Nem okozott csalódást a Vasember 2, de...
2010. május 9. 23:10, vasárnap
Megvolt. Megtörtént, amire mindenki várt és kiderült, hogy jogosan cidriztek-e a Sötét lovag rajongói, hogy született-e új király Vasember személyében Hollywoodban.

Hirdetés

Korábbi cikkünkben már fejtegettük, hogy miután az Alkonyat folytatásának nem sikerült a rekord megdöntése, legközelebb a Vasember 2 kap reális esélyt arra, hogy megelőzze a Sötét lovagot a premierhétvégén a legtöbb bevételt hozó filmek listáján. Arról a listáról van szó, mely szerint Amerikában az első hétvégéjén eddig Christopher Nolan filmje termelte a legtöbb bevételt, mégpedig 158,4 millió dollárt. A további helyezettek: Pókember 3 (151,1 millió dollár), Alkonyat 2 (142,8 millió dollár), Karib-tenger kalózai 2 (135,6 millió dollár). Mint ma kiderült, a Shrek 3 (121,6 millió dollár) és az Alice Csodaországban (116,1 millió dollár) elé befért a Vasember folytatása 128,1 millió dollárral.


Remekül látszik a fentiekből, hogy szinte csak folytatásfilmek szerepelnek a listán, melyek nyitóhétvégéi leginkább az előző epizódok minőségéről regélnek. Hiszen az ember akkor akar már az első napokon megnézni egy ikszedik részt, ha az "iksz mínusz egyedik" annyira tetszett neki. A Sötét lovag esetében egy 48,7 millió dolláros startot követő folytatás produkálta a döbbenetes 158 milliós, rekordnyitányt, s mivel a Vasember első jelenésére annak első hétvégéjén már eleve 98,6 millió dollár értékben váltottak jegyet, nagy bevételnövekedésre lehetett számítani, mivel a film fogadtatása igen pozitív volt.

Melyik?
Vasember.
Denevérember
Schulz Gizi
Közbevetésként érdekes lehet megnézni, hogy mely nagyszabású filmek voltak képesek az új Batmanhez hasonló mértékben növelni a rájuk irányuló kezdeti érdeklődést. Míg a Sötét lovag 158 milliós nyitányát egy 48 millióval kezdő első rész előzte meg, addig például az első, 54 milliós hétvégét produkáló X-Men-filmre egy 85 millióval kezdő folytatás volt a válasz. A nem a képregényes zsánerbe tartozó Karib tenger kalózainak az első részről a másodikra 46 millióról 135 millióra ugrott fel a kezdőbevétele, míg például a Mátrix esetében a 27 milliós első részt egy 91 milliós folytatás követte. Persze ezen filmek sehol nincsenek egy Sikolyhoz (6 millióról 32 millióra ugrott a premierhétvégi bevétel) vagy egy Austin Powers-höz képest (9 millióról 54 millióra) - ha a szorzót nézzük.

Végül, mint írtuk, a 128 milliós start hatására nem hogy csúcsot nem döntött a Vasember 2, de még dobogóra sem került az örökranglistán. Pedig a gyártó stúdió mindent megtett, hiszen Amerikában még egy filmet sem mutattak be 4380 moziban, s a produkció marketingköltsége is minden idők egyik legnagyobbikja volt. Ráadásul a költségvetés sem volt elhanyagolható, hiszen 200 millió dollárt költöttek a produkcióra, melyről már a premierje előtt, a tervezési fázisban sejteni lehetett, hogy mindenképp rentábilis lesz.


A Vasember 2 egyébként az amerikai nyitónapi rekordokat számon tartó listára is bejelentkezett. Igaz, hogy az 52,2 millió dolláros pénteki jegyeladás sehol sincs, az első helyezett Alkonyat: Újhold 72,2 milliós indulásához képest, azonban a hetedik helyre így is elegendő volt. (A fent említett filmeken kívül még a Harry Potter 6 és a Transformers 2 produkált erősebb nyitónapot a Vasember folytatásánál.) Viszont, ha már a Rémálom az Elm utcában mozis szereplését boncolgató írásunkban szó volt egy film rajongóinak fanatizmusáról, akkor megnyugtathatjuk a képregényeseket, hogy ők sokkal türelmesebbek a tinilányoknál és a horrorrajongóknál. A Vasember 2 a becslések szerint az 52,2 milliós péntek után 46,5 milliós szombatot és 34,8 millió vasárnapot produkált, tehát a nyitónapi bevétel kevesebb mint 40%-a volt a hétvéginek, míg a legtürelmetlenebben várt filmeknél ez az arány olykor 50% fölötti.

