PS3: búcsú a Linux támogatástól
2010. március 30. 09:18, kedd
Nem áprilisi tréfa a Sony döntése, miszerint a Linux operációs rendszerek támogatása a hónap első napján megjelenő frissítéssel végleg távozik a konzolról.

Hirdetés

A cég blogbejelentés útján tudatta a konzoltulajdonosokkal, hogy a PlayStation 3 firmware 3.21-es verziója több fontos változtatást is magával hoz. Ezek közül kiemelkedik, hogy a jövőben nem lesz elérhető az úgynevezett "OtherOS" opció, amely eddig lehetővé tette egyéb operációs rendszerek, így különböző Linux disztribúciók telepítését.

Azok, akik nem hajlandók letörölni meglévő rendszerüket, maradhatnak a jelenlegi firmware verzió mellett, vagyis továbbra is használhatják azt, ám ezzel több szempontból is korlátozzák készülékeik funkcionalitását. A jelenleg használt verzió ugyanis nem teszi majd lehetővé a PlayStation Network hálózatához történő csatlakozást, vagyis búcsút inthetünk az online játéknak, illetve nem lesz lehetséges a jogvédett tartalmak lejátszása az online médiaszerverekről. Az Eurogamer ehhez még annyit tesz hozzá, hogy bizonyos játékok a telepítést megelőzően szintén igénylik majd a firmware frissítését.


A lépés némileg meglepő, hiszen a Sonytól kiszivárgó hírek alapján korábban úgy vélhettük, hogy a Linux támogatás egyedül a Slim változat esetében nem lesz majd elérhető, a hagyományos példányoknál ez nem jelent majd gondot. A cég biztonsági szempontból tartja kockázatosnak a támogatás meghagyását, úgy találták ugyanis, hogy az OtherOS funkcióban meglévő rést kihasználva hackerek a konzol egyéb memóriaterületeihez is hozzáférést nyerhetnek, ezzel pedig többek között nagyon egyszerűvé válna a játékok illegális másolatainak teljes körű használata.

A Sony azt javasolja a konzolosoknak, hogy már most távolítsák el a Linux alatt tárolt fontosabb adatokat a konzol merevlemezéről - azt jelenleg nem tudni, hogy az OtherOS által használt területet visszanyerjük-e majd a frissítés telepítését követően.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. ápr. 03. 12:12 | válasz | #101
Lásd COD6 MW2, nézd meg mennyi ment el PC-n és mennyi konzolon!
FefeeX  
2010. ápr. 01. 15:06 | válasz | #100
Találtam jobbat...
Swissking --> google.
500 forint a lemez, 20ezer az író.
2010. ápr. 01. 12:12 | válasz | #99
Update....10-es meg 20 font...de ahogy olvasom lentebb mashol sem draga:)
2010. ápr. 01. 11:42 | válasz | #98
Mar megen marhasagokat beszelsz..(ide a bokot,hogy mar megint Hungary a kiindulo pont)
BD iro (1 helyet neztem,nem kizart hogy van olcsobban is) 131 fonttol,BD lemez 4-es csomag 13 font....
FefeeX  
2010. ápr. 01. 10:47 | válasz | #97
Én tényleg nem vettem volna konzolt, mert hiába vagyok 25, ha anyámék megtudják, mennyiért vettem egy csak játékra használható gépet, szerintem keményen kiakadnak :) (még jó, hogy nem otthon lakom)
Valamint az is közrejátszott, hogy több évig szinte csak stratégiát játszottam, majd bejött az FPS, és ugye az sem nyerő konzolon.
Ha jó gamepadot akarsz, azzal sem jársz jobban PCnél, mintha konzolhoz veszed (pedig sok játék sokkal jobb gamepaddal), hiába van Cordless Rumblepadom, még az is összehasonlíthatatlan az X360 controllerrel (főleg a 2 potméteres gázkar miatt), árban kb ugyanolyan, és ha többen akartok játszani, abból is kettő kell. Na már ott tartunk, hogy két jó kontroller egy alap konzol árának a fele. És PC-d még nincs is, nem hogy egy jó VGA-d.
Nem rossz a konzol na. Meg árban is sokkal jobb. És amiket írtál az ugyan igaz azokra, akik értenek valamennyire a gépekhez. Jellemző az emberekre, hogy általában magukból indulnak ki, de ettől azért messzebb kell látni. Nagyon sok ismerősöm van, akik abszolúte nem értenek hozzá. És nem is akarnak. Fórumot olvasgassanak? Öljön bele 10-20 órát hogy tudjon játszani valamit? Mikor olcsóbban vesz egy célgépet, amin a játékok legalább úgy néznek ki, mint egy dupla árú PC-n, akár négyen is játszhatnak egy gépen (játéka válogatja), és a fogyasztás is maximum 2/3-ada egy olyan konfignak, amin elfogadhatóan elfut ugyan az a játék.
Nem tudom amúgy, mennyit értesz a programozáshoz, én programoztam, mondjuk nem olyan komolyan, de értem a folyamatokat. Egy célgépre programozni egész más, mint egy meghatározatlanra, amit majd x driver működtet, mindegyiknek már csak esélyt sem egyszerű adni hogy futtassa a programot, nem hogy optimalizálni rájuk...
Életből példa. Máshogy tanít egy tanár egy osztályt, és máshogy egy egyént. 1 óra foglalkozás egy osztállyal tizedannyit nem ér, mint egy óra foglalkozás egy gyerekkel. Mármint az egyed szempontjából. Hogy miért, remélem már kialakult benned. Azért, mert ott egy darab fix erőforrás van, amit ki lehet aknázni 100%-osan, míg egy kollektív dologgal már max, min függvényeket kell alkalmazni, mi az amit minden tud, mi az amit semmi, vedd egy kalap alá, teszteld le 10ezer géppel, stb.

És azért a win7 sem egy csúcs. Tény hogy én is jobban szeretem mint az előzőeket, valamivel talán a laikusnak is egyszerűbb kezelni, de ültess egy laikust egy win7 és egy mac osx elé. Olyat, aki még sosem próbálta egyiket sem. Aztán fogadhatunk... :)
FefeeX  
2010. ápr. 01. 10:30 | válasz | #96
Te tényleg ilyen sötét vagy, vagy csak vitázhatnékod van, meg alázhatnékod (amivel végtére nem is azt éred el amit akartál, mert csak magad alázod)
Olyan feltételezéssel élni, amiket te hozol... Aki warezol, az szerinted soha nem vesz eredeti szoftvert, filmet, stb? Mert akkor jócskán el vagy tájolva. Az ismerőseim 90%-a azért warezol, hogy ne potyára vegyen meg valami szart. Kipróbálja és ha tetszik, és tuti játszani fog vele annyit hogy megérje, megveszi.
Ha nincs próba lehetőség, nem veszi meg se a konzolt, se a játékot. Ennyi.
Egy jó példát mondok neked. Tört szerveren kezdtem anno a wowot, kb fél évig. Utána meg 4 évig fizettem a Blizznek. Számold ki, 3x10ezer volt a játék, meg havonta 3-3,5k. Szerinted a Blizznek szar a warez? Hidd el, a játékosok 50%-át az hozza meg neki, és akkor még lehet, hogy keveset mondtam.
Nem minden fekete vagy fehér, csak ahhoz már gondolkodni is kéne, ugye...
2010. márc. 31. 18:29 | galéria | válasz | #95
Ja most nézem, tényleg félreértelmeztem az előttelévő hozzászólásodat. Kihagytam belőle a "még" -et. Tehát szerinted, a Sonynak nem érdeke még 100 millió konzolt eladni, mert ezekre kevesebb játékot vesznek (attól még hogy warezolnak többen, még nem biztos, hogy nem vesznek eredeti játékot sosem, nagyrészt azért vesznek!). És még belőlem jön a butaság :D

