A vér szén-dioxid-szintje felelős a halálközeli élményekért?
2010. április 8. 09:20, csütörtök
Fény egy alagút végén, ismeretlen és rejtélyes hangok, mindezek a halálközeli élmények velejárói. Többször, több szemszögből foglalkoztunk már a témával, azonban egy szlovén kutatás szerint a misztikus érzetre van egy egészen hétköznapi magyarázat, a vér szén-dioxid-szintjének növekedése.

Hirdetés

Elemzések szerint a szívrohamok alatt halálközeli élményben részesülőknél jellemzően megnő a molekulák száma a véráramban. "Nem jelenthetjük ki, hogy ez az egyetlen ok, de ez részben megmagyarázná a halálközeli élmények pszichikai mechanizmusát. Úgy vélem a szén-dioxid-szint emelkedése hallucinációkhoz vezet, ami része lehet a halálközeli élményeknek" - nyilatkozott Zalika Klemenc-Ketis, a Maribori Egyetem kutatója.

Nem Klemenc-Ketisé az első tanulmány, ami élettani magyarázattal szolgál a halálközeli élményekre, melyeket a szívrohamot túlélők 10-20 százaléka észlel. Mások az oxigén hiányára vagy hallucinogén szerekre gyanakodnak kiváltó okként, egy 2001-es tanulmány azonban a korábbi magyarázatok egyikét sem tartotta kielégítőnek.

A szlovén kutatónő munkatársaival 52 szívleálláson átesett pácienst vizsgált meg, melyek során a szívinfarktus után vett vérmintákat is kielemezték. Az 52 emberből tizenegyen jelezték a halálközeli élményt, ez az arány megfelel a korábbi tanulmányokban jelzettnek. A tizenegy főnél a vérben jelentős oldódott szén-dioxid-, illetve káliumszint-növekedést észleltek. Klemenc-Ketis megjegyzi, hogy több más tanulmányi is a magas szén-dioxid-szintnek tulajdonítja a vizuális hallucinációkat. Nagy magasságokban, ahol a vér szén-dioxid-szintje tetőződik az emberek időnként hallucinálnak, a halálközeli élmény fényeihez hasonló jelenségeket tapasztalnak meg.

Ugyanakkor úgy véli, ez önmagában nem magyarázza meg egészében a halálközeli élményeket, más tényezőknek is közre kell játszaniuk. A vér magas szén-dioxid-szintje nem mindenkinél idézte elő az élményt, a korábbi tanulmányok pedig demográfiai és pszichológiai tényezőket is felmutattak. A fiatalabbak például gyakrabban számolnak be halálközeli élményekről, ugyanez igaz a vallásos emberekre is, akik valamilyen formában hisznek a halál utáni létben.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
IJK  
2010. ápr. 19. 18:21 | válasz | #43
Ennek a hírnek van valami komoly forrása? Egy elsőéves orvostan, vagy bármely egészségügyi hallgató is tudja, hogy a sejtek ellátásához szükséges oxigén hiánya okoz különböző víziókat, képeket.
A fő ok, a szívmegállás, vagyis a keringés megállása, vagy pedig a nagyarányú sokk, vérveszteség. Ha magas a vér CO2 koncentrációja természetesen ugyanúgy a sejtek fulladását okozza, mint a vérellátás hiánya.
2010. ápr. 15. 18:20 | válasz | #42
"Együtt indulunk el a szebb jövő felé, drága nácizmus felé."?
2010. ápr. 11. 09:38 | galéria | válasz | #41
Akkor valszeg transzcendens. 'S így kergettem Istent, aki hátrált.'
Petys  
2010. ápr. 10. 21:22 | galéria | válasz | #40
Istenem, miért olyan rohadt nehéz felfogni, hogy oxigén nélkül nem lehet élni az agyad folyamatosan működik amikor pedig csökken az O2 szint ezzel párhuzamosan nő a CO2 szint egy teljesen normális vészreakció lép fel, az agysejtek egyszerre kezdenek el O2-ér "kiáltozni". Valszeg azért is befolyásolja a CO2 szint az egész reakciót, mivel a belégzés reflexének ingerét is a nyaki artériák falában és a hipotalamusban található kemoreceptorok szolgáltatják, az O2/CO2 arány alapján.
De ettől függetlenül még egy csomó más esetben is érezhetünk élményt, a lényeg hogy minden esetben az agy vészreakciójáról beszélünk legyen az fulladás vagy túl alacsony vércukorszint miatt. (habár glükózt még csak-csak, de O2-t aligha tud előállítani vagy mozgósítani a szervezet)
Az viszont hogy az ember mit érez a halálközeli élménye alatt nagyban függ az egyén emlékeitől, személyiségétől, világnézetétől stb.

