Két hónap alatt két millió iPad kelt el
2010. június 1. 09:11, kedd
A cégnek folyamatosan sikerült fenntartania a készülék iránti érdeklődést az első hónap óriási sikerei után is. Világszerte nagyon várták a készülék megjelenését, ami az amerikai igények miatt késett Európában és Ázsiában.

Hirdetés

Az Apple bejelentette, hogy az elmúlt 60 napban több mint 2 millió iPadot adtak el. Az Egyesült Államokban április 3-tól lehetett a készüléket kapni, míg Ausztráliában, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Japánban, Spanyolországban, Svájcban és Nagy-Britanniában csak a múlt héten mutatkozott be az eszköz. Júliustól kilenc másik országban jelenik meg és még több országban férhetnek majd hozzá az év végéig.

"Az emberek világszerte ugyanúgy csodálják az iPadot, ahogyan mi is" - nyilatkozta Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója. "Értékeljük az emberek türelmét és keményen dolgozunk azon, hogy eleget tehessünk minden igénynek. A cég közleménye szerint használatával a felhasználók jobban élvezhetik miközben szörföznek a neten, ebook-ot olvasnak, videót néznek, játszanak vagy zenét hallgatnak. Az érzést segíti, hogy a készülék sokkal könnyebb, mint bármely laptop és rendkívül vékony, alig több, mint egy centiméter. Mindezt megszakítások nélkül a 10 órás üzemideje miatt. A fejlesztők már több, mint 5000, a multitouch felületet kihasználó szoftvert készítettek, és a cég szerint nemsokára majdnem mind a 200 000 alkalmazást ugyanúgy élvezhetjük az iPadon is, mint az iPhone-on és az iPod touchon.


Az Apple az iPhone-nal elérte, hogy megváltozzon a mobiltelefon fogalma: megjelentek a "régi" és az "új" okostelefonok és most az iPad bemutatásával a számítógépek világát is a feje tetejére állíthatják. Egyre világosabb, hogy rengeteg olyan dolog van egy számítógépen, amit egy átlagos felhasználó soha nem tud kihasználni. Ezzel szemben az Apple célja az egyszerűség és a felhasználóbarát felület. És olyan dicséretek besöprése, mint a "még az anyukám is tudja használni", amit egy afrikai szoftverfejlesztő nő jelentett ki az iPad európai debütálásán.

"A hivatalos magyarországi értékesítés kezdetének továbbra sincs konkrét időpontja" - mondta el Haász Nóra, a Morpho Communications munkatársa. Az Amerikán kívüli értékesítés a teljes forgalom 43 százalékát, évi 3,5 millió iPad eladását hozhatja az Apple-nek, véli a torontói RBC piackutató cég. A három legnagyobb piac az USA, 4,7, millió, Franciaország, 805 ezer és Nagy-Britannia, 585 ezer darabos értékesítéssel. A külföldi vevőknek valamivel mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk az áhított miniszámítógépért: míg az USA-ban 500 dollárról indul az ár, addig Japánban 49 ezer jenről (535 dollár), Európában pedig 500 euróról (615 dollár).
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jún. 22. 15:42 | válasz | #45
"Az pedig nem kéne elkerülje a figyelmeteket, hogy egy (képességek és használhtóság terén) erősen korlátozott készülék előnye erősen csökkenni fog rövidesen."

Nem kerüli el a "figyelmünket" (királyi többes), senki nem mondta, hogy 2 év múlva is apple telefonom lesz!

"Ezt Apple már kezdi észrevenni, ti hívők kis fáziskéséssel éltek"

Szerintem nem hívő itt senki max rá húzzátok.
2010. jún. 22. 13:12 | válasz | #44
Na, ebben végre egyetértünk, csakhogy most ezen a ranglistán a pápátok csúnyán az élre tört...
IMHOTEP

El nem vitatható érdeme az Apple-nek, hogy olyan készülékekkel rukkolt elő, melyek megbolygatták az állóvizet az IT piacon, DE nem a legjobb ever készülékeket csinálták meg, így a többi észbekapó cég olcsóbb és jobb cuccot csinál rövidesen, sőt már.

