A brit alsóház elfogadta az internetblokádokról szóló törvényt
2010. április 9. 21:01, péntek
Az angliai választások előtt pár héttel a brit parlament Képviselőháza elfogadta az internetblokádok bevezetéséről szóló jogszabályt. A törvényi erőre emelkedéséhez még a Lordok Házának formális jóváhagyása is szükséges.

Hirdetés

A harmadik olvasatban elfogadott törvény értelmében a fájlcserélők a jövőben rendkívül szigorú büntetésekre számíthatnak. Az egyes honlapok elérhetetlenné tételét a brit gazdasági miniszter rendelheti el. A Digital Economy Bill (a szigetországi szlengben nem túl hízelgően csak debill) végső alsóházi vitája csupán két órán át tartott és a jogszabály tervezetén gyakorlatilag alig változtattak a brit honatyák. A szigetországban ezentúl az internetszolgáltatók kötelesek a szerzői jogsértésekre utaló nyomok vagy bizonyítékok esetén automatikusan tájékoztatni és egyúttal figyelmeztetni a vétkező felhasználókat. Emellett a szolgáltatóknak a fájlcserélők személyes adatait haladéktalanul továbbítaniuk kell az illetékes szervek felé.

A hatóságok egy éven keresztül vizsgálják majd, hogy a figyelmeztetéseknek köszönhetően valóban csökken-e az illegális letöltések száma. Amennyiben ez nem következik be, úgy az Ofcom nevű hivatal akár műszaki szankciókat is bevezethet a vétkező felhasználókkal szemben. Ezek lehetnek a sávszélesség korlátozása, de akár az internetkapcsolat kikötése is egy meghatározott időre. A civil jogvédők úgy vélték, hogy ez a megoldás diszkriminatív, hiszen, ha egy internetelérést többen is használnak, úgy egy ember miatt a többi személy is internet nélkül marad. Emellett kifogásolták azt is, hogy az internethozzáférések blokkolásának folyamata nincs megfelelő módon szabályozva. Csupán az biztos, hogy az előfizetőnek joga van egy független testülethez vagy szervezethez fellebbezést benyújtani.


A Digital Economy Bill vitájában az alsóházi képviselők kevesebb, mint a fele vett részt és a felszólalók némelyike komolyan támadta a törvényt. Az ok: ha egy bíróság egy oldal vagy az azon megjelenített tartalmak blokkolásáról dönt, a gazdasági miniszter (!) elrendelheti a határozat végrehajtását. Mivel minden olyan honlap ellen eljárás kezdeményezhető, amely segít az illegális tartalmak megtalálásában, így elvileg akár a Google blokkolása is előfordulhat.

A szavazás előtt az Open Rights Group csoport kezdeményezésére 20 000 brit felhasználó arra szólította fel a képviselőjét, hogy ne szavazzák meg a jogszabály elfogadását. A végső voksolásnál a 650 képviselő közül csak 236 volt jelen, 189 honatya szavazott a Digital Economy Bill mellett és 47 ellene.

Ben Bradshaw kulturális miniszter a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy "egy tisztességes üzlet" jött létre, amely egyensúlyt teremt a szerzői jogi tulajdonosok és a fogyasztók érdekei között. Tom Watson egykori munkáspárti miniszter ugyanakkor közel sem volt ennyire boldog. A politikus a szabályozást teljes katasztrófának nevezte és szerinte a szórakoztatóiparnak sikerült teljesen hatása alá vonnia a brit kormányt.

A teljes vitáról élő közvetítésben tudósító The Guardian szerkesztői szintén annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a brit kormánynál sikeresen lobbizott a szórakoztatóipar. Sok olvasó egyetértett abban, hogy ezzel a lépéssel az internetszolgáltatókat egyszerűen segédrendőrökké minősítették át a jogalkotók. Fontos azonban kiemelni, hogy a törvényről a Lordok Háza dönt majd, de a közelgő választások miatt kérdéses, hogy a Digital Economy Bill a közeljövőben hatályba léphet.