És, ha már szóba került a Rémálom az Elm utcában, ejtsünk pár szót az amerikai hétvégi mozis toplista többi dobogósáról is. A múlt héten debütáló Freddy visszatérése a hétvégén újabb 9,1 millió dollárral növelte bevételét, ami 72%-os csökkenést jelent az előző péntek-vasárnapi időszakhoz képest - ez is azt jelzi, hogy a filmet szinte mindenki megnézte, aki tervezte. A teljesítmény azonban így is elegendő volt a második helyhez. Hét hete mutatták be az Így neveld a sárkányodat című Dreamworks-animációt, a film pedig pazar teljesítményt nyújtva továbbra is dobogós, s a hétvégi 6,7 millió dollárral átlépte már a 200 milliós amerikai bevételi határt is. (A sárkányos film nemzetközi fogadtatása visszafogott, egyelőre 207 millió dollárt hozott Amerikán kívül. Ez, az olykor 400-600 milliós nemzetközi bevételt produkáló animációs filmekhez képest csalódás, de valószínűleg a folytatása jóval nagyobbat fog szakítani.)


A Vasember 2 mellett a hét másik premierfilmje, az 534 moziban bemutatott Babies 1,5 millió dolláros jegyeladással csak a 10. helyen nyitott - így Robert Downey Jr. filmje kvázi vetélytárs nélkül foglalhatta el a trónt. Jövő héten azonban érkezik Amerikába a Robin Hood, mely azonban valószínűleg csak megközelíteni fogja a Marvel-szuperhőst, legyőzni nem. A Paramount pedig addig is vigasztalódhat azzal, hogy egy rekordot mégiscsak megdöntött Iron Man: IMAX-moziban ugyanis ennyien még sosem láttak az első hétvégén 2D-s filmet. A 10,2 millió dolláros kezdés a Star Trek 8,5 milliós rekordját adta át a múltnak. Meglátjuk, hogy a Vasember 3 mire lesz képes.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kkwx  
2010. máj. 16. 11:54 | válasz | #57
nem akarok kötekedni, mert teljesen igaz amit mondasz, és én is ezt szoktam mondani :), csak ha úgy vesszük a te álláspontod is az egyik oldala a filozófiának, vagyis ha kifejted valamiről a véleményed, és még ha az a véleményed, hogy hülyeség erről filozofálni akkor is belefolysz a filozofálgatásba :)
2010. máj. 14. 09:51 | galéria | válasz | #56
Istenem hogy ti mennyi filozófiát bele tudtok tenni egy filmnézésbe.

Pedig nem bonyolult dolog ez: Bemész a moziba leülsz kikapcsolod az agyad nézed, majd amikor vége a filmnek kimész. Ennyi semmi több. Aztán megbeszéled a csajoddal, pasiddal cimborával ismerőssel akivel együtt néztétek a filmet hogy tetszett-e vagy sem.

