Egyre több a fiatalokra veszélyes honlap
2010. június 2. 10:21, szerda
A német Jugendschutz.net szervezet legfrissebb jelentése rámutatott, hogy folyamatosan nő a tinédzserek fejlődését károsan befolyásoló oldalak száma.

Hirdetés

S hogy melyek a fiatalokra veszélyes honlapok? Nos, a szakemberek szerint elsősorban azok a portálok, amelyek az anorexiát, illetve a bulimiát "népszerűsítik" vagy különböző öngyilkossági módszereket ajánlanak a kamaszok figyelmébe. Egyre több az olyan közösségi honlap, ahol öngyilkossági módszereket oszthatnak meg egymással a vélt vagy valós lelki válságban lévő fiatalok. Emellett folyamatosan nő az önveszélyes viselkedési formákat népszerűsítő oldalak száma is. Ez derült ki a Jugendschutz.net német ifjúságvédelmi szervezet 2009-re vonatkozó jelentéséből.

Az ifjúságvédelmi szakemberek megállapították, hogy egyre nagyobb a videoplatformok és a közösségi portálok üzemeltetőinek felelőssége, mivel nekik kell(ene) kiszűrni a fiatalokra veszélyes tartalmakat. Bebizonyosodott az is, hogy ugyan a tavaly beérkező 19 000 regisztrált bejelentés 42 százaléka foglalkozott valamilyen pornográf honlappal, de nagyon komolyan kell venni az önveszélyes dolgokat propagáló oldalakat is, amelyek az összes bejelentés 22 százalékát tették ki. A veszélyes anyagokat tartalmazó portálok többsége az Egyesült Államokban található.

Négyből három esetben könnyen megoldhatók a bejelentett ügyek. Amennyiben a fórumok üzemeltetői nem működnek együtt a szervezettel, és az oldal külföldön van, úgy értesítik az INHOPE nemzetközi gyermekpornográfia elleni és az INACH gyűlölet elleni hálózatot. A szakemberek hangsúlyozták, hogy természetesen nagyon fontos a szülők szerepe is: nem árt, ha a szülők tudják, hogy milyen honlapokat látogat a csemete és rendszeresen beszélgetnek vele. Finoman szólva sem jó ugyanis, ha egy kamasz kivégzési videókat néz. Ilyen felvételt tavaly 420 esetben találtak.

Ezenkívül komoly problémát jelentenek azok a platformok, ahol a pedofil személyek megoszthatják egymással a tapasztalataikat és a vágyaikat. Ezek az emberek ezáltal az egymással való kapcsolatukat erősítik és egymást biztatják a gyerekek molesztálására, ahelyett, hogy segítséget keresnének.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
morden  
2010. jún. 04. 12:11 | válasz | #16
Ez még nem azt jelenti, hogy kevesebbet nevelik a gyereket a szülök, hanem azt jelenti, hogy a Te közegedben ez történik, de érdemes kicsit eltávolodni a lokalitástól ...
2010. jún. 04. 09:02 | válasz | #15
Hát nagyjából. Ma miből áll a közös tevékenység?
- Mi volt ma a suliban?
- Áááá semmi.
- Akkor jó.
És ennyiben ki is merül az érintkezés. Anyuci-apuci nézi a TV-ben a sorozatokat. A gyerek meg megy a netre játszani/szörfölni/csetelni/SG fórumra posztolni ( )
morden  
2010. jún. 03. 16:39 | válasz | #14
A cikk nem írt arról, hogy vannak direkt olyen honalpok, ahol a fiatalok egymáson bosszút állhatnal pl volt párok egymás pucér képeit teszik közzé , vagy gyalázkodnak, véleményem szerint ez is veszélyes jelenség.
Merces  
2010. jún. 03. 15:02 | válasz | #13
....Pissta hogy állsz a nőkke........
..kétlábon idesapám XD
2010. jún. 03. 12:01 | válasz | #12
Azért igenis nevelték régen a gyerekeket, sokkal inkább, mint ma. És sok esetben volt közös időtöltésük gyerekeknek és szülőknek, meg az egész családnak. Lehet, hogy az munka volt, de beszélgettek közben, érdemi dolgokról.
Ma ez nagyon hiányzik.
Ferrer  
2010. jún. 03. 11:58 | válasz | #11
Itt se az oldalakkal van baj, hanem elsősorban azokkal a buta emberekkel, akik becumizzák ezt a propagandát.
morden  
2010. jún. 03. 10:08 | válasz | #10
Magiszter és mi van ha a Te szüleid megbuktak volna a teszten :D, szóval azért óvatosan ezzel :D
Jelen korban foglalkoznak a szülők a legtöbbet a csemetéjükkel, régebben még ennyit se foglalkoztak a gyerekek nevelésével mint napjainkban, véleményem szerint nem itt van a probléma, hanem az elit szerepet, amire felnézhetnek a fiatalok, valamiért átvették az ostoba celebek és a kreált művészek, mi felnőttek, nem tudunk példát mutatni az ifjúságnak, ezért ne is őket okoljuk amiért olyanok amilyennek nem szeretnénk őket, hanem száljunk magunkba és gondoljuk át hogy lehetne ezen változtatni.
2010. jún. 03. 07:33 | válasz | #9
Hülyék mindig is voltak, vannak, lesznek. Az hogy most milyen forrásból merítenek, az adott korban változik. Ha valaki 500 éve öngyilkos akart lenni, fogott egy kötelet és fölkötötte magát. Ha valaki ma öngyilkos akar lenni fog egy kötelet és felköti magát. Az hogy most egy fórumra írja a búcsúlevelét, vagy egy papírra, igazán nem különbség. Az hogy a kocsmában (esetleg) tárgyalja ki a dolgot a többi részeggel, vagy egy fórumon teszi, megint nem különbség.

