2012-ben jöhet az új Godzilla-mozifilm
2010. március 29. 23:12, hétfő
Két év múlva Godzillával köszöntheti a nyarat a Warner, hiszen hosszas tárgyalások után az amerikai stúdió megegyezett a Tohóval, miszerint újabb amerikai verzió készülhet a hatalmas lény "kalandjaiból".

Hirdetés

A Legendary Pictures és Warner Bros sikeresen megegyezett a japán Toho stúdióval, így végre elkészülhet az új amerikai Godzilla-mozi. Az amerikai és a japán fél már évek óta tárgyalt egymással Godzilla ismételt megjelenéséről, s az egyezség valószínűleg a 3D-boomnak is köszönhető, ugyanis arra mérget lehet venni, hogy az új Godzilla is térhatású lesz, akárcsak a Legendary és a Warner aktuális közös filmje, a Titánok harca.

Legutóbb 1998 májusában bukkant fel amerikai gyártású Godzilla a mozikban. Akkor Roland Emmerich rendezte a szörnyfilmet, mely csalódást okozott a jegypénztáraknál, hiszen Amerikában csak 136 millió dollárt hozott. (A világ többi részén 242 milliót, ami már nem olyan rossz.) Elsősorban azonban nem is a bevételeknek, hanem a közönség negatív reakciójának volt köszönhető az, hogy nem készült második rész.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 31. 00:53 | válasz | #7
Remélem ebben a részben azért el is találják már fegyverrel...
Narxis  
2010. márc. 30. 13:42 | válasz | #6
Én gyerekként láttam moziban, akkor tetszett, de nem rég leadták tv-ben is és újra megnéztem, felnőtt fejjel már nem volt akkora meglepetés de még így is tetszett, jöhetne a 2. rész.
Jrex  
2010. márc. 30. 12:59 | válasz | #5
Nyugi abból is fog:)
én őrülök neki,kedvenc filmeim közé tartozik.Egyébként pont aminap beszélgettünk haverral h jöhetne 1 folytatás neki(bár ugye rajzfilmben folytatták),de csak hasonlót tudok elképzelni mint az első rész,h vagy őt üldözik megint,vagy esetleg lesz 1 másik hatalmas lény és segít elkapni :D
2010. márc. 30. 10:34 | galéria | válasz | #4
Inkább a Cloverfieldből jöhetne még egy...
2010. márc. 30. 10:13 | galéria | válasz | #3
Sajnos, Jurassic parkká silányítják majd az egészet... körülbelül olyan folytatást tudok elképzelni :(
2010. márc. 30. 10:03 | válasz | #2
Én kifejezetten szerettem. Kétlem, h túl sok újat kitudnának belőle hozni, vagy jobbat csinálni.. tuti kapunk valami CG orgitá azt kész.
2010. márc. 30. 09:19 | válasz | #1
Bár a Cloverfield sokkal jobb volt :) nekem az amcsi Godzilla film is tetszett.