Hét atomból áll a világ legkisebb tranzisztora
2010. május 25. 22:27, kedd - Forrás: MTI
Ausztrál tudósoknak mindössze hét atom felhasználásával sikerült megalkotniuk a világ legkisebb tranzisztorát, amelytől a méretcsökkenés mellett a mikrochipek jelentős sebességnövelését is várják.

Hirdetés

A szilíciumkristályba ágyazott négymilliárdod méter, azaz mindössze 4 nanométeres kapcsoló az első lépés a kvantumszámítógépek létrehozásához. A parányi alkatrészekkel ráadásul a mostani processzorok számítási teljesítményénél milliószor gyorsabb gépeket lehet alkotni. Michelle Simmons, a tranzisztort fejlesztő csapat kutatási vezetője szerint az új technológia elsősorban az olyan processzorigényes területeken jelent áttörést, mint a kódfejtés, a pénzügyi tranzakciók, illetve az időjárás-előrejelzés, mert ezeken területeken roppant mennyiségű információt kell feldolgozni.

"Az új technológiával egy klasszikus asztali számítógép is képes lesz arra, hogy magyarázatot adjon az olyan problémákra, amelyek megfejtéséhez a jelenlegi gépekkel az univerzum koránál is hosszabb időre lenne szükség" - magyarázta Simmons. Az Új-dél-walesi Egyetem Kvantumszámítógép-technológiai Központja (CQCT) és az amerikai Wisconsin-Madison Egyetem kutatói egy különleges mikroszkóp segítségével hozták létre azt a parányi tranzisztort, amellyel a chipeket a jelenlegi lapkaméretek századrészére csökkenthetik, ezzel együtt a processzorok teljesítménye viszont exponenciálisan növekedne.

Simmons szerint az új technológia gyakorlati felhasználására várhatóan öt év múlva kerülhet sor. A kutatók most egy olyan kvantumszámítógép fejlesztésébe fogtak, amely a jelenleg használt mikrochipek méretével egyezik meg.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. máj. 27. 23:17 | válasz | #5
A földfelszínen jelenlevő kb. 300 mikroSievert/év kozmikus sugárzás (amit igen nehéz árnyékolni, részben müonokból)
komoly veszélyt jelent ilyen pirinyó alkatrészekre.

Mielőtt a gyakorlatba átmegy ez a hi-hi-tech, ezt a problémát (is) kezelni kell.
Kíváncsi vagyok, hogy a sziliciumon kívül milyen más anyagokból lehet még ilyet építeni.

Egybként hajrá tudósok!
PJohn  
2010. máj. 27. 13:54 | válasz | #4
4 mikron = 4 mikrométer, itt 4 nanométerről van szó, ami 0,004 mikron.
gz8  
2010. máj. 26. 15:34 | galéria | válasz | #3
Amit a kutatók mondanak, és amit valójában jelent:

T0nk  
2010. máj. 26. 00:12 | válasz | #2
Az, hogy elektronmikroszkóppal egymásra pakolnak atomokat, még nem jelenti azt, hogy tömeggyártásba is tudják vinni a technológiát. Ehhez azért még a kínaiak is kevesen vannak...
endrev  
2010. máj. 25. 23:38 | válasz | #1
Hm... A 4 mikron egy kicsit sok hely a hét atomnak...