Ami gusztustalan, ahogy kikiáltják istencsászárnak a cuccokat, holott a fele koppintás, a hiányosságok számosak és fájóak, az ár pofátlan.
Természetesen gratulálni kell nekik, hiszen pár kiemelkedően jó tulajdonsággal ugyan rendelkező, de összességében igencsak középszerű termékkel indokolatlanul nagyot aratni valóban nagy fegyvertény.

Bocsássátok meg azonban azoknak, akiket evvel nem lehet levenni a lábáról, hogy nem állnak be a szektába, kérlek, tudod, tolerancia!

Látható a fejlődés mind az Apple termékeiben (lásd iPhone4), mind pedig a konkurrencia készülő és elkészült termékeiben.

Az pedig nem kéne elkerülje a figyelmeteket, hogy egy (képességek és használhtóság terén) erősen korlátozott készülék előnye erősen csökkenni fog rövidesen.

Ezt Apple már kezdi észrevenni, ti hívők kis fáziskéséssel éltek....
2010. jún. 05. 17:35 | válasz | #43
"sztív dzsobsz nem más mint egy sarki paraszt sok pénzel és befolyással, aki szemrebbenés nélkül vágja át a vásárlóit és él vissza a hatalmával. A sok zavarodott meg szépen beoboázza, mert megy a többi után. Szánalom a köbön, amit az epül ideböfög elénk, az pedig még szánalmasabb, hogy bejön nekik."

Melyik cég nem az? Bármelyik multira ráhúzható amit most leírtál csak a neveket kell kicserélgetni.
2010. jún. 03. 18:59 | válasz | #42
Az ember kimegy az internetre és szinte azonnal pofán csapja az az ordenáré hájp (legutóbb az indexen), amit az epül termékek köré keltenek. És akkor még csodálkozol, hogy ez pár embernek nem tetszik ?

Talán az epülnek és az élén sztív dzsobsznak vissza kéne venni az arcból, ilyen cigány hozzáállással ne várjanak többet. Érdekes egyébként, hogy a pofátlanságot nagyvállalati, karizmatikus imidzsbe csomagolva mennyire el lehet adni az embereknek.
sztív dzsobsz nem más mint egy sarki paraszt sok pénzel és befolyással, aki szemrebbenés nélkül vágja át a vásárlóit és él vissza a hatalmával. A sok zavarodott meg szépen beoboázza, mert megy a többi után. Szánalom a köbön, amit az epül ideböfög elénk, az pedig még szánalmasabb, hogy bejön nekik.

Egyébként jó, hogy van ipad, mert látok az ilyen eszközökben fantáziát, de csak az epül karámján kívülről.
http://prohardver.hu/hir/computex_2010_tabletek_invazioja.html
GregSB  
2010. jún. 03. 15:45 | galéria | válasz | #41
Baze, komolyan mondom behalok rajtad. Még egyszer leírom: volt a kezemben iPad, próbáltam, és rohadtul nem ilyen alacsony a fényereje kint napsütésben. Most találd ki, hogy kamuzok, és csak elvakult Apple buzi vagyok, azért mondom hogy fake az a video...

Őszintén megmondom nem érdekel mit hiszel. Én láttam amit láttam, és tudom hogy azon a videón tutira nem 100%-os fényerőre van állítva az iPad. Innentől kezdve azt gondolsz amit akarsz. Esetleg tudom ajánlani, hogy próbáld ki magát a készüléket, mielőtt fikázod, ha már nekem nem hiszel.

Eladások:

Azért hasonlítottam az okostelefonokhoz, mert az okostelefon piac jelenleg virágkorát éli, hónapról-hónapra nőnek az eladások. Ezek olyan készülékek, amiket minden ember ismer, már régóta jelen vannak. Árban pedig az iPaddal vannak egy osztályban. Az iPadot viszont mindeki fikázta amikor bejelentették. Nem jó semmire, nagy iPod Touch, tuti bukás, mire lehet ezt használni? Stb.. Ehhez képest többet adtak el belőe adott idő alatt, mint egy bejáratott piacra belépő csúcs-okostelefoból (amikor megjelent, a Nexus One volt a legerősebb hardware-el elátott HTC). De ne vegyük a NO-t, ott a Google is ludas kicsit a béna marketing és terjesztés miatt. Vegyük a Motorola Milestonet / Droidot, ami agresszív marketing támogatást kapott, és több fogyott belőle mint az első iPhoneból adott idő alatt. Még abból se tudtak annyit eladni mint iPadból.

