Július végén kezdi az e-könyvek árusítását a Google
2010. május 5. 14:19, szerda - Forrás: MTI
Július végén kezd e-könyveket árusítani a Google - jelentette be az amerikai internetóriás szóvivője.

Hirdetés

A szoftvercég már korábban is jelezte, hogy tervei között szerepel az e-könyvek online terjesztése, ez az első eset azonban, hogy konkrét dátumot említenek a projekt indítására. A Google Editions nevű új szolgáltatás többlete az Amazon, az Apple, a Barnes & Noble és más versenytársakéhoz képest az lesz, hogy a könyvek számos internetes oldalról elérhetők és több eszközzel is olvashatók lesznek. A Google könyveit több könyvkereskedő honlapján keresztül is meg lehet majd vásárolni; az üzleti modell szerint egyébként a kereskedő megtarthatja a bevétel jelentős részét.

Ami a készülékeket illeti, a könyvek olvashatók lesznek többek között a piacot jelenleg domináló Amazon Kindle olvasón, valamint az Apple nemrég piacra dobott iPad készülékén is. A Google közlése szerint a laptopoktól az okostelefonokig voltaképpen minden olyan eszköz alkalmas lesz e-könyvei olvasására, amely rendelkezik internet-hozzáféréssel és böngészővel. A Google Editions a tervek szerint mintegy 500 ezer címmel indul. Az árakról egyelőre nem közöltek semmit, mint ahogy az is kérdéses, hogy milyen partnerekkel működik majd együtt a cég.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás