Spartacus: Blood and Sand - retteg az ORTT
2010. április 6. 23:02, kedd
Már csak pár hét, és itthon is bemutatják minden idők legbrutálisabb tévésorozatát, a 300-hoz hasonló vizualitással felvértezett Spartacus: Blood and Sandet.

Hirdetés

Le sem tagadhatná a nagy elődöt, a 300-at, a Spartacus: Blood And Sand. Steven S. DeKnight sorozata ugyanis teljes egészében stúdióban készült, zöld háttér előtt meséli el a híres rabszolgavezér történetét. A január 22-i amerikai premier előtt a sajtó szinte kivétel nélkül attól volt hangos, hogy mennyire brutális és véres, valamint pornográf a sorozat, azonban az idővel bizonyított és megtalálta saját hangját, s az erőszak sem annyira öncélú, mint a kezdetekben.


Ezt a sorozatot fogja nemsokára (nyár elején) bemutatni a magyar HBO. A Starz prémiumadó alkotása Amerikában jelenleg a 11. epizódjánál tart, ami azt jelenti, hogy másfél hét múlva kerülhet sor az első szezon fináléjára, mely a Kill Them All címet viseli. A folytatásért szorítóknak pedig jó hír, hogy a második évadot már biztosra lehet venni, hiszen a Starz vezetői látva az első epizódokat, még a bemutató előtt úgy döntöttek, felkérik a készítőket egy második etap, újabb 13 epizód megírására.

Az efféle bizalom meglehetősen ritka sorozatos körökben, de a Starznak várakozásai igazolódtak, hiszen a kis csatorna soha nem látott nézettséget produkált a Spartacus: Blood and Sanddel. Már a premier is csúcsot döntött, hiszen több mint 650 ezren követték figyelemmel az első részt. Ezután viszont a széria nézettsége nem hogy csökkent volna, mint az általában megszokott, hanem epizódról epizódra növekedett, s a legutóbbi részt már 1,1 millióan látták.


Bár a második évadot már elkönyvelhettük, azonban hiába készültek el a forgatókönyvek, ennek március közepére tervezett forgatási startját bizonytalan időre elhalasztották. Az ok: a főszereplőnél, Andy Whitfieldnél rákot diagnosztizáltak (hasonlót, mint a Dexter címszereplőjénél, Michael C. Hallnál). A színész sajtóközleményben jelezte, hogy jó kezekben és kezelik Ausztráliában, de egyelőre nem tudni, hogy mikor épül fel, hogy belekezdhessen a második szezon forgatásába, mely, ha minden jól megy, 2011-ben kerülne képernyőre.


A szinkronos magyar premier júniusra várható az HBO-ra, de aki arra számít, hogy esetleg valamelyik országos csatornán is viszontláthatja a Spartacust, annak lehet, hogy keserűen csalódnia kell, hiszen a meglehetősen grafikus széria láttán az ORTT tagjai minden bizonnyal szívrohamot kapnának. Egytől egyig.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bippo  
2010. ápr. 19. 10:13 | válasz | #25
Megvolt a szezonzáró rész is.
Nagyon nagy ez a sorozat.
2010. ápr. 16. 08:11 | válasz | #24
Én tegnapelőtt fejeztem be a 12.részt. Alig várom az utolsót a jövő héten. Meg kell mondanom, hogy az utóbbi (ha nem minden) idők legjobb sorozata, magasan kiemelkedik az összes közül. A díszletek, a történet, a római cselszövések, a harcok, az aréna világa mind egyben van. Kár, hogy tudjuk a történelem szerinti véget...
2010. ápr. 12. 13:51 | válasz | #23
egyelőre ott csücsül a hd-mon, de alig várom már hogy elkezdhessem :) csak van még néhány sorozat amit először ki akarok végezni :)
2010. ápr. 08. 11:35 | válasz | #22
ugyan mitől retteg az ortt?

a győzikesó meg a józsi barát meg a mónika "a marci aztmondta megmond a tanítónéninek ha elveszem a radírját" sóhoz képest ez a sorozat gyerekmese.
Throme  
2010. ápr. 07. 20:12 | válasz | #21
Retteg az ortt?? Mitől? Vagy nagyon későn lesz leadható, vagy szerteszét kell majd vágni.
Ha egyik sem akkor meg büntetnek...
Ehhez értenek!

Persze itt mások már leírták a megoldást....
Nekem még eredeti szinkronnal és magyar felirattal is jó lesz...

2010. ápr. 07. 17:56 | válasz | #20
mi van az anyáddal? tegnap még jól volt
Nasedo  
2010. ápr. 07. 17:46 | válasz | #19
Elég nagy szégyen, ha egy ilyen csatorna vág. Főleg, hogy még direkt ilyen témájú saját sorozatai is vannak. Van valami konkrét, amivel szembesültél ezek közül a "hihetetlenül megdöbbentő dolgok" közül?
2010. ápr. 07. 17:41 | válasz | #18
hát ha a szex meg a vér miatt ezt megvágják, akkor úgy 20 perc maradna is egy epizódból... :D
2010. ápr. 07. 16:20 | galéria | válasz | #17
Nah zsír! Az egyik eddigi legjobb sorozat amit láttam.
xido  
2010. ápr. 07. 15:05 | válasz | #16
Én csak azért örülök ennek a hazai hírnek,mert így már több esélyt látok a dvd megjelenésére itthon,mint eddig:)
2010. ápr. 07. 14:16 | válasz | #15
de jó lesz a magyar szinkron minden második percben sipolás eltünt jelnetek és csodálkoznak hogy netröl szedik az eredeti változat felvételét jobb minöségben mint amiben a magyar tv vala is sugározni fog:D
2010. ápr. 07. 13:48 | galéria | válasz | #14
Bárhol is hallottad/olvastad, felejtsd el: nem az alkat dönt egy szinkronszerep esetében.
A szinkronrendező és a stábja dönt. De befolyásoló tényező, hogy az adott színész/színésznő szabad- (kevés a hivatásos szinkronszínészünk), akkor sem biztos, s ha az is, nem biztos, hogy alkalmas a HANGJA az adott szerepre. [most ne beszéljünk a vén szereplő-fiatal hang anomáliákról]

