A VP8-at is támogatni fogja az IE9
2010. május 21. 00:36, péntek
Dean Hachamovitch, az Internet Explorer fejlesztéséért felelős menedzser bejelentette, hogy a Microsoft böngészőjének legújabb verziója támogatni fogja a Google VP8 kodekjét is.

Hirdetés

A szakember blogbejegyzése azért érdekes, mert korábban Hachamovitch azt közölte, hogy a Microsoft a HTML5 ügyében a H.264 kodek mellett voksolt. Nos, most kiderült, hogy ez közel sincs így: az IE9 ugyanis a VP8 mellett támogatja majd a Google új WebM formátumát is. Hasonló döntést hozott egyébként a Microsoft mellett a Broadcom és a GStreamer is. Előbbi cég a videochipjeiben engedélyezni akarja a WebM hardvergyorsításos lejátszását, ez a programozható gyorsítóchipek hibrid architektúrájának köszönhető, míg a GStreamer már most is képes a videókat az új formátumba kódolni, illetve le tudja játszani a WebM-es felvételeket.

Korábban egyértelműnek tűnt, hogy a Microsoft kizárólag a H.264 kodek mellett foglalt állást és elutasította a VP8 támogatását. A redmondi óriáscég viszont most korrigálta az álláspontját, igaz az éremnek két oldala van. Az IE9 valóban támogatni fogja a VP8-as felvételeket, de a kodeket mindenkinek magának kell majd feltelepítenie. Az indoklás szerint a vállalat tart a jogi következményektől és ezért tartalmazza az Internet Explorer új változata csak a H.264-et. Érdekesség, hogy Hachamovitch külön nem tért ki a WebM-re, ami voltaképpen egy úgynevezett Matroska-konténer és ami az Ogg Theorát is támogatja.

A Google új formátumát már támogatja a Mozilla, az Opera és a Chrome, míg a projekt mögé felsorakozott az Adobe, az AMD, az ARM, a Brightcove, a Broadcom, a Collabora, a Digital Rapids, az Envoding.com, a Grab Networks, az iLinc, az INLET, a Kaltura, a Logitech, a MIPS, az Nvidia, az Ooyala, a Qualcomm, a Skype, a Sorenson, a Telestream, a Texas Instruments, a Verisilicon, a Viewcast és a Wildform is. A cél egy olyan nyílt forráskódú webes videoformátum megalkotása, amely bárki számára szabadon elérhető. A YouTube egyébként már létrehozta a HTML5-kompatibilis oldalát és minden május 19 óta feltöltött 720p vagy nagyobb felbontású felvételt WebM-be is lekódolnak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bippo  
2010. máj. 25. 10:16 | válasz | #19
GoldenAxe   "Rest in Peace GoldenAxe" 
2010. máj. 24. 17:01 | válasz | #18
mi az az apple??
Major  
2010. máj. 23. 02:10 | válasz | #17
A támogatás nem összekeverendő az integrálással. Az IE9 beépített H.264 kodekkel érekezik, de vp8-at csak támogatni fogja, vagyis aki feltelepíti az új IE mellé majd a vp8-at, akkor azt is kezelni fogja és nem csak kizárólag a h.264-et.
2010. máj. 22. 21:50 | válasz | #16
nyilván mindenki hülye, ezt bizonyítja, hogy az apple-n kívül mindenki a vp8 mellé állt. nyilván az apple a "nemhüje" :) nem véletlen, hogy a google-n kívül kapásból az IE is beadta a derekát ennek.
farxis   "Rest in Peace farxis" 
2010. máj. 22. 16:58 | válasz | #15
ez egy szaaaaaaarr!!!!!444!!! Az apple megmonta hogy a h264 a jobb és ők mindig tudják mi a legjobb!!!!!! hüje gúgleŰ!!!!!
bippo  
2010. máj. 22. 13:05 | válasz | #14
2, pont emiatt kell a nagyoknak a Google után szaladni. Ha valamelyik böngészőben nem nézhető normálisan a youtube, az lemarad. Apple Safari is támogatni fogja szerintem idővel.
1, emiatt sem kell aggódni szerintem, a fellelhető videók minősége egyre jobb
2010. máj. 22. 12:43 | válasz | #13
Nekünk, átlagfelhasználóknak szerintem úgyis csak az a lényeg, hogy 1) normális minőségű videókat kapjunk a neten 2) "minden lejátszon mindent" elv alapján tök jó nekünk, hogy a nagyok a VP8 mellé állnak.
2010. máj. 22. 00:26 | válasz | #12
de egyébként nem állnak messze az igazságtól :) én nagyon meglepődtem, hogy mennyit változott (előnyére) az IE az utóbbi időben, a 9-re így bíztatóan tekintek. Szerintem a 8 is faja.
bippo  
2010. máj. 21. 16:20 | válasz | #11
Lehet, hogy fogják támogatni, csak még nem nyilatkoztak.

Gondolom most nagyban tárgyal a stratégiai stáb, hogy mi legyen. Pisiljenek-e széllel szemben, mondván ők akarnak diktálni, vagy meghajlanak a tömeg (és a Google) akarata előtt.
2010. máj. 21. 15:33 | válasz | #10
"A VP8 nem specifikalt, csak egy ingyenes codec."