Mit kell ezen ennyire túlragozni a dolgokat?
2010. máj. 12. 14:55 | válasz | #55
Akkor bocs, hogy pont neked címeztem az írást, úgy általánosságban szólt azoknak, akik félreértelmezik, hogy miért csalódik általában az ember a Vasember 2-ben. Mindenki azt várta, amit kapott, csak egyeseknek nem úgy jött be. Amúgy igazad van a Batman - Joker vonulatban is, és bizonyára lehetne még összegyűjteni hasonlóan humorizáló vagy komolytalan ellenfeleket, akik hatásos fellépéssel bírnak. Mondjuk én speciel nem találtam viccesnek Jack Nicholson pillanatait, mert épp ettől volt félelmetes, hogy olyan poénra vesz mindent.
kkwx  
2010. máj. 12. 13:59 | válasz | #54
én nem azt mondtam, hogy nem csalódhat az ember egy filmben, mer lehet csalódni ha valami nem úgy jön össze ahogy szerette volna az ember, én csak azt mondtam, hogy olyan dolgot ne várjon az ember ami valszeg nem is lesz... arról nem tudhat az ember, hogy mondjuk humorizál-e majd a fő-gonosz vagy nem, így tény hogy ha komoly fő-gonoszt akartál aki elkezd humorizálni akkor csalódsz, de én az olyan esetekről beszéltem, ha mondjuk mély drámai, könnyfakasztó jeleneteket vár valaki egy vasembertől akkor ne sírjon ha csalódik...
a másik dolog meg, hogy én még nem láttam a vasember 2-t, így nem is tudhatom mennyire komolytalan a fő-gonosz, de ha a Vasmeber 1-ből indulok ki akkor stílus bőven elbír egy humorizáló főgonoszt, de erről majd csak akkor tudok komolyabb véleményt nyilvánítani ha láttam... + ha viccelődik egy fő-gonosz attól még lehet félelmetes, pl Joker a Batmanből
2010. máj. 12. 12:41 | válasz | #53
Nem művészi mélységeket vártunk a filmtől, legalább is én, hanem pontosan azt vártam én is, amit láttam a moziban. De nem ilyen formában. A főgonosz jelenetei csak úgy lógnak a levegőben, nem érezni azt a feszültséget a megjelenésében, innentől kezdve SPOILER veszély: aztán, amikor kiszabadítja Hammer még komikusak is egyes jelenetei azzal a hülye, egyébként nagyszerű nézésével, amikor Hammer megjegyzi, hogy hasonlítanak, meg a papagájos jelenetek, "ne ragaszkodjon annyira a dolgokhoz". Nem egy olyan gonosz karakter benyomását keltik ezek a poénosabb jelenetek. A Terminator 1-2-ből viccelődtek az ellenrobottal? Vagy Comodus-nak a Gladiátorban voltak vicces pillanatai? Netán Smith ügynöknek a Mátrix-ban? Javier Bardem karakterének a Nem vénnek való vidékben? A Hegylakó ellenségének? Ezek a karakterek éppen ezért voltak felejthetetlenek és ezért keltettek feszültséget a nézőben, mert minden egyes jelenetükben ügyeltek rá, hogy komoly karakterek maradjanak, némelyik még külön zenei témát is kaptak, ami akkor csendül fel, ha jelen van, ezzel erősíti a negatív hősben lévő feszültséget. Ezeknek a dramaturgiai fogásoknak a nyoma sem látszódik Whiplash karakterén, gyakorlatilag meg sem értjük a motivációját, csak úgy megjelenik és jön. Ott még valamennyire jól is sikerül az első összecsapás, de onnantól kezdve hiheltelen a figurája. Ahogy a film végi akciójelenetnek sem volt semmiféle súlya. Whiplash megjelenik, kevés csihi-puhi aztán egyszer csak vége a harcnak. Nem úgy, mint az első részben, az egy kifejezetten jól felépített suspense jelenet volt, amikor Pepper Potts elmegy megkeresni Obidaia-t (bocs, ha rosszul írom), aztán egy óriás robot fogadja helyette. A második rész végén a sok robot tesz rendet, de természetesen mindenkit nem menthet meg a Vasember, ha egyszer mindegyik mészárlásba kezd, és csak azokat a jeleneteket mutatják, ahol valakit megment, vagy az a szép nagy üvegtörmelék, ami rázúdul az épületben tartózkodókra, tuti, hogy tömegesen megsérülnek, vagy amikor Vasember a buliban a pezsgősüvegeket robbantja szét a házában majdnem a vendégeinek feje fölött, nem igaz, hogy nem sérül meg senki. Ezek már annyira elrugaszkodnak a valóságtól, hogy többeknek is szúrhatja a szemét.
Az első rész egyébként azért is volt jó, mert nagyon sokáig Tony Stark szemszögéből láttuk az eseményeket és csak a végefelé derült ki az a csavar, hogy ki akar borsot törni az orra alá, a második rész esetében viszont elég hamar megmutatják, hogy ki a gonosz harmadik, aki szintén viccet csinál magából több jelenetben is, ami egyébként teljesen szórakoztató, csak nem hiteles ellenfélkép. Viszont egyre több a párhuzamos jelenet, ami elszakad Tony Stark-tól és így nehezebb azonosulni a karakterével. Ja és a végén is teljesen felesleges volt még az az utolsó suspense jelenet a bombákkal, vagyis inkább erőltetett volt, mert nem volt sehogy sem felépítve, szóval ott sem az volt a bajom, hogy a Mátrix Újratöltvére hajaz egy kicsit.
Persze ez, mint ahogy a film tetszése is, mind szubjektív vélemény, csak próbáltam jelezni, hogy nem feltétlenül várok köldöknézős művészfilmet, mert nem tetszett a Vasember 2. Egyébként szeretem a művészfilmeket is.
kkwx  
2010. máj. 12. 12:08 | válasz | #52
itt pl az előzetes és az első rész alapján lehet arra következtetni, hogy milyen lesz a film, mit várhatunk tőle: sok látványos akció, humor, laza beszólások, és egy nem túl bonyolult, de izgalmas történet, akinek ez nem elég az nézzen unalmas művészfilmeket, ha ezt megkapjuk elégedettek lehetünk, ha pedig többet kapunk, akkor örülhetünk neki, de ne várjunk már el Shakespeare-i magasságokat... persze a "ne várjunk meglepetést" kifejezés kicsit erős, de ez megint egy olyan dolog, hogy mihez képest... ha valaki azt várja, hogy szar lesz az lehet meglepődik, és pozitívan csalódik, de nagyon mély, magvas művészi gondolatokat várni hülyeség...
winnie  
2010. máj. 11. 20:04 | válasz | #51
"Egy ilyen filmtől meglepetést várni, elég magas igény."

a következő az lesz, hogy valaki leírja, hogy "egy ilyen filmtől azt várni, hogy jó lesz, elég magas igény".

miért ne lehetne várni meglepetést. az egy kicsit béna védekezés, hogy ha valaki leírja, hogy valami nem tetszett egy filmben, akkor valaki azzal védekezik, hogy az a balga, akinek elvárása volt:) ezt általánosságban értem, nem erre a filmre. anno a TF2-rajongók próbálkoztak ilyennel, amikor leírták, hogy a negatívok azt várták a TF2-től, hogy művészfilm lesz, holott csak egy értékelhető produkció vlt az elvárás.
2010. máj. 11. 18:56 | válasz | #50
Nyílván mindenki tudta, hogy meg lesz leckéztetve a testőr, muszáj volt az új karakter képességeit bemutatni. Egy ilyen filmet nem a cselekmény fordulatai vagy a történet szövevényessége miatt néz meg az ember, hanem azért mert szeretné látni ahogy Vasember repked és lerendezi a gonoszokat. Ehhez képest viszont még egy normális történet is volt. A poénok is teljesen a helyükön voltak. Az egész filmre ugyanaz a lazaság volt jellemző mint az első részre és szerintem sokaknak pont ezért jön be a film, a nyílvánvaló hülyeségei ellenére.
Talán a Rhodes-t alakító Don Cheadle vette picit komolyabbra a figurát a kelleténél. Terrence Howard-hoz képest mindenképpen.
Aki tudta milyen karakterek lesznek a filmben az szerintem nagyjából sejtette azt is hogy mire számíthat.
Némi SPOILER:
Gonosz ember Tony életére tör (trailer alapján azt is lehetett tudni hogy pontosan hogyan fogja ezt tenni). Tony túléli, de azért leizzad.
Fickót bezárják, de tudtuk jól, hogy nem sokáig hűsöl.
Az is egyértelmű volt, hogy a levegőváltozás után Hammert csak kihasználja a saját bosszújához. És láss csodát, tényleg! :-)
Egy ilyen filmtől meglepetést várni, elég magas igény.
Másik topikban szidták a filmet a részecskegyorsító miatt (is):
Emberek, ez egy mozifilm, nem egy ismeretterjesztő film a Discovery-n! Ha Tony Stark az első részben egy barlangban tudott egy kisméretű ARC reaktort csinálni, akkor a saját laborjában, előregyártott cuccokból miért ne tudna összerakni egy részecskegyorsítót? Nekem ez az utóbbi még egyszerűbbnek is tűnik ;-) Aki meg fizikus, az ne fizikusként nézze az ilyen filmeket.
Mister  
2010. máj. 11. 14:19 | válasz | #49
akkor 1 óra 50 után már nem mindegy a maradék 10 perc? :D
Mister  
2010. máj. 11. 14:18 | válasz | #48
Igen, de a HP7 nem egy szokványos 7. rész lesz valamelyik sorozatból, hanem most lesz a főellenfél kinyírása, a történet vége, erre sokan kiváncsiak lesznek.
opeca  
2010. máj. 11. 10:29 | válasz | #47
A Vasember 2 is beleesett a hálivúdi idiotizmus csapdájába. Szerintem szar lett, túl sok a poénkodás, de az a buta poénkodás, a történet elnagyolt, nincs benne az az egyszerű és logikus történetvezetés mint az első részben.