Az álláspontomon meg nem változtattam már egy jó ideje...
2010. márc. 31. 18:09 | galéria | válasz | #94
Én úgy gondolom egy egyetem , vagy pl a USAF is külön a Sonytól vette a gépeket. Nem a közeli konzol boltban kértek 200db. Ehez gondolom a Sony ad egy supportot is . De ha nem akkor meg simán nem frissitik az Fw aztán marad minden ugyan úgy ahogy eddig volt. Egyébként azok a gépek meghalnak vége a dalnak , mert a Slimre már nem megy fel más Os alapból.
2010. márc. 31. 18:06 | válasz | #93
Mint a lacol által írt linken (http://moss.csc.ncsu.edu/~mueller/cluster/ps3/) olvasható, a Sony kiadott egy virtualizációs réteget a tudósoknak, amely engedélyi a funkcionalitás nagy részét. Csak "természetesen" ez a szoftver nem publikus.
Sir Ny  
2010. márc. 31. 17:40 | válasz | #92
én csak azt nem értem, hogy a tudósok hogy tudják használni a procit, a videókártyát, stb, miközben nexus6-nak az nem sikerült. ők tudományos számításokat végeznek vele, közben nexus6nak a szövegszerkesztő is beszaggat, stb.
2010. márc. 31. 16:52 | válasz | #91
nyilván kiad nekik külön os-t miközben hatalmas veszteségeket okoz nekik. Igen hatalmas veszteségeket okoztak, mivel ezeket a ps3-makat nem azért vették mert olyan über különlegesek, hanem azért mert ez volt a legolcsóbb gép amiben sokmagos ppc proci volt(egy rendes ibm, gép jóval drágább, mert nekik haszon kell a gépen), mivel a sony áron alul adta (mert játékgép és a játékokból szokott bejönni az igazi haszon), valószínűleg nem segítenek még annak aki kijátssza őket, mert ugye ezek mellé a ps3-ak mellé bizony egy darab játékot nem vettek.
De nem is értem mi az hogy "A ps3 linux" van egy rakás disztrib ppc-re, bármelyik mehet ps3-mon, nem csak 1.
Sir Ny  
2010. márc. 31. 16:45 | válasz | #90
hát igen, ezt elég durván elszámoltam. jó régen néztem az eladási statokat. 30 milla box, 25 milla ps3, és 50 milla wii-re emlékeztem. azóta el telt egy kis idő.
2010. márc. 31. 16:43 | válasz | #89
JÁJ megint jön az "ők leszarják a pc-seket" szöveg miközben mindig velük foglalkoznak, és a kanapés faszság is (nálatok még mindig nem találták fel az usb hosszabbítót meg a wireless cuccokat) :D, meg hogy "jobbnál jobb játékok közűl válogathatnak" annyira jobbnál jobb, hogy csak azért nem veszek konzolt mert nincs mivel játszani rajta, mert olyan "jobbnál jobbak vannak rajta" hogy van vagy kőkemény 2 darab játék ami érdekelne.

te sem lettél értelmesebb, sőt hülyébb vagy mint pár hónapja.
Sir Ny  
2010. márc. 31. 16:42 | válasz | #88
"2. Miért ne venne rá senki egy db játékot sem? Attól mert van warez, nem lesz minden ember "tolvaj", pc-re is vesznek játékokat..."

te jó ég. én azt hiszem itt abbahagyom. olyan szinten jön belőled a hülyeség és az önellentmondás, hogy az már durva. ha azt írod, hogy ha lenne rá warez, akkor háromszor annyi fogyna, akkor miért kérdezed meg, hogy miért nem vásárolnának játékot azok, akik azért vették, mert van rá warez? vagy hogy értetted azt, hogy ha lenne warez 3szor annyi ps3 fogyna? ha warez lenne, akkor háromszor annyi becsületes vásárló venné meg? és miért nem veszi meg az a 60 millió becsületes vásárló most a gépet, miért csak akkor vennék meg, ha lenne rá warez?

jó lenne, ha legalább magadnak nem mondanál ellent, mert így _nagyon_ hiteltelenné válsz.
nem szeretek olyan emberekkel vitatkozni, akik ahhoz képest, hogy éppen hol áll a vita, ahhoz képest lövik változtatják az álláspontjukat.
2010. márc. 31. 16:29 | válasz | #87
ÉS ITT NEM DOS ALAPRÓL VAN SZÓ.
2010. márc. 31. 16:28 | válasz | #86
de xp-ben volt dos alrendszer, az is nt alapú...
lacol  
2010. márc. 31. 16:24 | válasz | #85
http://moss.csc.ncsu.edu/~mueller/cluster/ps3/

igen, szerintem "sima" linux.
2010. márc. 31. 16:11 | galéria | válasz | #84
De látod te is azt mondod, amit én gyakorlatilag. Azért vettél konzolt, mert nincs rá ez, meg az (ez volt a döntő ok ugye). Hányan vannak így a konzolosok közül?
Olcsóbb játékra? Érdemes beleszámítani 2-3, vagy több évre nézve, hogy az 1-3 ezer Ft-al drágább játékokból mennyi marad a külnbség.
Nos igen, PC-nek meg van az a hátránya, hogy bonyolultabb. Sokféle hardver, fejlesztések miatt nincs idő 1-1 hardvert tökéletesíteni, több hibalehetőség (de azért konzolon sincs hiány hibából, pl. RROD...). Énszerintem egyáltalán nem olyan nehéz - főleg mostmár windows 7 mellett, beállítani egy rendszert, időnként frissíteni a drivert, játék telepítése se egy bonyolult dolog...
Fórumon, normális helyeken lehet segítséget kérni, hogy milyen gépet állítson össze, ami jóideig elég, több mintt 2 és fél éve vettem a gépemet, 150 -ért, azóta most vettem bele 23 -ért egy videókártyát. 1-2 kivételével tökéletesen tudok mindennel játszani, normális minőségben. Ha eladom az x1950 pro-t talán abból még visszajön 5k. Gépfejlesztéskor el is lehet adni a régi hardvereket, így nem olyan költséges a fejlesztés sem.

Ha nem rohanna a játék kínálat miatt ennyi ember konzolt venni, több játék jönne pc-re, több időt hagynának a fejlesztésre (kivéve akik jobb ajánlatot kapnak a microsottól vagy sonytól), több idejük lenne optimalizálásra is, a hardvereket is többen vennék, azok is jobbak lennének, stb...

Én egyébként nemhiszem, hogy annyival egyszerűbb lenne konzolra fejleszteni játékot. És ha nem utólag portolják pc-re, hanem menet közbe, tapasztalatok alapján alakítják a játékot, akkor pláne nem olyan nehéz az optimalizálás. Pont itt fórumon részletezte valaki emlékeim szerint, hogy mennyire kamu ez a szöveg is, hogy egyszerűbb lenne. Utólag már biztos mondjuk...
2010. márc. 31. 15:09 | galéria | válasz | #83
Nem értem hogyan jutottatok el a Ps3 linuxból ide .

Nekem pc/ps3/wii/psp van. Mindegyik platform valamiért jó.
Az igaz Konzolokra sokkal több játékot adnak el , de vannak műfajok amikhez a pc jobb . Hülyeség hogy a kanapén nem lehet kormánnyal játszani , Én a G25 mind a 2 platformon használom , Pc/ps3. ps3mon szerencsére nincs warez , én ennek örülök . Ne is legyen. A cikk eredeti témájába vágva a Linux támogatás nem fog hiányozni . Ettől még a ps3 egy Media Center lesz a szobámba .
FefeeX  
2010. márc. 31. 15:00 | válasz | #82
"Nemcsak a régebbieket tudják kiszűrni?"
sajna nem. Csak mondjuk jellemzően 6 havonta szokott érkezni a ban hullám... Addig hagyják, hogy az emberek játszogassanak, hátha rászoknak, aztán vesznek egy másik gépet (is), megveszik majd a jó játékokat (is) stb. Persze, a legújabb iX-ek lehet, hogy 99%os biztonságot jelentenek megjelenésüktől 1-2 hónapig, mindig a legfrissebbek (tehát mondjuk ha nem magad flasheled, akkor gyakran fizetsz az alakításokért)

"Ez is jobban megéri minden szempontból, mint egy jobb PC-t fenntartani, nemcsak a játékkínálat miatt?"
Attól függ. Adott egy átlag felhasználó. Aki nem ért a PChez, mondjuk kb semmi infóhoz. Vegyen új PC-t, amiben egy laikus nem igazodik ki, a számtechboltosok meg ott b@sznak át ahol tudnak (TK), aztán vagy működik, vagy nem, besz@rik a winfos stb. Továbbra sem ért hozzá, telepítsen új drivert, vegyen új hangkártyát, új vinyót, vagy ő se tudja mit, akad mint a fene, cseréljen évente gépet, vagy vegyen alkatrészeket...
Ezzel szemben vesz egy konzolt, aztán jól elvan. Nem kell értenie hozzá, beteszi a lemezt aztán játszik. Nem kell órákig telepítenie sem, mert egy DL lemez felmászik max 2 perc alatt... Nem lesznek jogosultsági problémái, nem lesz vírusos a gépe, nem áll meg (jobb esetben) elégtelen hűtés miatt a gép, nem fagyogat be, kékhalálozik stb.
Warez: nem kell crackelni, virtuális driveot emulálni, windows mappában jogosultságokkal rendszerfileokat cserélni.

Ettől függetlenül, én PCn szeretek játszani RTS-t, FPS-t sőt körökre osztott stratégiát is (ami nem jellemző amúgy sem konzolra); irányítás szempontjából nem mindegy. Azonban, minden másra jobb a konzol, nem akad, jobban optimalizált (technikai feltételek, kb 10ed annyi munka egy konzolra megírni egy programot, mint PCre, és akkor mondjuk a PCre még nem is teljesen optimalizált, míg a konzolra igen)
Emellett irányítás szempontjából autós, platform, verekedős, sport játékok esetében sokkal jobb a gamepad. Amit PCre is megvehetsz ugyan, de egy minőségi darabért ott is erősen ráfizetsz. Aztán megy a kompatibilitási kör. Mindezek ellenére nem vettem volna boxot, ha lett volna Mortal Kombat, Tekken meg Forza PCre is, de nincs. (fogyasztással mit sem törődve)

Soha nem mondtam, hogy hülye az aki PC-t fejleszt, de bizonyos esetekben kevésbé gazdaságos. De ezt nem a konzolgyártók döntötték el. Bizonyos szoftvereket nem éri meg PCre fejleszteni, adott esetben a várt jövedelem fejében nem éri meg, csak átportolni (10:1-hez munkával), aztán úgy megy ahogy. Ez a kapitalista piac.
Más kérdés a warezra panaszkodás meg a hasonló húzások, ha megfigyeled, ez általában a minőségileg gyengébb játékok esetében gyakoribb, és nem több ez egy kifogásnál. Ahol már kifogást kell keresni, ott meg alapból gond van...
2010. márc. 31. 14:57 | válasz | #81
Pc vs konzol szerintem egy véget nem érő hülye vita. Mindenkinek más a preferenciája ezért egyik sem való előbbre a másiknál. Aki szimulátor meg fps párti, az inkább pct vesz, aki inkább autóverseny, akció párti az inkább konzolt. Nekem mindkettő van mindkettő elég durva környezetben, ha valamelyik nem volna az hiányozna, ugyanis gyakran játszok PCn stratégiát és menedzser játékokat, és gyakran ülünk le haverokkal az xbox elé fifázni, vagy én magamban hogy végigtoljak egy Halo3-at, Fable2-t, sőt a Mass Effecteket is ezen játszottam végig. Ha ezek nem lennének az ugyanúgy hiányozna mint a pc-s stratégia.
2010. márc. 31. 14:49 | válasz | #80
"mint láthatod, jóval kevesebb a konzol most, mint mondjuk öt éve, tehát jóval többen játszanak pc-n."

Hogy lenne kevesebb? Ezt hogy számoltad ki? Egyrészt vannak emberek akik nem váltottak még mindig PS2-n tolják, azután van akik Wii-t vettek, vannak akik X360-at, és vannak akik Ps3-at. Add szépen össze, semmivel sincs kevesebb konzol.
2010. márc. 31. 14:30 | galéria | válasz | #79
1. Nem veszteséges már, ahogy előttem is írták.
2. Miért ne venne rá senki egy db játékot sem? Attól mert van warez, nem lesz minden ember "tolvaj", pc-re is vesznek játékokat...

További hülyeségeket légyszi.
2010. márc. 31. 14:29 | galéria | válasz | #78
"Lehet live-zni flashelttel igen, addig, ameddig nem jön a banhammer hullám, aztán dobhatod ki az elited, legalábbis a vinyót adhatod el, vehetsz bele memkártyát aranyáron, mert onnantól nem tudsz vinyót használni. Ha utánanézel, számtalan ilyen történt, egyre több, egyre gyakrabban, az iX sem megoldás."

Ennek valóban nem néztem utána, ismerősöm mondta, hogy a legújabb firmware frissítés óta állandóan netezik vele és nem történt még semmi, és mégvalaki megerősítette. Nemcsak a régebbieket tudják kiszűrni?

"PC játékok multiban... Nos. Rengeteg játékot fel tudok sorolni, amihez nem kell eredeti, és tudsz multizni. Szerveződnek neten szerverek, nem kell official. Minden kikerülhető, PCn a legegyszerűbben. Ha más lehetőség nincs max LAN, akkor meg dobtok egy hamachit, aztán megint megvan a szerver."

Való igaz, Hamachival majdnem mindennel lehet multizni (kivéve az újabbakkal, mert kihagyják a LAN-t belőle), sokra netre is föllehet menni tört szerverekre. Azonban a jobb szerverek nem törtek, sokkal kevesebb a csíter is, kevésbé laggolnak, így megvan az előnye ha megveszed. Hamachial nagyon jól eljátszogattunk jónéhányan, de megintcsak nem tudtunk felmenni kihívni más közösségeket, játszani másokkal akik megoszthatták volna tapasztalataikat, stb. Nekem kevésbé hiányzott, párnak jobban és ezek közül többen meg is vették.

"jajj... ezért van sok ember, akinek 2 boxa van otthon, egy flashelt meg egy Live-os... Mutass már egy statisztikát, hogyan csökkentek le a konzolok otthon, mi történt a régiekkel stb."

