Elérhető az IE 9 első tesztverziója
2010. március 17. 15:24, szerda
A MIX10 fejlesztői konferencián hivatalosan is bemutatta a Microsoft az Internet Explorer 9 első előzetes változatát.

Hirdetés

Az IE 9 új kiadása támogatja a HTML5-szabványt és egy gyors Javascript-motort használ. A redmondi cég célja, hogy a böngésző új változatának segítségével ismét meghatározza a webes világ fejlődését. Az új programot Dean Hachamovitch mutatta be az MIX10-en. A fejlesztések során a Microsoft összesen 7000 oldalt elemzett ki, hogy kitalálja a felhasználók mely funkciókat használják a leggyakrabban és melyeket érdemes integrálnia az új szoftverbe.

Az IE 9 előzetes verziója az Acid3 tesztben a megszerezhető 100 pontból 55 pontot kapott. Az alkalmazás támogatja az SVG-t (Scalable Vector Graphics) és az XHTML szabványt, továbbá a H.264-es kodeket, az MP3-at és az AAC-t. A videók lejátszása hardveresen valósul meg, így ezen területen az IE9 egyértelműen előnyben van jelenleg néhány konkurensével szemben és kevésbé terheli a processzort. A MIX10-es demonstráción az Internet Explorer 9 négy nagy felbontású, 720p-s videót jelenített meg probléma nélkül.


Az IE 9 "lelke" az új, Chakra nevű Javascript-motor, amely az elődeinél jóval hatékonyabban aknázza ki a jelenlegi többmagos processzorok képességeit, hogy ezzel is gyorsítsa a tartalmak megjelenítését. Emellett fontos megemlíteni a Direct 2D támogatását, amely a hardvergyorsításos renderelésben segíthet. A Microsoft által nyilvánosságra hozott Sun Spider tesztben az IE 9-et csak az Opera, a Chrome és a Safari előzi meg, viszont megelőzi a Firefox 3.6-os verzióját és a Firefox 3.7 alfa 2-es kiadását.

A rendezvényen kiderült, hogy a redmondi szoftveróriás aktívan részt akar vállalni a Mozilla fejlesztője, John Resig által elindított jQuery Javascript-könyvtár programban. A kiegészítőket a felhasználók segítségével fejlesztenék. A vállalat javítani akar az ASP.Net és a jQuery közötti kompatibilitáson is. Ezenkívül a cég elérhetővé tette az Open Data Protocol (OData) fejlesztői csomagjait, amelyeknek köszönhetően jóval könnyebben hozzáférhetnek a szakemberek a Cloud-szolgáltatásokhoz.

Az Internet Explorer 9 tesztverziója letölthető az IETestDrive.com oldalról. A honlapot 8 hetente fogja frissíteni a Microsoft, amely azt kérte a fejlesztőktől, hogy segítsenek abban, hogy az emberek elfelejtsék végre az IE 6-ost és készítsenek programokat az Internet Explorer 8-hoz. Amennyiben ez megvalósul, úgy ezek a honlapok az IE 9 alatt is tökéletesen működni fognak és az újításokból mindenki profitálhat.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. máj. 19. 23:56 | válasz | #50
jó irányba halad az IE, már a 8 is hatalmas fejlődés. Én kedvelem és tetszik ez a tendencia!
ssdb  
2010. márc. 25. 08:17 | válasz | #49
Remélem a Foxi addigra már toronymagasan veri majd az IE-t :D
Madve  
2010. márc. 21. 22:25 | válasz | #48
Ja és a flash is megoldható telepítés nélkül a telepítés nélküli böngészőn. Google a te jóbarátod, használd!
Madve  
2010. márc. 21. 22:23 | válasz | #47
Miért vagy kényszerítve? Semmire nem vagy kényszerítve, amíg be tudsz dugni egy pendrive-ot, vagy tudsz bármit másolni/letölteni a gépre. http://portableapps.com/
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 19. 18:00 | galéria | válasz | #46
Az igazság az, hogy fent van az FF a gépemen és érezhetően lassabb.
DjDano  
2010. márc. 19. 00:30 | válasz | #45
Azt se tudod mit beszélsz... Az igazság az, hogy a Javascript teszteken erősebb a Chrome és az Opera 10.5 de minden másban elhanyagolható sebességkülönbség...
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 18. 21:28 | galéria | válasz | #44
Én sem értem miért van ekkora hype az FF körül. Lassan lyukasabb mint az IE és még lassú is.
haxy27  
2010. márc. 18. 19:48 | válasz | #43
Nem tudom mit vagytok oda az FF ért. szöveges oldalak megjelenítésére alkalmas azon kívül semire.
Reg5  
2010. márc. 18. 17:55 | válasz | #42
Hopp kicsit benéztem :(
Reg5  
2010. márc. 18. 17:52 | válasz | #41
"Firefox: 52.3%, szentségesen imádott IE8: 13.7%."

