Pandorum - Halálhajó 2?
2010. március 16. 16:14, kedd
Mit tennél, ha egy üres űrhajóban ébrednél és semmire sem emlékeznél? Utánanéznél, mi okozza a furcsa neszezést? Vagy magzatpózban a sarokba kucorodnál?

Hirdetés

Németországban forgatott német scifi, ami nem ütődött és hozzánk is elért a mozikba? Nem hangzik rosszul. Persze, a támogatók között ott egy amerikai stúdió, éppen ezért Dennis Quaid és Ben Foster a két főszereplő, az ő karaktereik ébrednek úgy az Elysium nevű űrhajón, hogy az égegyadta világon semmire sem emlékeznek, csak azt látják, hogy senki mást nem látnak. Egyedül vannak. Nincs mese, ha nyoma vész a legénységnek, akkor el kell kezdeni a felderítést, s hőseink is teszik, minek hatására nyomasztó módon megszaporodnak a baljós neszezések és zörejek a háttérben, s idővel nem csak az élők száma, hanem a halottaké is növekedésnek indul. A nagy kérdés, hogy mi állhat a háttérben? Vagy "ki"?

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Hogy tetszett a Pandorum?
Tetszett, jó film
Közepes lett
Gyengén sikerült
A történet felütése ismerősnek tűnhet, sokan örülhettek, mikor meghallották, hogy újabb rejtélyeskedő, űrhajós horror van készülőben - szerencsére, illetve sajnos, a téma proverbális csontja egyáltalán nincs annyira lerágva, mint azt egy rajongó szeretné, ritka az ilyesmi a moziban. Persze a Pandorum szokás szerint megpróbál valami újat is belevinni az ismerős képletbe, melynek megoldása viszonylag friss. De.

Hiába teremt elsőre teljesen jó miliőt a német Antal Nimród, vagyis Christian Alvert, az Antitest és a nálunk (és Amerikában) már több mint egy éve halasztott 39 lépcső rendezője, sajnos a Pandorum nem tudja venni a közepesen magas akadályt. És ez nem azt jelenti, hogy a néző bánná a jegyre kiadott pénzt, hiszen valószínűleg rémüldözésre fizet be, a Pandorum hangjaihoz hasonlót pedig rég lehetett hallani a multiplexben, hiszen azok valóban a frászt hozzák az emberre. Azonban itt meg is állt a tudomány, valamiért a rendezőt is csak a hent és az ijesztgetés érdekli, a forgatókönyv érdekességeire magasról tesz. (Az eredeti szkript kivételesen érdekes olvasmány, látni, hogy mennyivel tartalmasabb lehetett volna a film. Ha.)

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Holott a belebegtetett Pandorum-szál, annak magyarázata, hogy mi az a Pandorum, kifejezetten érdekesnek tűnt, azonban ez idővel teljesen háttérbe kerül. Mint ahogy az űrhajó személyi állományának változását magyarázó tényező is bőven alkalmat adhatna filozofálgatásra, gondolkodásra, azonban az egy akcióközpontú filmnek kevésbé állna jól, így marad a szűk járatokban történő kúszás és menekülés. No, meg a már említett és elengedhetetlen hent.

Azért persze bőven akadnak pozitívumok is a filmben, például Antje Traue, a főhősnő, hiszen mindig jó a belevaló csaj szerepében ismeretlen európai színészt látni. Bár, ha egy fontos szerepben nem amerikai sztár szerepel, általában megosztja a Hollywoodért rajongó nézőket (valószínűleg ezúttal is ez történt), azonban nekik most le kell nyelniük az európai békát. A díszlettervező azonban nem európai volt, korábban a Resident Evilhez, az AVP-hez és a Spílerhez készítette a kulisszákat és jelen munkája után már nincs miért aggódni a Castlevania-film kinézete miatt. A Pandorum űrhajóbelsője ugyanis nagyon hangulatosan és eklektikusan néz ki, az ember szinte sajnálja, hogy a forgatás végeztével az utolsó szegig kipucolták azt a berlini stúdióból.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Mindent összevetve kicsit szétszórt, de jó pillanatokat is mutató film lett a Pandorum. Se nem jó, se nem rossz, viszont aki odavan a műfajért, annak nem szabad kihagynia. Arra biztosan tökéletes, hogy parázs vita bontakozzon ki a nézők között, hogy a hasonló témájú sztorikkal rendelkező alkotások közül (Halálhajó, Nyolcadik utas: a Halál, Napfény, sőt a Dead Space) melyik a felsőbbrendű, melyik veri kenterbe a másikat. Miközben az efféle ízlésbeli vitáknak nincs sok értelme, azt legalább jelzik, hogy a műfajra egy bizonyos rétegnek igenis szüksége van, hiszen témát szolgáltat.