Ilyenről még nem is hallottam, 2 boxot is vesz azért, hogy tudjon törtel is játszani, meg livezni is eredetivel? Ez is jobban megéri minden szempontból, mint egy jobb PC-t fenntartani, nemcsak a játékkínálat miatt? (ami pontosan azért működik így, mert a birkák rohannak megvenni a konzolokat (hűbasszus ez se fog kijönni pc-re, kell venni konzolt...), ahelyett hogy szépen megvárnák míg kiadják pc-re is és arra vennék meg (mert ha a kereslet nem megy konzolra, akkor kénytelenek ugyanúgy kiadni pc-re is). Tanultatok ti bármiféle gazdasági ismeretet?

"Nehezebb a warez... ez megint lol. Ha az nehéz, hogy letöltöd-kiírod, akkor biza elég szomorú a helyzeted..."

Hajh... Logikusan, nem a kiírásra meg letöltésre gondoltam. Hanem arra, hogy a konzolt flashelni kell, ugrik a garancia, nemtudod mikor lőhetnek ki liveről. Jó nem a nehezebb a legjobb szó erre, kockázatosabb.

Ha PC-re is kiadnák normálisan a játékokat, miben lenne jobb a konzol. Olcsóbb, arra jó amire kitalálták (játékokra), igény szerint teljesen megértem, hogy valakinek tökéletesen megfelel. De az jobb, meg akkormár mindenki hülye aki PC-t fejleszt a játékokhoz? Tudom te nem ezt mondtad, de olvastam már itt is jópárszor, gyakorlatilag előbb arra válaszoltam. És mi az a sok előítélet? Látom, hogy milyen irányba haladnak a játékfejlesztések, és nem tetszik. Láthatod, hogy FPS, TPS, szimulátor kedvelő vagyok, és max rövid időre elégítenek ki az egy gamepaddal irányítható játékok, és tudom, hogy nem egyedül vagyok ezzel.

Mégegyszer összefoglalva. Nem a konzollal magával van a bajom, van előnye (rosszabb, cserébe olcsóbb, céleszköz... amit mondjuk lehetne több mindenre is használni). De a jelenlegi eladások, warezre panaszkodás, meg minden csak a hardvergyártók és játékkiadók hibás politikáját mutatja, és az is, hogy ilyenen vitatkozunk forumon. Nemrég volt hír, hogy kirugták a call of duty fejlesztőit, mert ők egy akció játékot szerettek volna már készíteni. Ennyire van beleszólásuk a játékfejlesztőknek abba, hogy mit fejlesszenek, és mire. GTA 4 -et is pontosan tudtuk szinte mindannyian, hogy csak azért mondták a konzolos kiadás utánig, hogy nem jön pc-re, hogy még többen vegyenek konzolt. Nem ez az egyetlenegy példa.

És mégegyszer kérdezem, mik, illetve mik voltak a sikeresebb játékok PC-n? Pont azok, amiket le lehetett lazán tölteni, sőt még multizni is amibe van (Call of Duty, Sims, Crysis).
FefeeX  
2010. márc. 31. 13:44 | válasz | #77
már rég nem veszteségesen adja el a PS-eket, ráadásul, eleinte is azért volt az, mert a fejlesztési költséget ráaktiválták, és azt ki kellett termelni.
FefeeX  
2010. márc. 31. 13:42 | válasz | #76
Annyi előítélet, és olyan kevés benn az igazság. Nem csak a tiedben, a többiben is, oda vissza... Érdekes, nekem van mindkettő, és nem húzok egyik irányba sem. Sok olyan dolog van, amire jobb az egyik és sok amire a másik.
Lehet live-zni flashelttel igen, addig, ameddig nem jön a banhammer hullám, aztán dobhatod ki az elited, legalábbis a vinyót adhatod el, vehetsz bele memkártyát aranyáron, mert onnantól nem tudsz vinyót használni. Ha utánanézel, számtalan ilyen történt, egyre több, egyre gyakrabban, az iX sem megoldás.

PC játékok multiban... Nos. Rengeteg játékot fel tudok sorolni, amihez nem kell eredeti, és tudsz multizni. Szerveződnek neten szerverek, nem kell official. Minden kikerülhető, PCn a legegyszerűbben. Ha más lehetőség nincs max LAN, akkor meg dobtok egy hamachit, aztán megint megvan a szerver.

"Kevesebb konzol van most, mert nehezebb a warez"
jajj... ezért van sok ember, akinek 2 boxa van otthon, egy flashelt meg egy Live-os... Mutass már egy statisztikát, hogyan csökkentek le a konzolok otthon, mi történt a régiekkel stb.
Nehezebb a warez... ez megint lol. Ha az nehéz, hogy letöltöd-kiírod, akkor biza elég szomorú a helyzeted...
Sir Ny  
2010. márc. 31. 13:38 | válasz | #75
szerintem a sony nagyon örülne, ha eladhatna még kb 100 millió ps3-at veszteségesen, és egy darab játékot nem venne rá senki. lefogadom, hogy pont ez a sony célja.
Sir Ny  
2010. márc. 31. 13:37 | válasz | #74
ez nem linux rajta. legalábbis nem sima linux. a sima linuxon úgy le van korlátozva minden, hogy otthoni célra sem alkalmas, nem hogy tudományos célokra.
mellesleg, ha nagyon zavarja a tudósokat (mármint a tudósok informatikusait), hogy nem lesz linux, akkor majd egyszerűen nem rakják fel a frissítéset. ennyi.
FefeeX  
2010. márc. 31. 13:30 | válasz | #73
Xbox360 150W táppal... Mellette van egy PC-m 450W corsairral, mert a 400as chifi már nem bírta az iramot... És lehetőleg amúgy is a tévén játszom, legalábbis azokat, amiket azóta a konzollal nyomok.
Szóval nem fekszik az az összehasonlítás, hogy PC monitor nélkül vs. konzol tévével... (amúgy monitorral is lehet használni a konzolt, na bumm)
2010. márc. 31. 13:24 | galéria | válasz | #72
A konzol mellett nagyon soknak van PC-je, semmit nem jelent, hogy hány konzolt adtak el. Haveromnak is ott porosodott már néhány hónapra rá miután megvette (eleinte lelkesen töltötte le a warez játékokat, aztán visszatért PC-re). Több játékot adtak el konzolra 5 évvel ezelőtt? Tudtommal nem. Kevesebb konzol van most, mert nehezebb a warez (többség szerintem nem is tudja, hogy már lehet livezni is flasheltel). PC-n ezzel szemben ráadásul a multizáshoz szinte mindig eredeti kell (lanba kilehet próbálni, máramit kilehet), Ghost Recon-t, Armed Assaultot többen megvették, mert megkedvelték miután multiztunk, sőt még RS Vegas 2-t is (bár azt megbánták, mert csak lanba volt jó, velünk :P ).
Stiff  
2010. márc. 31. 13:13 | válasz | #71
Jó étvágyat! Fogyasszátok ti is egészséggel XD XD XD
2010. márc. 31. 13:08 | galéria | válasz | #70
"Mert, hogy ti háborúztok mi meg játszunk és max egymással háborúzunk, de pont leszarunk titeket a GIGATOMREAKTOR meghajtású 6GHZ-ig húzott fosotokkal együtt, mert mi veletek ellentétbe a kanapén hátradőlve Élvezzük azt a sok sok királyabnál királyab játékot amiből nem győzünk válogatni."

Most akadtam ki, nem tudom mit írjak. De komolyan. Pontosan ugyanannyira szartok le mint mi titeket, csak minket jobban zavarnak az ostobaságaitok. Mert ti velünk ellentétben kanapén hátradőlve élvezitek a játékokat? Na ne mond. Én meg a kényelmes számítógépes székemen ülve élvezem a játékot, játéktól függően kormány, joystick, billegér, vagy gamepad előtt, NEM görnyedve, HDTV előtt, 5.1 hangfal középpontjában. Játékbőség? Mert pc-n nincsen választék, a konzolos fosok nagy része - és egyre több, kijön pc-re is. Igény szerint (többet ráköltve) jobb minőségben, normális esetben több lehetőséggel.

