iPhone 3GS már 97 dollárért
2010. május 30. 19:13, vasárnap
Az egyik legnagyobb amerikai üzletlánc, a Walmart bejelentette bejelentette, hogy a 16 GB-os iPhone 3GS árát 97 dollárra értékeli le. Ez magyar pénzbe átszámítva mindössze 22e forint.

Hirdetés

Jelenleg az amerikai piacon ez a legolcsóbb ár, amin meg lehet vásárolni a 16 GB-os készüléket. Azonban a nagyobb, 32 GB-os iPhone ára nem változott, továbbra is 297 dollár a Walmart-nál. Azáltal, hogy a telefon ára lecsökkent, a 16 GB-os 3GS-hez most olcsóbban lehet hozzájutni, mint az Apple boltjaiban kapható 8 GB-os 3G-hez, ami jelenleg 99 dollár. Utóbbit egyébként már amúgy sem nagyon lehet kapni, ami megerősíti azt a szóbeszédet, hogy a 4G nemsokára a boltokba kerül. Biztos, hogy a június 7-én tartandó WWDC konferencián Steve Jobs újdonságokkal rukkol majd elő, melyek közül az egyik ez lehet.


A cég az elmúlt három évben minden WWDC-n újabb verziót mutatott be. Ez az év sem lesz kivétel, ha figyelembe vesszük az új iPhone-ról kiszivárgott híreket . Ha a konferencián egy új típust mutatnak be, akkor nagy valószínűség szerint az iPhone 3Gs hivatalosan is le lesz értékelve. 2009-ben, amikor a 3GS megjelent, ugyanez történt a 3G-vel. Viszont a 4G ismét olyan újításokkal rendelkezik, amiért talán érdemes várni.

A hírek szerint a kijelző jóval finomabb felbontású lesz, mint a 3GSs-nek (960 x 640). A telefon fényképező részén is javítanak, és ami nagyon hasznos lehet, az a vaku funkció: így már este is bárhol készíthetünk élvezhető minőségű fotókat anélkül, hogy magunkkal kellene cipelnünk digitális gépünket. Emellett várhatóan az akkumulátor is jóval tovább bírja majd, ha sokat telefonálunk vagy játszunk. Európában azonban csak remélhetjük, hogy ugyanilyen leértékelésben lesz majd részünk, ha megjelenik az iPhone 4G.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Ahoy  
2010. máj. 31. 14:35 | válasz | #18
Ezt a nem hivatalos apple reklámot... Kárvolt elolvasnom.
2010. máj. 31. 12:05 | galéria | válasz | #17
hát ha azt veszed, hogy az előfizetés ua az applenél, de pk 200$-ért adják, itt meg 97-ért, azaz spórólsz rajta 103$-t:)

az előfizetés meg megint más téma, ha nagyon használod a telefont, főleg netre, akkor simán kilehet belőle jönni jól, így gyakorlatilag minimális lesz amit pluszba fizetsz havonta
2010. máj. 31. 11:23 | válasz | #16
ilyen hirt. ennyi erovel irhatnak azt is, hogy haz vagy barmi nulla forintert, csak eppen utana 10 evig a gatyadat is legomboljak rolad a torlesztoreszletekkel. valami balfasz meg be is dol ennek mi?
Ronny  
2010. máj. 31. 11:01 | galéria | válasz | #15
2010. máj. 31. 10:25 | válasz | #14
Nem jó, beírtam az Ebay keresőbe hogy 150 dollár alatti új 3GSt keresek, de nem találtam, ez hogy lehet?
2010. máj. 31. 10:23 | válasz | #13
Ennyi pénzért talán megéri importálni.
2010. máj. 31. 09:43 | válasz | #12
Lehet függetlenül is csak akkor ki kell fizetned a rendes árát, 500-600 dollár.
2010. máj. 30. 21:51 | válasz | #11
köszi..szal akkor függetlenül esélytelen usa-ba venni?
2010. máj. 30. 21:48 | galéria | válasz | #10
két éves att előfizetéssel
2010. máj. 30. 21:39 | válasz | #9
mert az pontosan mit jelent?
2010. máj. 30. 21:20 | galéria | válasz | #8
legalább a termék nevét elolvashattad volna, és nem írnál hülyeséget
Acetm  
2010. máj. 30. 21:16 | válasz | #7
(Phone price based on new line activation or eligible upgrade with 2-year contract)

Valszeg 40k-ért ilyen telefont fognak az emberek után dobni...
2010. máj. 30. 21:11 | válasz | #6
gondolom úgy hogy lassan jön a 4g amiben a kijelző 2 pixellel nagyobb lesz, és műpina interface is lesz benne, és debütál benne a multitasking :D
2010. máj. 30. 20:55 | válasz | #5
Hogy lehet ennyire olcsó?
2010. máj. 30. 20:55 | válasz | #4
szal ez azt jelenti, hogy az USA-ba bemész erre a helyre, és 97 dollárért megveszed kártyafüggetlenül?

2010. máj. 30. 20:34 | válasz | #3
Azért utánanézhettél volna, hogy elkerüljük a te fölösleges kommentedet.

iPhone 3GS a Walmart oldalán
Ha leteker az ember a "Specifications" részhez ott ezt olvashatja: "Type: Unlocked Phones"
2010. máj. 30. 20:19 | galéria | válasz | #2
azért az meglehetett volna említeni, hogy + előfizetés, csak hogy a felesleges kommenteket elkerüljük
AzUs  
2010. máj. 30. 20:18 | válasz | #1
Hát igen, nagy kár, hogy Európába mindössze csak fél év késéssel és csupán kétszer akkora áron kaphatóak az Apple újdonságai, mint Amerikában...