Napellemmel működő fűnyírórobot
2010. március 17. 09:21, szerda - Forrás: SG.hu
Napelemmel működő automatikus fűnyírórobotot mutatott be Magyarországon a Husqvarna. A teljesen önállóan járó készülék amellett, hogy elektromos működésével eleve nem szennyezi a környezetét, áramból is csak keveset fogyaszt.

Hirdetés

A svéd Husqvarna cég AutoMower Solar Hybrid nevű új fejlesztése − fényviszonyoktól függően − óránként mintegy 75-110 m2-es gyepfelületet képes lenyírni. A cég közleménye szerint ha kifogy az energiából és a Nap sem süt, akkor automatikusan töltőbázisára csatlakozik, majd ugyanott folytatja a munkát, ahol abbahagyta. A kis robot az előre beállított időpontokban, esőben, éjjel és nappal is képes dolgozni, működése szinte teljesen hangtalan. A munkaterület kijelölése kisfeszültségű kábelek segítségével történik, amely egyszerűen lefektethető a kívánt vágási terület köré, ahol a gépet használni kívánják. Ugyanez a kábel való a virágágyások és más elkerülendő területek védelmére. A robot nagy tapadást biztosító kerekeivel és erős motorjával 35%-os lejtőn is képes felkapaszkodni.


Munkájának befejezéséről vagy az abban keletkezett fennakadásról külön rendelhető opcióként SMS-t küld gazdája mobiltelefonjára. Emellett számos biztonsági funkcióval rendelkezik. A gép akadály érzékelése esetén megáll és károkozás nélkül irányt vált, ha felborul vagy felemelik, a három vágókés azonnal leáll. A működtetéshez PIN kódra van szükség, és a lopás ellen riasztóval is védi magát. A készülék a napelemek és a svéd gyártó hatékony energiagazdálkodási fejlesztése révén igen alacsony energiafogyasztású, ami lehetővé teszi, hogy egy hagyományos fűnyíró költségének töredékéből működjön.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2010. márc. 18. 10:15 | válasz | #2
20 eve van ilyen..
2010. márc. 17. 14:31 | válasz | #1
Napelllllllllllllem.