Na ne viccelj... Az egész VP8-nak az a lényege, hogy bármilyen rendszerre lehet ingyen implementálni, mert nyilt és ingyenes. Csakhogy nem specifikáció van hozzá, ami alapján lehetne implementálni normálisan, hanem egy borzalmas implementációnak van a kódja megnyitva, igy ha bárki implementálni akarja, akkor ebből a hulladékból kell kihámozza, hogy mi lehet a specifikáció. Ez annyira amatőr, hogy el se le mondani.

A többit inkább hagyjuk, ennél 100x szakmaibban leirta a téma egyik legnagyobb szakértője, hogy miért szar a VP8 jelenlegi állapotában. Sem minőségben, sem sebességben, sem méretben nincs egy lapon a 264-el.
2010. máj. 21. 14:08 | válasz | #9
azért röhögnék ha az apple most 2 szék közé esne. hőbörögnek a fless ellen, mer x264, aztán az sem mert inkább vp8 :DDD
GoldenAxe   "Rest in Peace GoldenAxe" 
2010. máj. 21. 11:43 | válasz | #8
"Tehat ugy nez ki, hogy az apple kivetelevel mindenki tamogatja..."

Köszönöm tisztelt bíróság. Nincsen több kérdésem.
dchard  
2010. máj. 21. 10:24 | válasz | #7
Narxis:

Ha ismernéd aki a cikket írta, akkor eszedbe sem jutna megkérdőjelezni a szakmaiságát, és tárgyilagosságát. Nem valószínű, hogy bárki találna a témában ennél kimerítőbb írást a neten vagy bárhol.

A gyengébbek kedvéért: egy olyan emberről van szó, aki lassan egy évtizede videokodeket fejleszt, most éppen a H.264 szabványon alapuló x264 enkóder egyik core developere.

Dchard
2010. máj. 21. 10:21 | válasz | #6
kvp  
2010. máj. 21. 10:10 | válasz | #5
A VP8 nem specifikalt, csak egy ingyenes codec. Viszont ami feltunt az az, hogy igazabol nem annyival jobb a H264 es a VP8, mint egy nagyon jol megirt mpeg2-es encoder. Az algortimusok majdnem ugyanazok, csak tobb feature van, amiket az encoder-ek altalaban nem hasznalnak es fix helyett adaptiv (lasd gzip) az utolso tomoritesi lepes, ami gyakorlatilag megfelezi a filemeretet. A VP8 ugyanebbol egy lepucolt implementacio, ami csak azt tamogatja ami feltetlenul szukseges es a kihagyott feature-ok miatt kisebb hardveren is mukodhet. (a jelenlegi implementacio nem olyan jo, hogy ez elojojjon, de lehetseges) Az amit direkt kihagytak a VP8-bol azok a B frame-ek, azaz a ketiranyu pedikcios frame-ek. Ennek ket oka van: a) ez szabadalmaztatott b) neheziti a stream-elest es a file-okon beluli tekergetest. Ez utobbi ket problema miatt egyebkent en sem szeretem a B frame-es file-okat. A VP8-nak egyebkent a valamivel nagyobb filemeret miatt cserebe jobb a minosege (kevesebb adatot dob el tomoriteskor).

Szerintem egy sokkal jobb tomoritesu es minosegu codec-et lehetne irni, ha valaki fogna magat es keszitene egy tisztan matematikai alapu implementaciot, de mind a betomorites mind a kitomorites nem lenne megoldhato valos idoben es a fix meretu blokkok hianya miatt a hardvergyorsitasrol is le kellene mondani. (cserebe sokkal kisebb helyen is elfernenek az adatok)

A VP8-as tamogatasrol:
-benne lesz az IE-ben
-benne lesz a mediaplayer-ben (az ie is onnan veszi)
-benne lesz a flash player-ben
-benne van az ingyenes bongeszokben
-tamogatni fogjak a videokartyak (mivel eleve hardvergyorsitasos lejatszasra lett kitalalva)

Tehat ugy nez ki, hogy az apple kivetelevel mindenki tamogatja...

ps: A google fele 'webm' formatum igazabol egy matroska file, VP8-as videoval es (ogg) vorbis hanggal. Jelenleg ez az egyik elterjedt formatum a kaloz HD filmekhez, mivel konnyen lejatszhato es viszonylag jo tomoritesu file-okat eredmenyez.
2010. máj. 21. 08:17 | válasz | #4
Mi a gondod vele, eddig ez az egyetlen korrekt, szakmai szinvonalú összehasonlitás, nem marketing bullshit mint amit a google meg az ON2 zagyvált korábban.

Mindenesetre szégyen, hogy egy borzalmas minőségű forráskód a specifikáció... Valaki összetévesztette az implementációt a specifikációval.
Narxis  
2010. máj. 21. 08:01 | válasz | #3
Jaj hagyjuk már, mindenki ezzel a linkkel jön...
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. máj. 21. 07:58 | galéria | válasz | #2
Kb. ennyit a VP8-ról.
2010. máj. 21. 04:31 | válasz | #1
Fölösleges hírezni, hiszen mindenki tudja, hogy "az új IE _mégannális...!_" :P