Nőtt az online csalások száma
2010. március 16. 17:28, kedd
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda tanulmánya alapján tavaly összesen 559 millió dollárt szereztek meg online csalók az amerikai internetezőktől. Ez az összeg kétszer nagyobb a 2008-ban regisztráltnál.

Hirdetés

Még soha nem veszítettek el ennyi pénzt az amerikai felhasználók a világhálón. A legtöbb pénztől a férfiakat szabadították meg a kiberbűnözők. A férfiak átlagosan 650 dollárt veszítettek el tavaly az interneten. A nőknél ugyanez az összeg "csak" 500 dollár. Ez derült ki az FBI Kiberbűncselekmény Panaszközpontjának (IC3) és az állami támogatású Kiberbűncselekmény-megelőzési Hivatal (NW3C) közös jelentéséből. Az online csalók által elkövetett bűncselekmények 2008-hoz képest 22 százalékkal nőttek, míg a kárösszeg a duplája a 2008-ban regisztrált összegnek.

"A bűnözők egyre rafináltabb módszereket eszelnek ki, hogy átverhessék a gyanútlan felhasználókat. Az online bűnözés olyan tempóban fejlődik, amit 5 évvel ezelőtt el sem tudtunk képzelni" - jelentette ki Donald Brackman, az NW3C vezetője. A jelentés 26 oldalon keresztül taglalta a különböző kárösszegeket és a csalók módszereit. Az IC3-as dokumentumok nagy előnye, hogy nem a trendeket veszik figyelembe, hanem a valódi bűncselekményeken alapulnak.

2008-hoz képest a kárösszeg 110 százalékkal emelkedett és elérte a rekord mértékű 559 millió dollárt. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek csak a hatóságok tudomására jutott esetek, vagyis a tényleges kárösszeg ennél jóval nagyobb is lehet. 2009-ben egyébként az amerikai hivatalokhoz összesen 146 000 bejelentés érkezett online csalásokkal kapcsolatban. A legtöbb pénzt a 40 és 49 év közötti korosztály tagjai veszítették el, átlagosan személyenként 700 dollárt. A legkisebb kár a 60 évesnél idősebb férfiakat (500 dollár) és a 20 évnél fiatalabb nőket érte (400 dollár).

"A legfontosabb, hogy az emberek mindig a legfrissebb biztonsági szoftvereket használják a számítógépeiken és minden e-mailt bizonyos fokú óvatossággal és bizalmatlansággal kezeljenek. Ha valami, túl jó ajánlatnak tűnik, akkor az minden bizonnyal csapda" - hangsúlyozta Peter Trahon, az FBI számítógépes bűncselekmények felderítésével foglalkozó főnyomozója. A csalók különböző e-maileket küldenek a címzetteknek, például megfenyegetik az illetőt azzal, hogy lelövik őt vagy a családtagjait, de ezt elkerülheti azáltal, ha 72 órán belül átutal egy szervezetnek 800 dollárt.

A másik módszer az volt, hogy különböző reklámokkal egy honlapra csalták az embereket. Azt ígérték nekik, hogy könnyen kormányzati támogatásokhoz juthatnak. Ehhez csak annyit kellett tenniük, hogy megadták a személyes adataikat és befizettek 28 dollárt. Akik fizettek, a mai napig várják az ígért támogatást. Különösen a gazdasági válság idején a vonzó álláshirdetésekkel is be lehetett csapni nagyon sok embert. Az amerikai hatóságoknak azt is sikerült megállapítaniuk, hogy a bűnözők 65 százaléka az Egyesült Államokban élt vagy dolgozott, vagyis a kicsalt pénzek nagy része is belföldön maradt.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás