Törpecsillag haladhat át a Naprendszeren a távoli jövőben
2010. március 18. 01:02, csütörtök
Másfél millió éven belül üstökösök hada lepheti el a Naprendszert egy törpecsillagnak köszönhetően.

Hirdetés

Egy csillagász számításai szerint a Gliese 710 nevű törpének 86 százalék az esélye van arra, hogy átszakítsa az Oort-felhőt, a Naprendszerünk külső határán húzódó jeges objektumok halmazát, amelyek így elindulnak a Nap és a belső bolygók felé, üstökösökkel bombázva a Földet is. Vadim Bobjlev, a Szentpétervári Pulkovo Csillagászati Obszervatórium munkatársa többször ellenőrizte számításai helyességét mielőtt publikálta volna eredményeit.

A történet 1997-ben kezdődik, amikor az ESA Hipparcos műholdja közel 100 000 csillag adatainak elemzésével összegyűjtötte az úgynevezett Hipparcos-katalógust. Ennek tagjai közül 156 közeli csillag különösen érdekelte a csillagászokat, mivel ismereteink szerint ezek a múltban sokkal közelebb voltak a Naphoz és nagy a valószínűsége, hogy újra megközelítik szülőcsillagunkat. Az arXivon megtalálható tanulmányában Bobljev kiegészítette a katalógus adatait az új csillag adatbázisokkal és felfedezett kilenc új csillagot, amik a jövőben el fognak suhanni a Nap mellett, illetve nagy valószínűséggel ezt már a múltban is megtették.


Az egyik, a fentebb említett Gliese 710 azonban a számítások szerint afféle "ki tér ki előbb a másik elől" játékot akar játszani a Nappal, a gond csupán az, hogy egyik égitest sem fogja félrerántani a kormányt az utolsó pillanatban. Pályája alapján 86 százalék az esély, hogy a törpe csillag átszakítja a Naptól körülbelül egy fényévnyire elhelyezkedő Oort-felhőt, ami nem üt különösebb sebet a Naprendszeren, ha a közvetlen hatást nézzük, az esemény közvetett gravitációs kölcsönhatásai azonban már nem túl szívmelengetők.

Elméletileg a hasonló események a múltban számos még ma is észlelhető üstököst állítottak pályára, ilyen többek közt a Hale Bopp. Az is ismert, hogy a hasonló találkozók időről időre tömeges kihalást eredményeznek a Földön az üstökös becsapódások következtében. Bár a csillag, ami jelenleg 63 fényévre van a Földtől, megközelítőleg csak a Nap tömegének felével rendelkezik, egyetlen ilyen jellegű égitest sem kapott még ilyen magas valószínűségi százalékot arra, hogy eltalálja a Naprendszert.

Felmerülhet a kérdés, vajon a Gliese 710 mélyebben is behatolhat-e a Naprendszerbe? A számítások szerint nem zárható ki, azonban annak esélye, hogy elérjék a Plútó mögött húzódó Kuiper-övet csupán egy az ezerhez, ami mindenképpen biztatóbb a belső bolygók és jövendő lakóik sorsát tekintve, bár az emberiségre nézve valószínűleg már nem fog veszélyt jelenteni.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. dec. 15. 11:08 | válasz | #171
hikomat?
2010. dec. 15. 11:04 | válasz | #170
Nem...nem olvasták végig ! De mekkora droid az, aki itt politizál egy csillagászati hírnél ??

DROIDOK, DEBILEK, HIKOMATOK, HIKOMATTA DROIDGECIK !!!!
Sith  
2010. dec. 15. 09:55 | válasz | #169
Basszátok már meg van aki elolvasta a cikket is?
Hogy jön ide a politika? Igaz nem olvastam végig az összes hozzá szólást, csak átfutottam de MSZP FIDESZ Jobbik...????


2010. márc. 23. 22:57 | válasz | #168
Ezt bölcsességem kifejezésének tulajdonítom.
2010. márc. 23. 01:09 | galéria | válasz | #167
Szégyen, amit te itt művelsz.
Szerintem hamis az adatlapod. Nem egyetemista vagy te, hanem nyugdíjas kommunista.
2010. márc. 23. 00:08 | válasz | #166
Rendkívül különbözik a dolgokhoz való hozzáállásunk, valószínűleg nem találunk közös pontot. A korrupciós érvedre felhozhatnám a 4-es metrót, ami esetében a fúrási munkálatokat egy francia Vichy cég nyerte el 50 milliárdos pályázattal, és mindössze 1 év alatt 36 milliárddal túllépték a keretüket, mire a kormány bontotta a szerződést... Persze a kormány hibája részben, hogy teljesíthetetlen pályázatot fogadtak el. Most egy német cég fúr. Ezt azért mondtam, mert minden mondatod általánosítás, és tájékoztatnálak, hogy amit te művelsz, az a világ kegyetlen lebutítása, így csodálkozom, hogy máig életben tartott téged a természet. A másik pedig egy kérdés: mitől hiszed, hogy az egyik kevésbé korrupt, mint a másik? Ugyaúgy magyarok választják mindkettőt, ugyanúgy magyarokból vannak. (Lásd másik topic az "élősködő" elemek aránya.)

A többi reagálásod is teljesen értelmetlen. Csak pár szóban:

Az erőszak erőszakot szül, a bűnösöket származástól függetlnül azonos büntetőjogok szerint kell büntetni. Lopjanak felsővezetéket, vagy gyújtogassanak autókat!

Össze lehet mosni a fideszt a jobbikkal, az mszp-t a kommunistákkal, de ha bárki higgadtan mérlegelné a pártok működését, stílusát, és utánanézne a történelemkönyvekben, hogy működésben milyen pártokra hasonlíanak, potosan akkor fog tisztán látni.

Kívánom neked, hogy el kelljen menekülnöd hazád földjéről, mert előásnak egy régi paprt, miszerint zsidó vagy, és vagonokba akarnak majd dugni...

A franciák utána vissza is pottyantak földjükre, de annyi értelmiségi veszett közben oda! És össezsségében nem történt terülei változás, csak halál és halál.

Kína gazdasági fejlődése a szeények kizsákmáynolásán és egy dinamikus nehéziparon alapul, amiben felélik minden természeti kincsüket, kezdve az olajjal.

A trianoni felosztásnak az volt a lényege, hogy közép-európában közel azonos méretű országok legyenek, hogy ne legyenek hatalmi törekvések, mint az I. vh-ban, amiért kitörtük (lásd: töténelemkönyvek). Nem gondoltak akkor még arra, hogy pont ezért tör majd ki a II. vh. De látszik, hogy utána nem bántottak nagyon minket terültileg, tehát tanultak belőle.

A nemes eszméjű forradalom, majd az elbukott szabdságharc (halál és halál összességében) után megbüntettek minket, (Haynau, még több halál) majd a '67-es kiegyezés után érte el Magyaroszág (OMM részeként) történelmének legdinamikusabb fejlődését. (Hoppá.)

A történelemkönyvek azét jók, mert a múlt hiáiból lehet(ne) tanulni belőlük.
2010. márc. 22. 20:34 | galéria | válasz | #165
Megsúgom neked: ezek is bokszosok voltak. Fogadni mernék rá!
2010. márc. 22. 20:16 | galéria | válasz | #164
Az ember teszi a helyet. Ha én Kanada lennék, félnék tőled. :-)
2010. márc. 22. 20:02 | válasz | #163
Szánalmas életed lehet, hogy ha a menekülteket le hazaárulózod (még ha burkoltan is). Aki Kanadába megy, teljesen megértem, én is ki akarok menni. itt nem fognak megbecsülni, nem fogják a munkámat elismerni, minek maradjak itt?

Szánalmas egy tetves hely magyarország.
2010. márc. 22. 19:44 | galéria | válasz | #162
Igazad van.
2010. márc. 22. 14:04 | válasz | #161
szánalmasak vagytok hogy itt politizáltok. menjetek msnre aztán rendezzétek le egymás között! ne itt
2010. márc. 22. 13:15 | galéria | válasz | #160
2010. márc. 22. 12:37 | válasz | #159
mennyi marhaság, és féligazság...

"Semmilyen párt esetén sem tűnhet el büntetlenül az elviselhetetlen adóteher, inkább szokj hozzá! Öregedő korfánk van. Kinek a megdolgozott pénzéből lehetne fizetni a nyugdíjat?"

korrupció rémlik valami? Legalább dupla árú állami beruházások? Normál méretű korrupcióval talán fele ennyi adóból simán menne a nyugdíj, de lehet alábecsülöm a korrupció méreteit, és még kevesebből is.

"Viszont a Bajnai csomag értelmében átlagban 8%-kal több marad a munkavállaló zsebében. Szeretném hangsúlyozni, hogy Bajnai az MSZP-től részben független, és csak egyetlen személy, és egyszeri alkalommal volt kormányfő."

8%??? Kinek? Én senkiről sem hallottam akinek 8%-al több maradt volna. A környezetemben én az átlagfizetésem mellé KŐKEMÉNY 1%-al többet kaptam, mások inkább kevesebbett (mármint mínuszban is).
Független? Egy nagy lfszt független, ugyanolyan töketlen korrupt faszkalap mint a pártja, és a többi...

"Ezt én leginkább egy bizonyos erőszakos, radikális szervezet működésével érzem. Persze szubjektív. De nézzük csak meg külföldöt, mit gondol rólunk? Ők is a bőrükön érzik."
a jobbik miatt ölnek nyugdíjas bácsikat/néniket lopkodják el a felsővezetékeket a, szurkálnak le embereket az "elnyomott kisebbségek"? Ne röhögtess... Az erőszakhullám már a jobbik előtt megindult.

A külföldienek a magyar fásisztázása meg egy külön poén... Nagyjából a kormánypártok rendkívül objektív értesítéseiből megy náluk ez a dolog, aminek nem kell írnom hogy mennyi az alapja. (tudod külföldön azt hiszik, hogy a fidesz, jobbik egy fasiszta párt, az mszp meg egy liberális demokrata párt aminek köze sincs a 89 előtti NAGY PÁRT-hoz...)


"Értelmiségiek százai menekülnek Kanadába, kérnek menedékjogot."

igen a "szabad" madarasok és haverjaik menekülnek, mert szorul a hurok, és be vannak fosva az esetleges felelősségrevonástól, és látván a most őrizetben csücsülő pajtásaik példáját inkább időben elszök... vándoroltak.

"Értelmiségi család, egy fital házaspár és másfél éves kisfiukkal együtt brutálisan elverte négy kocsiból kiszállt magyar zászlóval borított arcú "személy"."

milyen furcsa hogy ilyennel nem volt tele a sajtó, nem volt per, semmi. áh dehogy furcsa, engem is tegnap elraboltak a földönkívüliek...

"A francia forradalomban a pornép kivégezte az értelmiségieket, hogy végén alig tudta irányítni az országot."

alig... ezért meghódították a fél világot, mert olyan szarul ment...

"Hitler náci Németországa bár fejlődött, ez a nehéziparnak volt köszönhető. És a végére ki is ütközött, mikor 60 millió ember meghalt, hogy a radikális változásnak mi is lett a következménye?"

jó dolog összemosni 2 különböző dolgot... tudod az a 60 millió az a háború miatt volt, és nem szükségszerű a radikális változás mellé a háború. A háború ott sem a radikális változások miatt tört ki, így is úgy is kitört volna a fasz szövetségeseknek köszönhető instabil nemzetközi helyzet miatt. Ha nem hitler, hát a japánok, vagy a komcsik, vagy az usákok stb. kezdik el a háborút...
Kína. Háborúztak valakivel? Nem. Még is a 80-as évek radikális változásainak köszönhetően szuperhatalommá váltak... És még lehetne mondani sikeres radikális változásokat.


"Az I. vh kudarcához szerintem az játszott közre, hogy kitörtük, és sokan meghaltak miattunk. Az osztrák császár egyik címe a magyar királyi cím is volt többek között, az Oszták-Magyar Monarciának közös hadügye és külügye volt. Persze magyar fotelből ülve ezt nem lehet megérteni, ehhez érteni kell, mit is jelent a "közös" szó."

Ja érteni kell a "közös" szót... hiszen közösen vesztett hatalmas területeket a 2 ország... ja nem az osztrákok még kaptak is egy darabot magyarországból.
a 48-as forradalom is bizonyára a közösség miatt robbant ki, mert a magyarok kurvára függetlenül közösködtek, és nem volt ám megszállás alatt az ország, és utána sem egy látszatszövetséget hozott létre a kiegyezés ahol aztán a magyarok dönthettek magukról...
Merces  
2010. márc. 21. 17:38 | válasz | #158
..........na gratula rezoposok mifibesek bifisták ,és miegyebek ,mig egymást martátok jött a törpecsillag oszt mind elvitte a pénzünket
2010. márc. 21. 16:19 | válasz | #157
Khm, köszönjük mindenkinek a fizetett politikai hirdetéseket, de a politika nem folyik bele a "természet tudomány" körébe, úgyhogy szerintem ez off. Hál istennek a politika semmit nem fog soha a tudománynak megszabni - legalábbis remélem a matektudásom jövőre is használható lesz, nem tiltják be kormányrendelettel a negatív számokat, mert túlságosan balra vannak. Vagy jobbra.
2010. márc. 21. 15:37 | válasz | #156
"Összetett mondat végén mindig a főmondathoz igazítjuk az írásjelet.

Nézzük meg, hogy az xblast csomag telepítve van-e."

Köszi a kiokítást.
2010. márc. 21. 15:31 | válasz | #155
"A csalók és szélhámosok bevett módszere ez: sokat beszélnek és gyorsan (írásban bejön még a rengeteg idézgetés is)"

A legtöbbet tőled idéztem.
2010. márc. 21. 11:11 | galéria | válasz | #154
"Szeretném kifejezni, hogy örülök, hogy kitettél magadért a hozzászólás terén. "

Hát persze. Hogy utána, a saját, eredeti (de főleg hasznos!) gondolatok híján lévő szellemi élősködők tipikus módján elemezgesd, cincáld.
2010. márc. 21. 10:57 | galéria | válasz | #153
Többször megfigyeltem nálad ezt a nyelvtani hibát:
"Látszik, hogy az emberek még azt se tudják eldönteni, hogy ki a valódi hazaáruló, és ki nem?"

Ez egy kijelentő mondat, a végére nem kell kérdőjel, hanem pont. Más a helyzet, ha idézőjelbe teszed a kérdést, de az idézőjel után akkor is pontot kell tenni.