Nem fordítva? :) Amúgy szégyen, hogy az Operát csak 2,4% használja...
Crane  
2010. márc. 18. 15:28 | válasz | #40
@mad mind: Bocs, valóban túlreagáltam egy kicsit, mert felhúzott a téma. De abban közös nevezőn vagyunk, hogy lehetne tenni érte. ;)
FefeeX  
2010. márc. 18. 12:52 | válasz | #39
Kicsit olyan volt, mint a
"-Két rózsaszín tehén ül a fán és zoknit heggesztenek. Mi ebből a tanulság?
-Ha nem tudsz úszni, ne mássz fára, mert elüt a villamos."

Amúgy vicces, hogy egyesek(egyelőre ma még nem sok volt, de egy komolyabb már igen) úgy dobálóznak számokkal, hogy a tényleges statisztikákhoz közük nincs (50% feletti az IE8 részaránya :D:D:D ), és bár ugye itthon már átlépte a FF az 50%-ot, de azért nagy átlagban, ha jól emlékszem, a legutóbbi felmérés szerint világszerte mintha csak 35% körül lett volna, de érdemes lenne erről statisztikát nézni :) Emellett nem az IE8 hanem a szutyok IE6 volt az aminek magas volt a használati aránya (nálunk idén cseréltek végre IE8-ra!!! Le a szutyokkal), de ez ugye a multik tulajdonságának köszönhető...
Most vettek nálunk új gépeket is idén. Win7 alapból volt hozzá, de nem visszafejlesztették XP-re? Csak mert így továbbra is megy majd a központi upgrade... Pfujj...

Ha nagy cégnél dolgozol, és rád erőltetik az IE-t, jó tudni... Nálunk pl a program files és windows mappában van írási korlátozás, tehát a C:-on tudok csinálni mappát... Innentől kezdve a Ffox telepíthető, ugyanis nem ragaszkodik Program Fileshoz, nem másol semmit a windows mappába, így aki elég élelmes, fel tudja rakni... :)
2010. márc. 18. 12:44 | válasz | #38
tényleg nem bocs csak belenéztem azt hittem véded az ie-t és szidod a szbaványokat erre meg nem tudom kitörölni a kommentet.. nice:D
ozric  
2010. márc. 18. 12:34 | válasz | #37
Elhiszem, hogy tudsz olvasni. No de szöveget értelmezni? Ráadásul írtál 3 dolgot, amiknek semmi közük egymáshoz, kivéve hogy egymás után írtad le őket. Elmagyaráznád nekem, szegény szerencsétlennek, mit akartál írni? :-)
2010. márc. 18. 12:23 | válasz | #36
@ozric

Te még életedbe nem programoztál, de legalább annyira nagy a pofád, mint amennyire hülye vagy.
ozric  
2010. márc. 18. 12:22 | válasz | #35
Sorry, elírtam: az IE6 helyesen 2001. augusztus 27-én jelent meg, a Windows XP-vel együtt.
ozric  
2010. márc. 18. 12:17 | válasz | #34
Van szabvány mely pontosan leírja, hogy miként kell értelmezni, és mire valók az egyes elemek a HTML-ben, a CSS-ben... stb. Én komolyan nem értem, hogy a MS fejlesztőinek mi olyan kurva nehéz ebben.

