15 éven belül 50 százalékkal nőhet az IT-eszközök fogyasztása
2010. május 3. 12:25, hétfő
A számítógépek, a mobiltelefonok, a mikroprocesszorok és az információs hálózatok jelentős mértékben növelik az európai uniós áramfogyasztást - olvasható egy az Európai Bizottság megbízásából készített jelentésben.

Hirdetés

Az ICT for Green című dokumentum készítői, Friedemann Mattern, Thorsten Staake és Markus Weiss rámutattak: ha nem változnak meg a jelenlegi folyamatok, úgy 15 éven belül 50 százalékkal emelkedhet az IT-technológiák miatti energiafelhasználás. A számítógépipar ugyanakkor azzal érvel, hogy a nagyobb mértékű árammegtakarításhoz még több IT-eszközre lenne szükség. "Az elmúlt évtizedben a háztartásokban található elektronikus berendezések száma megtízszereződött" - állította Henning Schulzrinne, a Columbia Egyetem Számítógépes és Elektronikai Intézetének vezetője. Eve Schooler, az Intel Labs munkatársa pedig az első alkalommal megrendezett passaui Energy-Efficient Computing and Networking konferencián közölte, hogy 2015-re már 15 milliárd elektronikus készülék lesz forgalomban.

Az IT-rendszerek áramfogyasztásáról és károsanyag-kibocsátásról számos tanulmány látott már napvilágot. Egyes statisztikák szerint az IT-eszközök annyi energiát használnak el, mint a teljes légi közlekedés, és ha ez igaz, akkor az ágazat már most a globális széndioxid-kibocsátás 2 százalékáért felelős. "Az internetes infrastruktúrák és a számítógépek az európai országokban csak a teljes energiafogyasztás egy, míg az áramfogyasztás öt százalékát használják fel" - jelentette ki Friedemann Mattern, a Zürichi Műszaki Főiskola Elosztott Rendszerek Kutatócsoportjának vezetője.

Vannak más érdekességek is. Kína széndioxid-kibocsátása gyakorlatilag megegyezik az Egyesült Államokéval. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az ázsiai államban készül az elektronikai berendezések, számítógépek és mobiltelefonok zöme, illetve, hogy körülbelül hatszor annyian élnek ott, mint az USA-ban, akkor ez már nem is olyan rossz adat. Ráadásul van egy komoly különbség: még ha vannak is komoly problémák, Kínában már évek óta napirenden van a kérdés. Ugyan Európában is történtek lépések, az egyik ilyen az intelligens árammérők bevezetése, de ezek önmagukban nem elegendőek.

Hiába van technológiai fejlődés, az áramfogyasztás nem csökkent. Ennek oka abban keresendő, hogy ugyan megjelentek a hagyományos készülékeknél kevesebbet fogyasztó LCD-kijelzők, de tévéje mellett a legtöbb ember használ kiegészítőket (videomagnókat, DVD-lejátszókat, Set-Top-Boxokat, médialejátszókat stb.). A Cloud Computing technológia esetében hasonló a helyzet. Hiába terhelődnek le kevésbé a PC-k, feladataikat más számítógépek veszik át és végzik el, így az áramfogyasztás összességében nem csökken.

S hogy mi jelentheti a megoldást a szakemberek szerint? Elsősorban az, ha szemléletváltozás történik mind a felhasználóknál, mind pedig a cégeknél. Másrészt, ha olyan termékek és szolgáltatások jelennek meg, amelyek valóban energiatakarékosak. Ezek lehetnek háttérvilágítás nélküli kijelzők, de sokat segíthet a helyzeten a virtualizáció elterjedése is.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. máj. 04. 22:14 | galéria | válasz | #22
Szerinted. Nálunknál okosabb és következetesebb emberk meg elég jól altámasztják, hogy nagyon nem ennyi %-ról van szó,
2010. máj. 04. 22:13 | galéria | válasz | #21
A világon összesen annyi napelemet nem gyárottak eddig, amivel fél Magyarország ellátható lenne. Nincsa a világon olyan ipar ami még ilyen utópisztikus esetben is elég napcellát termelne. Ilyen hülyeségekkel való nagyléptékű játszadozással le kellene számolni. Ez vicc.
2010. máj. 04. 22:12 | galéria | válasz | #20
Hol? Mert felénk biztos nem. Konkrétan megkérdezetm egy másik szolgáltatót 1,5 éve - szerntem ők voltak - és közölték, hogy itt még nincs hálózat ahol én vagyok és nem is lesz...
2010. máj. 04. 20:42 | válasz | #19
Micsoda?
Amióta méricskélik a hőfokokat, azóta tudják biztosan hogy emelkedik...
Az pedig hogy mindenféle technológiákkal meghatározzák, évmilliókig visszamenőleg az ne legyen már készpénz.
Az emberiség sztem kb. ha 5%-ban befolyásol mindent az már sok.
Globális fölmelegedés amit mi csinálunk egy nagy badarság, és hogy Izlandtól elmenjünk távolabb, gyakorlatilag az egész földön általánosan elmondható jelenség hogy az óceánokban több ezer fokos láva ömlik bele a vízbe, na az melegít még csak... ehhez képest a mi kis apró erőműveink, meg ketyeréink elhanyagolhatók. Az időjárás erősödő szélsőségességét ha előjönne, akkor semmimással nem magyarázom mint azzal hogy, 500éve elkezdődött egy több tízezer évig tartó folyamat, melyet mágneses pólusváltásnak hívnak.
2010. máj. 04. 20:25 | válasz | #18
na majd ha nem lesz elég delej, akkor építünk ilyeneket: Laser Inertial Fusion Engine. jobb mint egy atomreaktor, mert mindent megeszik.
2010. máj. 04. 12:12 | válasz | #17
Ezért vesz inkább plazmaTV-t hitelre...
2010. máj. 04. 12:11 | válasz | #16
"Ha minden feluletet engergiatermelesre hasznalunk, a jelenlegi technikakkal akkor sem lenne eleg, mar most sem."

