Ritka nagy csalódás a Shrek 4
2010. május 24. 07:10, hétfő
Természetesen az első helyen mutatkozott be Amerikában a Shrek negyedik része, azonban kevesen hitték volna, hogy a hihetetlen sikerű harmadik rész után kevesebben nézik meg, mint az első epizódot.

Hirdetés

Hiába nyitott annyi amerikai moziban a Shrek a vége, fuss el véle (Shrek Forever and After), mint film még soha, meglepetésre igencsak alulteljesített. Az előzetes becslések szerint a Dreamworks animációja mindössze 71,3 millió dollár bevételt hozott első hétvégéjén. Persze egy ekkora össze majd minden film dicséretére válna, de a Shrek által képviselt másik dimenzióban, meglepően alacsony. Főleg, hogy a filmet 3D-ben adták, így jóval magasabb volt a jegyár is - ez azt is jelenti, hogy 59%-kal kevesebben nézték meg a Shrek 4-et az első napokon, mint az előző részt.


A 70 milliót nem sokkal meghaladó bemutatkozás messze elmarad a második rész 108 és a harmadik epizód 121 millió dolláros nyitányától, s arra enged következtetni, hogy a nézők vagy megunták Shreket, vagy pedig a Shrek 3 minősége okozott maradandó sérüléseket. A közönség összetétele egyébként az exit pollok szerint 59 - 41% lett a nők javára, míg a 25 éven aluliak aránya 56% volt.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jún. 13. 21:43 | válasz | #18
Az első rész eleve alapnak számít (mármint bizonyos szemszögből, amit a Shrek képvisel), a második jó volt, a sokat kritizált harmadik jobban tettszett, mint a második. Várom, milyen lesz a befejező rész (muhaha, méghogy befejező? Ezt Hollywood-ban hol találták ki?), addig is gyerekkorom egyik kedvencét, a Toy Story utolsó részét várom, a minőség biztos-mintahogyan minden Pixar film. Szerintem.
2010. máj. 25. 06:49 | válasz | #17
..csak a 2001-es Gladiátorhoz viszonyította a cikkíró, ezt meg a legjobb rajzfilm nyitányhoz.
2010. máj. 25. 06:48 | válasz | #16
Amúgy ha jók a kritikák, stb akkor ha nem esik sokat vissza a bevétel, és lehet így lesz, még egész jól kijönnek. A Robin Hoodnál jobban nyitottak muhahaha.
2010. máj. 25. 06:47 | válasz | #15
Nem véletlen az, hogy az első 2 részt emlegetik, mind a kettő minőségi darab, az, hogy tetszik-e, már mindenkinek az egyéni ízlésétől függ, de abból, hogy a harmadik minden idők legjobb rajzfilm nyitányát produkálta azért lejön, hogy milyen is volt a második rész.
opeca  
2010. máj. 24. 23:46 | válasz | #14
Nekem az elős rész az az átlagos, jó iparosmunka minőségű animációs film volt.

Ennyi.

Zenghetnék róla ódákat, de sajnos nem megy. Hozta azt, amit egy ilyen típusú filnek hoznia kell, kis limonádé, humor, jó grafika, ennyi.

Bár talán azért lett ennyire felkapott, mert annyit büfögtek és fingottak benne, hogy ha a moziban ültél, akkor másét már nem hallottad.
Zoliz  
2010. máj. 24. 21:15 | válasz | #13
Az 1. és a 3. Shrek jó volt a 4-et nem láttam, lehet nem is fogom.
Egy filmből 4 rész már túlzás, vagy menjen inkább az ertélklubra a függőknek...
2010. máj. 24. 20:34 | válasz | #12
Most hogy elolvastam a cikket, nyilvánvalóvá vált számomra is: A harmadik rész okozott maradandó sérüléseket. Remélem a negyedik jobb lesz, és csak a harmadik miatt indult oly silányul odaát.
2010. máj. 24. 20:24 | galéria | válasz | #11
Az 1 és a 2 ritka jó volt de harmadik már valahogy nem volt az igazi. A ynegedik meg úgy tűnik nagyon nem... de majd meglátjuk.
2010. máj. 24. 19:27 | galéria | válasz | #10
Teljesen jó volt mind a három rész. Vicces volt és szórakoztató. A "rókabőr" a legrosszabb közhely. Mégis mi a fenét várnak a fanyalgók? Nyilván az első volt a "legjobb" mert ismeretlen volt, vadiúj szereplők, vadiúj környezet. A többiben meg már ismert minden, nem lesz olyan nagy hatással a nézőre (még akkor sem, ha a folytatás elvileg kidolgozottabb), mert ott már csak a történeten lehet alakítani és néhány új szereplőt behozni.
pixx  
2010. máj. 24. 18:19 | válasz | #9
Az első kettő moziban néztem meg, de már a második egy kicsit rókabőr szagú lett, így harmadikat netről szedtem le, és örültem, hogy nem moziban néztem meg, nem lesz másképp a 4.-kel sem...
Az első után nem kellett volna több...
2010. máj. 24. 17:35 | válasz | #8
A harmadik rész után nincs itt semmi meglepetés.
smaszi  
2010. máj. 24. 17:22 | válasz | #7
"Én még nem láttam, de mindenképp megnézem, számomra a Shrek filmek örök kedvencek maradnak a Jégkorszakkal együtt."

Na most azért tedd a szívedre a kezed, és áruld el, komolyan nem érzel valami olyasmit mind a két film 3. részével kapcsolatban,, h. "na már megint bedőltem a reklámnak, és nem azt kaptam, amit ígértek" ?
Narxis  
2010. máj. 24. 14:56 | válasz | #6
Én még nem láttam, de mindenképp megnézem, számomra a Shrek filmek örök kedvencek maradnak a Jégkorszakkal együtt.
2010. máj. 24. 13:59 | válasz | #5
a 3.dik rész ritka szar volt! az lehet a ludas
viszont a toys story 3D-t nagyon várom :DD
2010. máj. 24. 12:24 | válasz | #4
Pedig engem aztán nem lehet azzal vádolni hogy bármi bajom is volna egy filmmel, csak azért mert animált, de a Shrek valahogy nem jött át.
2010. máj. 24. 12:21 | válasz | #3
Egyszer a tvben belenéztem valamelyik shrekbe, de kb 15 perc után el is kapcsoltam...
AZTA  
2010. máj. 24. 10:33 | válasz | #2
rájöttek hogy uncsi/gyenge?
2010. máj. 24. 08:40 | válasz | #1
Inkább az utóbbi! A Shrek 3 nagy csalódás volt!