2010. ápr. 10. 09:51 | válasz | #39
Csináljuk azt, mint a scientológusok - próbáljuk egy egzakt tudományra ültetni egy gyökér vallást!

Az O2 és a CO2 az élet körforgása, és mikor az O2 kevés benned, akkor közel vagy a halálhoz, és minél kevesebb, annál közelebb vagy, míg végül teljesen átjutsz a túloldalra. Valójában mindig látjuk az alagutat, csak általában olyan kevés a CO2, hogy elfedi előlünk az O2 világ. Mikor nincs több O2 bennünk, alelkünk átjut a túloldalra. Egyébként is, ha belegondoltok, minden halál CO2 hiányban történik. Pl. ha lefejeznek, az agy ne kap oxigént. Ha egy betegség leálítja a aszerveidet, ne kap oxigént. Ha autóbalesetben szétroncsolódik az agyad, akkor az agy nem kap oxigént. Ha leáll a veséd, akkor meghalsz, és az agy nem kap oxigént. Szóval a halál oka az oxigénhiány mindig. Isten akarata az oxigén, és amikor nem akarja, hogy élj, egyszerűen a gonosz CO2-vel küld tele téged. Megvan az örök élet titka! Éljünk oxigénkamrában!

OMG... ennyi hülyeséget...!
Zocsi  
2010. ápr. 10. 01:16 | válasz | #38
Egészségedre!

Engem csak az bosszant egy ilyen hír olvasatán, hogy elemezgetik a nagy semmit, és a végén lehozzák, hogy 10-20% számol be erről, meg arról... Ugyanaz az eredmény, mint korábban, és nagyjából nulla a referencia értéke. (lásd: a cikk utolsó bekezdése) Csak találgatnak, de az is biztos hogy nincs összefüggés az istenben való hittel. Uh boccs, de ez félrement...
NEXUS6  
2010. ápr. 09. 23:20 | galéria | válasz | #37
Mellesleg Moodi első könyvében az alagút motívum asszem időben talán megelőzi a testen kívüli élményt.

Mellesleg ez nem bizonyít semmit, max azt, hogy az olyan traumák esetében, amikor CO2 hiány lép fel egy alagút utazásos élmény léphet fel.
Azonban ez sem 100%-os magyarázat, az hogy a CO2 hiány hatására egy alagút élmény lép fel még egyáltalán nem bizonyíték arra, hogy a halálközeli élménykor tapasztalt hasonló dolog is CO2 hiány következtében lépne föl! És ez pusztán logika.