Más kérdés, hogy a Pandorum minden szinten megbukott anyagilag, így nem valószínű, hogy a trilógiatervből lesz valami. A 40 milliós költségvetésből készült film Amerikában csak 10 millió dollárt hozott, nemzetközileg pedig újabb 8 milliót. Meglepetésre még Németországban sem érdekelt sok embert a scifi, a premierje csak az aktuális német heti toplista 10. helyére volt elég, ami sajnos édeskevés. Lehet, hogy vissza kéne térni az eredeti tervekhez? Ugyanis kezdetben úgy tervezték, hogy a Pandorum költségvetése 200 ezer dollár lesz és egy elhagyatott papírgyárban veszik fel ismeretlen színészekkel - a forgatókönyv íróját lepte meg legjobban, hogy végül egy stúdió lecsapott a projektre. Végülis nem bántuk meg. De...

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Pandorum
színes, feliratos, amerikai-német horror, 108 perc, 2009
16 éven aluliak számára nem ajánlott

rendező: Christian Alvart
forgatókönyvíró: Travis Milloy
operatőr: Wedigo von Schultzendorff
zene: Michl Britsch
producer: Paul W.S. Anderson, Jeremy Bolt, Robert Kulzer, Martin Moszkowicz

szereplők:
Dennis Quaid (Payton)
Ben Foster (Bower)
Cam Gigandet (Gallo)
Antje Traue (Nadia)
Cung Le (Manh)
Eddie Rouse (Leland)
Norman Reedus (Shepard)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 19. 20:26 | válasz | #36
én ezt a filmet élveztem legjobban mostanában...
Gauge  
2010. márc. 18. 21:42 | válasz | #35
Egyetértek!!! Nem voltak nagy elvárásaim, mikor bementem megnézni, de én még ennyire nem élveztem filmet az utóbbi 3-6 hónapban. Szerintem mindenkinek jó szívvel ajánlható, aki szereti/szerette a Descent-tet. Utoljára a District 9-tetszett ennyire.

Az Avatar ehhez képest sehol sincs. És egyébként Dennis Quaid rulez!:D
Nos  
2010. márc. 18. 14:21 | válasz | #34
Jó kis film tényleg. Semmi nagyon extrát nem kell várni, de teljesen élvezhető.
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. márc. 18. 12:48 | galéria | válasz | #33
Ráadásul a "poén" sem ez.Lesz ott még meglepi
winnie  
2010. márc. 18. 08:26 | válasz | #32
nem lőtt le semmit, ő is írja, hogy már az egész film úgy kezdődik, hogy azt mondják az űrhajósoknak, hogy ők az utolsó reménység.
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2010. márc. 18. 08:14 | válasz | #31
"mered = merül :)"

Meg mondjuk a "kijavítság" az "kijavítsák"...
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2010. márc. 18. 08:12 | válasz | #30
És te mi a faszért lőtted le most vazzeg?
Talán beültem volna a moziba úgy, hogy ott derüljön ki!
Skynet  
2010. márc. 17. 23:39 | válasz | #29
Tehát igaz.....Az avatarral is egyébként pont ugyan így vélekedek...Totál középfilm...Csak ott még adalék a hatalmas hype és a 3d.