Nem érdemelsz te tőlem segítséget, de vedd ezt adománynak.
2010. márc. 21. 10:51 | galéria | válasz | #152
Adynak korszakai voltak, mint József Attilának is, vagy sok más művésznek. Lehet egy korszak pozitív, egy másik pedig negatív. Ugyanez van a politikában is. Nagy Imre összességében egy szemét kommunista volt, de amikor rájött, hogy Rákosiék még szemetebbek, és az már neki is sok volt, akkor élete rövidebbik részében játszott némi pozitív szerepet. Túl pozitívat nem, mert az 56-os eseményeket nem megfelelően kezelte. Jobban is végződhetett volna az 56-os forradalom, ha nagyobb esze lett volna. Moszkvában kiképzett komcsi káder volt, ennyire tellett.

Adyra visszatérve: egy jó családból származó magyar középnemes volt ő, aki a szülőföldjéről hozott erkölcsi és szellemi vagyonból élt, azt tette költészetté és indirekte pénzzé. Amikor bekerült a pesti mókuskerékbe, Hatvany báró és más zsidó mágnások (a "disznófejű nagyurak") kilóra megvették. Hamar kiégett, és fizikailag elpusztult.
A lenti idézetet én épphogy fordított értelemben használtam. Ma mások a retrográdok: a baloldal, a "szocik" és a "liberálisok", meg a meghasonlott "demokraták".
2010. márc. 21. 10:45 | galéria | válasz | #151
Valóban volt pár gondolatod: igazságok+részigazságok+hazugságok
Szokásos propaganda módszerek. Látod, ezért nem vagy te nekem vitapartner.
Hamis az érvelésed, nem őszintén írsz, de persze mindent jó hosszú lére eresztve, mert ha tömören fogalmaznál, akkor hamar kilógna a lóláb. A csalók és szélhámosok bevett módszere ez: sokat beszélnek és gyorsan (írásban bejön még a rengeteg idézgetés is), hogy eltereljék a figyemlet a hazugságaikról.

Sajnos, vannak, akik bedőlnek a hazugságaidnak. Én nem dőlök be, és ezért mérges vagy rám.

2010. márc. 21. 10:27 | válasz | #150
Ady Endrét a maga korában hazárulónak tartották, mert nem értették meg. Látszik, hogy az emberek még azt se tudják eldönteni, hogy ki a valódi hazaáruló, és ki nem?
2010. márc. 21. 10:24 | válasz | #149
Szeretném kifejezni, hogy örülök, hogy kitettél magadért a hozzászólás terén. De nekem is lenne pár gondolatom. :)

"Mind lesüllyedtünk."

Annak, aki kilép a csatamezőre - ha győztes, és ha nyertes is - vér tapad a kezéhez.

"Az utóbbi időben én is már majndem csak politikával foglalkozom, pedig szívem szerint egyébbel foglalkoznék."

Tedd azt! 40% magyar bölcs, és belátta, hogy semmi se múlik rajta, és úgysem az történik, amit ő szeretne. És igazán nem is érezni meg a politikát, ha az életeddel foglalkozol. Éled az életedet, mindig gyűjtögetsz tartalékot arra az esetre, ha válság lenne...

"Ne gondold, ne gondoljátok, hogy ez nekem belső konfliktusoktól ments, sőt irtózatos belső vívódásaim vannak, én is tele vagyok kétségekkel, kételyekkel, félelmekkel, nyugtalanasággal, de várakozással is"

"Temetni jöttem Ceasart, nem dicsérni."

"az elviselhetetlen adóterhekkel"

Semmilyen párt esetén sem tűnhet el büntetlenül az elviselhetetlen adóteher, inkább szokj hozzá! Öregedő korfánk van. Kinek a megdolgozott pénzéből lehetne fizetni a nyugdíjat? Szerinted miért tolták ki a nyugdíj korhatárt, ha nem a dolgozó réteg növelésére, és ezzel az adóterhek csökkentésére? Viszont a Bajnai csomag értelmében átlagban 8%-kal több marad a munkavállaló zsebében. Szeretném hangsúlyozni, hogy Bajnai az MSZP-től részben független, és csak egyetlen személy, és egyszeri alkalommal volt kormányfő.

"az egyre romló közbiztonsággal"

Ezt én leginkább egy bizonyos erőszakos, radikális szervezet működésével érzem. Persze szubjektív. De nézzük csak meg külföldöt, mit gondol rólunk? Ők is a bőrükön érzik.
Fascist follies in the Europian Parliament
Értelmiségiek százai menekülnek Kanadába, kérnek menedékjogot. Nem '56-os menekültek, hanem 2009. szeptemberi menekültek. Nagy András Kanadában élő nemzetközi kutatásban részt vevő magyar tudós mondta egy előadásán, hogy a felesége kint játszott a gyerekkel a játszótéren, és melllette magyarul beszéltek, egy fiatal magyar házaspár is melettük hintáztatta a gyermekét. Később jóbarátok lettek, és el is mesélték, hogy miért jöttek Kanadába. Értelmiségi család, egy fital házaspár és másfél éves kisfiukkal együtt brutálisan elverte négy kocsiból kiszállt magyar zászlóval borított arcú "személy". Nem maradt más választásuk, mint menedékjogot kérni Kanadától. Ha el akarják űzni Magyarországról a magyar értelmiséget, az sikerül, de a szemétdombon trónolók nem fognak repülőjegyet venni Kanadába. Vagyis az ország kisebbségaránya százalékosan magasabb lesz. Ez mutatja, hogy a magyar nemzet nevében hogy lehet cselekedni a magyar nemzet ellen.

"a primitív csőcseléknek adott szociális juttatásokkal"

Gyakorlatilag a Bajnai csomag lefaragta ezeket a juttatásokat, és úgy alakította át, hogy megérje dolgozni. Tehát le vagy maradva egy évvel, javaslom, tájékozódj kicsit:
A miniszterelnök előadása a Corvinus Egyetemen

"Ez népirtás, akárhogy is veszem."

Valahogy az ENSZ-nek nem tűnik népirtásnak... Szerintem túlzol egy kicsit, ugye? :)

"Radikális változást ígér, mert a helyzetünkben csak az működne."

A világtörténelemben a radikális változás sohasem működött. A francia forradalomban a pornép kivégezte az értelmiségieket, hogy végén alig tudta irányítni az országot. Fidel Castro nyomorba döntötte Kubát, és Hitler náci Németországa bár fejlődött, ez a nehéziparnak volt köszönhető. És a végére ki is ütközött, mikor 60 millió ember meghalt, hogy a radikális változásnak mi is lett a következménye? Mert ha a radikális változás sikres, akkor önbizalmat kap még több radikalizmushoz, pont olyan, mint egy érzelmi kábítószer.

"Trianonnak, II.vgh-s kudarcoknak is egyik oka volt, hogy zsebredugott kézzel vártuk az ellent."

Az I. vh kudarcához szerintem az játszott közre, hogy kitörtük, és sokan meghaltak miattunk. Az osztrák császár egyik címe a magyar királyi cím is volt többek között, az Oszták-Magyar Monarciának közös hadügye és külügye volt. Persze magyar fotelből ülve ezt nem lehet megérteni, ehhez érteni kell, mit is jelent a "közös" szó.
A II. vh kudarcához leginkább a belépés játszott közre, ami persze a szélsőjobbos nyilasoknak volt köszönhető.

