Francia javaslatcsomag a szellemi tulajdon védelmére
2010. április 27. 22:39, kedd
Az Európai Parlament tárgysorozatba vette Marielle Gallo francia EP-képviselő beadványát, amelynek célja a szellemi tulajdonjogok erősítése.

Hirdetés

A dokumentumban az szerepel, hogy az internetszolgáltatók ellenőrizzék az ügyfeleiket és adott esetben figyelmeztessék őket. Az anyag Marielle Gallo nevéhez fűződik, aki a francia konzervatív párt politikusa. A Szellemi tulajdonjog kikényszerítése a közös piacon című beadványról először az Európai Parlament Igazságügyi Bizottsága (JURI) foglalkozik majd. A dokumentum célja a szellemi tulajdonjog átalakítása úgy, hogy megfeleljen a 21. századi kihívásoknak.

Az első és legfontosabb lépésnek Gallo az internetszolgáltatók ügyfél- és tartalomellenőrzési kötelezettségének bevezetését nevezte. A politikus szerint az új rendszer alapját a Franciaországban már működő Hadopi- és a Nagy-Britanniában bevezetendő Three Strikes Out modell képezhetné. Mindkét megoldás lényege, hogy a illegális szoftver-, zenei, játék- vagy filmmásolatokat letöltő felhasználókat kétszer figyelmeztetik, hogy hagyjanak fel a jogsértő tevékenységükkel, majd harmadszorra vagy korlátozzák vagy pedig teljesen kikötik az internethozzáférésüket.

Gallo emellett azt szeretné, ha a Hadopi hivatalhoz hasonló intézményt hoznának létre az Európai Unió területén. A figyelmeztetéseket elküldését, illetve a hozzáférés-blokkolásokat is ez a hivatal rendelhetné el és hajthatná végre. A távlati cél nem is lehet más, mint annak elérése, hogy a fájlcserélőket gyakorlatilag nyilvánítsák szervezett bűnözőkké, akik tartalmakat lopnak és ebből meggazdagodnak. Nem csoda, hogy Gallo is rámutat a jelentésében arra, hogy :"bizonyított kapcsolat van a szervezett bűnözés és a szerzői jogsértések, különösen a termékhamisítások és a termékkalózkodások között."

"Megpróbáltuk a képviselőt meggyőzni, de nem úgy tűnt, hogy elfogadta az érveinket" - közölte Eva Lichtenberger, az osztrák Zöldek európai parlamenti politikusa. Mindenesetre a Gallo-jelentéshez beérkezett módosító indítványok nagy száma is azt mutatja, hogy nem mindenki gondolkodik Gallóhoz hasonlóan. A dokumentumhoz összesen 122 állásfoglalást és módosító indítványt nyújtottak be, így a szerdai bizottsági szavazást el is kellett halasztani. Az anyagról később a belügyi és az ipari bizottság is tárgyalni fog és csak azután kerül az EP elé.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. máj. 10. 18:26 | válasz | #4
Azért kíváncsi lennék egy Gallonál tartott házkutatás eredményére...
2010. ápr. 28. 09:51 | válasz | #3
Most miért, a Sarkozy-t is milyen jól kihasználták. A nője rávette, hogy verje végig a HADOPI-t, mert hogy őt mint szegény művészt hogy megkárosítják a gonosz kalózok. A LOL ott van, hogy a saját pártja is lazán megsértette azt, mert nem fizették ki a jogdíjat a szám után, amit felhasználtak a kampány során.
2010. ápr. 28. 06:05 | válasz | #2
Megáll az ész... az Unió egyes országai most gurulnak egy következő válság felé, erre nincs más dolga egy franciának, csak ilyen teljesen felesleges beadványokra fecsérelni a méregdrága idejét (amit a francia adófizetők állnak)...
2010. ápr. 28. 00:59 | válasz | #1
"Mindenesetre a Gallo-jelentéshez beérkezett módosító indítványok nagy száma is azt mutatja, hogy nem mindenki gondolkodik Gallóhoz hasonlóan. A dokumentumhoz összesen 122 állásfoglalást és módosító indítványt nyújtottak be, így a szerdai bizottsági szavazást el is kellett halasztani."

Közvélemény dióhéjban: bekaphatja. Azt azonban nagyon szeretném tudni, ezért az indítványért hány milliót kapott.