![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
AMD: a Fusion forradalmasíthatja a Tablet PC-t
2010. május 4. 09:18, kedd
Az AMD arra számít, hogy készülőben lévő hibrid processzoraik nagy előrelépést jelentenek majd a táblák szegmensében, ahol a jelenleginél jóval nagyobb teljesítményt csikarhatnánk ki a készülékekből.
Az AMD marketingért felelős alelnöke interjút adott a Techradar magazinnak, ebből pedig megtudhatjuk, mire alapozzák ezen várakozásukat. A cégvezető arra hivatkozik, hogy míg az iPad és társai - amelyek túlnyomórészt ARM-chipekre alapozzák belső felépítésüket - nélkülözik a szükséges teljesítményt, amely az igazi multitaszkhoz, a flash-videók lejátszásához, valamint egyéb, igencsak népszerű alkalmazáshoz szükségesek, addig a hibrid processzoroknál ez nem jelenthet gondot. Igaz, úgy tűnik, mintha egyes opcióknál (így például a flash esetében) nem éppen a teljesítmény hiánya lenne a legfőbb indok, legalábbis az Apple részéről, az AMD azonban aláhúzza, hogy a Fusion (Bobcat) chipek esetében ezzel nem lesz gondunk. A cég hibrid chipjeire épülő tablet PC-k tehát az ígéret szerint a hagyományos noteszgépekben és netbookoknál megszokott teljesítményt honosítják meg a táblák szegmensében, ami elsősorban az újszerű felépítés és az alacsony fogyasztás révén valósulhat meg. Ahogy arról korábban szintén beszámoltunk, itt olyan egychipes system-on-chip (SOC) fejlesztésekre számíthatunk, amelyek integrált DirectX 11 (Radeon HD 5000) grafikus vezérlővel, DDR3 memóriavezérlővel, 64 bites kiterjesztéssel, hardveres virtualizációval, SSE, SSE2 és SSE3 támogatással, többnyire ikermagos kivitelben érkeznek, biztosítva "a mainstream vonalon megszokott teljesítmény 90 százalékát", egyetlen szálon dolgozva. A 40 nanométeren gyártott chipekkel tehát az AMD megoldottnak látja a két legfontosabb igény kielégítését, a multitaszkot (több alkalmazás egy időben történő gondmentes futtatását), valamint a flash-videók sima lejátszását - hamarosan kiderül, mely gyártók gondolják ugyanígy. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|