És rengeteg helyen kiszámítható, ez a legrosszabb egy filmben.

SPOILER
Pl.: a ringes jelenetnél, amikor belépett a két csaj, a titkárnőről tudni lehetett hogy majd bemegy a ringbe és lerendezi a benga állatot.

Ötszázezer éves poén, de már annyira a gagyi kategória, hogy ott el is ment a kedvem az egésztől.

Kevés filmet kapcsolok, de ezt a vége előtt tíz perccel kikapcsoltam mert annyi gagyi volt.

hdo  
2010. máj. 11. 09:48 | válasz | #46
Igen, ebben igazad van, azok is hozzájárultak akik szerint szar volt, én is megnéztem, és hozzátettem a magamét! :D
winnie  
2010. máj. 11. 09:47 | válasz | #45
huhh, ahhoz idő fog kelleni.
hdo  
2010. máj. 11. 09:47 | válasz | #44
Én már csak ilyen célozgatós típus vagyok, nem szeretem senki szájába rágni a szavakat.
winnie  
2010. máj. 11. 09:47 | válasz | #43
flashback: ennyit írtál: "
A pókember 1-2-3 nézettsége vajon miért egyértelműen csökkenő tendenciát mutat?"

a pókember tipikus hiba a mátrixban, már anno, pár éve is meg lett állapítva, hogy nem lehet ráhúzni a nézői véleményeket a bevételeire, mert a kettő nem vág egybe. ergó te sem tudod a film gyengeségét a számokkal bizonyítani, max annyival, hogy a legsikeresebb film jobban csökkent, mint a többi. de mint írtam, ettől még a sok hőzöngő, aki véleményezte, megnézte a 3. részt, így nem kérheti számon a sikert, hiszen virtuálisan ők is hozzájárultak.
hdo  
2010. máj. 11. 09:45 | válasz | #42
http://www.sg.hu/cikkek/74173/kozepes_magyar_erdeklodes_a_vasember_2_irant

Nem válaszoltál! :D
winnie  
2010. máj. 11. 09:41 | válasz | #41
"És igen ... erre IS céloztam."

akkor miért nem írtad oda? de mint lentebb írtam, ez sem igaz, hiszen a pókember-filmek igencsak jól tartották magukat.
winnie  
2010. máj. 11. 09:40 | válasz | #40
"Premier hétről beszéltem."