Persze, kialakulhatott ez a kép olyan nagyszerű szinkronok miatt, mint a Vészhelyzet [a korai, nem a "fiatalított"] miatt (is), ahol szinte egytől-egyig alkatilag is megfelelőek voltak [színbőr kizárva] a szinkronhangok...
2010. ápr. 07. 12:56 | galéria | válasz | #13
tényleg, ez tipikusan olyan mű, ami egy bármilyen nyelvű szinkronizálás után veszít a hozzáadott értékéből. Doctore és Crixus hangú magyar szinkronszínész talán nincs is, viszont a legnagyobb probléma, hogy a szinkronszínészeket nem a hasonló hangjuk, hanem fizikai hasonlóságuk alapján válogatják be, tudtommal. reggel óta azon jár az agyam, hogy kik jöhetnek szóba. László Zsolt nagyon adja magát, illetve Batiatus-hoz Csankó Zoltánt gondoltam. aki látta/hallotta a Dr. Strangelove-ban nyújtott alakítását, azt tudja, miért :)
winnie  
2010. ápr. 07. 11:45 | válasz | #12
szokott vágni természetesen az hbo is (olykor hihetetlenül megdöbbentő dolgokat:), ha egy filmet korábban akar leadni, de a sorozatok úgyis este mennek, a spartacust sem fenyegeti vágás.
Nasedo  
2010. ápr. 07. 11:30 | válasz | #11
Az HBO nem szokott vágni. Ott van a True Blood is, ami sem a meztelenkedést, sem a vért nem mellőzi. Direkt ilyenre csinálták.
Hegi90  
2010. ápr. 07. 11:28 | galéria | válasz | #10
Doctore hangját csak elbaszni lehet szvsz.
Gabe18  
2010. ápr. 07. 11:07 | galéria | válasz | #9
Én még nem láttam ebből mert most halottam nem rég róla (sok csúnyát és izgalmasat,és ez jó... :-) ),és most már ugy vagyok hogy kivárom az évad végét aztán egybe az egészet.De csakis a netről a normális verziót.
Az biztos hogy tv-s uraink nem fogják a magyar lakosságot elég érettnek tartani egy ilyen jellegű alkotáshoz (mondjuk akiket a Mónika-Joshi-val elbutítottak az már lehet nem is az...).Az előző rendszer maradványa lehet ez hogy ők azt hiszik majd eldöntik hogy nekem-nekünk mi a jó,és a aljas nyugat szennyét majd ők kiválogatják nekünk... :-)
2010. ápr. 07. 09:16 | válasz | #8
Nekem is ez volt az elso gondolatom. Ha az rtl-s verziot nezi meg az ortt, akkor meg 12-s karikat sem kell feltenni ra...
Van erre valami joguk, hogy igy megvagdossak a filmeket? Hisz nem az O tulajdonuk...
2010. ápr. 07. 08:30 | válasz | #7
Én is remélem, hogy jól megoldják a szinkront, bár biztos vagyok benne, hogy meg sem fogja közelíteni az eredeti hang színvonalát.
Amikor először meghallottam a hírt, rögtön az jutott eszembe, hogy csak ne jelenjen meg itt is az a jó szokás, hogy az 50 percből minden rész esetében kivagdosnak 5-10-15 perceket, hogy kevésbé brutális/"pornográf" legyen a dolog.
Eléggé tartok ettől a két dologtól. De majd kiderül, nem akarom előre leírni, hátha most normálisan meg tudják oldani :)

winnie  
2010. ápr. 07. 08:09 | válasz | #6
persze. legtöbben. igen. anyám...
nohea  
2010. ápr. 07. 08:02 | válasz | #5
Az nem is lenne baj, ha az ORTTnél mki szívrohamot kapna.
2010. ápr. 07. 04:23 | válasz | #4
remélhetjük a legjobbakat, bár legtöbben úgyis torrentről "nézik" nem? mármint a magyarok
xido  
2010. ápr. 07. 02:16 | válasz | #3
Remélem László Zsolt eszébe jut a szinkron rendezőnek,Andy hangja egy az egyben olyan,mintha Zsoltot hallanám....
Athor  
2010. ápr. 06. 23:54 | válasz | #2
Ja-ja, nagyon jól nyomja! Mintha egyenesen neki írták volna a szerepet!

De Crixus is nagyon ott van!
pixx  
2010. ápr. 06. 23:21 | válasz | #1
Iszonyat nagy sorozat, és képes tartani a színvonalat, John Hannah meg brutális Batiatus szerepében.