"De, egyébként kurucinfón is szapulják a nyugat-európai muszlim bevándorlók beilleszkedésre való képtelenségét."

Talán segíteni kellene őket az intgrációban, és nem megpróbálni kiűzni őket, könnyebben beilleszkednének.

"Erős pengő kellene, vagy euró."

Ez egy egyensúlyi állapot. Elég erős pengő, hogy a devizahitelek ne legyenek túl magasak, de elég gyenge, hogy az exportot még ne szorítsa ki. Az euró jó lenne, az IMF szerint 2014-re lehetne eurnk, ha nem kezdenek el hiányt barmolni a tisztelt pártok.

"Azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy háborúkat robbantunk ki, vagy háborús feszültségeket generálunk."

Fenti linkemre szretnék hivatkzoni. Vagy a focimeccses szlovákverésre. Két szélsőjobbos párt egy határ két oldalán ennyi kisebbséggel elég para. :)

"Törékeny a helyzet a Kárpát-medencében, bár makacs, hallgatag, orrszarvúszerű előrearaszolásra szükség van, de figyelve mindenre, ami a környező bozótosban, és még azon is túl moccan vagy rezdül."

Araszolagtni? Remélem most nem a határ tologatására gondolsz, mert ahhoz nekik is lesz egy-két szavuk, márészt sok aláírt szerződést szegnénk meg vele. Pláne unión belül lenne gázos, mert bárki szabadon közlekedhet a két ország között. A kinti magyarok helyzetének javulásához pedig az kell, hogy csökkenjenek a feszültségek, ezt pedig a jobbik nem ismeri. Ha csökkennek a feszültségek, jobban kialakul értelmes párbeszéd. Nézz Romániára, ott már folyik a magyar nyelvű oktatás.

"Ez is kvázi olyan, mint a kvantumfizika: nem biztos, hogy a józan paraszti ész jól alkalmazható."

Próbálj meg érzelemből megoldani egy matekpéldát! Nem hozhazunk meg érzelemből fontos döntéseket, nem lehet érzelemből kormányozni. Racionalitással ki kell iterálni azt a pontot, ahol a lehető legjobb a nemzetnek. Higgadt elemzés, természettudományos hozzáállás, ez kell. Attól, mert a kvantumfizika a hétköznapi várt tapasztalatoknak részben ellentmond, még nem jelenti azt, hogy meg kell szabadulni a racionalitástól!

"A szókimondás, a nyílt kártyákkal való játszás olyan ellenfelekkel, akiknek egyszerre nem lehetne megállapítani a pozícióját és az impulzusát - nehéz ügy, kockázatos."

Bocsánat, de ez olyan érthetetlen katyvasz, ami magyarázatra szorul.

"A Habsburgok még az önvédelmi fegyvereket is begyűjtötték a magyarságtól, és azóta is védtelen az átlag magyar."

Persze ha lenne bárknek elérhető fegyver, akkor a kisebbség is hozzájutna, másrészt itthon is menne az amerkai iskolamészárlás. Az kell neked, hogy mikor ellopják az almádat, fejbe is lőjjenek? Persze a jobbikos tábor csak katonásdit akar játszani. (ld. Magyar Gáda) Mert nem ismrik már a háborút, és nincs kötelező sorkatonaság, megtudni, milyen. Kívánom nekik, hogy mihamarabb szembesüljenek vágyaikkal, csak Isten segítsen, hogy távol a hazától!

"Tudósaink itthon nem tudtak érvényesülni, de ma is minden értelmesebb fiatal külföldre kívánkozik, sőt, erre biztatják, merthogy ott kap elismerést és pénzt."

És nem verik meg őket.

"Lehet beszélni tudományról, annak fejlődéséről kedvező társadalmi közeg, tehát kedvező politikai irány nélkül?"

És ha ismét hatalomra kerül, és ha megint bünteti Budapestet, akkor mennyi forrást fog elvonni a kutatóközpontoktól?
2010. márc. 21. 08:22 | galéria | válasz | #147
Adieu, mon capitain!
C'est pour la deuxiéme fois.
2010. márc. 21. 07:20 | válasz | #146
Na jó annyi megrögzött bunkó hülye van ezen a fórumon hogy inkább lelépek, ti nyertetek :-) Örüljetek mennyire okosak vagytok és még győztetek is!
2010. márc. 21. 07:18 | válasz | #145
Buzzancs az te vagy kedves seggberakosz. Primitív kis bunkó vagy, de átkozottul elégedett vagy önmagaddal.
2010. márc. 21. 06:45 | galéria | válasz | #144
hauptkapitánynak üzenem:
A demokrácia bizony azon alapul, hogy a többség mit akar.
Aki nem örül a demokratikus kontrollnak, sőt fél az ilyentől, annak súlyos lelki és személyiségjegyi zavarai vannak. Az általában sem tűri a kontrollt! Az ilyen ember magát szívesen nevezi, nevezteti „Cézárnak”, vagy „kapitánynak”, esetleg „Führernek”. Az ilyen embernek, a közösségek védelme miatt is, na meg persze a saját érdekében is, pszichiátriai kezelésre van szüksége. MINÉL ELŐBB!!
2010. márc. 21. 01:25 | galéria | válasz | #143
Egyébként nem én, vagy nem csak én süllyedtem le. Mind lesüllyedtünk. Az utóbbi időben én is már majndem csak politikával foglalkozom, pedig szívem szerint egyébbel foglalkoznék. Meg itt van ez a Jobbik-ügy. Ne gondold, ne gondoljátok, hogy ez nekem belső konfliktusoktól ments, sőt irtózatos belső vívódásaim vannak, én is tele vagyok kétségekkel, kételyekkel, félelmekkel, nyugtalanasággal, de várakozással is.

Vannak egyrészt a baloldali, szoci, liberális, madöfös, lmp-s balfaszok. A fatalisták. Az ő forgatókönyvük szerint 100 év sötét középkor vár ránk. Minket, az elviselhetetlen adóterhekkel és az egyre romló közbiztonsággal, valamint a primitív csőcseléknek adott szociális juttatásokkal szépen lassan kiirtanak innen. A minket alatt a középosztályt, a magyar nemzet gerincét, a legalább szakképzett munkavégzésre alkalmas adófizető embereket értem. Azokat, akiket az utóbbi 20 évben megpróbáltak minden eszközzel ellehetetleníteni. Ez népirtás, akárhogy is veszem.

A fentiekhez képest a fidesz csak annyiban más, hogy nem 20 év, hanem 100 év alatt következik be a züllés. Ők csak lassítanák a negatív folyamatokat, de nem állítanák meg. Ez az alapvető különbség.

A másik oldalon ott van a Jobbik. Radikális változást ígér, mert a helyzetünkben csak az működne. De, persze a Jobbiknak is vannak olyan elképzelései, amelyekkel nem tudok azonosulni. Írtam itt már róla, a homofóbiájukat nem tudom elfogadni. Az Amerika-ellenességüket sem. Érdekes módon, én voltam a jobboldali tollforgatók közül az első (már megint!), aki az 1848-as és 1956-os hagyományokal szakítva - a részeges Jelcint követő Putyin rendkívül okos kormányzása elismeréseként - , ha jól emlékszem, a zsindex fórumain síkraszálltam az Oroszországgal való megbékélés és együttműködés mellett. Persze, nem úgy, hogy közben az USA-val összerúgjuk a port.