Például az, hogy így az egész világnak kell igazodni a Microsoft-hoz, és nem a Microsoft-nak a többi versenytárshoz? Ez egész csak erőfitogtatás és a piaci tortából való minél nagyobb részesedés elérése. A Microsoft valódi arcát jól jellemzi az a tény, hogy az IE6 2006. augusztus 27-én jelent meg, miután az IE kinyirta a Netscape-t, az MS szélnek eresztette az IE fejlesztőit. Ennek köszönhető, hogy a következő IE7 csak 5 évvel később, 2006. október 18-án jelent meg. Ellenben a Microsoft Office szinte minden évben megjelenik, mert bőven van és volt alternatív irodai szoftver. Pedig valójában messze nem amortizálódik olyan gyorsan, mint ahogy az új verziók kijönnek.
2010. márc. 18. 12:02 | válasz | #33
"Nálam csak IE jöhet szóba, és már várom a végleges verziót!"
Természetesen nem bántásként írom, de te valószínűleg egy laikus átlag felhasználó vagy, aki vélhetően csak heti 1-2 órát netezik, és nincsenek különösebb igényei a böngészővel kapcsolatban.
Ezzel persze semmi gond nincs, és valószínűleg neked tényleg megfelel az ie8. De kérlek ne írj olyanokat hogy: "... egytől-egyig elmaradtak az IE8 teljesítményéhez képest", mert a te véleményed nem megalapozott, vagy ha mégis, akkor kérlek írd le hogy miért.
Lehet hogy az ie számodra funkció gazdagnak tűnik, az is lehet, hogy úgy tűnik gyorsabb mint a többi, de csak úgy tűnik, és ezt fogadd el egy olyantól, akinek lényegében a böngészés a munkája.

Ha elfogadod a tanácsomat, a következő perceidet ne a kommentemre írt válasz fogalmazásával töltsd, hanem próbálj ki egyet az alternatívák közül, olvass utána kicsit mit tudnak, és ha ügyes vagy, egy óra múlva már arra fogsz rákeresni hogy hogyan lehet eltávolítani az ie-t (sajnos sehogy), ha nem, akkor várom a válaszodat.
ozric  
2010. márc. 18. 11:57 | válasz | #32
Bár sokan szídják, de a felhasználók 50%-át ők birtokolják. Aki nem hiszi, nézzen utána.

rankings.hu: Firefox: 52.3%, szentségesen imádott IE8: 13.7%. No comment.

A többin a maradék osztozik. Az úgynevezett gagyi utánzatok, mint pl a Frefox.

Ekkora előítélettel és torz látásmóddal nem csoda hogy más böngésző szóba sem jöhet nálad.

illetve egyes oldalakat nem tudott hibátlanul megjeleníteni.

Nem szabványos, azaz korcs oldalak valóban jól jelennek meg IE alatt, és hibásan Firefox-on. Neked a hibás megjelenés a problémás, nekem meg a nem szabványos oldalak megléte.