akkor miért nem írtad oda? de mint egyértelmű csökkenő tendencia? a pókember 3-nál csak egy film nyitott jobban.
hdo  
2010. máj. 11. 09:32 | válasz | #39
És igen ... erre IS céloztam.
hdo  
2010. máj. 11. 09:31 | válasz | #38
Premier hétről beszéltem.
winnie  
2010. máj. 11. 01:18 | válasz | #37
szerintem nem erre célzott, de majd ő elmondja (ha én értettem félre, akkor mea culpa), viszont az epizódok evétele hasonló, vagyis a nézők visszajártak. meg aztán a Pók1 remek csökkenésekkel bírt hétről-hétre, a Pók2 remek csökkenésekkel bírt, egyedül a Pók3 zuhant nagyobbakat, képregényes filmhez "méltóakat".
winnie  
2010. máj. 11. 01:16 | válasz | #36
ha eddig nem volt rekord, akkor most sem lesz - egy sokadik rész már nem tud kiugrót produkálni, csak hozni az előzők szintják pár százalékos eltéréssel.
Mister  
2010. máj. 10. 22:26 | válasz | #35
Amúgy, ha már nyitóhétvége, kiváncsi vagyok majd a Potter 7/1-re, azt hiszem, még idén jön, de ha az nem, akkor a 7/2 lehet rekordközeli.
Most tökmindegy, hogy Potter rulez, vagy Potter fúj, a részek eddig így hoztak: 974M - 878M - 795M - 896M - 938M - 934M, szerintem most van esély az egymilliárdra ( 2x (ravasz a stúdió, nagyon ravasz... :D )).
2010. máj. 10. 22:16 | válasz | #34
Félreérted szerintem. Nem az egyes részek csökkenő bevételére céloz, hanem a nézettség rohamos csökkenéséről. Tehát első hét X millió, második hét pedig már csak x/5 millió pl., míg egy valóban jobb filmnél ez a csökkenés nem ilyen drasztikus. Ez a lényeg.
kkwx  
2010. máj. 10. 21:53 | válasz | #33
nem értem mi baja mindenkinek a Pókemberrel... nekem nagyon is bejöttek a filmek, még a 3. rész is, főleg a szinbionta miatt :) (bocs ha nem így kell írni :) )... és igaz, hogy nem nagyon ismerem a képregényt, de láttam pár részt a rajzfilmekből, és jó pár Pókemberes játékot játszottam, és egyáltalán nem valami komoly karakter a Pókember, főleg a tipikus humorával, meg hasonlókkal, szóval nem tudom mi alapján várnak el sokan valami Darkos Pókembert? a másik amin mindíg meglepődök, hogy a Fantasztikus Négyeseket mindenki szidja, pedig egy elég jó kis laza film volt, és szerintem manapság emiatt divatos darkosság-mánia, meg hasonlók miatt volt pont egy üde színfolt a Fantasztikus Négyes 1-2, mivel pont, hogy nem akart erőltetetten "húdekomoly", meg "húdesötét" lenni, hanem inkább csak szórakoztatni akart... ezek a dolgok miatt nem értem minek akarnak mindegyikből Reboot-ot... emellett ha már képregényfilmeknél tartunk, akkor a szánalmas Dragonball film az amihez nem folytatás kéne, hanem ugrás a DBZ sztorihoz, és onnan jöhetne egy értelmesebb reboot film :)
winnie  
2010. máj. 10. 21:27 | válasz | #32
"A pókember 1-2-3 nézettsége vajon miért egyértelműen csökkenő tendenciát mutat? "

még jó, hogy nem hittem vakon, pedig meggyőző volt. 821M - 783M - 890M. annyira nem egyértelműen csökkenő. amerikában is csak 10%-os a csökkenés, ami veszett jó, tekintve, hogy a pókemberekről a fórumvélemények valóban mindenhol inkább a negatív irányba húznak. a kulcs egyébként itt van: a sok ember, aki negatív véleménnyel van a pókember 3-ról, az (meglepetés!:) megnézte a filmet.
winnie  
2010. máj. 10. 21:23 | válasz | #31
" közben kemény 6,4-es értékelése van IMDB-n."

húú, és az nagyon rossz? évente akad egy-két 9-es film, féltucat 7-8-as, a többi alacsonyabb osztályzatú. akkor lehet, hogy meg kéne néznem a P3-at?
2010. máj. 10. 21:04 | válasz | #30
Ja és amit hdo mond, hogy a nagy átlag a különböző filmértékelős közösségi oldalakon (ahol a rajongóktól kezdve a fanyalgókig mindenki ott van) azért mutat valami valóságot. Igaz az átlag azért átlag, mert van benne olyan akinek legjobb film volt és van benne olyan akinek a legrosszabb.
2010. máj. 10. 20:53 | válasz | #29
Részben igaz, hogy a nézettség csökkenéséből lehet következtetni a valós minőségre, azonban legtöbbször azért csökken olyan nagyot, mert mindenki már az első héten látni akarja és meg is nézi. 2. hétre meg már nem marad aki meg akarta volna nézni :)
2010. máj. 10. 20:51 | válasz | #28
Nincs olyan, hogy a világ legjobb filmje mivel annak megítélése szubjektív, egyénenként változik. Ha viszont mindenképpen akarunk egy "világ legjobb filmjét" kikiáltani, akkor a sok-sok szubjektív véleményt összevonva azt hiszem a Remény rabjai az a film, ami leginkább megérdemelheti ezt a címet. De mivel mások számára nem jó film, ezért nincs olyan hogy a világ legjobb filmje :D
hdo  
2010. máj. 10. 19:38 | válasz | #27
Ott a pont ... az hogy mennyit hozott csak annyit jelez, hogy mekkora volt a hátszele.