Vagy ott van a középázsiai orientáció. Az ötlet nem rossz, mert minden iparilag fejlett országnak (vajon Magyarország iparilag fejlett? ha-ha. Persze, OECD-tag), szüksége lenne új piacokra, mert ugye, ha van export van pénz stb. (még a hiteleket is lehet törleszteni), de azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Kazahsztán vagy Türkmenisztán követendő példa? Nem beszélve arról, hogy nekünk high-tech kell, azon túlmenően amit meg tudunk magunk termelni, vagy aminek a gyártására képessé tesszük magunkat. High-tech nélkül semmi nincs! Visszacsapó íjjal és turulmadaras kulaccsal nem tudjuk megvédeni magunkat, ha arra szükség van, és a műszaki fejlődéssel lépést kell tartani. Trianonnak, II.vgh-s kudarcoknak is egyik oka volt, hogy zsebredugott kézzel vártuk az ellent. Ami meg volt, pár Toldi harckocsi, arról meg nagy beképzelten azt hittük, hogy csúcstechnika.

Vagy ott van a muszlim világ. Pusztán azért, mert szemben áll a zsidókkal, a moszlimok nem lesznek puszipajtásaink. Ez kevés ahhoz. De, egyébként kurucinfón is szapulják a nyugat-európai muszlim bevándorlók beilleszkedésre való képtelenségét.

Mondjam tovább?
Ott van a zsidó spekuláns tőke. Vissza kell szorítani, Tobias-adókat kell kivetni, az MFB-t meg kell erősíteni (nem új bank kell, ott van már az MFB), stb. stb. De a pénzrendszerre szükség van. Erős pengő kellene, vagy euró. :-) A pénz nem rossz, ha a mi kezünkben van, és a munkát jutalmazzák vele, nem a rablókat.

Vagy ott vannak a határontúli magyarok. Azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy háborúkat robbantunk ki, vagy háborús feszültségeket generálunk. Törékeny a helyzet a Kárpát-medencében, bár makacs, hallgatag, orrszarvúszerű előrearaszolásra szükség van, de figyelve mindenre, ami a környező bozótosban, és még azon is túl moccan vagy rezdül. Mert nagyon bele lehet nyúlni a darászfészekbe. Ez is kvázi olyan, mint a kvantumfizika: nem biztos, hogy a józan paraszti ész jól alkalmazható. A szókimondás, a nyílt kártyákkal való játszás olyan ellenfelekkel, akiknek egyszerre nem lehetne megállapítani a pozícióját és az impulzusát - nehéz ügy, kockázatos. Felelősség. Felelősség. Intelligencia.

Vagy ott van a tudománypolitika. Ez mi a fene? Jóformán nem is volt ilyen az utóbbi években.
Régen, a Habsburgok, oroszok alatt igazából nyelvészet, nyomdatechnika, meg ilyen alapkutatások terén tudtunk elérni eredményeket - ja, és ott volt a gyógyszeripar, meg a mezőgazdaság. A csúcstechnika - pláne a csúcs haditechnika - fejlesztése, ill. a kutatás ilyen téren nekünk nem volt szabad. A Habsburgok még az önvédelmi fegyvereket is begyűjtötték a magyarságtól, és azóta is védtelen az átlag magyar. Tudósaink itthon nem tudtak érvényesülni, de ma is minden értelmesebb fiatal külföldre kívánkozik, sőt, erre biztatják, merthogy ott kap elismerést és pénzt. Mi meg szívjuk a fogunkat, és megvásároljuk külföldtől azokat a termékeket is, amelyeket külföldre szakat hazánkfiai találtak fel.

Lehet beszélni tudományról, annak fejlődéséről kedvező társadalmi közeg, tehát kedvező politikai irány nélkül? Nem hiszem. No, itt kanyarodtunk vissza a mi dolgunkhoz.
2010. márc. 21. 00:19 | galéria | válasz | #142
Frusztrált vagyok!
Még a ScieNetes góré is összegyűjtötte a kopogtató cédulákat, és indul az OGY-választásokon.
Beh, hülye voltam, hogy én nem indultam!
Szerintem az itteni rajongóimtól is simán összejött volna 750 cetli. :-D
2010. márc. 21. 00:05 | galéria | válasz | #141
Van kézimunka is?
2010. márc. 20. 22:31 | válasz | #139
/Facepalm...ez olyan erveles ami elott meg kell hajolni...kar erted..regebben nagyon szinvonalas kommentjeid voltak,mara lesullyedtel 1 6 eves gyerek szintjere....
2010. márc. 20. 20:49 | galéria | válasz | #138
Te buzzancs!

A #75-ben azt írtad: "VÉGEZTEM"
Miért nem állod a szavad? Vagy hazudozós vagy?
2010. márc. 20. 20:19 | válasz | #137
Bizonyára a többség automatikusan bölcs. Gratulálok az ötlethez, vezettessétek be a kiszavazó rendszert.
2010. márc. 20. 20:17 | válasz | #136
Bizonyára a többség automatikusan bölcs. Gratulálok az ötlethez, vezessétek be.
2010. márc. 20. 20:16 | válasz | #135
Ez a "névtelenségbe burkolózó vállalnák az arcukat" lemez marhára unalmas már. Nagyon unalmas.
Sherad  
2010. márc. 20. 17:53 | galéria | válasz | #134
Cikk agyon off-olva Galaktikus grat...
2010. márc. 20. 14:41 | válasz | #133
Isaac Asimov: Nemezis.
2010. márc. 20. 09:45 | válasz | #132
Ha vállalnák az arcukat, akkor az már Mónika-show lenne.
2010. márc. 20. 09:30 | válasz | #131
"Magyarország pl simán lehetne tudás nagyhatalom, mert kb minden 5 találmányhoz magyar ember neve fűződik. (lehet ezért kell rombolni az oktatás színvonalát, ne hogy már mi okosabbak legyünk mint a "nagyhatalmak", a "tőke") ugyan ez van tudományos fejlődésnél már rég elterjedhet(et volna) a különböző alternativák, de valakinek nem érdeke, hogy ez most történjen, és hidjétek el az a valaki már előre megváltotta vip jegyét arra a korszakra is, ahol ismét ő lehet a császár.
És tovább termelheti a millióit."

Én is támogatom a hazai kutatás+fejlestzést, több okból, talán a legfontosab, hogy nem vagyunk alkalmasak a nehéziparra, és nincs igény a mezőgazdaságra Európa felé. De nem hiszem, hogy a magyar jelentősen szellemileg fesőbbrendű lenne más népeknél, egyszerűen biológiai kevertségünk egyik előnye, hogy arányosan több a kiváló génkombináió. Ez nem jelenti azt, hogy minden magyar okosabb, mint minden német.

Az oktatás színvonalásának oka nem a tőke hatalma és egyéb képzelgések, hanem abban keresendő, hogy a politikusok egytől egyig olyan manuszok, akik magyarből és töriből éretségiztek, és fingjuk sincs a világról, a természettudományokról, és a természettudományok szemléletfejleszttő hatásáról. Egyszerűen olyan terület számukra a közoktatás, amit maguk is csak részlegesen ismernek, de azt hiszik, hogy ismeik.