Erre senki nem számított, sem az Apple, sem a közvélemény.

Egyáltalán nem biztos, hogy ezt az érdeklődést hosszú távon is fent tudják tartani. Lehet hosszú távon nem az iPad lesz a legsikeresebb tablet. De azt állítani, hogy a 2 millió eladás 60 nap alatt kevés, az rohadt nagy hülyeség.
2010. jún. 02. 20:36 | válasz | #40
Begun the Flame war has!
Tiro2  
2010. jún. 02. 13:25 | válasz | #39
Persze hogy csökkenni kezdett.. Ez olyan mint amikor megnyílik egy új pláza, ás sokan várták rá, persze hogy nyitáskor tele lesz, majd szép lassan csökken..
Ez egy általános folyamat a népszerű termékeknél...
2010. jún. 02. 13:16 | válasz | #38
Nincs ezzel semmi gond, szerintem folyamatosan csökkenni fog. Természetesen a világon rengeteg gyártó örülne, ha egy készülékből el tudna adni összesen az életciklusa alatt 2Millió darabot, nemhogy az első 2 hónapban.
pixx  
2010. jún. 02. 13:09 | válasz | #37
Nem mondtak semmit, csak reménykedtek...
Az első heti 600-700 ezres eladáshoz képest csökkenni kezdett az eladás...én tényleg azt hittem már 5 millió körül járnak...
2010. jún. 02. 13:03 | válasz | #36
Hát nem tudom most mire megy a fika, aki szerint 2M eladott ipad az első két hónapban nem jó eredmény, annál valami problémák vannak. Senki nem számított ekkora számra az apple is csak bízott benne.
pixx  
2010. jún. 02. 12:47 | válasz | #35
Megint, nem megy az értelmezés...

Ulkesh  
2010. jún. 02. 12:41 | válasz | #34
Egy tabletPC-ből pár százezres eladást már sikernek könyvelnek el. Szóval eléggé vicces a hozzáállásod :D
pixx  
2010. jún. 02. 12:13 | válasz | #33
"Csak 2 millió. Sokan megirigyelnék ezt a számot az okostelefon piacon is. Pl a Google. A Nexus One-ból 1 milliót se adtak el ennyi idő alatt..."

Ez kb. olyan, mint mikor a tabletet a pc-hez hasonlítják...nem sok köze van a kettőnek egymáshoz...

A nagy hiszti közepette, meg a 300 ezres nyitó nap után, meg voltam győződve 5-10 millió között vannak az eladások...
Ha pedig azt is odaszámolom, hogy elvileg az első héten ment el 600-700 ezer darab, akkor a vásárlás folyamatosan csökken...
pixx  
2010. jún. 02. 12:05 | válasz | #32
"Nexus One-ból 100 ezret adtak el "

Amúgy kicsit kevesebb, mint félmilliót adtak el, volt is erről hír egy-két hete itt...
Ulkesh  
2010. jún. 02. 10:22 | válasz | #31
"Lehet, hogy Nexus One-ból csak egy milliót adtak el, de Android oprendszert futtató telefonból több fogy, mint iPhone OS-t "

Nexus One-ból 100 ezret adtak el (a csodás N900-ból meg 150 ezret), ez nagyjából egy termék bukásával egyenlő.
Az Android rendszerű készülékek meg csak az utolsó negyedévben tudták beérni az iPhone eladásokat, mivel mostanra már kifutó termék a 3GS és minden potenciális vásárló az új verzióra vár.
Tiro2  
2010. jún. 02. 10:06 | válasz | #30
Te se vagy százas, csak az érdekel hogy leszólj mindent ami apple.

