Nem jelent veszélyt az egészségre a mobilsugárzás
2010. április 25. 09:44, vasárnap
Ausztriai szakemberek több dokumentum áttanulmányozása után jutottak arra a következtetésre, hogy biztonságos a mobiltelefonok használata.

Hirdetés

15 osztrák tudós összesen 129, tavaly február és idén január között készített tanulmányt elemzett ki és arra a következtetésre jutottak, hogy a mobilkészülékek mágneses sugárzása gyakorlatilag semmilyen káros hatással nincs az emberi szervezetre. "A 15 tudóst tömörítő grémium azt ajánlja az embereknek, hogy körültekintően járjanak el a különböző mobiltechnológiák használatakor, de az álláspontjuk az, hogy semmilyen egészségügyi indok nem szól a mobilkészülékek nonstop alkalmazása ellen" - nyilatkozta Norbert Vana geofizikus, a WBF nevű testület elnöke.

A szakember ugyanakkor hozzátette, hogy a társadalmi szempontok alapján ő is inkább azon a véleményen van, hogy az embereknek többet kellene egymással beszélgetniük és kevesebbet telefonálniuk. Vana úgy vélte, hogy a mobilok használatára vonatkozó szabályok betartása kizárólag a személyes szubjektív jó közérzet szempontjából fontos. A javaslatok segítségével ugyan kis mértékben csökkenthető az emberi szervezetet érő sugárzásdózis, de akár a napi intenzív mobiltelefonálás sem károsítja - a tudomány mai állása szerint - az egészséget. A geofizikus közölte azt is, hogy teljesen feleslegesnek tartja a repülőgépek fedélzetén a mobiltelefonálás megtiltását, mivel a jelenlegi készülékek miatt már biztosan nem lépnek fel frekvenciazavarok a fedélzeti rendszereknél.

Gerald Haidinger professzor, a Bécsi Egészségügyi Egyetem Közegészségügyi Központja Epidemiológiai Részlegének munkatársa elismerte ugyanakkor, hogy a mobilsugárzás hosszú távú hatásainak kimutatásához sokkal átfogóbb vizsgálatokra lenne szükség. Csak ezek esetében lehetne ugyanis hosszabb időn keresztül megvizsgálni az egyes személyeket és elemezni, hogy kialakulnak-e megbetegedéseik, és hogy ezeknek mi az oka. Ezek a kísérleti programok azonban drágák, és adatvédelmi okokból is problémásak. Walter Donner, az Osztrák Orvosi Kamara elnöke azért bírálta a WBF-et, mert túl kevés adat birtokában vont le elhamarkodott következtetéseket.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. ápr. 28. 13:28 | válasz | #17
2010. ápr. 28. 13:28 | válasz | #16
Jah, mert mintha az jobb lenne, hogy élőben hallod őket egymás mellett "baromságokról" csacsogni ugyanúgy tőled 3 méterre.. Ja! Csak ezúttal mindkettőt hallod, tényleg... ez sokkal jobb.....
neoG  
2010. ápr. 26. 16:42 | válasz | #15
Vegyél fel egy kicsit bőbb nadrágot, hogy ne nyomja a teló a lábad
2010. ápr. 26. 12:58 | válasz | #14
Elvileg a mobil az nem ionizáló sugárzás, így csak melegít. Az ember legtöbb szerve kb. 43 fokig "üzemel biztonságosan", afölött komoly gondok is keletkezhetnek, tehát akkor van probléma, ha a teló valamelyik sejtedet 43 fok fölé melegíti tartósan.
Viszont az agy a legjobb hővezető az emberben, ezért azt telefonnal nem nagyon lehet túlmelegíteni.

2010. ápr. 26. 12:13 | válasz | #13
Baromság, hogy nem árt. Nekem már attól megfájdul a lábam, ha 1-2 órát a zsebemben van. Akkor mi lehet egy élet során? Ugyan már még, hogy nem káros. Jó hogy nem már azt akarják elhitetni, hogy még egészséges is.
Tetsuo  
2010. ápr. 26. 11:46 | válasz | #12
A nagyfreki is lehet problema, impulzus-interferencia, felharmonikusok es alharmonikusok eseten pl..
kvp  
2010. ápr. 26. 10:18 | válasz | #11
"mekkora frekvenciája is van egy átlag telefonnak?"

380 Mhz es 2.4 Ghz kozott. Ebbol hazankban 890 - 1880 Mhz kozott hasznaljak. Ehhez jon meg hozza a 2.4 Ghz-es blutooth, wifi es mikrosuto. (ugyanazon a frekvenciasavon osztoznak)