Egyébként sokat hallani aról, hogy a tőke meg a nagyvállalat... Ez abból ered, hogy ők a rendszerváltás után meggazdagodtak, mi nem, és irigykedünk. Pedig a tőke nélkül nem lenne munkánk, nem lenne verseny, se fejlődés.
2010. márc. 20. 09:19 | válasz | #130
"Jelenleg a gazdaság, a pénz a tőke uralkodik a világ felett. És szabja meg a határokat korlátokat, világ folyamatokat."

És ami fontosabb, azt tudni, hogy ezt az ember választotta! Azzal, hogy elhatározta, hogy legyen magántulajdon, és szabályokat állított fel ennek védelmére, gyarapítására. A pénz csak a magántulajdon könnyen kezelhető és áramoltathtó formája. Ezért sem egy külföld-belföld ellentét alakult ki, hanem egy mindenki-mindenki ellentét. Mindenki a másikon akar nyerészkedni. A nemzeti identitásnak ehhez semmi köze.
2010. márc. 20. 09:13 | válasz | #129
"egyetlen dolog állandó, a változás."

"képzeld vannak általános érvényű szabályok, ami szerint ez a rendszer működik"

Lol, te is magadat cáfolod. Pont mondani akartam, hogy például a fizika egyszerű törvényei illetve a természeti állandók nem szoktak változni. :) És a fizikai törvényekből levezethető minden természettudomány, amit egyszer leírtam. Csak ezek a hülye anyagok változnak, ami a keleti bölcsek számára a minden. :)
2010. márc. 20. 08:36 | válasz | #128
jo ötlet!
Moderátorok feladat adott!
2010. márc. 20. 08:31 | galéria | válasz | #127
Kellene egy kiszavazó gomb. Akit a fórum meghatározott %-a kiszavaz, az kickkkk.
Egy nick csak szavazatot érne. Sok "lúd" - hülyét győz!!!!
2010. márc. 20. 08:20 | válasz | #126
Elég gáz ez az ovodás műsor gyerekek!
akinek nem inge..........
(mindenkinek a politikai hovatartozása ,az a magánügye,ugye 4 évente tehetsz javaslatot a szavazournánál,de az is titkos)
önhitség az van itt javábol...
? érveket ,vagy ellen érveket a cikkel kapcsoltaban szivesebben olvasnék.
OFF
"egyébként az itt irogato emberkék a névtelenségben és a személytelenségbe burkolva,nagyon nagyon bátran irogatnak,kiváncsi volnék ha arcot is adnának hozzá,mekkora lenne a lepénylesöjük"
(az életbe ezek az emberek valószinüleg egy beszari ***kalapok,felelöség nélküli fórumozásban ,meg kinyilik a csipájuk,nekem meg a bicskám
tisztelettel,a moderátor több hozájárulását az oldal tisztábban tartásáért!
előre is thx
2010. márc. 20. 01:16 | galéria | válasz | #125
Friss hírek:

Mint közismert, egy meteorit robbant, majd két törpecsillag repült be Magyarország légterébe a napokban. Az utóbbiakkal kapcsolatban Szecheresh Imre honvédelmi miniszter kijelentette, hogy "a katonai törpecsillagok magyarországi repülési engedélyének kiadásáról nem értesítették a tárcát, valamint a polgári és a katonai titkosszolgálatokat sem. Hozzátette, ez utóbbi jogszabályellenes, ezért folyik vizsgálat az ügyben."
2010. márc. 20. 00:51 | galéria | válasz | #124
Pá, kis aranyom, pá!
2010. márc. 20. 00:47 | galéria | válasz | #123
Egy törpecsillag haladt át a fórumunkon is. :-D
Próbált pusztítani, de nem jött neki össze. :-D
2010. márc. 19. 22:24 | válasz | #122
Persze könnyű provokátorokra fogni. Évek óta ez megy: az önkritika teljes hiánya. Csucsu bácsi emlőin sokan felnevelkedtek, és közben nem vették észre hogy ott folytatják amivel ő megbukott.

Most önkritikát gyakorlok: rájöttem, hogy nem kellett volna ide beregisztrálnom, meg kellett volna tartanom magamnak a véleményemet. Vagy legalábbis kussolni és csak a témába vágóan hozzászólni és várni amíg abba kötnek bele válasz, és eszmecsere helyett.

Politizáljanak csak egy tudományos fórumon az emberek! És írjanak primitív hülyeségeket tömegével! Hiszen liberalizmus van - minden marhaságot lehet csinálni amit amúgy megszabtak előre! Mindegy, csak értelme ne legyen semminek!

Jó éjszakát!
2010. márc. 19. 21:53 | galéria | válasz | #121
A múltkoriban hallottam, hogy bizonyos baloldali párt arra buzdította az aktivistáit, hogy különböző fórumokon politizálva, formálják a véleményt, pl. a jobbikosoknak álcázva magukat, stb.
Nagyon visszataszítónak tartom, hogy ezt még az "SG"-n is megcsinálják.
Szerintem szólni kéne az illetékeselvtársnak, hogy kickkelje ki őket, hogy hagyjanak minket békén a politikai uszításaiktól.

2010. márc. 19. 21:46 | válasz | #120
Te vagy a nemzeti érzelműek legaljának az archetípusa, tomcat jellemzése szerint a net-cigány kategóriába is bőven beletartozol. Egy okoskodó senkiházi vagy, aki egy fórumon éli ki az energiáit. Sok ilyen nyomorék létezik még mint te, a továbbiakban inkább velük foglalkozzál. Vagy avval aki még komolyan vesz téged. A provokációidat figyelmen kívül hagyom.
2010. márc. 19. 21:43 | válasz | #119
"Te írtad, hogy nemzeti szocialista vagy, és aktívan politizálsz tíz éve. Akkor zárójelben és idézőjelben miért kéred ki magadnak a "náci" jelzőt?"

Nem kértem ki magamnak, egy ilyentől mint te elfogadom. Neked ennyire telik.

"Nem is értem, hogy miért pazarolom rád a drága időm...
(Én egy nagyon elfoglalt ember vagyok)"

Bizonyára nagyon kevés időd van, ha sok sok hónapja igen rendszeresen ráérsz egy fórumon kiskirálykodni.

Nem kell szégyellni ha összekevered az emberek nickjeit. A legutolsó dolog ami téged érdekel hogy más mit mond, te csak a saját dolgaidat hajtod és akinek ez nem tetszik annak jössz mindenféle aljassággal.

Az sg.hu a hülye hogy nem figyelmeztetett már, illetve tiltott ki téged innen már.
2010. márc. 19. 21:32 | válasz | #118
Igaz kissé figyelmetlen voltam. Egybe nézem két hozzászólásod.

#114-re válaszólva. Nem "ezoterikus" s "spiritisztákra" gondoltam akik sok mindent bele álmodtak a világba.

Mint #116-ban írtam régen a hagyomány az emberi létezés minden mozzanatát átölelte. Régen a rítusoknak s ceremóniáknak komoly összetartó ereje volt. Különböző társadalmi osztályokat ill népeket képes volt összafogni s összahangolni. Napjainkban erre valahogy az ENSZ és az EU alkalmatlannak bizonyul. A vallások általad írt kitüntetett ponja vitathatóak. Jézus és Budha tainak kis idő kellett, mire elterjedtek s beértek(igaz eközben jócskán megváltozak)Kitüntetett időpont szerintem az általam felvázoltakra jobban illik, amikor ezek a tanok mindent képesek voltak áthatni.

P.S: napjainkban szomorúan tapasztalom ,ha valaki régi értékrendre , értékekre tesz utalást ,egyből valamelyik aktuál politikai pártal hozzák össze az illetőt.

