QB, a robotkolléga
2010. május 26. 23:21, szerda
A két keréken közlekedő szerkezet irányítója bárhol lehet a Földön, ugyanúgy hallhat, láthat és beszélhet, mintha ő lenne a robot helyén.

Hirdetés

Az Anybots - egy robotokat fejlesztő cég - 2009-ben jelentette be a QB fejlesztését. A két keréken közlekedő szerkezet úgy néz ki, mint egy Segway, csak éppen emberi vonásokkal. A QB egy olyan robot, amit távolról is lehet irányítani, valamint rajta keresztül kommunikálni. Ezt a tulajdonságot főként a távmunkában dolgozók hasznosíthatják, de azoknak is praktikus lehet, akik egy másik gyáregységgel szeretnének közvetlenebb kommunikációt fenntartani, vagy akik a munkahelyi megbeszéléseken nem tudnak személyesen részt venni.

Azért lehet ez a megoldás még a videó konferenciáknál is előnyösebb, mert bármely helyiségbe "bemehetünk" és "hallhatjuk", "láthatjuk", mi zajlik "körülöttünk". De még akár a főnökünk is figyelhet minket az irodájából. A beépített Wi-Fi-vel rendelkező QB távoli használatához egy webböngészőre és internetkapcsolatra van csupán szükség, az irányítását billentyűzetünk nyilaival oldhatjuk meg.

A fej egy manuálisan állítható teleszkópos nyakon foglal helyet, és egy 5 megapixeles felbontású kamera és egy 320 × 240 pixeles LCD kijelző van benne. Ez jeleníti meg az irányító képét, vagy akár videóját. A hangok felvételére és közvetítésére mikrofonnal és hangszóróval is ellátták. Tehát a robot lát és hall mindent, mintha maga a munkatárs - vagy a főnökünk - lenne jelen.

Az Anybots alapítója, Trevol Blackwell nyilatkozata szerint eredetileg egy nagyon sokoldalú robotot szerettek volna létrehozni, melyet karokkal is fel akarták szerelni. Így az tárgyakat is meg tudott volna fogni és magával vinni, de végül úgy határoztak, az egyszerűség mellett döntenek és lehagyják ezeket a robotról.

A fejlesztők arra is találtak megoldást, ha a robot irányítója egy konkrét dologra szeretne mutatni. Ezt egy lézersugár segítségével teheti meg, amivel bármit ki lehet hangsúlyozni az irodában vagy egy tárgyalás közben. A lézer persze nem csak mutogatásra alkalmas, fel is mérhetjük vele a környezetet, így elkerülhetjük, hogy munkatársakba, falba vagy egyéb akadályokba ütközzünk, még akkor is, ha a találmány olyan sebességgel halad, mint egy ember (5-6 km/h). A robot kommunikációs képességeiért és a mozgás koordinálásáért egy Core 2 Duo alapokon futó nyílt forráskódú BSD operációs rendszer felel.