Mellesleg Avatarnál nekem ez jobban bejött....:)
De lehetett volna jobb is.
2010. márc. 17. 23:20 | válasz | #28
Nah jó, másodjára már nem tűnt olyan furának a mozgásuk. Szerintem is jó film.
2010. márc. 17. 19:53 | válasz | #27
nem igaz... az avatar is egy egyveleg, a rosszabbik fajtából, még is milyenek a kritikák... a reklám MINDEN!
KP27  
2010. márc. 17. 19:05 | válasz | #26
Szerintem jó volt a film. Pontosan azt hozza, amiért készítették.
2010. márc. 17. 15:12 | válasz | #25
érdekes, amikor kijött a halálhajó, ugyanúgy fikkantották, hogy innen lopás, onnan lopás, milyen zavaros szar, igazából még egy igazán jó kritikát sem olvastam róla, leszámítva persze a stílus rajongóitól származókat, csak évek múltán lett kvltfilm. persze amúgy halálhajó alap, de a pandorum van olyan jó, sőt, sztm az elmúlt évek legjobb sci-fi filmje olyan hangulattal amire már régóta áhítottam. egy-két gagyi harcjelenetet leszámítva szinte tökéletes élmény volt.
2010. márc. 17. 12:39 | válasz | #24
mered = merül :)
2010. márc. 17. 12:38 | válasz | #23
Hi! Nekem tetszett. Látvány, hangulat, zene, még sztori is. Egynek mindenkép jó, scifi rajongóknak pláne. Én azt sajnálom, hogy egy egy triológiának induló film ha bukik vagy nem hozza a várt eredményt feledésbe mered, pedig egy 2. 3. rész pont hogy lehetőség, hogy a hibákat kijavítság és a triológia egy komplett kis korrekt sztorit eredményezzen.
Egyedül ami nem tetszett, hogy nem értettem az elején a "zombik" a hajóban miért gyorsítva darabosan közlekednek, legalábbis így mutatják, mint egyes japán horrorokban a kitekert emberek, ez így olyan gagyis hatást ad neki, pedig szerintem elég jól meg lettek csinálva, hogy ezzel keljen a rossz maszkot javítani, a végén már normálisan mozognak.
A vége meg egészen másfelé terei a sztorit, új bolygó, új lehetőségek, ki tudja mennyien élték túl, stb...
lcee  
2010. márc. 17. 12:31 | válasz | #22
Nem csak annyi a közös bennük, mert a Pandorum producere (Paul W.S. Anderson) a Halálhajó rendezője :)

Skynet  
2010. márc. 17. 12:15 | válasz | #21
Egy kis halálhajó,egy kis Dead space és egy is Barlang...És kész a Pandorum. Nem rossz,de sajnosaz ilyen egyvelegeknek mindig az az ára hogy nem sikerült közepesnél jobbra a film...Ez sem sikerüolt...Nem rossz,de semmi kiemelkedő,és egyik "adalék" szintjét sem hozza.
TBS  
2010. márc. 17. 11:30 | válasz | #20
Nem értem miért kell egy jó filmet ennyire lehúzni,) Kíváncsi volnék a cikk írójának top 10es filmlistájára:))Az enyémbe tuti belekerült most ez a kis remekmű. Szvsz azért mostanába nem igazán készült ilyen kategoriában ennyire jó kis mozi. Más kérdés hogy a bevételek szempontjábol állitolag bukott. De mi nézők mindenképp jól jártunk vele ha a studió nem is. Csak azt sajnálom hogy nem lesz folytatása mert azt mindenképp megnéztem volna...bár még azért reménykedek benne:)) Resident folyatást meg én is várom.
2010. márc. 17. 10:03 | galéria | válasz | #19
Nekem nagyon tetszett a film. A hangulata nagyon jó volt bár én kicsit többet vártam magától Pandorum száltól de talán jó hogy nem bontották ki a dolgot mert akkor lehet hogy elcseszték volna a végét valami "Képzeltük az egészet" dologgal.

2010. márc. 17. 09:28 | válasz | #18
Szerintem is nagyon jó film.