Egyebkent a karos hatas leginkabb idegrendszeri, mivel az emberi neuronok is elektromos impuzusokat hasznalnak. A nagy frekvencia nem annyira gond, mert az emberi idegrendszer csak par kilohertz-ig mukodik, de a mobilok reselesi frekvecnaiaja (tehat az ado chip ki es bekapcsolasi frekvenciaja) sokkal alacsonyabb. Kicsonges elott es sms atvitelkor ez hallatszik bele a regi analog hangszorokba. Ha valaki telefonal, akkor ez a frekvencia folyamatosan eri a fejet, csak nem hang, hanem elektromagneses sugarzas formajaban, tehat csak tudatt alatt erzekeljuk. Ez okozza a szinte azonnal kialakulo fejfajast jopar embernel. Sajnos a masik gond az, hogy ez nem csak a telfonalo embert erinti, hanem a kozvetlen kozeleben (kb. 100 m) tartozkodo embereket is, csak eltero mertekben. A masik zavaro tenyezo a kulonbozo frekvenciak terbeli es idobeli interferenciaja miatt kialakulo lokalis elektromagneses zaj. Ez olyan mint amikor egy vizfelulet hullamai talalkoznak es neha letrejon egy-egy kiugroan nagy hullam. Igy lesz egy biztonsagos ertek alatti mikrobol, mobiltelefonbol, wifi-bol, blutooth-bol a ter egy adott pontjan es adott idoben veszelyes szint feletti sugarzas. (tehat egy kis forro pont alakul ki) Ez akkor gond, ha ott eppen egy eloleny feje tartozkodik, mert par pillanatra olyan mintha betennek a fejet egy mikrosutobe. Persze ez onmagaban nem halalos, mint ahogy rovid tavon az ionizalo sugarzas sem az, de hosszu tavon karositja az egeszseget. Hatasaiban hasonlo, mint amikor valaki hosszu tavon egy tavvezetek alatt el, csak ebben az eseten a hullamok visszaverodese miatt a jelenseg elfordulasa teljesen veletlenszeru.
Benoke  
2010. ápr. 26. 10:09 | válasz | #10
"a mobilsugárzás hosszú távú hatásainak kimutatásához sokkal átfogóbb vizsgálatokra lenne szükség"

Tehát lefordítom a mobiltársaság azt mondta nekik, hogy ennyi pénzből egy életen át élhetnek ha azt mondják hogy semmi káros hatása nincs a szervezetre... Aki meg elhiszi az költötzzön egy mobil adótorony mellé egy hétre, és intenzíven megtapasztalhatja milyen érzés is a semmilyen hastát nem gyakorló mobiltelefon.

Senki nem hajlandó pénzt adni azért hogy ezt kivizsgálják, mert hát ez nem 1-2 éves intevlauum lenne, de elkezdhetnék és akkor lenne egy kép hogy köbö milyen mértékben törénik és mi... Persze aki egyik napról a másikra akar valami eredményt az nem fog kapni semmit. A Mobilt intenzíven használó generáció még csak most kezd el öregedni szóval még ismeretlenek a hatások. Valamilyen mértékben biztos hogy nem tesz jót. Ez a szembecsukósdi egy hülyeség...
2010. ápr. 26. 10:06 | válasz | #9
Lehetett a fény villózástól is fejfájásod.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. ápr. 26. 10:05 | galéria | válasz | #8
És ha ingyen hívod a másikat?
És ha csak így tudod tartani a kapcsolatot a másikkal, mert egy héten csak 1x látod?
Sok esetben megvan annak az oka, ha az ember ennyit telefonál, bár sokaknál egyszerűen egy rossz szokás.
Narxis  
2010. ápr. 26. 06:57 | válasz | #7
Szerintem valamilyen minimális hatása biztos van a mobilnak, mindennek van. Pl. én egyszer napi 8 órát fénymásoltam/fénymásoló közelében voltam és eléggé megfájdult a fejem. A mobil kisebb de ugyanúgy kiad valamilyen sugárzást. Ugyanígy a kajánál, régen nem volt ennyi rákos megbetegedés, 99%, hogy a kajában található tartósítószerek és ízfokozók hosszú távon nem jók, és akkor nem beszéltünk azokról a kajákról amik a hatósági feltételeknek se felelnek meg mégis valahogy polcra kerülnek.

Szóval pont a mobilnak ne lenne káros hatása? Hosszú távon biztos, hogy van, ettől függetlenül használom mert praktikus és muszáj is.
Tetsuo  
2010. ápr. 25. 22:55 | válasz | #6
Egy nehany honapos amerikai kormanytanulmanyban meg pont az ellenekzojet allitottak..
Ahoy  
2010. ápr. 25. 20:08 | válasz | #5
Minden évben bebizonyítják, majd következő évben cáfolják hogy káros lenne. Azért ez túlmegy már egy viccen. Tavaly az volt a téma hogy 15 ezer ember közül mennyivel kaptak többen, fej-nyak-agydaganatot, mint akik kevesebbet telefonáltak.

Bebizonyítani a károsságát nem egy nagy üzlet, de megcáfolni dollármilliárokat ér a mobilcégeknek. Innentől kezdve mi a hiteles?

A károsságra vonatkozó dologról pedig fogalmunk sincsen, majd ha 30-40 éves adatok a rendelkezésünkre állnak... Akkor. Másrészt pedig tényleg durva, amit egyesek pl a buszon levágnak. Egy több órás utat végigtelefonálnak kúrvára értelmetlen témákról, agyam leszakad a sok hülyeségről amit végig kell hallgatni egy távolsági buszozás során. Miért nem lehet ezt élőben elmondani? Max 1-2 percet szoktam telefonálni, és szerintem ez lenne a normális. Csak a legszükségesebb információkat. Persze ha lehet, akkor inkább interneten keresztül beszélek, mivel az ingyen van.
2010. ápr. 25. 17:34 | galéria | válasz | #4
mekkora frekvenciája is van egy átlag telefonnak?
2010. ápr. 25. 15:59 | válasz | #3
annak más okai vannak
pl. ferdén tartod a nyakad 2 óráig, az egyik füledre koncentrálsz, féloldalas a vállad...

ettől függetlenül, nem hiszem, hogy semmilyen káros hatása ne lenne a mobilozásnak
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. ápr. 25. 15:32 | galéria | válasz | #2
Baromság. Beszélj a telódba 2 órát, ha fogékonyabb vagy rá szép kis fejfájásod lesz.
2010. ápr. 25. 13:55 | válasz | #1
Gondolom a kutatás nemhivatalos támogatója a Nokia...