Két újabb amerikai cég szüntette be működését Kínában
2010. március 25. 21:48, csütörtök - Forrás: MTI
Két újabb amerikai internetes cég jelentette be washingtoni idő szerint szerdán, hogy részlegesen beszüntette működését Kínában, mert a pekingi kormány fényképet és más személyazonosító dokumentumokat kért tőlük ügyfeleikről.

Hirdetés

Mindkét cég alapvetően domain-nevek regisztrálásával foglalkozik. A Go Daddy képviselője egy olyan washingtoni kongresszusi meghallgatáson közölte, hogy kínai leányvállalata nem jegyez be új címeket, amelyet a Google hétfői bejelentésének szenteltek, miszerint az internetes óriáscég nem folytatja kínai keresőportáljának öncenzúrázását. A Go Daddyéhez hasonló profilú Network Solutions szerdai bejelentése szerint már decemberben leállt Kínában a weboldal-regisztrálással.

Christine Jones, a Go Daddy alelnöke elmondta: döntésüket nem a Google bejelentése motiválta, hanem ügyfeleik biztonsága miatt aggódnak. "Úgy döntöttünk, nem akarunk a kínai kormány ügynökeiként működni" - fogalmazott. A Network Solutions ugyanezzel indokolta döntését.


A Go Daddy 2005 óta regisztrált domain-neveket Kínában az illetékes kormányzati internetes információs központ engedélyével. Jelenleg 27 ezer ".cn" címet kezel, és ezt a tevékenységét nem hagyja abba. A kínai hivatal a kezdetektől fogva arra kötelezte a céget, hogy gyűjtse be az ügyfelek nevét, címét és más elérhetőségi adatait. Tavaly év végén azonban már azt írták elő: fotókat is készítsen az új ügyfelekről, kérjen tőlük igazolást üzleti tevékenységükről, írasson alá velük egy regisztrációs lapot, majd az információkat továbbítsa az internetes hatóságnak. Később azt követelték, hogy a régi ügyfelektől is szerezze be ezeket az információkat.

Jones elmondta: tapasztalatuk szerint a kínai hatóságok nem az internetes bűnözés elleni fellépésre koncentrálnak, hanem arra, hogy megfigyeljék és ellenőrizzék az állampolgárok életét. A Network Solutions nyilatkozatban tudatta: azért döntöttek szolgáltatásuk leállítása mellett, mert a kínai előírásokat túlságosan tolakodónak tartották, és nem akarták ügyfeleiket terhelni. Egy harmadik, szintén domain-nevek bejegyzésével foglalkozó amerikai cég, az eNom közölte: folytatná a ".cn" kiterjesztésű webcímek regisztrációját, de aggódik, hogy az új kínai szabályozás ezt lehetetlenné fogja tenni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Petko  
2010. márc. 28. 20:26 | galéria | válasz | #2
miért küldene bárkinek is egy amerikai IT cég kínai papucsot?
2010. márc. 26. 05:58 | válasz | #1
Sebaj, küldenek majd még több kínai papucsot, így kompenzálva az esetleges profit-kiesést..