Készül a Zombi Diaries 2
2010. március 17. 10:25, szerda
Újabb zombis folytatásfilm készülhet - természetesen egyenesen DVD-re. Michael Bartlett rendező ugyanis a közösségi oldalakon jelezte, hogy talált támogatót a Zombie Diaries második részére.

Michael Bartlett rendező a Twitterén jelentette be, hogy szinte biztos, hogy elkészülhet a 2006-os The Zombie Diaries folytatása, a The Zombie Diaries 2. A rendező jelzése szerint a Weinstein Company fogja az amerikai megjelenést pénzelni, s már csak az angol jogokra kell vevőt találni.


Mint azt tudjuk, az első Zombie Diaries-film egy olyan világban játszódott, ahol egy ismeretlen vírus kiirtotta az emberiség nagy részét. A vírus, ha meghalt a gazdatest, reanimálta azt, egészen addig, míg el tudta látni magát. Ebből pedig egyenesen következett, hogy a Föld életben maradt lakosainak még veszélyesebb fenyegetéssel kellett szembenézniük: a zombikkal.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 18. 03:51 | válasz | #1
Olcsó félamatőr horrornak tűnik, de első volt az új dokumentarista vonalon, hangulatra meg igen megkapónak tűnik, ezért én adok neki egy esélyt. A folytatás meg majd kiderül meddig jut...