Na és arra is még jól emlékszem, amikor a Kaptár első részén összesen négyen ültünk a moziban, azt se tudtuk, mi lehet. Azóta már a 4. részt csinálják. Reklám nélkül lassan terjed a film híre, de még nincs veszve semmi!
2010. márc. 16. 22:41 | válasz | #17
Teljesen korrekt, nagyon jól átjön a hangulat, abszolút nézhető.
2010. márc. 16. 21:45 | válasz | #16
a fostaliga befejezés miatt áll 6.3-on szvsz.
ddt500  
2010. márc. 16. 21:36 | válasz | #15
Ja és nekem nagyon bejött csak kár, hogy rögtön az elején lelőtték a poént (Föld pusztulása ti vagytok az utolsó reménység).
ddt500  
2010. márc. 16. 21:35 | válasz | #14
A hangulata teljesen a Barlang-é volt. Szerintem. Szűk, kausztrofób helyek, emberevő mutáns emberek stb.
2010. márc. 16. 21:31 | válasz | #13
Én elmúlt 10 évben nem sok jó horror filmet láttam de lehet csak velem van a baj
Dakkon  
2010. márc. 16. 21:25 | válasz | #12
Ez "előző érás" pocskodiázós és fröcskölős cikkeikhez képest, az utóbbi időben meglehetősen olvasható az sg. film. rovata. vagy személyi váltás volt, vagy magábaszállás. mindenesetre jót tett az ARC visszavétele.
2010. márc. 16. 20:38 | válasz | #11
És igen! Egy teljesen negatív hangvételű cikk után is a Pandorum az sg olvasói szerint is olyan eredményt ért el a "Hogy tetszett"-szavazáson, mint az agyondicsőített, legjobbnak kikiáltott és ráadásul szélesebb rétegekhez szóló Egek ura. Pedig az nyilvánvaló, hogy az ilyen cikkek mennyire képesek befolyásolni a tömegek véleményét, általában csak kevesek mernek ilyenkor kiállni a saját véleményükért (lásd Totalcar cikkeinek végén a hasonló szavazások), vagyis az emberek, befolyásolás nélkül valszeg sokkal többre értékelnék a Pandorumot az utóbbi filmhez képest. Ebből is látszik, hogy ideje lenne végre lecserélni az itt dolgozó (khmm) "kritikusokat"...
2010. márc. 16. 20:38 | galéria | válasz | #10
Mijaza a hent?
AZTA  
2010. márc. 16. 20:03 | válasz | #9
Mit tennél, ha egy üres űrhajóban ébrednél és semmire sem emlékeznél? Utánanéznél, mi okozza a furcsa neszezést? Vagy magzatpózban a sarokba kucorodnál?

Ezjó :D
2010. márc. 16. 19:28 | válasz | #8
jó film ez is, a halálhajó tök másról szól, az "filozófiaibb", kb csak az a közös hogy űrhajón játszódnak.

És máig sem értem hogy hogy áll 6,3 ponton az event horizon az imdb-n. szvsz a legjobb 5 sci-fi-ben bennevan... bár egy olyan világban ahol egy avatar nevű filmnél a színészi játéktól meg a történettől vannak elájulva...

Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 16. 19:17 | galéria | válasz | #7
Még tavaly láttam úgy, hogy semmit nem tudtam róla...
Eléggé bejött. Nem váltja meg a világot, de sci-fi kedvelőknek kötelező darab!

Nálam az Event Horizon, Sunshine, no meg a Moon a beszteszt ebben a témakörben /Alien részeket én már horror kategóriába teszem, szigorúan SZVSZ!/.
2010. márc. 16. 18:59 | válasz | #6
dizájnja kurva jó a filmnek, lopkodott de fajin akkor is :-) érdemes megnézni
2010. márc. 16. 18:14 | válasz | #5
Közepes film, írtam róla egy rövidebb véleményt a blogomon: http://evocation.hu/blog/pandorum/
Lehet, hogy az volt a baj, hogy többre számítottam az alapján amit hallottam róla ismerősöktől.
2010. márc. 16. 18:00 | válasz | #4
(horror?)na azt azért ne
2010. márc. 16. 17:52 | válasz | #3
a halálhajó az ténleg más,az is jó kis film
2010. márc. 16. 17:51 | válasz | #2
Nálam BEST film!!!!!
na ezt tudom minden szifi rajongónak ajánlani!
az elején összeszartam magam ,izgalmas,a story numera 1
(végre nem 30 oldalról mutatnak belasítva szétrobbanó fejeket)
2010. márc. 16. 17:50 | galéria | válasz | #1
Azért ne túlozzunk, a Halálhajónak a nyomába sem ér.

Az a baj a Pandorummal, hogy tutira akartak menni, és két, teljesen eltérő (pandorum-szál, menekülős szál) megközelítést igénylő ötletet erőszakoltak a filmbe, melyek alaposabban kidolgozva magukban is megállták volna a helyüket. Túl sokat akartak, túl kevés lett a vége.