Túl fiatal gyerekek is vannak közösségi oldalakon
2010. április 8. 16:08, csütörtök - Forrás: SG.hu
Az Ofcom kutatása szerint a brit gyerekek akár már nyolc évesen is regisztrálnak a közösségi oldalakra, figyelmen kívül hagyják a korhatárra vonatkozó biztonsági előírásokat.

Hirdetés

A kutatás szerint az otthoni internettel rendelkező 8-12 éves gyerekek negyede állította azt, hogy van saját Facebook, Bebo vagy MySpace adatlapjuk, annak ellenére, hogy ezeken az oldalakon a minimum felhasználói korhatár 13 év. A megkérdezett gyerekek 83 százaléka szerint úgy állítják be az adatlapjukat, hogy csak a saját ismerőseik láthassák azt, 4 százalékuknak pedig egyáltalán nem látható nyilvánosan a profilja. Tízből kilenc szülő (93%) tisztában van azzal, hogy a gyerekük rendszeresen látogatja ezeket az oldalakat, így gyakran ők is felkeresik az említett portálokat, hogy figyelemmel kövessék a gyerekeik tevékenységét. Azonban hatból egy (17%) szülő nem tudja, hogy a gyereke rendelkezik-e saját adatlappal a közösségi oldalakon.

A Nielsen korábbi, 2009. októberi kutatása szerint az otthoni internettel rendelkező 5-7 éves gyerekek 37 százaléka már felkereste az egyik legnépszerűbb közösségi oldalt, a Facebook-ot, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy saját adatlappal is rendelkeznek. Az Ofcom kutatása továbbá kimutatta azt is, hogy egyre több, 8-15 éves gyerek tölt le filmeket és egyéb TV műsorokat az internetről. A 12-15 évesek 44 százaléka szerint a filmek és zenék ingyenes letöltése nem kellene, hogy illegális legyen, 18 százalék nem tudja, míg 38 százalék szerint ez a tevékenység illegális kellene, hogy legyen.

A 8-11 évesek 18 százaléka, valamint a 12-15 évesek 48 százaléka állította, hogy rendszeresen látogatnak különböző blogokat illetve a Wikipédiához hasonló oldalakat, ahol az internetezők információkat cserélhetnek egymással. A 8-11 évesek 70 százaléka szerint az ezeken az oldalakon található információk nagy részben vagy teljesen igazak, míg a 12-15 évesek gyanakvóbbak, az ő esetükben ez az arány 48 százalék. Eltérés található a nemek között is: a 8-15 éves fiúk 59 százaléka hiszi azt, hogy az olvasott információk nagy részben vagy teljesen igazak, míg a lányoknál ez az arány 46 százalék.

A 8-11, illetve 12-15 évesek 40 százaléka hiszi azt, hogy a közösségi oldalakon található adatok nagy részben vagy teljesen igazak. Ezzel szemben, a kereső oldalakat használó 12-15 évesek csupán 27 százaléka gondolja úgy, hogy a kereső oldalak által adott információk megbízható honlapokról származnak.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
andersh   "Rest in Peace andersh" 
2010. ápr. 09. 11:56 | válasz | #5
ja és a legdurvább az hogy én babákról is láttam egy csomó gyerekpornót iwiw-en!!!

fürdették és látszott a kukija!!
Lámpavasra az összes pedofillal!!!
2010. ápr. 09. 06:57 | válasz | #4
nem is beszélve arról a rengeteg babáról, akiket a saját szüleik regisztrálnak, mert az milyen menő vagy nem is tudom
2010. ápr. 08. 21:29 | válasz | #3
én belezavarodtam ebbe a sok számba. najsz article :D
NEXUS6  
2010. ápr. 08. 18:16 | galéria | válasz | #2
"Az Ofcom kutatása szerint a brit gyerekek akár már nyolc évesen is regisztrálnak a közösségi oldalakra, figyelmen kívül hagyják a korhatárra vonatkozó biztonsági előírásokat."

Jól börtönbe kéne őket zárni pedofil tartalom terjesztéséért, hiszen gyak minden az, amit magukról felraknak!
andersh   "Rest in Peace andersh" 
2010. ápr. 08. 17:56 | válasz | #1
5 éves és már olvas, de hisz ez remek!