Szal még mindíg ott tartunk, hogy a Moodi féle teljes halálközeli élményhez tartozó 5-6 motívumból, még talán egyet sem tudunk 100%-ig más, nem transzcendens, hanem fiziológiai, szomatikus magyarázattal ellátni.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. ápr. 09. 14:06 | válasz | #36
Ez nem jóleső, hanem jogos bunkóság, annak meg nincsenek...
Merces  
2010. ápr. 09. 13:32 | válasz | #35
OFF a jóleső bunkóságnak is vannak határai.
ON reméljük hogy megdöglünk mint a kutyák,mert ha van másvilág az nagy szivás lehet........különben meg jó a hivőknek ha tévedtek soha nem fogják megtudni xD.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. ápr. 09. 12:15 | válasz | #34
Az egy dolog, hogy te mit hiszel, és mit nem, de amihez hülye vagy, abba nem kéne beleugatni.
2010. ápr. 09. 10:47 | válasz | #33
Ket csoport emberek leteznek: akik szembe tudnak nezni az emberi mulandosaggal, es akik nem. Akik nem tudnak szembe nezni, hisznek a masvilagban, stb.
Valojaban egyik fel sem gondol bele igazan.
2010. ápr. 09. 09:59 | válasz | #32
"tudtommal a széndioxid nem okoz hallucinációkat. "
pedig de. Régebben amikor vértvettek elájúltam. Akkor mondták, hogy gy.k. leesik a vérnyomásod, csökken az agyban az oxigén szint, de mivel az agyad nem áll le, ezért nőni kezd a széndioxid szint. Nem halucinációid lesznek, hanem meg vagy győződve róla, hogy az a valóság. Aztán 1szer csak szétesik a "valóság" ismét nőni kezd az oxigén szint és welcome to the realworld.

De erről olvastam egy komoly kísérletett is, ahhol az önkéntesekneknek alvás közben növelték a vérükben a széndioxid szintet és szinte mindegyiknek volt folyosó élménye.
De ez nem jelent semmit, max azt, hogy a szervezet leállásakor különböző kémia folyamatok zajlanak le. Akik igazából tudnának mesélni azok még nem jöttek vissza.
Zocsi  
2010. ápr. 09. 02:12 | válasz | #31
És persze véletlenül se lehet arról szó, hogy a megnövekedett CO2 halálközelre viszi a pácienst, súrolva a fulladás határát sejtszinten. Míg a többek nem fuldokoltak annyira, és nem is voltak annyira közel a halálhoz. De ott vannak a tudatmódosító szerek és meditatív módszerek? Azok is mind fullasztanak... hihhető.
Megmérni a megmérhetetlent. Egészen addig senki nem hiszi el, amíg nem történik vele hasonló.
A dolog pikantériája, hogy nem tudjuk eldönteni ezek a jelenségek abból fakadnak, hogy az emberi test gépezete mindenkinél ugyanúgy működik és ugyanúgy ég-e ki látványos effektekkel kísérve, vagy egyszerűen így néz ki az "upload"?

@ #8: Miért zárod ki ezt a lehetőséget? Miért gondolod, hogy a világtól "külön" létezel? Fizikai síkon lehet úgy éled meg, de energiaszinten ugyanúgy benne vagy, mint a tőled egy 'atomnyi távolságra'(?) levő levegőmolekula. És minden mindennel kölcsönhatásban van, így infót is tudsz szipkázni belőle teszem azt halálközeli élménykor, amikor kikapcsolnak a belénk nevelt kódok és megmarad a felfogásnak/megértésnek egy olyan dimenziója, amit tudunk ugyan, de tudatosan el van fojtva. Ha kikapcsol a tudat, akkor előtérbe kerülhetnek ezek az érzékelések. Aztán megmagyarázni nem tudod, hogy honnan tudod, mert ha már történt is veled ilyesmi, akkor is inkább automatikusan elfelejteti az agyad, nehogy megzavarja a törékeny világképedet.