Egy átlagos háztartás energiaigényét 8-10 m2 felülettel napenergiával fedezni lehetne. A beérkező energiamennyiség a mai technikával elég erre. Ami nem megoldott az a "gazdaságos" tárolás. Viszont 2x drágább energiaár mellett az is megoldható lesz.

Ha minden házon lenne kollektor a használati melegvíz előállításához, és ezt csak a napos időszakban (tavasztól, őszig) használnák erre, akkor is sokkal nagyobb energia megtakarítást lehetne elérni, mint az összes számítástechnikai berendezés együttes fogyasztása. Egy ilyen pedig viszonylag olcsón megépíthető, 3-4 év alatt garantáltan megtérül. Erre kellene hitelt felvenni, mert ezt lehetne fizetni a megspórolt energiaköltségből. Csak macerás, meg a legtöbb ember lusta és le is szarja az egészet.
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. máj. 04. 10:54 | galéria | válasz | #15
Kábelnet is van miklóson, csak r*hadt drága.
2010. máj. 04. 08:29 | galéria | válasz | #14
Hogyan jön ide Izland? Talán jó lenne rájönni, hogy a légköri folyamatok időállandója nem 1 perces. Az elmúlt 200 év esztelen szennyezése kezd riasztó hatásokat okozni.
2010. máj. 04. 08:21 | galéria | válasz | #13
Már elnézést, de nem vagy normális.
1. Van gyors net, ha kell, fizess érte (bár annak is vannak korlátai, hiszen a központtól való távolság erősen belejátszhat)