Bázze, hogy lehet egy ingyenes tv műsórt egy tablet-hez hasonlítani. Akkor jártasd az eszed ha képes leszel valamiből is ennyit eladni.. Még véletlenül se ismerd be hogy azért elég szépen fogy (ha bejön a termék, ha nem, ez tény!!).
2010. jún. 02. 09:57 | válasz | #29
Ahham, megint meg kell nézni az első hozzászólásokat és akkor tisztán látszik, hogy megint az apple fanok kezdtek el flamelni.... Mindig az a hülye aki apple terméket vesz, az a sznob és a buzi, és persze mindig hazudnak, és gerjesztik a flamet, de minden egyes ilyen témánál meg lehet nézni a kezdő hozzászólásokat.
2010. jún. 02. 08:54 | válasz | #28
Persze a Nexus One. Hogy jön most az iPadhez hasonlítás? Talán az is egy tablet? Persze a belinkelt videóra is megmondták hogy kamu. De persze amikor ők linkelték be a Nexusról a VÁGOTT!!!! videót, az nem volt kamu...
2010. jún. 02. 07:50 | válasz | #27
Long Tail elv mond-e valamit? (nem, semmi köze a viagrához a dolognak :)))

Lehet, hogy Nexus One-ból csak egy milliót adtak el, de Android oprendszert futtató telefonból több fogy, mint iPhone OS-t futtatóból, de ettől egyik sem lesz jobb vagy rosszabb. Az a jó, hogy van választék és verseny, és mindenki megtalálhatja a neki megfelelő készüléket a piacon.
2010. jún. 02. 07:46 | válasz | #26
Kétmilliót adtak el, egy 300 milliós országban. A lakosság 0,67 százaléka vett iPad-et. És akkor mi van?

A Győzikét nyolcszázezren, a Barátok Közt-öt pedig másfélmillióan nézik, csak Magyarországon. Ezek lakosságszámra vetítve jóval nagyobb számok, de attól még mindkét műsor fos marad. Nekem meg van 3 milliós nézettségű magyar nyelvű videóm a Youtube-on, oszt' az mégse hír. :)
GregSB  
2010. jún. 02. 05:48 | galéria | válasz | #25
Csak 2 millió. Sokan megirigyelnék ezt a számot az okostelefon piacon is. Pl a Google. A Nexus One-ból 1 milliót se adtak el ennyi idő alatt...
GregSB  
2010. jún. 02. 05:01 | galéria | válasz | #24
Olcsó trükk.

Nekem már volt iPad a kezemben, és ettől sokkal jobban látni a képernyőjét napfényben.
pixx  
2010. jún. 02. 02:30 | válasz | #23
Csak 2 millió? Az első két nap alatt elment háromszázezer, plusz európában is sorban állt a sok ember, meg ázsiában is...és ennyi?

"Egyre világosabb, hogy rengeteg olyan dolog van egy számítógépen, amit egy átlagos felhasználó soha nem tud kihasználni. Ezzel szemben az Apple célja az egyszerűség és a felhasználóbarát felület"

Gratula, mostanra mindenki látja kinek is készülnek ezek a készülékek....
2010. jún. 01. 23:03 | galéria | válasz | #22
2010. jún. 01. 22:51 | galéria | válasz | #21
Nekem sem volt iPad a kezedben, mi?
De nem is ez a gond, hanem az a mérhetetlen butaság, hogy egy percig sem kételkedsz abban, hogy semmi nem látszik a képernyőn. Kb. mintha elhinnéd, hogy a BMW a legújabb modelljét kocka kerekekkel árulja.
Milyen érdekes, hogy az "iPad test" kifejezésre olyan videók jönnek fel, ahol a gyönyörűen látszik a kijelző.
2010. jún. 01. 22:05 | galéria | válasz | #20
biztosan van, nyugodtan megkeresheted:)
2010. jún. 01. 21:45 | válasz | #19
Itt is lehet Flamelni emberek, mert ez pedig pláne egy fantasztikus termék....

http://www.sg.hu/cikkek/74776/kodositett_a_microsoft_a_windows_phone_7_kapcsan

:-)
2010. jún. 01. 21:19 | válasz | #18
jaj persze erre is megvan a magyarázat, letakarja a fényérzékelőt :DD persze. Nincs leírás róla hol SZABAD megfogni ezt a felhasználóbarát terméket? :)
2010. jún. 01. 20:05 | galéria | válasz | #17
ha nem takarná le az ujjával a fényérzékelőt...:)
Tiro2  
2010. jún. 01. 19:59 | válasz | #16
Azér mert nekem valami nem tetszik vagy nem látom értelmet, az másnak még bejöhet. Elmondom a véleményemet, de nem állok neki hőzöngeni, sipákollni mer minek. És itt most a legtöbb "anti apple" emberkére gondolok..

