Bezárja gödöllői gyárát a Sony
2010. június 2. 17:12, szerda - Forrás: Napi Online
Globális üzleti jövedelmezőség- és gyártáshatékonyság-javítási programjának részeként december végén megszünteti a termelést magyarországi gyártóbázisán a Sony - közölte a Sony Hungária Kft.

Hirdetés

A vállalat 11 országot érintő közép- és délkelet-európai kereskedelmi tevékenysége azonban továbbra is Magyarországon marad. Az 1996-ban létrehozott gödöllői üzem blu-ray és DVD-eszközöket gyárt, a Sony a gyártást a hasonló profillal működő malajziai gyárába, Kuala Lumpurba telepíti át. A döntés 540 munkavállalót érint, negyedük szellemi foglalkozású. December végéig mindegyikük munkahelye biztosított, hiszen a gyár mindaddig a jelenlegi kapacitással működik - mondta Németh Sándor, a Sony kommunikációs tanácsadója. A gyárbezárás és a végelszámolás lezárulta közötti időszakban pedig néhány tucat dolgozó biztosítja majd a folyamat befejezését - tette hozzá.

A gödöllői gyár alapanyagainak legnagyobb részét a Sony-csoporton keresztül szerezte be, vagyis beszállítókat nem érint a bezárás, azonban még mintegy 85 főt jelentenek a gyáron belüli különböző szolgáltatásokat nyújtó alvállalkozók által foglalkoztatottak. Az elbocsátandó munkavállalók kötelező juttatásokon felüli pénzügyi támogatásáról a ma kezdődő üzemi tanácsi tárgyalások során születik majd döntés, a társaság emellett minden dolgozó számára karrier-tanácsadási szolgáltatást tesz elérhetővé az újbóli elhelyezkedés segítésére.

A termelés megszüntetése nem Magyarországnak szól, az része a Sony azon telephely-konszolidációs törekvésének, amely során globálisan ötödével csökkenti telephelyei számát - hangsúlyozta Németh.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jún. 04. 15:04 | válasz | #5
Új hír! Az Avon is el akar menni Gödöllőről.
2010. jún. 03. 16:02 | válasz | #4
Lejárt az adókedvezmény.
Merces  
2010. jún. 03. 14:33 | válasz | #3
nem cak megtiltani, hogy tovább forgalmazzon a régióban....sajna ide jutottunk
2010. jún. 03. 12:55 | válasz | #2
Ha Gémesi szavában bízol, homokra és ingoványra építesz. A pasi annyit hazudott már, hogy még saját politikustársai sem bíznak benne.

Ami a Sonnyt illeti, bojkottálni kéne egy darabig.
2010. jún. 03. 08:34 | válasz | #1
És az épületben postaforgalmi elosztóközpont lesz, vagy valami ilyesmi, kb 800 fő alkalmazásával, mondta a polgármester.