Gesztusirányítás akár egy méter távolságról is
2010. május 12. 13:12, szerda
Az ITSO Sensing Technology segítségével ezentúl akár a 47 colos vagy még nagyobb LCD-képernyőkön is alkalmazható az intuitív érintés nélküli vezérlés, akár 1 méter távolságból is.

Hirdetés

Az Evoluce cég Integrated Through Screen Optics (ITSO) Sensing Technology eljárása multitouch- és multishift-funkciókat tesz lehetővé a nagy méretű LCD-kijelzőkön. Az Evoluce megpróbálta megoldani, hogy egyetlen technológia használatával legyenek elérhetők a gesztusirányítás és a multitouch-funkciók a nagy méretű LCD-kijelzőkön és a szakemberek fáradozásait végül siker koronázta. A két megoldás együttes alkalmazása új lehetőségeket nyit meg a fejlesztési munkákban és a dizájntervezésben, az információk megjelenítésében és továbbításában, valamint szórakoztatóipari és játékterületen.


Az ITSO Sensing technológiája segítségével egy időben korlátlan számú gesztusparancs adható ki és hajtható végre egyetlen kijelzőn. Lehetőség van továbbá arra, hogy a megfelelő mozdulatokkal bizonyos tárgyakat arrébb helyezzünk a képernyőn, felnagyítsunk vagy lekicsinyítsünk, illetve forgassunk. Mindez anélkül tehető meg, hogy akár csak egyetlen alkalommal is hozzá kellene érni a kijelzőhöz.

Az innovatív megoldást a cég már integrálta az Evoluce ONE nevű 47 colos, 1920 x 1080 képpont maximális felbontású, Ethernet- és DVI-csatlakozóval ellátott Full-HD LCD-képernyőbe, amely egyaránt támogatja a multitouch- és a multishift-funkciókat. A terméket rendkívül jó képminőség jellemzi, így kiválóan alkalmas multimédiás és oktatási programokhoz, egészségügyi képfeldolgozásra és interaktív játékokhoz. A kijelző matt felületű és ellenáll a karcolásoknak, strapabíró, így a cég szerint ideális partikra, bemutatókra, prezentációkra, akár interaktív kiállítási darabként is használható múzeumokban vagy művészeti csarnokokban.


Az Evoluce ONE függőlegesen és vízszintesen egyaránt beépíthető, s teljes mértékben támogatja a Windows 7 multitouch-funkcióit. "Rendkívül nagy számú alkalmazás profitálhat az új gesztusvezérlésből és a multishift-, valamint a multitouch-képességből. Többek között a termék- és ipari tervezéshez, az egészségügyben, a folyamatok vezérlésére vagy az üzleti folyamatok elemzésére használt összetett szoftverek is könnyebben kezelhetők a segítségével. De a csapatmunkában, az ötletfejlesztéseknél és más területeken is profitálni lehet az új technikából" - jelentette ki Wolfgang Herfurtner, az Evoluce AG vezérigazgatója.

A különleges kijelző minden szabvány multitouch-szoftverfejlesztési interfészt támogat, ide értve a Java-t, az XML-t és a TUIO-t. Ezenkívül kompatibilis a Flashben, a WPF-ben, a Silverlighttal vagy a C++-ban készített multitouch-alkalmazásokkal.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. máj. 14. 10:59 | válasz | #10
ezek szerint nem csak a microsoft surface fog megjelenni ebben a szegmensben.
2010. máj. 14. 08:33 | válasz | #9
szerintem eszéletlen jó!
az ötletnem új, már sok filmben megjelent, épp ideje volt összehozni egy ilyet:P
amugy még szeritem kiforratlan, mivel nekem lassúnak tünt, nem tom, hogy mi lett volna ha a csávó a telefont egy kicsit gyorsabban mozgatta volna, lehet, hogy letargetelt volna róla:S
2010. máj. 14. 00:33 | galéria | válasz | #8
Be kell tagelni a macska talpat, mint ahogy a szifonnal csinaltak:)
2010. máj. 13. 09:18 | válasz | #7
Nagy az isten allatkertje..
egyekbent felismeri ha a macska futkoraszik rajta.. es egybol olyan jatekokat tolt be amivel a macska tud jatszani! benne van a videoba is...
Mellesleg fel meter es nem egy meter
T0nk  
2010. máj. 13. 04:54 | válasz | #6
Ez már billentyűzetnél is probléma. Van is olyan szoftver, ami érzékeli, hogy macska gépel.
2010. máj. 12. 20:07 | válasz | #5
Azért az durva hogy egyszer rámegy a macskám és elprogramozza a fél oprendszert :D Kell rá feltalálni egy macska-érzékelőt, ami ugató hangot ad ki ha közelébe megy a cirmos.
2010. máj. 12. 18:39 | válasz | #4
Na de ha elszáll előtte egy légy, vagy éppen rá száll és elkezd rajta össze vissza menni :)
hdo  
2010. máj. 12. 17:59 | válasz | #3
Végre nem lesz maszatos a kijelző ... :D
2010. máj. 12. 16:09 | válasz | #2
ohh most miden nyomi tony starkot fogja fikázni -.-' FILM gyerekek FILM
2010. máj. 12. 15:52 | galéria | válasz | #1
Bezzeg Tony Starknak nem kell ilyen gagyival szórakoznia...