(énse vennék iPad-ot mer nincs rá pénzem és amúgy se használnám ki)
Tiro2  
2010. jún. 01. 19:50 | válasz | #15
Ja, meg az "apple fanok" uszítják állandóan a flame-et is...
Nem tom mér kell állandóan eszt a gúnyos sipákolos figurát előhozni.

De most komolyan egyesek úgy visítanak mintha az apple megeroszakolta volna a pc-jüket, a mobiljukat, meg most már a netbook-jukat..
2010. jún. 01. 18:41 | válasz | #14
egyébként nemtudom mi baj a kamuvideokkal, az apple fanok is szeretnek olyanokat linkelni :)
2010. jún. 01. 18:36 | válasz | #13
dehát ips!!!! ips-nek alap fényerőn is 64564565654x nagyobbnak kell lennie mint akár egy 2kw-s reflektornak, hiszen az apple ezt választotta a minőségi eszközébe, az apple nem tévedhet! Az apple abban sem tévedhet hogy a tn kijelzők rosszul beláthatóak. Az évekkel ezelőtti márkás tn panelek 160 fokos vertikális/horizontális betekintési szöge is kamu! Ezért kell ips :)
Tiro2  
2010. jún. 01. 18:10 | válasz | #12
Nehogy már ilyen kamu videókat linkelj.
Pont ilyen az iPhone fényereje a legalacsonyabb fényerőn...
Narxis  
2010. jún. 01. 18:08 | válasz | #11
farxis tesó te vettél? :D
2010. jún. 01. 17:59 | válasz | #10
Miután megvetted gyönyörködhetsz a szép megjelenítésben :D
szart se látni az ipadon max fényerővel
hdo  
2010. jún. 01. 17:10 | válasz | #9
Ha beszorzod a vételárával akkor már mindjárt nem kevés! :P
2010. jún. 01. 17:07 | válasz | #8
""Az emberek világszerte ugyanúgy csodálják az iPad-ot, ahogyan mi is", nyilatkozta Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója."

Kicsit büdös az öndícséret. Öntömjénező.
2010. jún. 01. 17:03 | válasz | #7
Egy korábbi IPad cikknél írta valaki, hogy egy baromság, de mégis sok birka majd venni fogja. A cikkből kiderült, hogy 2 hónap alatt rátaláltak 2 milla birkára. :D
Nem szó szerint idéztem, de a lényeg ez. Én magam nem tudom mennyire hasznos, vagy haszontalan jószág, mert nincs kidobni való pénzem, hogy kipróbáljam. Az biztos, hogy lehet nélküle élni, mert még nem haltam bele a hiányába. :)
2010. jún. 01. 16:49 | válasz | #6
hát ez rohadtul nem sok : DDDD

ha igy marad, 4 év alatt adnak el 50 milliót , hol van az egy konzolhoz képest baze , vicc.
2010. jún. 01. 16:25 | válasz | #5
ipod.. izé ipodlarge.. izé ipad egy hulladék.. ebookot olvasni pl nagyon nem érdemes.. minden másra meg jó a zasztali gép is, vagy egy óccsóbb noti..
GregSB  
2010. jún. 01. 16:24 | galéria | válasz | #4
Inkább folytatódhat, a 2 nappal ezelőtti iPad hírnél még véget sem ért :D

hdo  
2010. jún. 01. 16:16 | válasz | #3
Ezúttal nem csatlakozom. Mindenkinek szíve joga eldönteni hogy mire bassza el a pénzét. Ez legalább egy használati tárgy amit egy ideig lehet nyüstölni.
2010. jún. 01. 15:58 | válasz | #2
A sok
zeli  
2010. jún. 01. 15:39 | galéria | válasz | #1
Indulhat a flame.