Nálam csak IE jöhet szóba

A csúnya, kövér nőknek is van férjük. Kinek mi tetszik, nem ítéllek el miatta.
2010. márc. 18. 11:41 | válasz | #31
"semmi baj sincs az IE8-al. Minden oldalt gyönyörűszépen megnyit, gyorsan és hiánytalanul"
Azért mert az oldalak gazdái esetenként súlyos munkaórákat szántak rá külön.
És bőven tudnék neked mutatni alkalmazásokat, amik bizony nem fognak menni ie8-ban, persze ezek többnyire nem sima weboldalak, hanem alkalmazások, például ez a játék: http://antscape.byethost8.com/bike/
vagy ez a rajzprogram: http://mugtug.com/sketchpad/
És el sem hinnéd hogy mennyivel másabb lenne az egész net, ha nem is létezne IE (itt elkezdtem leírni egy-két dolgot, de feladtam, nagyon-nagyon sok minden van amiben óriási az ie lemaradása, és emiatt főleg a fejlesztők szívnak, de a felhasználók is).
Gery13  
2010. márc. 18. 11:36 | válasz | #30
várhatod
2010. márc. 18. 11:32 | válasz | #29
Hogy ezért a véleményért mit fognak rád zúdítani...
2010. márc. 18. 11:16 | válasz | #28
Nem tudom mi bajotok van az IE-vel! Én 8-ast használok jelenleg, de amint elérhető lesz a 9 végleges verziója, azonnal váltok.
Egyébként semmi baj sincs az IE8-al. Minden oldalt gyönyörűszépen megnyit, gyorsan és hiánytalanul. Rengeteg hasznos funkciója van. Ha ezt még fejleszteni tudták a 9-eel, akkor semmi gond sincs.
Próbáltam a többi böngészőt is ( Chrome, Safari, Opera, Firefox ), tehát nem a levegőbe beszélek, ezek egytől-egyig elmaradtak az IE8 teljesítményéhez képest.
Bár sokan szídják, de a felhasználók 50%-át ők birtokolják. Aki nem hiszi, nézzen utána. A többin a maradék osztozik. Az úgynevezett gagyi utánzatok, mint pl a Frefox. Ez nálam például eléggé sokáig gondolkozott az oldalak megnyitásán, illetve egyes oldalakat nem tudott hibátlanul megjeleníteni. Az IE8 meg elsőre, gyorsan és hibátlanul behozta az oldat.
Nálam csak IE jöhet szóba, és már várom a végleges verziót!
2010. márc. 18. 08:49 | válasz | #27
Mekkora okos ember vagy. Hol dolgozol?
A legkevesebb beleszólása a rendszerekbe az informatikusoknak van. Csak akkor engedik meg a változtatásokat, ha már történt valami baj.
Csak két példa. Nálunk a szervereket szépen fejlesztgették, ami nem volt rossz dolog eltekintve, hogy az energiahálózatot nem újították fel hiába szóltunk többször is. Aztán egy reggel kigyulladt az egész szerverszoba, utána már javítottak. Vagy nem kell tűzfal, mert ki akarna betörni. Betörtek.
Természetesen vannak lusta emberek akik nem frissítenek, de nem kéne álltalánosítani.
goom  
2010. márc. 18. 07:26 | válasz | #26
Uhh: "ismét meghatározza a webes világ fejlődését": hát, szélesen elmosolyodtam ezen. Merthogy pont tegnap este egészen mást olvastam... :)
Kompar   "Rest in Peace Kompar" 
2010. márc. 18. 04:44 | válasz | #25
milyen kár hogy csak Vista alatt megy...
2010. márc. 18. 01:32 | válasz | #24
mi baj ezzel? a html4-et is támogatta... a saját módján. Ezt meg azt kihagytak belőle merthát minek :D
novo  
2010. márc. 18. 01:13 | válasz | #23
Igen az sehol sincs leírva, hogy Vista sp2-nél régebbi rendszerre fel se lehet rakni, de azért azt várják, hogy elfelejtsék az emberek az ie 6-ot. :/
2010. márc. 17. 23:55 | válasz | #22
Ez jó, nem engedi feltenni!:D
2010. márc. 17. 23:07 | galéria | válasz | #21
ugyan ezt az oldalt a ff,chrome,opera(ebben nincs csúszka, de a kép hang jó) tökéletesen viszi
2010. márc. 17. 23:05 | galéria | válasz | #20
A cikk elején van hogy "Az IE 9 új kiadása támogatja a HTML5-szabványt"
Érdekes erre kapásból ilyen üzenetet kapok:

Sorry your browser does NOT support the video tag ...

video src="valami.ogv" controls="controls" width="500px" height="400px" autoplay="autoplay">ezt nem viszi pázze</vid..eo... hmmm
2010. márc. 17. 22:53 | válasz | #19
"ismét meghatározza a webes világ fejlődését"