2010. ápr. 09. 01:30 | válasz | #30
David Carradine is így halt meg.
2010. ápr. 09. 01:27 | válasz | #29
Rendszeresen is haltnak meg úgy hogy maszturbáció/sex közben fojtogatták magukat-egymást.
2010. ápr. 09. 01:20 | válasz | #28
Nem akartam okoskodni, de annyira ideillik. :) Az oxigénhiányos környezet többek között erekciót és ejakulációt is létrehoz - nem vicc - vannak szinglik, akik zacskót húznak a fejükre egy kellemes pillanatért. Történelmi feljegyzések vannak, hogy akasztáskor mi történik egyes testrészekkel, és a begyűjtött terméket mire használták...
kgbela  
2010. ápr. 08. 22:58 | válasz | #27
ja, én is egy zacskó szerecsendió után úgy éreztem, hogy a tudatom és a testem külön létezik:D:D:D:D
NEXUS6  
2010. ápr. 08. 22:17 | galéria | válasz | #26
Ősi dzsedi-PUA trükk:D
Sir Ny  
2010. ápr. 08. 21:24 | válasz | #25
ezt mindenki tudta. ha nem kapsz levegőt, hallucinálni fogsz. szédülsz, fáj a fejed, fura ábrákat látsz, meg ilyenek.
Sir Ny  
2010. ápr. 08. 20:59 | válasz | #24
http://hircsarda.hu/techtud/tudomany-techtud/1648-formazott-a-brit-tudosok-tobbsege-nem-is-brit/
2010. ápr. 08. 20:47 | válasz | #23
Én már 10-20 éve is annyit olvastam erröl hogy a zoxigénhiány okoz halucináciokat :)és ez elég elfogadhatoan is hangzik ,persze a megnövekedett co2 szintet hivhatjuk oxigénhiánynak is.
2010. ápr. 08. 20:33 | válasz | #22
Attól hogy az enkefalográf nem mér agytevékenységet attól még az agyban rengeteg minden történik. Nem is szokták azt mondani hogy nincs agytevékenysége, azt mondják helyette hogy nincs mérhető agytevékenysége.
Az idegsejtek az elpusztulásuk pillanatáig képesek inreületet továbbítani. Az ember sejtjei pedig z egyén halála után is tovább élnek hosszabb-rövidebb ideig.
Chocho  
2010. ápr. 08. 20:02 | válasz | #21
A homok, a strucc, és az elmaradhatatlan arrogancia.
2010. ápr. 08. 19:34 | válasz | #20
"olyan dolgokat tudjon a környezetéről, amit pl nem is láthatott (pl hogy mi van a műtőasztal lámpabúrájának tetejére írva)" - nem is tudja elmondani. Aki meg elmondja, az nyilvánvaló csalás, mint pl: "elraboltak az ufók", "beszélgettem istennel", stb. történetek.
2010. ápr. 08. 18:50 | válasz | #19
Itt vagyok, ragyogok!

OFF
Gyere szavazni nálam: epikurosz.blog.hu/2010/04/03/szavazatszonda
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. ápr. 08. 18:34 | válasz | #18
Bírom, hogy kiindulsz egy faszságból, aztán levezeted, hogy az ezzel foglalkozó tudósok milyen hülyék. Az nem fordult meg a fejedben, hogy esetleg te néztél be valamit?

Szal ott tévedtél egy "aprócskát", hogy kevered a klinikai halált az agyhalállal. A klinikai halálból lehet újjáéleszteni embereket, pontosan addig a pillanatig, amíg be nem áll az agyhalál.

Úgyhogy nem bizony, egyáltalán nem kurvára mindegy, hogy mennyi CO2 van a vérükben. Sőt, mivel vérkeringésük nincs a klinikai halálban lévő embereknek, ezért gyakorlatilag az okozza az agyhalált, hogy az agysejteket ellátó erekből elfogy az oxigén, felgyülemlik a szén-dioxid, és "megfulladnak" az agysejtek.
VRSDM  
2010. ápr. 08. 17:51 | galéria | válasz | #17
a megnövekedett széndioxid szint bátorságot, " én meg tudom csinálni " merészséget eredményez. ez tuti :)
2010. ápr. 08. 17:48 | válasz | #16
Az agyhalál (0 mérhető agyi tevékenység) állapotában leledzőknél nem k****ra mindegy, hogy éppen mennyi CO2 van a vérükben? Pedig ebben az állapotban van nekik az a "halálközeli élményük". Avagy az agy akkor is működik, amikor a műszerek nem jeleznek semmit? Pontatlanok a méréseink, vagy rossz módszerrel mérünk?
Ezekre sajnos most sem kaptunk választ a brit tudósoktól
Chocho  
2010. ápr. 08. 17:37 | válasz | #15
"A Vénusz fénye visszaverődött egy galaktikus zsebről..."