A pókember 1-2-3 nézettsége vajon miért egyértelműen csökkenő tendenciát mutat? Mert a végére volt annyi fajböszme akiket a második rész után is még palira lehetett venni, egy újabb 100 millás bevétel erejéig, közben kemény 6,4-es értékelése van IMDB-n.

Fazekas Henrik-ből meg elég csak megnézni a félvér királyt, és akinek nem mentek el otthonról agyilag, az biztos vagyok benne hogy az utolsó 1-2 rész erejéig marad a könyvnél!
2010. máj. 10. 17:56 | válasz | #26
"Nem okozott csalódást a Vasember 2, de..." mit jelentsen az h de...??? -.-" nincs itt semmilyen de. Egy filmet nem az általa hozott pénz mennyiségéből kell megítélni. lol akkor a Pókember a világ legjobb filmje? ugyan. vagy harry pottyer?
2010. máj. 10. 15:36 | galéria | válasz | #25
Akkor nem ment a humor... én kérek elnézést. :)
2010. máj. 10. 15:34 | válasz | #24
Ki nem szarja le? Be kéne már fejezni ezeket a fos, semmitmondó, gáz cikkeket, vagy egy átfogó hekkertámadás keretében valaki átnevez Titeket Központi Statisztikai Hivatal.h-ra. Komolyan. Ez ebben a terjedelemben senkit nem érdekel.
kkwx  
2010. máj. 10. 15:20 | válasz | #23
a cikk unalmas... a vasember 2-t még nem láttam, de mindenképp meg fogom nézni :)... az első rész, meg egyszerűen tetszett, ritka esetek egyike, ez a film, amikor nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de nagyon jól szórakoztam rajta... volt benne humor, akció, meg minden, de mégis azt éreztem, hogy mindenből kicsit lehetett volna több, de ennek ellenére nagyon jó filmnek, tartom, mert valahogy egyben az egész olyan egyszerűen jó :)... na nem facsarom tovább, mer még belezavarodok :)
Mister  
2010. máj. 10. 14:42 | válasz | #22
Szerintem a Vasemberben maga John Favreau volt a legjobb :)
"...Elintéztem...!"
2010. máj. 10. 14:06 | válasz | #21
Nekem az első Vasember eléggé tetszett, a kettest még nem láttam. Azonban a DK-ban nem a főszereplő nyűgözött le. Kicsi korom óta utáltam Batman-t, mivel olyan hülye szereplő. Sokkal inkább szerettem Jokert, aki mindig egy lépéssel előtte volt, mindig tudta, h mit fog csinálni és mindig meglepetés volt a zsebében. Az is igaz, h egymás nélkül nem létezhettek volna, kölcsönösen szükségük volt egymásra. :)
2010. máj. 10. 14:05 | válasz | #20
Szerintem jó a Batman is, bár a "Kezdődik" nálam ugyanakkorát ütött anno. A Vasember mindkét része rendben van, de egyértelműen Robert Downey Jr. viszi hátán a filmet. Talán nem is baj. Egy erős karakterszínész tud csak erős hőskaraktereket játszani. A CGI baromi jó, de ez már alap egy Marvel-es filmnél. A bevétel meg fontos, nekik. Valaminek éltetnie kell a stúdiókat, ha már belőlünk, "torrent generációból" nem sok lóvét tudnak kihúzni. (jelentem, moziban néztem meg az Iron man 2-t)
2010. máj. 10. 13:52 | válasz | #19
nem lehetsz valami nagy inyenc, ha szted a batman filmek egyszer nezhetoek...
"alternetiv celok" ?!
lol vagy
;d
2010. máj. 10. 13:16 | galéria | válasz | #18
Az X-2-őt tényleg nem. Viszont nem értem, hogy mit majmolják az új Batman filmeket. Egyszer nézhetőek. A DK zenéje meg jó alternatív célokra. Ennyi.
2010. máj. 10. 12:52 | válasz | #17
méghozáteszem,a pokember tul gyerekes számomraa pitör párköör unalmas kissé,megnéztem 1x nézös de ennyi,xmen stb nemtetszik,ez egyéni vélemény h fos.batman mégaz amire mondom h bejön =)
2010. máj. 10. 12:50 | válasz | #16
sztem a film nagyszerüségébben szerepet játszik nagy mértékben a föszereplö kiválasztaása,és az álltala alakitot karakter,amit ö elöad :DD jofej.