beszarok....
nenad  
2010. márc. 17. 22:48 | galéria | válasz | #18
OFF: Nem hiszem el, hogy microsoft évről évre ki kell adnia egy olyan browsert ami nem tudja a css-t. Pont. Miért nincsenek olyan cikkek a világ vezető magazinjaiban, ahol alaposan beolvasnának nekik. Ez egyszerűen röhej. Microsoft a világ legnagyobb szoftverfejlesztő cége nem tud szoftvert fejleszteni.
2010. márc. 17. 22:19 | galéria | válasz | #17
És ez most hogyan jön ide? Atomerőművem van bent a cégnél, mert a szimulációkhoz kell.
Crane  
2010. márc. 17. 21:42 | válasz | #16
"azaz megis csak o fogja meghatarozni a fejlodest."
Az porbléma, hogy a MS az IE-el nem fejlődést határoz meg, hanem korlátokat. Ezt pedig az internetes piac (mely rohamosan nő) egyszerűen áttöri. Jó példa erre a YouTube bejelentése, mikor felmutatták a középső ujjukat az IE6 irányába - teljesen jogosan. Ugyanis az egyre nagyobb piacon a felpörgő verseny miatt egyre kevesebb pénzből kell kigazdálkodni egy internetes vállalkozás üzemeltetését, és ebbe közel sem fér bele az, hogy egy adott funkciót 3-4 böngészőre külön megírjanak.
Van szabvány mely pontosan leírja, hogy miként kell értelmezni, és mire valók az egyes elemek a HTML-ben, a CSS-ben... stb. Én komolyan nem értem, hogy a MS fejlesztőinek mi olyan kurva nehéz ebben. Egyszerűen leszarják.
De mint írtam ez a stratégia a piac növekedésével visszaüt. Ez a folyamat kezdődött el, és érdekes az, hogy 90%-ról 60%-ra kellett visszaesnie, hogy végül úgy gondolják még is csak komolyan kéne venni ezt a szakmát, és nem csak gányolni kéne. Kicsit kései reagálás ez, mert ezzel a sülyedéssel szerintem a legjobb igyekezettel is csak 20-30% körül fogják megfogni a piacot, miközben bőségesen hátrányba kerültek a lustaságuk miatt.

"Ezt mond azon nagyvalalati IT reszlegeknek, akik nem hajlandoka ie6-on kivul mas bongeszot supportalni"
Oké, de akkor ne is hörögjenek, ha a sárgák ki-be járnak a biztonsági réseken. :D Röhejes, hogy ennek tudatában is lesz@rják. Ezek az emberek azért vannak fizetve, hogy a cégük rendszere működőképes legyen, és a kor követelményeinek megfeleljen. Ha erre nem képesek, akkor páros lábbal ki kell rúgni. Azért az IE6 és az IE8 között pár év eltelt. Akik ennyi idő alatt nem voltak képesek az intranetes rendszerüket szabványkövetővé alakítani, azok dilettáns szakbarbárok. Aluljáróban a helyük. ... szerintem.
2010. márc. 17. 20:38 | galéria | válasz | #15
A css-t a css-t a css-t, mást nem kérek, de ezért esedezem pcipuha, szánj meg egy rendes css támogatással...
Bith  
2010. márc. 17. 19:59 | válasz | #14
ozric mindkét hozzászólása ironikus volt...
2010. márc. 17. 19:58 | válasz | #13
DjDano  
2010. márc. 17. 19:49 | válasz | #12
Azért a fejlődés tagadhatatlan, az IE8 tényleg xar, de ez a 9 jónak tűnik így első blikkre
2010. márc. 17. 19:30 | galéria | válasz | #11
"Ha felzárkózás ennek nevezhető... :)"
Csakhogy amig az van lemaradva aki a piac nagyreszet birtokolja, addig a piac aszerint fog kinezni, azaz megis csak o fogja meghatarozni a fejlodest. A tobbire mondjuk ilyenkor azt, hogy tulmutatott koran :D