Egyoldalú, miért lenne egyoldalú? Én mindig azt mondtam, hogy mérje fel mindenki az igényeit, hosszútávon nem jön ki sokkal olcsóbban senki (főleg ha sok játékot vesz amik 1-2 ezerrel legalább drágábbak, netezni is akar), PC-je amúgy is van amivel többet tud kezdeni az ember ha azt fejleszti, mint játékokkal. Pontosan lehet tudni mi mire alkalmas, és az emberek általában ismerik saját igényeiket.
Viszont elítélem a jelenlegi játékipart, a konzolra kényszerítést, azt a rengeteg baromságot amit írtok illetve mondanak (és rákenik a warezra például). Gondolkozzatok már el azon, hogyha a sikeresebb játékokat kiadnák PC-re is, akkor is ez lenne az arány szerintetek?

Próbáljátok már meg megérteni, és ez Sir Ny -nek is szól már. Van egy játékvásárló réteg, ami szintén felosztható játéktipus irányultságok, és igény szerint. Sokan meg vannak/vagytok elégedve a konzolos tucatjátékokkal, én is szívesen végigvinnék belőlük néhányat. De az én irányultságom nem ez, azt várom hogy végre realisztikusabb, összettettebb, hosszabb, bővíthetőbb (tehát editor, módkészítés lehetőség, stb.), AI -t fejlesszék, fizikát fejlesszék, és ez a konzolnak köszönhetően teljesen vissza van esve. Vagy ha ezeket javítják, akkor a játék többi része lesz gyengébb, és rövid időn belül élvezhetetlenné válik. És még csak nem is csak PC-ssel értettem egyet ebben, hanem konzollal rendelkező neteshaverokkal is.
Valaki isteníti a Just Cause 2-t, én dühösen töröltem le tegnap másfél óra játék után. Csak irigyelni tudom azt, aki képes ezt élvezni, ostoba AI -val akiket sokáig kell lőni, értelmetlen fizika, nemis folytatom. Persze nyilván csak az a baj, hogy nem konzolon toltam, a kényelmes kanapéból, akkor biztos kurvára tetszene nekem is! :D

Számtalan olyan példa van, hogy egy játék nagyon sikeres lehetett volna, ha nem szurnak el dolgokat, sőt szerintem odafigyeléssel javítható is lehetett volna a dolog. Csakhogy példát is mondjak, Rainbow Six Vegas 2, unreal3 engines, pályaszerkesztőt kellett volna kiadniuk, és kijavítani a találati rendszert mert az katasztrófa...

És mielőtt megint aztmondaná valaki, hogy nincs játékom, nemigaz. Igaz ha nem lenne, valószínűleg konzolt akkor sem vennék, mert azokért a játékokért nekem nem érné meg. De szerencsére van, de én csak esténként játszok, főként haverokkal, többnyire coopban, mostanában Black Shark heliszimulátor (már több mint 1 hónapja), ezen kívül elvétve más coop vagy multis játékok. Sosem unatkoztam ha játszani akartam, most is van nagyon sok választékom, amiket szeretek, élvezek, és nem vittem még végig se.
Stiff  
2010. márc. 31. 13:02 | válasz | #69
Kapják be a gyárak, akik tudatosan kihasználva a piac gyengéit, nem fejlesztik ütemesebben a konzolokat, és kapják be azok is akik a PC-s játékokat fosul megírva dobják piacra. És azok is akik kitalálták hogy a két tábort hogy lehet összeugratni... Ja és fogyasszák egészséggel! XD
Na most már van szó fogyasztásról is
Justil  
2010. márc. 31. 13:01 | válasz | #68
egyáltalán nem, jót röhögök a beírásaidon a nevetés pedig köztudottan jó hatással bír és oldja a stresszt (amit főleg nem tőled kapok).
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 31. 13:00 | galéria | válasz | #67
a másik óvoda.
grat.
2010. márc. 31. 12:59 | válasz | #66
Hy.

A mentésekkel mi lesz,ki tudja?
2010. márc. 31. 12:11 | válasz | #65
???
Ki beszélt itt a fogyasztásról?

Justil:
Emelkedik az adrenalin?XD
Justil  
2010. márc. 31. 11:52 | válasz | #64
:) :) :) :) :)

te vérpisti, egy ilyen beszólás után amúgy miért várod el, hogy valaki komolyan vegyen? menj, ülj a kanapédra és verd ki a királyab játékaidra, de még véletlenül se két b-vel :)
barret  
2010. márc. 31. 11:50 | galéria | válasz | #63
Szia!
Megnézted már a PS3-ad fogyasztását? Megnézted már a tv-d fogyasztását?
Add össze a kettőt,és meglátod hogy a játékgéped is kimeríti a kazán fogalmát.
ha nem "monitor" méretű TV-d van,garantáltan benne leszel a 400W-ban!
Sir Ny  
2010. márc. 31. 11:45 | válasz | #62
"És ez úgy mégis hogy a tökömbe jön ide? Rengetegen vettek konzolt azok közül, akik korábban gépre vettek/töltöttek le játékokat, ez teljesen világosan követhető az eladásokból, fórumokon, beszélgetésekből, mindenhol. Rengeteg olyan üzenetet olvastam, ami kb. arról szól, hogy eddig pc fan voltam, de most hűdejól jártam ezzel a konzollal. Eddig is sok konzol volt, és mindigis hátráltatta a játékpiacot (és meg volt ugyan az a szöveg is, hogy a PC-s játékoknak befellegzett)."

akkor mondd csak, azzal a maradék kb 75 millió ps2 tulajjal mi lett?
a, felszívódtak
b, pc-vel játszanak
c, abbahagyták a videójátékozást

mint láthatod, jóval kevesebb a konzol most, mint mondjuk öt éve, tehát jóval többen játszanak pc-n.
2010. márc. 31. 11:04 | válasz | #61
Megszámlálhatatlan baromságot hordtál össze, amúgy észrevetted már, hogy a Konzol vs PC háború egyoldalú?
Mert, hogy ti háborúztok mi meg játszunk és max egymással háborúzunk, de pont leszarunk titeket a GIGATOMREAKTOR meghajtású 6GHZ-ig húzott fosotokkal együtt, mert mi veletek ellentétbe a kanapén hátradőlve Élvezzük azt a sok sok királyabnál királyab játékot amiből nem győzünk válogatni.
Ellentétben veletek akik a monitor fölé görnyedve megfogadták, hogy öröké szüzek maradtok.
Én megyek vissza játszani, ti meg írogassátok le 1000x is, hogy a PC miért jobb a Konzolnál, csak most ne felejtsétek ki azt a részt, hogy ennek ellenére miért a konzolosok szórakoznak jobban és miért nem ők kapnak idegrohamot a fórumokon.XD
FefeeX  
2010. márc. 31. 10:24 | válasz | #60
Maxell 4X BD-R : 700 Ft.
Ahhoz meg szerencséd kell legyen, hogy pont azt a játékot, amit keresel, valaki pont 5k-ért vagy alatta adja, mert inkább 9 lesz az, a keresettebbek esetében.