2010. márc. 19. 21:11 | galéria | válasz | #117
Kedves fórumtárs!

Te vagy a figyelmetlen, mert a te neved "butuska66", de a kifogásolt üzit nem neked írtam, hanem annak a butuskának.

2010. márc. 19. 21:02 | válasz | #116
Hagyomány alatt nem kifejezetten egyes emberek képességeire gondoltam.HAnem egy általános szmléletre emin keresztűl nnézték a világot, művészetett s önnön léttezésüket.

Továbba azt is írtam hoy minden magas kultúra így nem neveztem meg egyetsem. Az álmagyarkodókkal nem kéne összemosnod( gondolok itt Budha-buda-budi "eszmekörre")
2010. márc. 19. 20:58 | válasz | #115
T. Epikurosz!

Ha megnéznéd az általad linkelt hozzászólást észrevehetnéd hogy nem én írtam.

1. Sosem szimpatizáltam a nemzetszocializmussal.( Bár a demokrácia elleni kijelentésekiet nem tudnám elutasítani.)

2. Nem politizáltam soha a fórumon.

3. Náci jelzőt sosem kértem ki magamnak , mivel egyetlen olyan jellegű kijelentésem se volt , amiért ezt kellett volna tennem.

További szép estét és figyelmesebb olvasást!

További szép estét!
2010. márc. 19. 20:53 | galéria | válasz | #114
Hm.
És hogyan méred a szakrális/spirituális képességeket?
Mitől voltak ezek magasabbak 100 vagy 1000, vagy 10 000 éve, mint ma.

Szíves válaszodra várva,

U.i.
A vallásosoknál az időtengelynek vannak kitüntetett pontjai és szakaszai. A keresztényeknél ez Kr.u. 1 és 33 között volt. Tehát, az ember mondhatná azt, hogy akkor a szakrális/psirituális energia csúcson volt, de persze nem az átlagfickók körében.
Ugyanígy a budhistáknál ez Budha (innen ered a Buda?) élete folyamán volt stb.

Na, te jössz!
2010. márc. 19. 20:47 | galéria | válasz | #113
Egyébként örömmel állapítom meg, hogy djhambi kolléga milyen jól megérti magát mindenkivel, még a szélsőségesekkel is. Kultúrált vitapartner, na. :-D
2010. márc. 19. 20:44 | galéria | válasz | #112
Kedves butuska!

Te írtad, hogy nemzeti szocialista vagy, és aktívan politizálsz tíz éve. Akkor zárójelben és idézőjelben miért kéred ki magadnak a "náci" jelzőt?

Nem is értem, hogy miért pazarolom rád a drága időm...
(Én egy nagyon elfoglalt ember vagyok)
2010. márc. 19. 19:38 | válasz | #111
"A "szellemi tér" alatt egy normális ember csak műveltséget, ismereteket érthet, mást nem"

Nem kötözködésből írom de évezredeken keresztűl minden magas kultúrában éltek/léteztek olyasmik mint : Szakrális és spirituális hagyományok.És ez nem a polgári műveltséget jelentette, még ha napjainkban vicc tárgyává lettek e szavak.
2010. márc. 19. 19:35 | galéria | válasz | #110
konjunkciót akartam írni
2010. márc. 19. 18:41 | válasz | #109
2010. márc. 19. 18:41 | válasz | #108
szimpatizálok
2010. márc. 19. 18:09 | válasz | #107
Pedig rosszabb szellemi kondicióban van. A régi korok embere művelt (tanult) volt a maga módján, amennyire és amire akkor kellett. Elismerem ahhoz hogy szellemi téren valaki elérjen valamit, ahhoz tanulni/tapasztalni kell. De mégis próbáld elvonatkoztatni a szellemi világot az anyagitól és jobban megérted mire akartam volna kilukadni. A szellemben a világhoz való viszony, a tudat, a felfogás és még sok minden tükröződik. Egy belső tartalom ami nem kizárólag az iskolapadban - hanem inkább akkor alakul ki amikor valaki odafigyel mindenre és gondolkodik rajta.

Az az átlagjobbágy elkészített olyan eszközöket és egyebeket a saját kezével, amit mások ma képtelenek lennének. Az eszével. És ma is a világról és életről is sokkal logikusabb, tisztább képük van azoknak a nem városi és nem agyoniskolázott embereknek - akikből egyre kevesebb van sajnos. Székelyföldön azért találni bőven.

Másra használjuk az agyunkat. Egyre inkább baromságokra, a fennmaradó részben meg magolásra. Általában mondom. Ha valakit átraknak hirtelen egy másik feladat elé, nem találja fel magát...

"A másik megjegyeznivalóm pedig az, hogy előbb-utóbb ki kell halnia az emberiségnek, hiszen az ember véges létezésű, korlátos, az univerzum pedig végtelen idejű. Legalábbis ma ezt tudjauk feltételezni."

Ezeket a kérdéseket nem lehet egykönnyen sarkítani, én úgy vagyok vele.

A végére egy más dolog ami eszembe jutott, a fórumozóknak:
Attól hogy valakit "utálnak" sokan (például én mint "náci") az még nem jelenti azt, hogy az illető jó úton jár. Elég bugyuta gondolatmenet. Legfeljebb csak annyit jelent, hogy elérte: ne tudjon rendesen vitázni, és ne tiszteljék a véleményét. De hát lehet fejjel menni a falnak nyugodtan, hisz attól megy előrébb a világ, hogyne...

Attól nekem még nem lesz egyből igazam hogy a vélt és valós ellenségeim szembemennek velem. Evvel csak önmagamat tudom igazolni, méghozzá hamisan...
Elemir  
2010. márc. 19. 17:22 | válasz | #106
Akkor kis barátom vegyél egy kötelet... kipótolom, ha nincs annyid.
2010. márc. 19. 13:54 | galéria | válasz | #105
Sötét anyagok együttállása. Szuperpozíció.
2010. márc. 19. 13:52 | galéria | válasz | #104
S már bizonyított is a #102-es hozzászólásom.
2010. márc. 19. 13:02 | galéria | válasz | #102
Te legalábbis így hiszed.
2010. márc. 19. 12:32 | válasz | #101
2010. márc. 19. 12:29 | galéria | válasz | #100
Légy szíves nyilatkozz csak a saját nevedben, vagy a többség nevében.
Én kisebbség vagyok.
Justil  
2010. márc. 19. 12:09 | válasz | #99
"az emberiségnek épp ez a baja" :)
az emberiségnek szvsz az a baja, h úgy szar ahogy van...
2010. márc. 19. 12:06 | galéria | válasz | #98
3039 karakter.

amúgy nem rossz, amit írsz, de én ezt kb. 500 karakterben szoktam leírni.

Amit djhambi írna le 3039 karakterben, azt én 39 karakterben tudnám leírni.
Szeretek számolni. :-)
boond  
2010. márc. 19. 11:51 | válasz | #97
Réges-régen regisztráltam, (kitudjam ár miért) most véletlen lejjebb pörgettem a szokásosnál és beleolvastam a kommentekbe. (is) Amit szándékosan ki szoktam hagyni.

Ez egy tudománnyal, technikával foglalkozó oldal, és nem politikai, ezért nem kell azzal a kérdés körrel foglalkoznia hogy milyen kém repülök, és miért repültek itt.