A szakértők szerint a törvénycsomag felsőházi elfogadása már csak formalitás, mivel a javaslatot korábban a testület nyújtotta be a parlament elé. A Lordok Házának jóváhagyását követően a Digital Economy Bill II. Erzsébet királynő szentesítésével emelkedhet törvényi erőre. A törvénycsomag elfogadására gyorsított eljárás keretében került sor, mivel a május 6-ára kiírt nemzeti választások okán a parlament hamarosan feloszlik. A Brown-kormány bejelentése szerint a választásokat követően tovább folytatják a konzultációt az intézkedésről.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. ápr. 11. 18:55 | válasz | #25
van egy két kliensben elég erös titkositás de a trackerek nem mindig támogatják egyébként meg leszophatnak ha naplozzák az adatforgalmam :D
2010. ápr. 11. 08:47 | válasz | #24
Gyökér vagy ha ma ilyet írsz


Valaki tudja, hogyan lehet észrevétlenül torrentezni? TOR-ral elég lassú lehet :S

2010. ápr. 11. 07:27 | galéria | válasz | #23
Pontosabban: a jobbik a fidesz napközis (ifjúsági) tagozata volt, és ott gyűltek a hétvégi szalonnácik, majd a fidesznek is kezdett kínossá válni ez a kossuth teret teleszaró, tv székházat kifosztó csürhe, aztán lekoptatták őket, ahogy Hitler az SA-t, mikor már kész volt az SS. Ezek meg bevágták a durcit és saját pártot alapítottak, és mint látjuk van annyi barom akik rájuk szavaz. Mondjuk a cigányprogramjuk dícséretes, de mást nem adnék a kezükbe, max egy faszt.
Mike  
2010. ápr. 11. 01:20 | galéria | válasz | #22
jön a szép új világ
ha nem most, de előbb után minden szart lenyomnak a torkunkon, és a végén még azt is ellenőrizni fogják ki mikor szarik
Tetsuo  
2010. ápr. 10. 21:51 | válasz | #21
Persze, en orulok neki, hogy ilyenek, igy van lehetosegem sokat keresni rajtuk..
2010. ápr. 10. 20:55 | válasz | #20
Hogy mindenki tisztán lásson:

A kampánycsend egyes kérdéseiről szóló 2/2007. (III. 19.) OVB-állásfoglalás 10. pontja szerint „Az állampolgárok, mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció – tartalmától és formájától (a többi között levél, SMS, e-mail, internetes napló /blog/) függetlenül – nem valósítja meg a kampánycsend megsértését.”
DjDano  
2010. ápr. 10. 20:27 | válasz | #19
Kampánycsend OFF

2002-2006 között hol volt a jobbik te nagyon idióta? A Jobbikot a Fidesz szülte, ne feledjük Vona Gábor polgári körök alapítói között volt, a polgári körök máig léteznek csak azóta radikalizálódtak, elég csak megnézni a New York-i polgári kör megnyilvánulásait.

Kampánycsend ON

2010. ápr. 10. 18:01 | válasz | #18
Milyen kampánycsend megsértése?! A kommentelők nem újságírók és közszereplők. De még ha egy magánszemély politikai blogot vezet és ma cikket ír, akkor sem történik semmi az égvilágon.

Ez a kampánycsend úgy marhaság, ahogy van, és el kell törölni, mert a technika már túlhaladta. Nem lehet minden felhasználót a kampánycsend megsértése címszóval kimoderálni, vagy ne adj isten kitiltani az összes létező fórumról, és legfőképpen a weboldalaknak sem érdekük.

Csak amikor ezt kitalálták, még nem volt blog, meg webkettő, meg közösségi oldal, ahová mindenki azt ír, amit akar. Nézz szét a fészbúkon vagy az iwiwen! Ezerrel sértik a kampánycsendet a felhasználók. Akkor most mindet rugdossák ki?