Inkább azért nincs itt a PS3 warez, mert a törése nem olyan egyszerű, és idő kell hozzá, hogy elterjedjen... Ami késik, nem múlik, ebben viszont biztos vagyok.
Lame  
2010. márc. 31. 10:21 | válasz | #59
Tenyleg gusztustalan, hogy egyresz szarabbak a jatekok a konzolok miatt. Minek van pl fps meg rts arra a szar kontrollerre? Ugy tudom lehet billt meg egeret venni hozza. Aki ilyet akar jatszani az vegyen. Ne a jatekokat basszak el, hogy "iranyithato" legyen azokkal a bimbikkel is.
Radasul grafika is eleg gagyi mar. Kiadhatnanak legalabb ujabb verziot a konzolbol, hogy lehessen feljebb tolni a minoseget, de nem. Ugyan az a szar van mar vagy 4 eve.
2010. márc. 31. 09:40 | galéria | válasz | #58
gondolod hogy ezeknek az egyetemeknek-hadseregnek stb stb alap opredszeres Ps3szállitottak ? ott a sony biztos kiad nekik egy olyan fejlesztett Biost ami képes rá , vagy nem kötik netre.
2010. márc. 31. 09:25 | válasz | #57
Én úgy állok a témához, mivel nem PS3-m van,hogy emiatt fájjon a PS3 tulajok feje.Az MS belsős fejlesztőihez csak annyit, hogy a Bungit nem eladta a cég, hanem az függetlenítette magát az MS-től azzal a feltétellel, hogy az MS-nek kínálja fel először a fejlesztett játékot, ha nem kell neki,akkor mehet más kiadóhoz.
A NATAL meg a Move használhatóságához egy hír: a Ubisoft öt játékot ad ki a Movera és tízet a NATAL-ra (a hír az 576 oldalán jelent meg kb. fél éve, bocs hogy linket nem tudok hozzá). Van mindkettőben elég fantázia.
lacol  
2010. márc. 31. 09:14 | válasz | #56
"ááh, senki nem használ linuxot a ps3-on"
2010. márc. 31. 08:48 | válasz | #55
1 retegu BR lemez max 1000Ft es akkor dragan vetted, 2 retegu meg 2500 korul. Hogy lesz ez nalad 4000Ft?
god25  
2010. márc. 31. 08:39 | válasz | #54
Én pont azért vettem meg, mert linuxot lehetett rá telepíteni. A szaros FAT32 csak 4Gb-ig képes kezelni a filmeket, míg a linux ext4 partícióval simán néztem a 25Gb-os *.mkv BD filmeket. így most lehet konvertálgatni 4Gb-os darabokra. Vicc, amit művelnek. Vagy vehetek 25E ft-ért BD lejátszót?
Kensin  
2010. márc. 31. 08:28 | galéria | válasz | #53
MsUser  
2010. márc. 31. 07:28 | válasz | #52
Ez egy + volt amit most visszavssznek mert meg volt az üzleti terv.
Igazából jók a Sony konzolok jó a játéktámogatás és egyeduralom is majdnem megvan azt tesznek amit akarnak.
NEXUS6  
2010. márc. 31. 04:35 | galéria | válasz | #51
"Ha meg igaz amit geohot irt...a PS3 torhetetlensege a multe (bar szepen kihuzta..respect a Sonynak)"

Na mesélj, hol tudsz BD warezlemezt olcsón!?

Tekintve, hogy az üres BD-nek, meg az írónak még mindig magas az ára viszonylag, és tekintve, hogy használtan 5 ezer körül lehet játékokat venni marhára nem éri meg a warez, ami többek közt pont ezért ugye gyakorlatilag továbbra sem létezik(kb 4 ezer Ft körül jönne ki egy szimpla rétegű lemez, a dupla meg csillagos ég).
NEXUS6  
2010. márc. 31. 04:27 | galéria | válasz | #50
A 60 GB-os vincsiből 10-et particionáltam Linxnek, eddig azon filóztam, hogy tudnám visszanyerni, hogy ne veszítsek el mindent, de a sors megoldotta a dilemmát. A múlt héten bexart a vincsi (valszeg).
2010. márc. 31. 03:37 | galéria | válasz | #49
Itt rikácsóló vérpistiknek akiknek vége a világnak , mert nem lesz linx. Mennyi embernek volt feltelepítve a Ps3 ? Úgy hogy használta is rendszeresen valaki ? Kb senkinek . de azért nyavajogtok itt .

Stiff azért 3 éve nem törték fel , azért az valami .
Stiff  
2010. márc. 31. 02:54 | válasz | #48
"Törésbiztos" = "Ideiglenes uralom, önáltató időhúzás"...ENNYI
Felesleges lépés volt a SONY részéről, mert a OtherOs-ben volt így potenciál, eddig, most ez is elvész :(
2010. márc. 31. 02:53 | válasz | #47
Benned 1 profeta veszett el, hogy elore latod a PS4,a Natal meg mittudomenmegmi sorsat....
" A PSP-vel nagyot buktak, de a handheld piacon minden szereplő ezzel a problémával küszködik, az iPhone, a DS, mobilok mind-mind törhetőek."

Mi van? Egyreszt nem buktak a PSP-vel (max a legujabb hiperfos GO-val)masreszt meg az Iphone es a DS sem kuszkodik semmifele -altalad vizionalt- problemaval...van 1 sanda gyanum, hogy kishazankbol indultal ki...az pedig user error es megafail...
Ha meg igaz amit geohot irt...a PS3 torhetetlensege a multe (bar szepen kihuzta..respect a Sonynak)
NEXUS6  
2010. márc. 30. 23:57 | galéria | válasz | #46
És még annyit tegyünk hozzá, hogy a jelenlegi generációból a PS3 fog egyedül HD minőségben 3D képet adni (játék/video). A karácsonyi szezon már erről fog szólni!

Ez kb olyan, mint ha valamelyik versenyző a F1-ben a célegyenesben kapcsolna még egy sebességet.:)
2010. márc. 30. 23:15 | válasz | #45
Íme az ellenérv, hogy ez miért is hasznos nekünk annak ellenére, hogy semmilyen fontos frissítést, újítást, funkciót nem kapunk érte cserébe.

Az a helyzet, hogy az egyetlen egy nagy hasznát ennek a lépésnek senki sem látja. Az emberek jó szokásukhoz híven mindig kikelnek valami olyan ellen, ami elvesz a tulajdonukból valamit még ha az csupán csak virtuálisan az övék, de a döntés mögé már nem hajlandóak mélyebben is benézni, a valós miértet meglelni.

Az internetes fórumokon a hozzászólók 99%-a nem is használja ezt a funkciót, mégis többségük haragot érez. Természetesen együtt érzek azokkal, akik ezt a funkciót értelmes dolgokra használták, de a lényeg most perpillanat nem rajtunk, játékosokon van. Ezzel a lépéssel a SONY a fejlesztőknek mutatta meg, hogy Ő képes akár drasztikus lépésekre is annak érdekében, hogy a platformja törésbiztos legyen, vagyis a rá fejlesztett játékok a világban keringő minden egyes példánya csak és kizárólag eredeti formájában legyen futtatható.

A PSP-vel nagyot buktak, de a handheld piacon minden szereplő ezzel a problémával küszködik, az iPhone, a DS, mobilok mind-mind törhetőek. Az asztali konzolok esetében mindig is kulcsfontosságú kérdés volt, hogy meddig bírja a masina a hackerek rohamát. Ha ez így folytatódik, a PS4 biztos előnnyel fog indulni a következő generációk harcában (Fejlesztői, kiadói támogatottság). Ha elbukna, bár sokkal többet adnának el belőle, de a haszon mégis kisebb lenne, hisz a hardver gyártása még a mai napig veszteséges. A fő bevétel a terjesztés és a részesedés mely a másolt lemezek, vagy ISO LOADER-ek elterjedésével drasztikusan csökkenne. Ezeket a jövőbeni lehetséges támadásokat már most ki kell védenie a SONY-ank annak érdekében, hogy piaci helyzetét a jövőre tekintve megalapozza.