"A fejlesztések során az volt az egyik cél, hogy a robot ne legyen túl "emberi", nehogy személyként gondoljanak rá a kollégák. Azonban a végeredmény egy tüneményes kis szerkezet lett" - nyilatkozta Blackwell. A robot körülbelül 14 kg, akkumulátora egy feltöltéssel 6 órát bír, amit a hozzá adott dokkolóegységgel lehet tölteni. A szerkezet az év vége felé lesz elérhető. A 15 000 dolláros árat ismerve nem meglepő, hogy elsősorban nagyobb cégek érdeklődésére számít az Anybots.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. máj. 28. 22:50 | válasz | #36
nagyon kellenek már a robotok.
2010. máj. 28. 11:45 | válasz | #35
Erről a robotról nem hiányzik semmi csak egy M50-es. Kiderülne milyen jó az egyensúlyérzéke.
2010. máj. 28. 11:44 | válasz | #34
Azért hogy a túloldalon az ember 3D-be lásson. 1 kevés 4 fölösleges.
2010. máj. 27. 22:54 | válasz | #33
Hétvégi ház felügyeletére nem lenne rossz, ha el nem lopnák ezt is.
xyl  
2010. máj. 27. 22:47 | válasz | #32
... ne legyen túl emberi ... - De mért van benne két kamera? Miért nem elég 1, vagy lenne mondjuk 4 ...
2010. máj. 27. 19:35 | galéria | válasz | #31
Jó, persze, meg kell azt tervezni, jó szoftverek, tutibiztos hálózatok, meg valami dizájn, de ha valaki komolyan gondolja, sorozatgyártással akkor se lehet olyan drága ez. Sztem alapból sokkal többre mennének, ha szélesebb célközönséget választanának. Például kutatások, segítség munkásoknak (vagy munkafelügyelet:D a főnök ilyennel jár körbeXD) Egyszerűbb változat simán mehetne az embereknek, olyan célra amire eddig a webkamera volt:) Szóval legyen olcsóbb mert én is akarok!:D
Meg ez a kétkerekű bot se tűnik valami vandálbiztosnak:D
2010. máj. 27. 19:03 | válasz | #30
Na, igen, de kakaó- és vandálbiztossá is kell tenni.
2010. máj. 27. 19:01 | válasz | #29
Az ajtók kinyitása a legtöbb kutyának is probléma.
Ergó, kurrens robotjaink kb. egy kutya szintjén vannak.
2010. máj. 27. 18:59 | galéria | válasz | #28
Na ezen röhögtem:D Jó meglátás... sajnos
Egyébként jól számolom, hogy ez három millió forint??? Behalok.
BME nyíltnapon láttam kis összeeszkábált robotot, volt benne egy mindstorms(60ezer) meg egy rádiós kamera(20ezer) és laptopról irányította a csávó, lehetett nézni mit lát a földön. Na ez laptopostul, mindenestül kétszáz-ezerből kijön, és még más kimenetek, bemenetek is vannak benne. Persze csak blutooth-os.
De ha legó helyett rendes kis robotot építünk, ráteszünk egy wifis laptopot, jóféle kamerát, mikrofont...stb, akkor az jöjjön már ki félmillióból, könyörgöm:\ És nem csak 300 pixeles a kijelzője-.-" Szóval nem értem én ezt:\
2010. máj. 27. 18:58 | válasz | #27
Nekem azok a kis mitugrászok jöttek be, amelyeket aszem a Szárnyas fejvadászban lehetett látni.
Kis pókszerű lények, amelyek felmentek, repültek, szökdécseltek, araszoltak az n-edik emeletre a lépcsőkön is, ajtókat nyitottak, bementek a manus fürdőszobájába, és leolvasták a retinarajzolatát.

2010. máj. 27. 14:08 | galéria | válasz | #26
Emléxünk még a Pusztítóra (Demolition man), ott is kis oszlopokon voltak forgó kijelzők és azok voltak a tanács az asztal körül. :DDD
2010. máj. 27. 13:48 | válasz | #25
"Qb a robotkolléga"

Szerintetek vállal segédmunkát kőműves mellett ? :)

2010. máj. 27. 13:48 | galéria | válasz | #24
Karokat jó ölet volt lehagyni, mert így SEHOVA sem tud bemenni, ahol kilicset kéne nyitni stb. Automata ajtókat építeni minden irodára kissé költséges mulatság.

Amúgy a gépies lépcsőmászásra nagyon ötletes eszközök vannak már, készen megvehetik őket (vagy a terveket) és csak rá kell applikálni.

Két kerék elég a mozgáshoz, ha meg megáll és egyensúlyozgatni kezdene, akkor lebaxhat egy kis talpat amivel megtámasztja magát, mint egy moci és máris nem fogyaszt pilácsot.

Ha tesznek rá egy 19"-es display-t, akkor életnagyságban lehetne bámulni a gazdája fejét a webcam-en keresztül és így valóban tudná némileg helyettesíteni a gazdit, mert jól láthatóak lennének a reakciói, arckifejezése stb.

Osztom azt a nézetet, hogy ez is egy újabb lépcsőfok a "surrogates" felé, valahol el kell kezdeni és rászoktatni az embereket, aztán jöhet a következő, hiszen már jelentkezni fognak az újabb igények. Túl nagyot nem lehet ugrani, az üzleti öngyilok.
2010. máj. 27. 12:18 | válasz | #23
"A fejlesztések során az volt az egyik cél, hogy a robot ne legyen túl "emberi", nehogy személyként gondoljanak rá a kollégák. "
Azért ezen jót mosolyogtam.. már láttam ember szerű robotot de ez a két kerekes árbóc messze van attol hogy személynek gondolják!
Szvsz teljesen haszontalan, ha kommunikálni szeretnénk akkor ott vannak a konferencia beszélgetések, megfigyelő kamerákat telepiteni pedig olcsobb es praktikusabb is. Egy guruló webkamerát 300ert, kivancsi lennek mennyit adnak el.
p.s. tamogatom az iranyt, meg az elejen vagyunk a robot korszaknak de ebbe nem latok nagy fantaziat
Tetsuo  
2010. máj. 27. 12:16 | válasz | #22
2kerekkel -gondolom- folyamatosan mozog egy kicsit, allandoan korrigal. (de majd utananezek)
A kepstabilizalas (foleg a szoftveres) nem mindenhato, folyamatos mukodesnel video eseten, kis ugrasokat produkal..
2010. máj. 27. 12:14 | válasz | #21
Arról nem beszélve, hogy amikor pl. kocogom (gyakrabban kellene!), nekem is eléggé vibrál a kép, mégsem esem hasra.
2010. máj. 27. 12:01 | válasz | #20
Helyes, jó elképzelés, támogatom. Látod, most leírtad, aztán mikor valaki olvassa ezeket a sorokat, nem maradnak benne kérdések.
2010. máj. 27. 11:46 | válasz | #19
Szerintem a fejlesztések mögött ők álnak.
2010. máj. 27. 11:45 | válasz | #18
A konferenciatermekben székek helyett ezek lesznek.
2010. máj. 27. 11:43 | válasz | #17
Nem nagyon mozog ez. És ha igen akkor lehet stabilizálni programmal a képet.
2010. máj. 27. 11:35 | válasz | #16
ne légy ilyen buta, erőltesd meg az aggyad.
De mivel most jó kedvemben vagyok, elmagyarózom.

Mint tudod, pl. Hawking bácsi még a kezét is alig tudja mozgatni, talán már sehogy. A liftgombok nyomkodása amúgyis az idegeimre megy, néha el is nyomom, és elvisz kukutyinba.

Jó lenne, ha a lift wifin át is irányítható lenne. A gézengúzok persze ezt kihasználnák, és a haragosukat lifteztetnék egész nap az interneten, de ezt ki lehetne küszöbölni proximity megoldással. A proximityt most nem magyarázom el, bocs.
2010. máj. 27. 11:31 | válasz | #15
Cat, kösz, elolvastam, még most sem jön le nekem, miért előnyösebb a két kerék a háromnál. Úgy nem kéne felesleges energiákat az egyensúlyozásra pazarolni.

Kara Kán? Mi nagy ötlet, a lift mozgáskorlátozottaknak vagy a wifi-s lift? Utóbbi miért előny nekik? Tudnak laptopozni amíg felérnek? Vagy miért?
2010. máj. 27. 11:23 | válasz | #14
Juj, mekkora ötlet (már megint!): ebből a találmányból a mozgáskorlátozottak tudnának nyerészkedni!

