Napi csaknem négy és fél órát ülünk a tévé előtt
2010. május 13. 08:04, csütörtök - Forrás: MTI
Míg tavaly 260, idén átlagosan naponta 265 percet, vagyis majdnem négy és fél órát tölt a magyar televíziónéző a készülék előtt - hangzott el az AGB Nielsen ügyfél-konferenciáján, mintegy száz hazai médiacég képviselője előtt.

Hirdetés

Ez az adat percre pontosan megfelel az öt évvel ezelőtti, televízió előtt eltöltött időnek, és negyven perccel előzi meg az amerikai, 60 perccel pedig a német televízió-nézési időt. Vörös Csilla, az AGB Közönségmérés Magyarország ügyvezetője elmondta, hogy tavaly a televízió megőrizte 40 százalékos részesedését a reklámpiacon. A földi sugárzású csatornák aránya évek óta csökken, mára a háztartások harmadában van digitális vétel.

Az AGB - amelyet Magyarországon 2010 májusától AGB Közönségmérésnek hívnak - ezért a digitális sugárzási platformhoz illeszkedően folyamatosan új mérőkészülékre cseréli a régieket, és a mérések finomításához egy vidéki referenciaközpontot is megnyitott. Digitális méréssel ugyanis jobban lehet követni a csatornák növekedése okozta nézettségaprózódást. Az ügyvezető elmondta: a piac bővülésének jele, hogy tavalyi 82 után már 91 magyar nyelvű tévécsatorna működik.

2012-re 27 ország vált át digitális sugárzásra, s kapcsolja ki az analóg adást - mondta el Vittorio Sala, az AGB regionális igazgatója, hozzátéve: a környező országok közül eddig csak Ausztria váltott 100 százalékban digitális sugárzásra. Vittorio Sala az új mérési megoldások között említette a háromképernyős mérést. Így a tévé mellett már az online és mobil felületeken megjelenő médiatermékek fogyasztása is figyelhető.

A televíziós világ jelenkori kihívásairól beszélt Jorge Papanicolau, az AGB üzletfejlesztési igazgatója. Ő elmondta: az egyik kihívás, hogy a youtube videómegosztó tulajdonosai az oldalt teljes értékű televízióvá szeretnék alakítani. A másik kihívás az egyre több televízió piacra lépése, amely által az egy csatornára vetített nézettség általában minden országban csökken. Az AGB jelenleg 1040 magyar háztartásban méri a televíziós csatornák nézettségét, vagyis a csatornákra vetített médiafogyasztást. A cég tizenhat európai országban van jelen.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Pycur  
2010. máj. 30. 17:49 | válasz | #11
Biirkáááák! :D
2010. máj. 14. 10:16 | galéria | válasz | #10
És ha valaki fekve nézi?
god25  
2010. máj. 14. 08:02 | válasz | #9
Nekem is zúg folyamatosan mellettem a tv, de közben zenét hallgatok és dolgozok.
Ez kb. olyan, mint ha irodában dolgoznék ill. (pszichológia) nem vok egyedül. Ennyi.
2010. máj. 13. 20:59 | válasz | #8
Ööö, nemrég volt egy hasonló cikk (vagy ugyanez?...).
Vagy eltelt megint egy év?? Ú bazeg...
Reg5  
2010. máj. 13. 17:53 | válasz | #7
Aki kommentelni tud az szöveget is tudjon már értelmezni...
corrector   1 db büntetőpont 
2010. máj. 13. 17:37 | válasz | #6
Nem "ülssz", hanem "ülsz"! TE GYÖKÉR!
AZTA  
2010. máj. 13. 13:58 | válasz | #5
te ugyan úgy beleférsz csak monitort nézel nem tv-t, am meg gondolom ez is ugy készült hogy megkérdeztek vagy 5 embert és felszorozták 10millára az eredményt
2010. máj. 13. 13:38 | válasz | #4
Akkor én ,nem tartozom az átlagba(havi 5perc tv-elött) maxx
,de mondjuk napi 2-3 órát nézek azért valamilyen filmet,csak a netről.
(saját magamnak szerkesztett, reklám és politika mentes műsort)
gondolom azért ez is valahol tv-zés....csak projectoron.....
Magyarkodást kérem mellőzni,ki magyar meg ki nem,nem ide tartozik...
Apámék simán beleférnek ebbe a napi 4 óra tévézgetésbe...
bippo  
2010. máj. 13. 13:29 | válasz | #3
Magyarok, mi. Átlagosan. Tessék már szöveget értelmezni gyökerezés előtt!
Ha nem vagy magyar, sorry.
algost  
2010. máj. 13. 12:46 | válasz | #2
Nem "ülünk" hanem ülssz! Te gyökér!
opeca  
2010. máj. 13. 11:50 | válasz | #1
Már aki, tudom, hogy ez átlag, de én pl. napi másfél óránál többet nem nagyon tévézek, de akkor sem csatornát nézek.