A PS3 rajtjánál az XBOX 360-at követték és az MS lépéseire reagálltak, de az elmúlt pár év alatt tökéletesen bebizonyosodott szerintem mindenki más számára is, hogy a győzelmük kulcsa nem a riválishoz való rugalmas viszonyulás, hanem az Ő magukat kiszolgáló fejlesztők és a vevői piac igényeinek szem előtt tartása.

A Microsoft a NATAL-al tökéletesen bebizonyította, hogy a SONY-t kívánja lepipálni azzal, hogy most Ő kontráz rá a technikai újításra egy olyan termékkel, mely túlmutat a mai piaci igényeken. A SONY részéről a MOVE tökéletes lépés volt, hisz a világ a Wii-n keresztül már látta, hogy az irányítás ilyen formája is szórakoztató lehet ezért ezt a technológiát fejlesztette tovább (Precízebb, szebb grafika, stb). Ez a séma náluk mindig is fellelhető volt. PS1: CD -> PS2: DVD -> PS3: BR -> Az MS most egy olyat ugrott a technológiában, mintha a videó kazetta után egyből BlueRay lejátszókat vásárolhattunk volna. A marketingkampány ugyan megtette a hatását, de ugyan annyi évbe fog nekik is beletelni a technológia valós fejlesztése, mint a Nintendo-nak. A MOVE-al a fejlődés azonnal látható, tapasztalható lesz. Szerintem sok Wii tulajdonos fog átpártolni rá az első pár hónap sikereit látva.

Szóval örüljünk inkább, mert így nem csak PC-s és XBOX360-as portokat fogunk kapni, hanem Heavy Rain-eket, God Of War-okat és még sorolhatnám, bár a játékok sokkal olcsóbbak nem lesznek, meglevő lemezeink továbbra is többet fognak érni, mint egy lyukas garas.

Köszönöm, hogy elolvastad.
2010. márc. 30. 22:57 | galéria | válasz | #44
PS3 -ból 3x annyi fogyna már csak a neve miatt is, ha lehetne warezolni, és nem korlátoznák más oprendszer használatát. Vagy hülyék, vagy van valami más okuk, hogy így cselekszenek, amiről mi nem tudhatunk.
2010. márc. 30. 22:55 | galéria | válasz | #43
"áttértek sokan pc-ről konzolra? most? loooooooool. az előző genekben 150 milliónyi ps1, és 150 millió ps2 volt. még hogy most térnek át a pécések konzolra, hát ez vicc."

És ez úgy mégis hogy a tökömbe jön ide? Rengetegen vettek konzolt azok közül, akik korábban gépre vettek/töltöttek le játékokat, ez teljesen világosan követhető az eladásokból, fórumokon, beszélgetésekből, mindenhol. Rengeteg olyan üzenetet olvastam, ami kb. arról szól, hogy eddig pc fan voltam, de most hűdejól jártam ezzel a konzollal. Eddig is sok konzol volt, és mindigis hátráltatta a játékpiacot (és meg volt ugyan az a szöveg is, hogy a PC-s játékoknak befellegzett).

"amúgy lehet, hogy te nem látod, hogy mennyivel több idő jut magára a játékra az optimalizáció helyett, de rajtad kívül mindenki más igen."

Erre már nem tudok mit mondani, egyrészt szörnyülködök, másrészt röhögőgörcsöt kapok miután pont ma próbáltam ki a Just Cause 2-t. Méghogy mindenki...
Már csak azért is hülyeség, mert a + időt inkább a hamarabb kiadásra fordítják, hogy aztán lehessen "gyártani" a következő tucatterméket.

Mondj már egy példát, ami olyannyira újdonságot mutat, és csak azért tudták megcsinálni, mert nem az optimalizálással kellett foglalkozniuk! :D
NEXUS6  
2010. márc. 30. 22:34 | galéria | válasz | #42
Amúgy meg most itt félrészegen beírom, hogy gondolkozzunk el azon, hogy ha a Sony nyomatja a Linuxot rendesen, akkor ott lenne jelenleg 33 milkó Linuxos otthoni gép. És ennyivel kevesebb potenciális vásárló az M$-nek, akinek meg a PC-kből van bevétele, amiből nyomathatna rendesen az X projektbe is. De a Linuxszal ugye inkább leállnak.
Aztán ugye az M$ megszabadult szinte az összes exkluzív játék fejlesztő cégétől, és egyre mérsékeltebben támogatja a multiplatform stúdiókat X360 exkluzív címekért, vagy PS3 exek multiplatformisátásáért. Mondjuk nem is sok maradt.

Nekem egy LasVegas-i kaszinó exkluzív szobája sejlik fel ahol fekete öltönyös urak beszélgetnek dolgokról, kicsit üzletről is, de a M$, vagy a Sony neve nem hangzik el.

Bár túl sok X atkákat néztem szerintem.
Sir Ny  
2010. márc. 30. 22:30 | válasz | #41
áttértek sokan pc-ről konzolra? most? loooooooool. az előző genekben 150 milliónyi ps1, és 150 millió ps2 volt. még hogy most térnek át a pécések konzolra, hát ez vicc.

amúgy lehet, hogy te nem látod, hogy mennyivel több idő jut magára a játékra az optimalizáció helyett, de rajtad kívül mindenki más igen.

2010. márc. 30. 22:25 | válasz | #40
PS3 tulaj vagyok, de sosem vágtam mire jó a Linux rajta, fölösleges el pécésítés, nem fog a földhöz vágni a hiánya.
2010. márc. 30. 22:00 | galéria | válasz | #39
Ps3 sem azért nem futott a linux jól , mert kevés a hardwer, hanem azért mert a Ps3 védelme nem engedett szabad hozzáférést. Hypervisor a neve ami felügyeli a rendszert , néküle csak korlátozottan tudsz futtatni bármit is . Szóval nem Hw a gond hanem a Tiltások a rendszerben .
2010. márc. 30. 21:50 | galéria | válasz | #38
"az exkluzív játékok húzzák az ipart előre, hiszen nem kell csillió egy féle hardwerre leoptimalizálni, hogy jól fusson."

Nyilvánvaló, hogy egyszerűbb célhardverre optimalizálni, ugyanakkor optimalizálni arra is kell, valamennyire hasonló környezetben (a fejlesztés sem konzolon történik ugyebár), és közelsem annyira hátráltató tényező az optimalizálás. Másrészt a tendencia rohadtul nem azt mutatja, hogy valamivel is előrébbvinné a játékokat.

"a ps3-on nem futott volna jól a linux, akkor sem, ha több tíz évig optimalizálják. a videókártya meg az SPU-k használhatatlanok erre a célra, az az egy szem PPE meg gyenge neki. ( na jó, nem, de azért boxon a linux _sokkal_ jobban futott volna."

Lehetséges, ebbe tényleg nem mélyedtem bele annyira.

"sokkal, ismétlem SOKKAL többen vesznek játékokat, ha nincs warez. nézd csak meg a PC-s játék eladásokat."