Nem, sok helyen nincs. Bp. egyik ledinamikusabban fejlődő agglomerációs városában élet, és tudok két szolgáltató között választani. Invitel vagy egy mikrós cég, akit 3 éve elhajtottam a búsba, mert nem szolgáltattak rendesen. Az Invitel meg 8Mbit/512k kapcsolatot ad. Ennyi. Ha nem tetszik, mehetek kapálni, mert mást nem tehetek...
2010. máj. 04. 08:17 | galéria | válasz | #12
Mármint hol? A Föld nagy részén ezek nem valós alternatívák...
2010. máj. 04. 08:15 | galéria | válasz | #11
Csak nem 2. generációs blokkokban kellene gondolkodni. Ha az olaj 200 dollárba fog kerülni, akkor már a 2. generáciüs blokkohoz is talán megéri a tengervízből kinyerni az uránt. A mostani 2. gen technikával van kb. 100-130 évre elegendő hasadóanyag az ismert készleteket feltételezve. Szaporító reaktorokkal meg kb. évmilliós nagyságrendben elég hasadóanyag van és nem csak egy ígéret, mint a fúzió...
2010. máj. 04. 00:30 | válasz | #10
Ja tartsak 2gépet elég abból 1 is, ha mindenki külön letöltőgépet tartana számold már ki az micsoda káros lenne azt is legyártani... windowst utoljára lassan 1 éve raktam... ha majd a diginet és társai kibújnak a panelból vidékre, majd lesz gyorsabb netem, addig marad a 6magebit mely egyébként csodás sebesség, ésszerűen használva -innen az éccakai letöltés ha úgyvan. A természeti katasztrófából nem engedek, egy jót röffenő vulkán lepipálja az egész tevékenységünket. Nézőpont kérdése kinek rossz a fosszilis készlet kiürülése... annak aki 500méternél távolabb kizárólag autóval jár, annak cudar világ lesz, de én kibírnám anélkül is, nem volna áram se nem kellene számlákat se fizetni gondolj bele. Nem volna többé válság sem, mindenki magának termelne annyit amit tud és csókolom. Ezenkívül nem terhelné túl az emberiség a földet szép fokozatosan, mert már lassan mindenki örökké akar élni, visszaállna mondjuk 2milliárdra a népesség... aztán úgy élnének az emberek is mint manapság az állatok ha megfigyeled. Lehet úgy is fog járni valamelyik generáció, idő kérdése, ha így halad minden mint most látszólag.
2010. máj. 03. 22:28 | válasz | #9
Kiegészítés 1.-hez:
Vehetsz letöltőgépnek energiatakarékos kompjutert is.
2010. máj. 03. 22:27 | válasz | #8
Már elnézést, de nem vagy normális.
1. Van gyors net, ha kell, fizess érte (bár annak is vannak korlátai, hiszen a központtól való távolság erősen belejátszhat)
2. Nem kell ész nélkül töltögetni. (A Win reinstallt sem kell hetente/havonta megejteni (de ha mégis, akkor meg le lehet tölteni a frissítéseket is előre, amit elmentve legközelebb már nem kell); a Steam-es játékokat meg nem is kell újra letölteni, mert a régi steam mappát elmented, majd visszamásolás után legközelebb már felismeri, hogy le van töltve...)
3. Természeti katasztrófák mindig is lesznek; de ne hasonlítsuk már ahhoz a mi tevékenységünket (ha a természetnek szabad, akkor nekünk is)!
4. Ha 10x mélyebbre ásnak le, akkor már magma fog feltörni. :p :)
De ha esetleg mégsem, akkor is a föld fosszilis nyersanyagkészlete korlátozott, akármilyen mélyre is próbálsz lefúrni. Ha azokat felhasználod, akkor más energia után kell nézned. És ha addig nem találnak ki mást, akkor igazán gondban leszünk - persze, elképzelhető, hogy addigra találnak valamit; de soha nem szabad úgy hozzáállni, hogy "úgyis lesz valahogy, sz@rjunk az egészre addig"!
2010. máj. 03. 21:44 | válasz | #7
Ha a kedves szolgáltatók nem a sávszélkorlátozásokból állnának ki, hanem valóban gyors netet adnának, sok esetben nem nem kellene adott esetben jóesetbe' száz wattos PC-ket éjjeleken át járatni hogy valami lejöjjön, mert este/nappal többnyire megvannak halva... hanem lejönne pl. 10perc alatt. Én megvagyok elégedve a netemmel, de egy komolyabb attrakció esetén például egy 'win_reinst' után napokig kell szedni a frissítéseket, meg a steam-es játékaimat... TELJES sebességen. A károsanyag kibocsátást meg hagyjuk már: hány ezer tonna került ki egy nap alatt Izlandon az elmúlt időszakban?
Nem hiszek abban sem, hogy 10-20év és annyi a nyersanyagkészletnek... maximum annak lesz vége, amit a MOSTANI technikákkal ki tudnak nyerni, lehet 20év múlva 10× mélyebbre lefúrnak leásnak stb.
kvp  
2010. máj. 03. 21:25 | válasz | #6
A szel, nap es vizi energia nem eleg. Ha minden feluletet engergiatermelesre hasznalunk, a jelenlegi technikakkal akkor sem lenne eleg, mar most sem. Az atomeromuvek jo atemeneti megoldast jelentenek, tenyesztoreaktorokat hasznalva meg kb. 2-3 ezer evre eleg tartalekunk van hasadoanyagokbol. A hosszu tavu megoldas pedig a fuzios energia, amire van par otlet. Szerintem a Bussard fele reaktor lenne a jo megoldas, ez idaig az egyetlen ami a kiserletek soran pozitiv energiamerleget hozott.
JL666  
2010. máj. 03. 18:19 | válasz | #5
szélesebb körben kéne használni a szélenergiát, napenergiát, jobb hatásfokú napelemek kellenének, stb...
ashead  
2010. máj. 03. 18:09 | válasz | #4
Az atomerőmű csak rövidtávon megoldás mivel az uránkészletek rövid időn belül kimerülnek. Jelenleg nincs megoldás a jelenlegi szintű energiatermelés hosszú távú fenntartására, 10-20 éven belül hatalmas energia gondok lesznek. Éppen ezért ez a cikk tulajdonképpen hülyeség , mert 15 év múlva nem biztos hogy lesz elegendő energia, mert itt csak az IT fejlődéssel számolnak , de a világban bekövetkező változással nem. És akkor még nem említettem az esetleges újabb világválságokat, amik igen könnyen bekövetkezhetnek mivel az olajtermelés nem nő a gazdaság növekedéséhez szükséges ütemben ( tulajdonképpen 2005 óta kisebb ingadozásoktól eltekintve szinten van ).
2010. máj. 03. 16:58 | válasz | #3
épitsenek még atomerümövet mellé nem energia zabálora kell tervezni mindent hanem hatékonyra és kis fogyasztásura... meglehetne oldani csak akarni kéne de nem akarják amig pénzek mennek a gyártoknak az energia ágazattol minnél többet fogyaszt a szarjuk
kvp  
2010. máj. 03. 16:37 | válasz | #2
A problema az, hogy ha penz esetleg lesz is a jovoben, de energia nem biztos. Erdemesebb jobban beosztani a meglevot. Persze a tobbi teruleten sokkal jobban lehetne sporolni. Pl. ha auto helyett mindenki vonattal jarna, akkor sokkal tobb energiat lehetne megsporolni, mint a hattervilagitas nelkuli kijelzokkel. Viszont azert az sem lenne egy utolso dolog, ha egy laptop tobb nap alatt merulne le es nem 3-4 ora alatt.
andersh   "Rest in Peace andersh" 
2010. máj. 03. 15:13 | válasz | #1
kit érdekel, nekünk kell kifizetni nem?