Az iPodtól, az iPadtől és az Xboxtól óvta a fiatalokat Obama
2010. május 11. 00:04, kedd
Az amerikai elnök óva intette az egyetemistákat az információ degradálásától, ugyanakkor bírálta a népszerű mobilkészülékeket, melyek az információkat csak szórakoztatásra használják.

Hirdetés

"Korunkban már mindenki a nap 24 órában olyan médiakörnyezetben mozog, mely folyamatosan különböző információkkal bombázza és mindenféle érveket ismertet, melyek közül jópárnak alacsony az igazságtartalma. Az iPodok, az iPadek, az Xboxok és a PlayStation - egyikről sem tudom, hogy működik - elvonják a figyelmet a lényegről, és az egészet a szórakozás egyik formájává degradálják, ahelyett, hogy az önmegvalósítás vagy az emancipáció egyik eszközévé válnának. Pedig Frederick Douglas egykor azt mondta: az oktatás felszabadulást jelent. Aggódom amiatt, hogy a kétséges információk új fenyegetést jelentenek az országra és a demokráciára nézve" - jelentette ki a Hampton Egyetemen tartott beszédében Barack Obama. Az eseményen az intézmény számos oktatója és 1100 hallgatója volt jelen.

Az amerikai elnök szavai azért keltettek nagy feltűnést, mert a megválasztása előtt egy nagyon nyitott és példamutató webes kampányt vezetett. Az is igaz viszont, hogy az internetes korszak számos fejlődésével szemben kritikus véleményt fogalmazott meg. Egyrészt érthető, hogy Obama azt szerette volna elérni, hogy a fiatalok ne legyenek felületesek a szociális kapcsolataikban, másrészt úgy tűnik, elfelejtette, hogy az új eszközök minden esetben új lehetőségeket is magukban hordoznak. Az iPod vagy az iPad például kiválóan használható az oktatásban. A legfontosabb azonban az, hogy mindig az emberek döntik el, hogy mire és miként használják az eszközeiket.

Obamáról egyébként köztudomású, hogy Blackberry-készüléket használ, emellett nemcsak az eddigi legliberálisabb felfogást képviseli a számítógépes játékokkal kapcsolatban, hanem ő maga is nagy játékos és a Microsofttal közösen tervez egy olyan programot, amelyben az Amerikai Egyesült Államok költségvetését kell majd rendbe hozni. Bár az amerikai elnök már tavaly márciusban megtartotta az első online lakossági fórumát, majd online fogadóórát szervezett a YouTube-on, csak idén küldte el az első Twitter-üzenetét.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
hdo  
2010. máj. 11. 15:13 | válasz | #22
A kalapáccsal csak az a baj hogy ha az embernek van egy kalapácsa, mindent szögnek néz! :P
pixx  
2010. máj. 11. 15:06 | válasz | #21
Ezt internet dumát mindenki ismeri, lehet jóra, meg rosszra használni...olyan mint a kalapács, lehet vele építeni, meg embert ölni is, embere válogatja ki mire használja. De ettől még nem lett ellenség, nem akarták betiltani, vagy korlátozni.
NEXUS6  
2010. máj. 11. 14:23 | galéria | válasz | #20
Na erről van szó. Csak szerintem ez jellemző politikus hozzáállás, ami itt is van. Elmondja a problémákat, amiket mindenki ismer, erre behalunk, hogy végre egy politikus aki ilyen tökösen kimondja. Aztán elkezd bennünket pirítgatni, hogy azért sok múlik rajtunk is, ami igaz.
Csak éppen az marad ki, hogy ki is az aki ezért, vagy ez ellen a legtöbbet teheti és tehetné, hát pont hogy Ő!!!!!
És mi is a programja ezzel kapcsolatban?
Az nincs, sorry.

Blablablablabla....
2010. máj. 11. 13:27 | válasz | #19
Obama mondanivalója nagyon fontos, és érdemes mögé látni. Nem szabad leragadni annál, hogy ipod, ipad stb.. ezek csak egyszerü példák, hogy szemléletes legyen. A lényeg az az, hogy nagyon régen az emberek sokat olvastak, eljártak színházba. Kevésbé régen amióta létezik a tv, ezek csökkentek de azért olvasgattak az emberek, néha-néha elmentek színházba, valahova kultúrálódni (szerintem manapság már a mozgókép is a kultúra, alapműveltség része, persze kellően megválogatva). De manapság már az emberek nagyon-nagy hányada sosem nyit ki egy könyvet az iskolai kötelezőkön kívül, sőt azokat se nagyon. Megnézi a hiradót max elolvas 1-2 cikket neten és kész.
Hiába, hogy hatalmas lehetőségek vannak az internetben, gyors, szinte minden megtalálható, kényelmes, otthonról is könnyen elérhető, mégse használják ki. Már arra sem lehet fogni, hogy drága, messze van a könyvtár stb.. Nagyon szűk réteg használja igazán tanulásra, fejlődésre, tudás megszerzésére bármilyen témában. Persze kell szórakozni, meg játszani, kommunikálni, de mára túlzottan átestek a ló túloldalára ilyen téren. Csak a tv, fészbúk, myspace, msn és kész. Wikipédiát akkor nyitják meg ha suliba kell valamit írni és kopipésztel lemásolja és el van intézve.
Szerintem ez nagyrészt a szülők hibája is, hogy könnyebb a gyereknek venni egy konzolt és jáccon vele, addig se kell foglalkozni vele. Másfelöl, a rendszer hibája is, hogy a szülők annyira le vannak terhelve, hogy nem tudnak rendesen a gyerekkel foglalkozni és ilyen kényszermegoldásokhoz folyamodnak. De ha már ilyen a rendszer, hogy keveset tud törődni a szülő a gyerekkel, akkor az oktatásnak kéne ezt kézbe venni és embert nevelni belőlük, de az oktatási rendszer is használhatatlanul szar és haldoklik, nem csak itthon, hanem a világon nagyon sok helyen. Megmerem kockáztatni, hogy szándékosan lett tönkretéve, hiszen egy gondolkodó tudatos nép, egyik hatalomnak sem jó, de a teljesen buta sem. Valahogy a kettő között, hogy dolgozgasson, el tudja végezni a munkáját, de ne tegyen fel kérdéseket, ne kritizáljon senkit.

