várja bárki azt, hogy a most fiatal generáció (aki elsősorban játékra használja a gépet) egyáltalán leszarja a linuxot? Vagy egyáltalán megismerje? Amíg ezen a téren nem lesz változás esélytelen a linux, vagy bármi a win ellen. A jövő a fiatalokban van és ők windóz függők, mert a programjaik is azok.
2010. jún. 09. 10:07 | galéria | válasz | #61
Sokan temették már soxor a winfost, de nem történt semmi. Most, hogy a win7 odabasz, de még azt sem kell használni, mert az XP is bőnyállal elég mindenre desktopon, nem hiszem, hogy nagy áttöréstől kéne reszketni. Max. mobilon, de az már rég megtörtént.
2010. jún. 09. 10:03 | válasz | #60
Az én tapasztalatom a Linuxal, hogy bőven lehetne értelmes alternatíva a Win ellen de ehhez hiányzik még pár dolog. Az egyik a driverek hiánya, a másik pedig az elérhető programok minősége. Tényleg szinte mindenre lehet találni linuxos alternatívát de ezek minősége gyakran egyszerűen csapnivaló. Amíg ez nem változik addig szerintem nem fog gyorsan elterjedni. Én is épp emiatt áltam vissza Win-re egyszerűen állandóan felba*ták az agyam a bugoktól hemzsegő, nem jól átgondolt, esetleg totálfapados programok.