Én ismételten rohadtul nem látok összefüggést a játékeladások és a warez között. A jobb játékokat többen vették, a legsikeresebb pl. Call of Duty-k, Crysis, Sims, stb... Mindből van tökéletesen működő warez, még multiban (lan-ban legalábbis mindenképp) is lehet játszani. Vagy arra gondolsz, hogy azt nézzem meg, mennyivel többen vesznek xboxra meg ps3 -ra játékokat? Az aztán óriási bizonyíték, 95-98% -a eddig is vett játékokat valamire, vagy konzolra, vagy PC-re. Csak a főként játékkínálat meg a félrevezetések miatt többen pc-ről is áttértek konzolra, ezért fogy több játék rajta. Ja és mégegy öngól ha erre gondoltál, x360-an is rengetegen warezolnak.

Egérrel konzolozással meg ne gyere, alig támogatja valami, és ha támogatja valami, akkor is rosszabbul (ráadásul ahhoz is külön kell vásárolni átalakítót vagy mit, hogy lehessen használni...)... legalábbis xboxon. És az a rossz hogy ezt még PC-re is átvezetik, borzasztó irányítások, bill-egér vagy x360controller csak...

2 játékot érdemes összehasonlítani, amin viszonylag jól látszik a tendencia, Operation Flashpoint 2 és Armed Assault 2, és nem arra gondolok, hogy egyik árkád, a másik szimulátor. ArmA2: pc-re fejlesztették elsősorban, minden eszköz támogatás (freetrack/trackIR, gamepad, joystick, kormány, akár egyszerre is!), rengeteg lehetőség, módolhatóság (pl. hatványozni tudjáka játékélmény; grouplink, ace2 addonok), sokkaljobb pályaszerkesztés, rengeteg hibája van és nagyon sokat ki is javítottak, a következő részt jobban optimalizálják is majd elvileg.
Opf2 -t inkább nem részletezem most, kiakadtam rajta jónéhány dolgon (legfőképpen a járművek irányításán meg bugokon).

És hogy fogalmam se lenne... hát ha te mondod... ^^
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 30. 21:26 | galéria | válasz | #37
Sőt, semmilyen NT alapú oprendszerben.
Sir Ny  
2010. márc. 30. 21:12 | válasz | #36
annyira bírom az olyan embereket, akiknek fogalmuk sincs és akkor így kiakadnak.

néhány dolog:
-az exkluzív játékok húzzák az ipart előre, hiszen nem kell csillió egy féle hardwerre leoptimalizálni, hogy jól fusson.
-lehet billentyűzettel és egérrel konzolozni.
-a ps3-on nem futott volna jól a linux, akkor sem, ha több tíz évig optimalizálják. a videókártya meg az SPU-k használhatatlanok erre a célra, az az egy szem PPE meg gyenge neki. ( na jó, nem, de azért boxon a linux _sokkal_ jobban futott volna.
-sokkal, ismétlem SOKKAL többen vesznek játékokat, ha nincs warez. nézd csak meg a PC-s játék eladásokat.
2010. márc. 30. 20:56 | válasz | #35
te miről beszélsz?
2010. márc. 30. 20:29 | galéria | válasz | #34
Én egyik egyetlen privát os nem láttam ps3ra. de lehet hogy te jobban tudod mi van Ps3ra.
2010. márc. 30. 20:26 | galéria | válasz | #33
Most sem lehet már venni ilyen gépek kiskerben , mert már csak slimet lehet kapni ami amúgy sem lehetett telepíteni más Ost.
2010. márc. 30. 20:23 | válasz | #32
azért kíváncsi vagyok hány nap múlva fogják az új fw-be belehackelni az otheros-t :DDD
2010. márc. 30. 20:22 | galéria | válasz | #31
De el kellene különíteni a dolgot amit itt sokan össze mosnak.
- A Sony opredszerében van böngésző, ez nem veszett el.
- A Media Center képesség nem kárósul , mert az a ps3 rendes op redszerében van. ( pl ha win 7 gépem be van kapcsolva a gép egyből le tudja játszani a pc lévő dolgokat) .
- Játék képesség semmit nem csorbult.
- Br lejátszás semmi nem változott .

Felfújt hülyeség az egész főleg úgy ,hogy a Slim gépekre a megjelenésük óta nem lehet telepíteni más OS. Ahogy nexus írta , soha nem volt jó a Lunix , mert alapból korlátozva volt elég sok alrendszer( Gpu-Vga-memo).
lacol  
2010. márc. 30. 20:15 | válasz | #30
lehet van még remény, Geohot úrfi ránéz a helyzetre (neki biztos fájó pont az OtherOS eltávolitása, hisz csak úgy működik az általa felfedezett exploit)
http://geohotps3.blogspot.com/2010/03/dont-update.html
dchard  
2010. márc. 30. 20:06 | válasz | #29
A hír azért meglepő, mert a Sony-nak elég komoly bevétele volt abból, hogy a PS3-makat optikai meghajtó és váz nélkül száz számra adták el kutatási célra, ahol gridbe kötve - értelem szerűen linuxot futtatva - egyfajta szuperszámítógépként használták a kutatók.

Az meg bullshit, hogy így a hacker nem tud védett memóriaterülethez hozzáférni. JTAG vagy helyi TTL interfészen át bármilyen hardvert szét lehet hekkelni, így a PS3-mat is, még csak operációs rendszer vagy firmware sem kell hozzá...

Dchard
2010. márc. 30. 19:42 | válasz | #28
itt aztan magas a szinvonal gyerekek
2010. márc. 30. 19:38 | válasz | #27
pedig nekem is csak a normális os miatt volt szimpibb a pisi3, de így linux nélkül már jobb választás az xfos, mert az legalább olcsóbb és warez is szépen megy rajta, és már ugyanúgy nem lehet egyiken sem mást csinálni csak játszani és korlátozottan média lejátszani. bár valszeg x-et sem veszek mostanában, arra kb 2 játékra ami érdekel nem éri meg.
2010. márc. 30. 19:31 | válasz | #26
Nem értem, hogy ha megveszi valaki úgy a PS3at, hogy ezen majd netezhet, és bekorlátozák, ez mennyire jogszerű.

Ha veszek egy fagyit, hogy mmajd megeszem, és kiszopja nekem valaki frissítés címen a vaníliaöntetemet, hát én hejben megfejelném.
Ha meg nem engedem, akkor nem nyalhatom meg mindenki szeme láttára a fagyimat, csak otthon, 1magamban?!

ixdé!
2010. márc. 30. 18:58 | válasz | #25
Szerintem nem vesztett sokat a PS3.
Végülis egy játék konzol, ha valaki meg olyan funkciókat akar amihez oprendszer kell, akkor használjon PC-t.
2010. márc. 30. 18:30 | válasz | #24
Hát konkrétan engem és a haverom tuti zavarni fogja.. bár a haverom jobban mert neki nem volt PC-je csak ps3at vett, mondván majd azon fog netezni, meg filmeket nézni és játszani.. ezzel szemben ha pl iwiwen vagy májvipen kap egy üzenetet nem tud rá válaszolni mert nem jelennek meg neki oldalrészek, szövegboxok. És nem csak ez a két hulladékoldal a gond hanem még elmondása szerint sok sok másik is. Gondolom a ps3 nem használ flasht és javat szal ennyi. Én meg azért vettem volna ps3at a játékkínálat mellett hogy majd csinálok belőle egy kis médiacentert.. de ezek szerint marad majd a kis minipc, és egy tört xbox..
2010. márc. 30. 17:15 | válasz | #23
azért korlátoznak mindent, hogy ilyen szarokra legyél rászorulva (és fizess) mint a live fos meg psn.
2010. márc. 30. 17:14 | válasz | #22
megmagyarázzák hogy miért jó hogy nincs linux, úgy is :D