Amíg az oktatást alapjaiban nem változtatják meg, vagy a rendszer nem alakúl úgy át, hogy a szülő több figyelmet tud szentelni a gyerekre, jobb esetben mindkettő egyszerre, addig szerintem felesleges prédikálni az eszközök káros oldaláról, mert úgysem lesz megoldás.
Valóban van rengeteg negatívuma, ahogy pozitív is.
pixx  
2010. máj. 11. 13:00 | válasz | #18
Onnan, hogy "vettek neki" egy Nobel-díjat, így amit mond azt mind a béke nevében mondja. :)
2010. máj. 11. 11:27 | válasz | #17
meglehetősen igaza van... sajnos azonban ilyeneket ma már nem lehet kimondani, annyira elbutult a világ
én a témáról csináltam egy cg kisfilmet is: http://www.youtube.com/watch?v=Gxf_KGdcMaI
Chocho  
2010. máj. 11. 10:52 | válasz | #16
Igazad van. Sajnos azonban egyre többen használják rosszul az információs társadalom előnyös szolgáltatásait, és - szerintem - rájuk utalt Obama.
barii  
2010. máj. 11. 09:47 | válasz | #15
politikában biztos:)
2010. máj. 11. 09:43 | válasz | #14
Ég és föld a két ember.
2010. máj. 11. 09:39 | galéria | válasz | #13
Nem is tudtam hogy az Amerikai elnök Wii-vel nyomul. :D

Vagy csak kifelejtette a felsorolásból? XD
hdo  
2010. máj. 11. 09:35 | válasz | #12
Ennyi erővel lehet az is a cikk címe, hogy "Az amerikai kultúrától óvta a fiatalokat Obama" xD
NEXUS6  
2010. máj. 11. 09:33 | galéria | válasz | #11
Jó, de hogy határozod meg az igazságot?
Ez itt a nagy kérdés napjainkban, és mindig is az volt.
Egyáltalán Barack barátunk honnan tudja, hogy mi az igazság? Az amit ő annak gondol?

Igen sokkal több információ jön, mint régebben, de az is egyén függő, hogy ezt ki hogy használja, akárcsak régebben.
lokko  
2010. máj. 11. 09:24 | válasz | #10
nem az eszköz csak a tartalom formáját szabályozza, annak tartalmi minőségét nem ... az emberek válogatják, hogy milyen minőségű tartalomra vágynak
facebookot is lehet jól és hülyén használni (bejelölsz boldog boldogtalant, vagy az lesz ismerősöd akihez tényleg van közöd)

2010. máj. 11. 09:21 | válasz | #9
visszabeszélhetne a tévének is szerintem. meg a sok zajos rockbanda.

ésszel kell élni. amelyik elfajzik emiatt, az darwindíj. amelyiknek esze van úgyis lejön róla, ahogy benőtt a feje lágya.

Chocho  
2010. máj. 11. 09:00 | válasz | #8
Valahol igaza van azért. Ezek csak anyagi javak, mi meg úgy dobálózunk velük, mint kétéves kislány a legókockával. Arról már nem is beszélve, hogy ebben a korban az információ, mint olyan, megszűnt magánérdek lenni. Fascebook, Iwiw, Twitter, satöbbi... Lassan fontosabb mások véleménye a sajátunknál.

"Korunkban már mindenki a nap 24 órában olyan médiakörnyezetben mozog, mely folyamatosan különböző információkkal bombázza és mindenféle érveket ismertet, melyek közül jópárnak alacsony az igazságtartalma." - ez itt a lényeg, az Apple pénzhajhász divatszemete és a konzolok már csak példák voltak.

Ja és igen, ez saját vélemény, lehet leugatni.
2010. máj. 11. 08:42 | válasz | #7
LOL, Obamát lefizették a pc hardvergyártók, és a Nintendo :)
2010. máj. 11. 08:11 | válasz | #6
Az iPodtól mmmminek?
Nem kell olyan néger rappet hallgatni, ahol töményen 5 percben 3 dolgot említenek. (Farokméret, annak használhatósága, pénz)

Naoszt ha én gregorián zenét hallgatok, az csúnya?:D

Jó, obama is annyira sík mint Bush.
Tetsuo  
2010. máj. 11. 02:01 | válasz | #5
Bar meg mindig a TV a legnagyobb szellemi ragogumi..
NEXUS6  
2010. máj. 11. 00:25 | galéria | válasz | #2
"Az iPodok, az iPadek, az Xboxok és a PlayStation - egyikről sem tudom, hogy működik - elvonják a figyelmet a lényegről, és az egészet a szórakozás egyik formájává degradálják, ahelyett, hogy az önmegvalósítás vagy az emancipáció egyik eszközévé válnának."

Hol él ez a faxi, az ötvenes években?
Végül is tökre igaza van, végre a sok nigga kiemelhetné a redves seggét a bőrfotelből, tegye le a kontrollert vegye kezébe a dolgokat és az uziját, menjen le végre az utcára, élje végre a normális életét és "emancipálja" a fehér testvéreket!

2010. máj. 11. 00:13 | válasz | #1
A konzolos játékoknak leáldozott!