Kiszámíthatatlan a magyar mozis közönség
2010. április 13. 16:53, kedd
A magyar nézőket nehezebb kiismerni, hiszen hiába a világpremier és a kedvező amerikai fogadtatás, az új romantikus komédia nem sokakat érdekelt. Na ja, hiszen itthon sem Tina Fey, sem Steve Carell neve nem mond sokat a nézőknek.

Hirdetés

Lebőgtek a hazai premierfilmek, így az Így neveld a sárkányodat lett a hétvége legnézettebb alkotása, hiszen miközben a múlt heti első, az Exférj újratöltve nézettsége 41%-kal csökkent, a Dreamworks animációját csak 7%-kal kevesebben látták, mint előző hétvégén. A 100 ezres hazai nézőszámot így átlépő film mögött a legerősebb újonc a Párterápia című romantikus komédia lett, melyet itthon 14477-en láttak csütörtöktől vasárnapig, ebből Budapesten 9349-en.


A nálunk sztármentes számító filmhez hasonlóan lebőgött a Kedves John! is. Itthon úgy tűnik, hogy Nicholas Sparks író nevével nem lehet eladni egy mozifilmet, s ennek levét a filmet 20 moziba forgalmazó Palace Pictures itta meg. Az első négy napon Lasse Halstrom alkotását 5017-en látták, ami a hatodik helyre volt elegendő az országos nézőszám-toplistán. (A nézők közül 3833-an a fővárosban választották a filmet.)


A harmadik nagyobb premier az Oscarra is jelölt Egy lányról volt. Nick Hornby, az alapul szolgáló regény írója már ismertebb idehaza, de úgy tűnik, hogy még a rávezető cím sem volt elég ahhoz, hogy a Budapest Film pártfogoltját 2893-nál többen lássák itthon. (A filmet egyébként öt fővárosi moziban mutatták be, így minden néző budapesti volt.) Ugyancsak nem sok vizet zavart a portugál Dot.com című film, mely a 34. helyen nyitott 116 nézőjével.


Csütörtöktől biztosan őrségváltás lesz az élen, hiszen itthon is láthatjuk a Titánok harca című kamu 3D-s mozit.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. ápr. 14. 13:29 | válasz | #6
Hölgyeim és Uraim, Isten hozta önöket Magyarországon. A reménytelenség és korlátolt lehetetlenségek országában. Ahol egy idilli család hétvégéje veszekedéssel vagy válási folyamatokkal telik. Ahol az embernek az a legnagyobb gondja hogyan fizesse be a számlákat, hogyan törlessze az adókat, hogyan fizesse a hitelét. Ha egy család elmegy moziba az komoly 5000-6000 Ft-os kiadás, csak a jegyekre, Imax-ről nem beszélve. Ne itt állítsuk már be a magyar közönséget kiszámíthatatlannak amikor az embereknek megdögleni nincs idejük nem hogy moziba járkálni idétlen romantikus altató filmekre... A Magyar közönség Európa legegészségtelenebb népéhez tartozik.
Narxis  
2010. ápr. 13. 19:25 | válasz | #5
Akkor ki kellene emelni, hogy a _héten_!
bippo  
2010. ápr. 13. 18:37 | válasz | #4
Ezen én is meglepődtem. no komment.
(lehet, hogy akkor azt gondolták, hogy a legkiszámíthatóbb, ezen a héten meg már nem azokat a filmeket nézték a magyarok, és most meg ránk sütik, hogy kiszámíthatatlan :) )
Narxis  
2010. ápr. 13. 18:31 | válasz | #3
Jaja, ezek tényleg nem normálisak. Vagy Viktor skizofrén. :D
2010. ápr. 13. 17:49 | válasz | #2
A cikk címe nagyon tetszik. A múlt héten még:

"A magyar a legkiszámíthatóbb mozis közönség?"
2010. ápr. 13. 17:44 | válasz | #1
"hiszen hiába a világpremier és a kedvező amerikai fogadtatás, az új romantikus komédia nem sokakat érdekelt."

Kit érdekel itt hogy mi érdekel másokat a világ másik felén?