"Ezt most nem értem (komolyan). Windows XP frissítéssel nem lehetne elérni hogy az IE automatikusan frissüljön 8-asra? Vagy már elve az SP3-ba ezt bele kellett volna építeni, nem?"
Ezt mond azon nagyvalalati IT reszlegeknek, akik nem hajlandoka ie6-on kivul mas bongeszot supportalni, mert az egesz netes infrastruktura arra lett kifejlesztve, tesztelve, es se penzt se idot se embert nem kapnak ahhoz, hogy naprakessze tegyek azt.
Narxis  
2010. márc. 17. 17:59 | válasz | #10
A gyorsaság nem minden...sőt... lehet nem is azért szar neki mert lassan indulna.
Narxis  
2010. márc. 17. 17:58 | válasz | #9
Dehogy felesleges!
Narxis  
2010. márc. 17. 17:58 | válasz | #8
Hogy lehet egy Microsoft által szponzorált teszt független?
Crane  
2010. márc. 17. 17:49 | válasz | #7
"böngésző új változatának segítségével ismét meghatározza a webes világ fejlődését" Ha felzárkózás ennek nevezhető... :)
"segítsenek abban, hogy az emberek elfelejtsék végre az IE 6-ost" Ezt most nem értem (komolyan). Windows XP frissítéssel nem lehetne elérni hogy az IE automatikusan frissüljön 8-asra? Vagy már elve az SP3-ba ezt bele kellett volna építeni, nem? Nem értek hozzá, csak hangosan gondolkodom...
ozric  
2010. márc. 17. 17:44 | válasz | #6
Így van, az ACID teszt készítői többségben a W3C szabványok (XHTML, CSS, SVG) társszerzői. Ne adjon ki tesztet az, aki szabványokat ír. Személy szerint jobban hiszek egy Microsoft által szponzorál független teszteknek.
ozric  
2010. márc. 17. 17:40 | válasz | #5
Nem értem minek ez a nagy szabványosítás, egy autót és egy mosógépet is úgy össze lehet rakni, hogy 20 országban gyártják az alkatrészeket és nem tartanak be egyetlen egy szabványt sem. Sőt, mostanában alapítják a nagy nemzetközi csavargyárat (a Microsoft mintájára), hogy mindenki egységes csavarokat tudjon vásárolni. Mert jelenleg mindenki össze-vissza gyárt mindent, az meg nem biztos, hogy megfelelően illeszkednek-e. De ha létrejön az Nemzetközi Egyesült Csavargyár, akkor mindenki egy cégtől tud termékeket vásárolni, és az mindenkinek jó lesz. Most meg nincs egyetlen egy olyan gyár, amelyiknek a globális részesedése 5 % feletti lenne, emiatt csodával határos, hogy még emiatt nem esett szét egy autó vagy más mechanikai eszköz. Tehát a szabványok rosszak, le velük! Vegyen mindenki példát, a Microsoft sem kedveli őket, mivel a világ leggazdagabb cége, azért csak tudhat valamit.

Ráadásul az Internetes szabványokat a Microsoft csak társszerzőként alkotja és nem kell neki betartani őket. Minek, mert aki írja az tudja, ennyi meg elég. A CSS2-t 1998. május 12-én véglegesítették, és csak a 2009. marcius 19-én megjelent IE8-ban implementálták teljesen. Minek ez a rohanás amikor a szintén Microsoft segítséggel ratifikált SVG 1.1 még csak 7 éve jelent meg, igaz a többi böngésző már évekkel ezelőtt implementálta. Ők tudják hova sietnek, az IE globális részesedése most is 65% felett van...
2010. márc. 17. 17:35 | galéria | válasz | #4
acid teszt full felesleges
bojti  
2010. márc. 17. 17:07 | válasz | #3
Wow 55/100 az Acid3 teszten . Még öt év és meglesz az :)) De legalább fejlesztenek . Megjegyzem mire ez megjelenik , az összes többi böngésző tudja majd a hardveres gyorsítást ( FF 3.7 már most is tudja ) , így az IE szépen beállhat megint a sor végére .
2010. márc. 17. 16:52 | válasz | #2
Az informatikai szoftverek szokása, hogy a működéséhez kellő számítási kapacitás is kell.

Win7 alatt Core duo kis 1.6 os procival meg 1.5 gigarammal vígan elvolt, és gyorsabban reagált mint a fox.

Ennél erősebb hardveren, meg úgygondolom, teljesen mindegy, mert nem lesznek olyan elképesztően jelentős eltérések.
2010. márc. 17. 16:40 | galéria | válasz | #1
Idebent a cégnél IE8-ra vagyok kényszerítve. Egy kalap szar...