Nem gondolod komolyan!
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. ápr. 10. 17:58 | galéria | válasz | #17
Ez az alsohaz szanalmasabb mint a magyar parlament:



Bar ott sincsenek sokkal tobben egy ules alkalmaval.
2010. ápr. 10. 17:56 | válasz | #16
Gondolom ha a szuper szénné cenzúrázott kínában működik egy VPN doboz, akkor az a ködös Albionban is fog. :)
duke  
2010. ápr. 10. 17:27 | válasz | #15
Hat a jobbikot az mszp hozta letre, nem tudom miert kell nekik kulon indulniuk.
2010. ápr. 10. 15:25 | galéria | válasz | #14
kampánycsend megsértése hmm?
2010. ápr. 10. 14:36 | válasz | #13
Igen, sajnos már én is úgy látom hogy a jobbik is ugyanolyan idióta párt mint a komcsik (na jó az túlzás, de majdnem).
2010. ápr. 10. 13:51 | galéria | válasz | #12
Ezek zsidók. Már megint lefizették a politikusokat. Mondjuk nem volt nehéz dolguk, mert mind korrupt.
2010. ápr. 10. 13:37 | válasz | #11
britney spears.
2010. ápr. 10. 13:36 | válasz | #10
ő dolguk.
Gascan  
2010. ápr. 10. 12:28 | válasz | #9
Ez az egész csak az előjele annak, hogy a kormányok minden médium és minden ember fölött át akarják venni az uralmat.

A következő törvény az lesz, hogy az emberekről egyénileg is jelentéseket kell tenni, hogy éppen mit tesznek a neten. Ezt úgy fogják elérni, hogy még felrobbantanak ezt azt, ahogy szokták. Aztán a félelem miatt az emberek többsége azt hiszi, hogy a kormány megvéd ezzel az intézkedéssel, miközben csak mégjobban az uralma alá von...

Nem részekben kéne gondolkodni, hanem egészben!
2010. ápr. 10. 11:48 | válasz | #8
Az lenne a brit alsóház amit a képen látunk?

Látszik nagyon komolyan veszik, már csak a sör hiányzik a kezéből annak aki egyeltalán bejött...

Még szerencse, hogy kétkamarás ott a parlament.
2010. ápr. 10. 09:55 | válasz | #7
"én ismerem a Jobbikot személyesen"

mert ki az ?? :D:D:D:D
2010. ápr. 10. 08:50 | válasz | #6
Ha már az ügyvédeknél tartunk, vajon otthon (Hun) mikortól csatlakoznak a "nemzetközi normákhoz"?
Narxis  
2010. ápr. 10. 07:01 | válasz | #5
De sértesz, úgyhogy feljelentelek.
Terlis  
2010. ápr. 10. 05:09 | válasz | #4
De ugyanúgy ahogy az MSZP tevékenysége megszülte a Jobbikot, az ilyen intézkedések alapot adnak a kalózpártok létezésének és növekedésének.

Mellesleg én ismerem a Jobbikot személyesen, és a maintsream (pontosabban bármelyik komolyabban vehető) médiának teljesen igaza van :D Jelenleg az Egyesült-Királyságban vagyok, szal nem sértek kampánycsendet ;)

Tetsuo  
2010. ápr. 10. 00:47 | válasz | #3
Az angolok nem lazadnak sehova.. minden 7vegen beb*sznak, nezik a Bigbranert meg a focimeccset.
pixx  
2010. ápr. 10. 00:43 | válasz | #2
Majd feltörik a gépeiket, meg a bankszámlákat, aztán eszükhöz térnek...nem angol volt az srác is, aki felnyomta a Nasa szerverét :)
2010. ápr. 09. 23:17 | válasz | #1
A Digital Economy Bill (a szigetországi szlengben nem túl hízelgően csak debill) = debil.
fasság az egész. mindig is lehetnek kalózok a neten és nem tudják megakadályozni, ezzel csak azt érik el, hogy magukra haragítják a népét, azt a végén lázadás lesz, lál :D.