A mobil alkalmazások évei jönnek
2010. március 20. 06:00, szombat
Egy friss felmérés arra világít rá, hogy az elkövetkező két évben hatalmas növekedésnek leszünk szemtanúi a mobil alkalmazások terén, amely akár még a hagyományos asztali szoftvereket is háttérbe szoríthatja.

Hirdetés

A napokban közzétett anyag nem kis optimizmussal (ám kétségtelenül nem is teljesen megalapozatlanul) azt jósolja, hogy a mobil alkalmazásokból származó bevétel röpke két év alatt a tavaly elért nagyjából 4 milliárd dolláros szintről egészen 18 milliárd dollárra ugorhat, ami mindenképpen hatalmas előrelépésként lesz majd értékelhető. A letöltések száma ugyanezen idő alatt 7 milliárdról egészen 50 milliárdra kúszhat fel, ami jól mutatja az okostelefonok (és általában véve a hordozható eszközök) körül egyre inkább kialakuló hisztériát.

Ami a piaci erőviszonyokat illeti, a tavalyi év során a fent ismertetett adatból több mint 50 százalékos részesedéssel vette ki részét Észak-Amerika, amely jelzi számunkra, hogy az Egyesült Államok igencsak előrébb jár az okostelefonok alkalmazása és elterjedtsége terén. A régión belül és globális szinten egyaránt az Apple jár elől, amely immár több mint 3 milliárd letöltéssel büszkélkedhet, mára pedig elmondhatjuk, hogy az iPhone tulajdonosok több időt és pénzt fordítanak a mobil alkalmazások letöltésére és használatára, mint a zeneszámok beszerzésére az iTunes rendszerén keresztül. A Google Android platformon keresztül immár több mint 30 ezer fejlesztést tölthetünk le, amihez a Motorola Droid nagyszerű fogadtatása párosul (itt a Nexus One, vagyis a Google saját telefonja nem igazán követi a trendet, mint ahogy arról mi is beszámoltunk).

A fenti optimizmusra még rátesz egy lapáttal a felmérést pénzelő GetJar portál tulajdonosa, aki egészen odáig merészkedett az általa adott interjúban, hogy kijelentette: a mobil alkalmazások az elkövetkező évek hatalmas növekedése révén még a hagyományos asztali szoftvereket is a háttérbe fogják szorítani, ami nyilván jókora meglepetés lenne, még az ágazatot napi szinten figyelemmel követő szakértők számára is. Nem véletlen, hogy ő így gondolja, hiszen ellenkező esetben nem vágtak volna bele egy mobil alkalmazások forgalmazására épülő portál üzemeltetésébe.

Nyilván ezt a trendet kívánják meglovagolni a gombamód szaporodó "app store"-ok, amelyek száma a tavalyi év elejéhez képest 8-ról 38-ra ugrott - és ki tudja, mennyi új jövevény van még készülőben, hogy beszálljon az igazából csak most kibontakozó versenybe.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 22. 09:28 | válasz | #6
Nyáron jön az új iphone, majd az tolja lejeb az árakat egy kicsit szerintem.
2010. márc. 22. 09:26 | válasz | #5
Nem tudok statisztikákat, csak annyit, hogy amikor én vettem a sima iphone-omat akkor félre kellett tetetnem, hogy maradjon. Most nemrég vette haver a 3GS-t, 2 hetet kellett rá várnia, és az ottani eladó is azt mondta, hogy ez teljesen szokványos, sosincs belőle elég. Én múlt héten vettem 3GS-t szintén úgy, hogy haver tette félre az utolsót (vagy várhattam volna én is rá 1 v 2 hetet). Mindezt Magyarország egyik legnagyobb városában, hivatalos központi tmobile-nál, tehát nem faluhelyen. Ebből gondolom, hogy nem érdekük árat csökkenteni, mivel nem áll nekik raktáron, hanem fordítva, sosincs elég.
2010. márc. 21. 18:12 | válasz | #4
milyen hihetetlen számokat produkálnak magyarországon?mutatnál erről statisztikákat? vagy csak megint vérfanboyt játszod?
2010. márc. 20. 11:50 | válasz | #3
Hát pedig ha csak az iphonet vesszük alapul még akkor is hihetetlen számokat produkálnak eladásban (igen itthon is). Szóval nem hiszem, hogy lejeb vinnék az árát amikor így is hiánycikk....
2010. márc. 20. 11:23 | válasz | #2
Nem, a wii eddig is drágább volt mit a box arcade, csak annyi van hogy teljesitményen kivül a wii legjobb.
2010. márc. 20. 10:29 | válasz | #1
Igen. Minden évben erről van szó, csak, hogy tényleg vegyék is ezeket a telókat, az kell, hogy olcsók legyenek. Ennyi csak a trükk, mert hiába 120 a HTC és igen erős teló...baszott drága, túlsok nem is fogy...az Iphone-nak is csak annyi a mákja, hogy USA-ban nem túl drága, 60 körül hozzá lehet jutni, vagy előfizuval fillérekért, itthon lehúzás van keményen de az más tészta.
Aztán itt a wii..ugye milyen kis béna gép, mégis lenyomta a ps3-at eladásokban.
Most a MS erre rájött, és az Xbox 360 ból csinál egy slimet, ami 200 dollár alatt is lesz..olyan 25-30 000 körül...teló ügyben is amíg nem fog ez a változás megtörténni, és nem fognak rádöbbenni, hogy a pórnépnek még külföldön sincs kolbászból a kerítés, addig nem fognak megnőni az eladások...ez van.