Kopirájt: lásd lent!
2010. máj. 27. 11:22 | válasz | #13
Ha van lift, akkor simán fel tud menni. A liftet meg wifissé kell tenni. Ez a kerekesszékeseknek is jó lenne.
Cat  
2010. máj. 27. 11:14 | galéria | válasz | #12
"Nem értem, miért jó a két kerék. Miért nem három?"

Mert a Segway mindent tartalmaz, ami a mozgáshoz kell, kész platformként megvásárolható. (Lásd http://www.sg.hu/cikkek/34267/segwayre_epulhetnek_a_jovo_robotjai Nekik már csak a tényleges funkciókkal kellett foglalkozniuk, a kamerával és a hangtovábbítással.
brueni  
2010. máj. 27. 11:10 | válasz | #11
és majd valaki felcipeli az emeleti konferenciaterembe is?
2010. máj. 27. 11:04 | válasz | #10
"Azért lehet ez a megoldás még a videó konferenciáknál is előnyösebb, mert bármely helyiségbe "bemehetünk" és "hallhatjuk", "láthatjuk", mi zajlik "körülöttünk"."

Fasza. A video konferenciát pont erre találták ki. De protokoll droid azért még lehet belőle
2010. máj. 27. 10:49 | válasz | #9
egy giroszkóp a kamerába és kész.
2010. máj. 27. 10:10 | válasz | #8
Nem értem, miért jó a két kerék. Miért nem három?

A távoli tárgyalásokhoz előbb-utóbb tényleg surrogate-szerűségekre lesz szükség, hogy megspórolják az utazási költségeket és időt. Gyárbejárásokhoz, építkezések ellenőrzéséhez és minden hasonlóhoz praktikus. A használó arca pedig megjelenhetne a kijelzőn. Az agyi kapcsolat nehézkes, főleg beültetés nélkül, a többire már most is képes lenne a technika egy kis finomítással (távirányítható humanoid robotok).
2010. máj. 27. 09:20 | válasz | #7
Elképzelhető, mivel nem egyensúlyszerve van, hanem számol és irányító berendezése van, nincs szüksége arra, hogy előre dőljön a gyorsításhoz és hátra a lassításhoz. Ennyiben különbözhet a Segway-től.
2010. máj. 27. 09:11 | válasz | #6
vagy parlamenti képviselő. ahoz még audio kapcsolat se kell.
bemegy, kikapcsol ha szólnak hozzá riasztja a gazdit (amire nem kerül sor mert mellette is ilyen ül/áll). szavazáskor pedig lefejeli az egyik gombot.
gemihu  
2010. máj. 27. 08:27 | válasz | #5
Csak megfigyelésre vannak ennél kevésbé feltűnő eszközök is, igaz nem mobilok,viszont olcsóbbak. Ez az eszköz se tud egyszerre több helyen lenni,ezért egy cég kamerarendszerét ilyennel nem célszerű kiváltani.Lehet túsztárgyaló lesz belőle,vagy biztonsági őr?:)

2010. máj. 27. 08:17 | válasz | #4
Surrogates -> Gamer -> Avatar
2010. máj. 27. 08:06 | válasz | #3
Hol írták hogy hasonlít? Pont ellenkezőleg.. már a fejlesztésnél az volt a cél hogy NE hasonlítson. Más kérdés hogy ez még csak véletlen sem robot.. inkább nevezném egy távirányítós kisautó nagytestvérének.
Az egyensúlyozás közben a billegést meg kissé émelyítőnek tippelem.. aki tengeri betegségre hajlamos az ne használja.. :D
Tetsuo  
2010. máj. 27. 02:01 | válasz | #2
A 2-kereken torteno egyensulyozas (mint a Segway-nel), gondolom folyamatosan beremozditja a kamerat..
2010. máj. 27. 01:22 | válasz | #1
Elég hülyén néz ki ez a robotspicli. Az meg, hogy ez hasonlít egy emberre enyhén szólva röhej.