Másik: Én már lassan 7-8 éve szörfözöm neten és még nem találkoztam ilyen oldallal. Ja hogy nem kerestem? Felőlem lehet az internet 80%-a öngyilkossággal foglalkozó oldal, ha én sose keresek rá, alig ha kerülök oda. Ha mégis akkor azonnal kiikszelem, mert nem foglalkoztat a dolog. Ha valaki az öngyilokra keres módszereket az ugyanúgy megtalálhatja a könyvtárban is, bármelyik szépirodalmi műben. Vagy használja a fantáziáját.

A cikk kulcsmondata:
[]"nagyon fontos a szülők szerepe is: nem árt, ha a szülők tudják, hogy milyen honlapokat látogat a csemete és rendszeresen beszélgetnek vele"

Sajnos a mai társadalomban a gyerekcsinálás annyi hogy "toszunk egy jót, a poronty meg csak felnő valahogy". Itt a probléma. A gyereket nem csinálni kell, hanem nevelni. Nem számít nevelésnek az ha 0-24 -ben a TV, GÉP előtt ül egy magában, míg apuci és anyuci (ha van egyáltalán mindkettő) karriert épít, halmozza az élvezeteket.

Én komolyan engedélyhez kötném a gyerekcsinálást. Előbb ki kell tölteni egy pszichológiai alkalmassági tesztet, hogy tudod-e mit vállalsz és az milyen KÖTELEZETTSÉGGEL jár.

A társadalom problémáira nem kifogást kell találni, hanem megoldást!
DjDano  
2010. jún. 03. 00:30 | válasz | #8
Ez mind semmi a politikai uszító, elsősorban szélsőjobboldali gyűlöletet, intoleranciát, idegengyűlöletet, rasszizmust és antiszemitizmust hirdető, mindezt hazafias köntösbe bújtatott oldalak által okozott károkhoz... Ez sajnos magyarországon is világosan látható.
2010. jún. 02. 20:32 | válasz | #7
ui: persze ettől még létezhetnek, léteznek és ha lehet le kell őket zárni, csak mondom, hogy ezek az oldalak nem a bajt okozzák, ezek csak segítik...
2010. jún. 02. 20:31 | válasz | #6
Aki ilyeneket lapokat néz, annak nem a site fogja betenni a kaput.
Ferrer  
2010. jún. 02. 20:02 | válasz | #5
http://sgforum.hu/forum.php3?ujsag=SUICIDE
Sajnos már telefloodolták a nyamvadtak.
pixx  
2010. jún. 02. 19:53 | válasz | #4
Dettó én se hallottam ilyen oldalakról...attól létezhetnek még...
2010. jún. 02. 17:40 | válasz | #3
A hirdetés alatti 2. mondatig olvastam el és akkor legörgettem ide de láttam hogy joco1114 már feltette a kérdést ami bennem is megfogalmazódott, ilyen oldalak vannak :D? Most komolyan ahol az embereknek ilyen oldalakra van szüksége ott nagy problémák lehetnek (szerintem).
2010. jún. 02. 16:45 | válasz | #2
Ti találkoztatok már öngyilkosságot népszerűsítő oldallal, vagy ahol a bulimiát, anorexiát istenítik? Bár ha vannak (mert valószínűleg vannk), a mónika_show-k (és egyéb, hasonló kategóriájú termékek) sokkal többet ártanak. Szerintem.
Másik dolog, hogy ez valahol a mi hibánk (felnőtteké), hiszen egy megfelelő értékrenddel rendelkező fiatal nem fogja az ilyen weboldalakat (műsorokat) valid értékként felfogni.
morden  
2010. jún. 02. 16:22 | válasz | #1
Egy elméleti eszmefutattásomban azon tűnödtem el, hogy az ultrainvidualista média termékek (pl szex és new york, vagy az összes ilyen létformát propagáló műsor) vajon menyit ártottak a társadalomnak, "emberáldozatban" néhány közepes háborúnyi ember bizonyosan nem született meg az ilyen műsorok hatására.

( ez szigorúan elméleti eszmefuttatás volt, felesleges a hibákra rámutatni, mivel gondolatkísérlet, inkább a véleményekre lennék kíváncsi, már ha vannak )