Aki érti, az érti. :)
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. ápr. 08. 17:30 | válasz | #14
Hát nem, sőt az agy megfelelő helyen történő elektromos buzerálásával gyakorlatilag bármikor előhozható mesterségesen is.
2010. ápr. 08. 16:50 | válasz | #13
Érdekes bizonygatás, mint ha csak félhalottaknak lenne testen kívüli élménye ...
2010. ápr. 08. 16:36 | válasz | #12
De, ez egy tény a jelenséggel kapcsolatban. Bár tény hogy a co2 és bizonyos drogok megadhatják a testenkívüliség élményét, de egyiknek sincs olyan hatása, hogy olyan dolgokat tudjon a környezetéről, amit pl nem is láthatott (pl hogy mi van a műtőasztal lámpabúrájának tetejére írva), az ilyen halálközeli élményekben ez a legfurcsább, amire (még) nincs magyarázat.
andersh   "Rest in Peace andersh" 
2010. ápr. 08. 15:58 | válasz | #11
2010. ápr. 08. 15:33 | válasz | #10
Az indexen külön aloldalon tekinthetők meg a brittudósos cikkek.

http://index.hu/tudomany/brittudosok/
2010. ápr. 08. 15:32 | válasz | #9
Brit tudósok bebizonyították, hogy ha 8 tizedmásodpercnél tovább nézel valakinek a szemébe, az már kötözködés. Ezt most nem csak kitaláltam, ez kb. fél éves tényleges hír.
2010. ápr. 08. 15:26 | válasz | #8
Mert a sok CO2 kimegy a véréből, körbenéz, majd miután visszament emlékképekké alakul az agyban... tiszta logikus nem? :D
zidder  
2010. ápr. 08. 15:25 | válasz | #7
Attól hogy valaki eszméletlen még lehet a szeme valamennyire nyitva, hallhat hangokat, és az agy ezeket mind rögzíti.
2010. ápr. 08. 15:18 | válasz | #6
Én csak arra lennék kíváncsi, hogyha valaki nem látja pl milyen a műtó ahova bevitték, akkor hogyan tudja egy ilyen után utána pontosan elmondani?
NEXUS6  
2010. ápr. 08. 14:37 | galéria | válasz | #5
Britt tudósok következő kutatási témái:
- Valóban füsttel működnek-e a processzorok (tapasztalat ha kijön belőlük, többet nem működnek).
- Mennyi alkoholt kell ahhoz elfogyasztani, hogy a teleportáció kontrollált körülmények között is működjön (ha túl sokat iszok, soha nem emléxem arra, hogy hogyan kerültem az ágyamba).
- Hány hozzá nem értő, lusta, nyerészkedő embert kell összezárni, hogy szakmailag megfelelő döntést hozzanak (gyak a parlamenti-demokrácia kontroll kísérlete).
NEXUS6  
2010. ápr. 08. 14:31 | galéria | válasz | #4
De igen!
2010. ápr. 08. 14:05 | galéria | válasz | #3
:D:D:D csak nehogy a terroristák kezébe kerüljenek azok a brit tudósok:D
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. ápr. 08. 10:35 | válasz | #2
Tök jó, hogy mindenki félreérti a "brit tudósok" című dolgot.

Kurvára nem arról van szó, hogy a "brit tudósok" _hamis_ eredményeket produkálnak, hanem arról, hogy olyan témát vizsgálnak, amit józan paraszti ésszel be lehet látni. Aztán ezen szokás röhögni.
Közben az átlagparasztja arra nem gondol, hogy lehet, hogy egyértelműnek tűnik, de ha még soha senki nem végzett el a dologgal kapcsolatban kontrollált kísérletsorozatot, akkor mindenképp megéri.

Ez meg semmilyen szempontból nem brit tudósos, kurvára nem egyértelmű a téma.
2010. ápr. 08. 09:33 | galéria | válasz | #1
tudtommal a széndioxid nem okoz hallucinációkat. Az meg természetes hogy megnő a klinikai halottak vérében mert ugyebár amikor x időre leáll a légzésük elkezdenek felhalmozódni a vérben az ilyen anyagok.
Nagyon brit tudósok szaga van a dolognak.