jelenetek,ésaz ujkitalálása is tetszik ahogy az egyben a szerkezetet megépitette,meg környékén aza sok kis robot,stb =)az ilyenek mindig vonzotak.ésahogy fent emlitettemaföszereplö jelemme is szimpatikus =)
winnie  
2010. máj. 10. 12:17 | válasz | #15
ezért kell túllépned az egyéni ízlésen:) kívülről szemlélni, hogy "ez nekem nem jelentett sokat, de mások biztosan megvesztek érte", stb. az imdb-n több száz kritika írja le, hogy miért isten film, érdekes olvasmény esős napokra:)

ismertség: tudom, de akkor is érdemes megnézni egy régi eladási listát, hogy önmagában mennyi vásárlót generált egy iron man füzet. ha belegondolsz, hogy egy új batman vagy superman film feleakkora érdeklődést váltott ki, mint a vasember, akkor az több mint meglepő.
2010. máj. 10. 11:47 | válasz | #14
Pont ez az, nem látom, hogy ez miben jobb, különlegesebb mint pl. a FF (ami amúgy gyalázatosan sz@r volt). Mert sem szoriban, sem kivitelezésben nem nyújott semmi meglepőt vagy mutatott előrelépést mint az eddigiek.

A karakter csak nálunk volt kevésbé ismert, odakinnt a core része. (Avengers, FF szinten)
winnie  
2010. máj. 10. 11:38 | válasz | #13
biztos nem csak te, de éppen ilyenkor érdekes, a "másik oldalról" meglátni azt, hogy mi lehet annak az oka, hogy mégis ekkora népszerűségnek örvend a film. egy xmen vagy hulk vagy FF4 sokkal népszerűbb (volt) képregényben, a vasember nem volt annyira ismert szuperhős, mégis lezúzta nézettségben az előbb említetteket. nálam sem a vas, sem a denevér nem lépte át "azt a bizonyos határt", de ettől még látni ezen filmeken, hogy mi pluszt adtak a közönségnek, hogy miért ekkora sikerek. ne az egyéni ízlésből, a sajátodból indulj ki, hanem abból, hogy a tömegnek miért jön be.
Jacek  
2010. máj. 10. 11:29 | galéria | válasz | #12
Gratulalok , talan szemeteket ki kene nyitni:) 2 napja van ertekelo cikk a Vasember 2-rol, irjanak meg egyet?:)))))))))))))))))))
Datas  
2010. máj. 10. 11:13 | válasz | #11
fujj azt hittem a filmrol lesz szo, errefel csak szamokkal dobalozas..
2010. máj. 10. 11:10 | válasz | #10
szerintem nem csak te, én is.
2010. máj. 10. 11:02 | válasz | #9
Nem kötekedésképpen, de a humusz, a talaj termékenységéért felelős, amiről te beszélsz, az posztumusz.
2010. máj. 10. 10:25 | válasz | #8
Én úgyérzem, hozta azt a szintet mint amiket te említettél filmeket, mind kettő rész.
2010. máj. 10. 10:21 | galéria | válasz | #7
Miért is Heath Ledger? Mert kapott egy poszt humusz Oscart? Ugyan...!


2010. máj. 10. 10:14 | válasz | #6
Monduk én nem értem mi a nagy felhajtás a Vasember körül.. Az első rész semmi extra nem volt, egyszer nézhető tucat képregényfilm szvsz.
Meg sem közelítette az X-men vagy a Nolan féle Batmanek minőségét. Vagy csak én érzem így..?
god25  
2010. máj. 10. 10:09 | válasz | #5
Akinek tetszett az első, annak bejön a 2. is. Mondhatjuk, hogy elmegy. Azt, hogy mennyit kerestek rajta, pont lex@rom. Majd az üres adathordozó eladásból felhúzzák az új medencéjüket.
lokko  
2010. máj. 10. 09:29 | válasz | #4
2010. máj. 10. 09:27 | válasz | #3
Nekem is épp ez jutott az eszembe a cikk olvasása közben, de azt hiszem ezzel mindenki egyetért.
Line  
2010. máj. 10. 06:38 | válasz | #2
AZt amugy a film milyen volt? Ki nem sz**ja le a jegyeladást? Ez a cikk egy vicc komolyan mondom.
2010. máj. 10. 02:49 | válasz | #1
Fáradt vagyok és morcos, úgyhogy nyers leszek: Heath Ledger