Fedett nyomozók dolgoznak a közösségi portálokon
2010. március 18. 15:43, csütörtök
Az Electronic Frontier Foundation kiderítette, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és más hivatalok munkatársai gyakran titokban keresik fel információszerzés céljából a Facebookot, a MySpace-t, a Flickrt, a LinkedInt vagy éppen a Twittert.

Hirdetés

Az EFF nyilvánosságra hozta az amerikai igazságügyi minisztériumnak az üggyel kapcsolatos anyagát. A tanulmány szerint a fedett nyomozók sokkal jobban végezhetik a dolgukat, mint a kollégáik, hiszen kapcsolatba léphetnek gyanúsítottakkal, informátorokkal, hozzáférhetnek titkos információkhoz és egyúttal teljes körű áttekintést kaphatnak az emberek szociális kapcsolatairól.

A dokumentum kiszivárogtatása azért keltett nagy feltűnést, mert korábban az amerikai hivatalok viszonylag visszahúzódóak voltak az interneten végzett fedett nyomozásokkal kapcsolatban. Ráadásul a szigorú szabályok is gyakran megkötik az alkalmazottak kezét. Az Internal Revenue Service (IRS) nyomozói például nem használhatnak hamis személyazonosságot az adócsalókkal kapcsolatos információk megszerzésekor. Ugyanakkor a gyerekmolesztálási vagy más súlyosabb ügyekben az FBI ügynökei már élnek a fedett nyomozás nyújtotta lehetőségekkel. Emellett szabadon alkalmazható a hagyományos online keresés is.

A szakemberek gyakran regisztrálják magukat különböző fórumokon és előszeretettel küldenek állítólagos pedofil videókra mutató hamis hivatkozásokat a feltételezett gyermekmolesztálóknak. Az, aki akár csak tévedésből is rákattint egyetlen linkre, néhány órán belül keserű meglepetésben részesülhet, amikor kopogtatnak az ajtaján.

A legnagyobb problémát a jogi akadályok jelentik. A hamis személyazonosság használatának tilalma mondjuk a Facebookon vagy a Twitteren kimondottan hátrányos érinti a nyomozókat. Ez még akkor is igaz, ha például a Facebook üzemeltetői kifejezetten előzékenyek és együttműködőek a hatóságok embereivel. A Twitter esetében viszont gyakran kell jogi útra terelni az ügyet, ami persze haladékot jelenthet a bűnözőknek. Az EFF elsősorban az IRS-t dicsérte, mivel a munkatársai számára egyértelmű és átlátható kódexet dolgozott ki arra vonatkozóan, hogy miként viselkedjenek közösségi portálokon.

A szervezet nyilvánosságra hozott egy másik anyagot is, amelyben az IRS kiképzési, illetve adócsaló-felderítő módszerei szerepelnek. Az Egyesült Államok Marshall Szolgálata és az Alkohol-, Dohány-, Lőfegyver- és Robbanóanyag-ellenes Hivatala viszont azt közölték az Electronic Frontier Foundationnel, hogy írásban nem rögzítették a munkatársaikra vonatkozó viselkedési és eljárási szabályokat.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pixx  
2010. márc. 21. 06:03 | válasz | #12
Mert anélkül nem találnak meg szerinted...hidd el nekem, azok az emberek sokkal gyanúsabbak, akik nincsenek közösségi portálon, rólak azt hiszik van mit rejtegetniük...
2010. márc. 20. 06:43 | válasz | #11
Nem kell közösségi portálokon jelen lenni. Jó ideje nem vagyok, és mégsem állt meg velem a világ, sőt még bele sem haltam. Mindenkinek ezt javaslom.

billxxx   "Rest in Peace billxxx" 
2010. márc. 19. 11:21 | válasz | #10
Ez mióta hír?????????Ennek nincs hírértéke,egyértelmű hogy minden hivatalos szerv folyamatosan látogatja ezeket a közösségi portálokat,abban a reményben hogy igaz információt találnak az adott illetőről,de bárki kiadhatja magát bárkinek,így az ő módszerük bukott,akinek meg van félni valója az tuti nincs fent egyiken sem,,,,,,,,,,,,,,,,,,amúgy is semmi sem az aminek látszik,bár ők azt hiszik igen.........ennyi
Kerub  
2010. márc. 19. 10:28 | galéria | válasz | #9
Én sem értem miért van meglepődve bárki.
Akkor lennének hülyék ha nem használnák.

Street Fiter: ehhez nem kell zsidónak lenni, elég ha van egy kevés JÓZAN PARASZTI ESZED!
2010. márc. 19. 06:47 | válasz | #8
Ez nem hír. A hír az lenne, ha kiderülne, hogy a titkosszolgálatok egyáltalán nem használják a közösségi site-okat infószerzés céljából.
2010. márc. 19. 02:43 | válasz | #7
Ezt a világon mindenhol így csinálják (nálunk is), nemcsak usákiában.
2010. márc. 19. 00:54 | válasz | #6
Aki nekiáll lopni/csalni/hazudni, az vagy menjen politikusnak, vagy ne legyen fent közösségi oldalakon.

Ezt eddig is tudtuk :D
pixx  
2010. márc. 18. 22:48 | válasz | #5
Azért jó, hogy 5 év után fény derült arra, amit nálunk már jó ideje mondogatnak...
2010. márc. 18. 22:24 | válasz | #4
Áááá! Ez csak "összeesküvés elmélet"! Még hogy az efbíály ilyeneket tenne? Ez biztosan csak "primitív elmék torz agyszüleménye"...
2010. márc. 18. 20:24 | válasz | #3
Szerintem ők azért sejtik hogy mi tudjuk azt, hogy ők tuják, hogy mi tudjuk, hogy ez az egész egy nagy globális felügyelés. Persze majd lenyomják a jó öreg bevált *.*. elleni harc miatt van erre szükség dumát.
2010. márc. 18. 20:16 | válasz | #2
Na, hány fasiszta és/vagy jobbik fórumról kaparnak engme össze? ;)
2010. márc. 18. 18:47 | válasz | #1
és ezek a titkosszolgálatosok még csak véletlenül sem zsidók.