Egyébként úgy tudom valamelyik minisztérium vagy vki adott engedélyt, (rtl-en mondták) az hogy ez mennyire igaz, nem tudom, de őszintén nem is érdekel.
Az hogy felvásárolják magyarországot, legyegyelországot, nem valótlan állitás. Van alapja de nem mennék különösebben bele, csak annyit jegyeznék meg hogy szerintetek milyen kézben van az imf ki(k) irányítják?...

A jobbikról röviden, találó hasonlat az Ori és a jobbik, mind2 tökéletes szónok a szavak mestere, és könnyen megtévesztik a tudatlan embert, de még akár azt is aki művelt. A gond a jobbikkal az hogy nincs összhangban az amit mond és a tettei (múltbeli, jelenlegi, és a jövőbeli)
Sok "kínos kérdés van" amiről nem szeretnek beszélni. És szép, eszmék alá bujtatják a látens mondanivalójukat.

ÉS még egy vicces megjegyzés, Aki hallota már az MDF új szlogenjét, miszerint aki a mszp-re szavazz hazug ember, nem igazi magyar stb. De kifelejtik a mondókájukból hogy semmi(ismétlem semmi) különbség nincs az mdf és az mszp vagy a szdsz között mind3at egyformán egyetlen cél vezérel. és az nem a fejlődés, a rendrakás, és sorolhatnám még a szinonima szavakat.

A Jobbikkal is hasonló a helyzet. Annyi különbséggel hogy "új párt" Azért nem ártana megnézni kik is alkotják, és hogy is működnek, és a többi és a többi.

Néha nem ártana a relációra is hallgatni, az észre és nem csak menni a süket duma után.

Az emberiségnek épp ez a baja, töb ezer év alatt se tanultuk, se találtuk még meg a helyes (közép) utat, Jelenleg a gazdaság, a pénz a tőke uralkodik a világ felett. És szabja meg a határokat korlátokat, világ folyamatokat.

És talán a jövőben változni fog, de egyáltalán nem biztos. Arra gondolni meg hogy mi lesz 1,5 millió év múlva egyenesen felesleges, 10 évre elő nem tudod megmondani mi fog történni, mert történik egy olyan esemény, ami a teljes számítást romba dönti, radikálisan átformálja, és már semmi sem lesz olyan mint az előtt.
Ez lehet jó és rossz esemény, felismerés is. Ezért hasztalan azon gondolkodni mi lesz akkor. De feltehetően, az emberiség ennél sokkal rövidebb idő alatt (talán évszázadok alatt) elkezdi felfedezni a saját galaxisát, terjeszkedni, és új ma még elképzelhetetlen dolgokon elmélkedni. És abban nem értek egyett hogy kipusztítaná magát, teljesen. Ha okosan használja fel a dolgokat, akkor akár hosszabb, tartalmasabb életük is lehet. Egy olyan amilyet ma még csak a scifi filmek világa tükröz.

Epikurosz, egyébként ajánlom, neked a csillagkapu sg1 és a film megnézését, sok érdekes kérdést vett fel. (és persze van benne jó néhány hiba is de ez a sorozat jellegéből is adódik...)

Az én véleményem szerint az emberiségnek az optimális egyensúlyt kellene megtalálni azt a bizonyos közép utat amit nagyon nehezen találni meg, és ha elkóborolunk vissza találni még nehezebb.

Magyarország pl simán lehetne tudás nagyhatalom, mert kb minden 5 találmányhoz magyar ember neve fűződik. (lehet ezért kell rombolni az oktatás színvonalát, ne hogy már mi okosabbak legyünk mint a "nagyhatalmak", a "tőke") ugyan ez van tudományos fejlődésnél már rég elterjedhet(et volna) a különböző alternativák, de valakinek nem érdeke, hogy ez most történjen, és hidjétek el az a valaki már előre megváltotta vip jegyét arra a korszakra is, ahol ismét ő lehet a császár.
És tovább termelheti a millióit.

2010. márc. 19. 11:03 | válasz | #96
az előző az válasz djhambi kollega #90-es véleményéhez
2010. márc. 19. 11:01 | válasz | #95
akkor egy kis hipp-hopp megint :)

1. egyetlen dolog állandó, a változás. az, hogy embernek nehéz egy univerzum életciklusainak arányában gondolkodni nem jelenti azt, hogy időnként nem szűnik meg annak lenni, aminek általában innen a rendszeren belülről(tér-idő kontinuum) feltételezheti valaki. ami kicsinyben az nagyban. képzeld vannak általános érvényű szabályok, ami szerint ez a rendszer működik. ha pusztán arról van szó, mi véges és mi nem, akkor az emberiség ugyanabban kalapban pislog, mint az univerzum.
2. csipkebokor vessző
3. az emberi vélemény- és világképalkotás rettentően hasonlít ahhoz, ami itt folyik a fórumban. vajh' mér'... mindig kíváncsian várom, milyen információmorzsát dob be a szerkesztő, aztán egyszer csak gellert kap a téma és beindul a zsibongás. otthon édes otthon...
2010. márc. 19. 09:47 | galéria | válasz | #94
off
Na, megnyugodtam.
Ha a maszoposok, a szadeszosok, a nácik, néha a figyuszosok is ilyen elkeseredetten támadnak engem, az biztos jele annak, hogy jó úton járok. Mármint politikailag.
2010. márc. 19. 09:38 | válasz | #93
"Nem kapok ezért sem pénzt, de még csak dícséretet sem. Cserébe nyugodtan alszom, reggel meg nyugodtan fésűlködöm."

Néha nem érzed úgy, hogy egy nagyobb hatalom kihasznál, felhasznál téged?

Tudom, ez olyan hit, hogyha adakozol, akkor jó lesz a tudatod. A különbség csak az, hogy az adakozás másoknak jó. :)

Nem kritizállak, legalább szívből kiállsz egy ügyért, de lol. :)
2010. márc. 19. 09:32 | válasz | #92
Lol Epikurosz magadat cáfolod. :D

"Ha már statisztika: ki lehetne gyűjteni az általa beírt politikai témájú szöveget, és megszámolni a karaktereket."

A különség az, hogy én egy karakteben sem kapmányolok pártnak, ellenben veled... Én nem kampányolok, hanem értelmes eszmecserét folytatok megőrizve a politikai kiegyensúlyozottság tabuját!

"Ezért szarom le, hogy mi van az MSZP-vel, vagy a fidesszel, vagy a jobbikkal, mert egyik párt eszméjével vagy intézménylvel sem tudok azonosulni, elvből: széles látókörűségből, büszkeségből, becsületből és leginkább hazaszeretetből.

Remélem érthető voltam, és nem fogsz a jövőben azzal sértegetni azzal, hogy összekötsz az MSZP-vel, vagy bármilyen más párttal."


Ugye ismerős abból, amit kilinkettél? :D

"Manipuláltak, 2001-2008-as periódust ölelik fel, a bűn rossz 2009-es év nincs benne stb."

2010 elején készítettem őket, a 2009-es év nagyrészt még nem volt akkor fenn KSH-n.

"ha szorgalmasan begépeli ide a megtévesztő infóit"

A Központi Statisztikai Hivatal alapján. :D Csak szegény Epikurosz képtelen feldolgozni, hogy nem azok a infók, amiket ő várna, és akkr a forrás hazug, sőt minden hazugság, amit nem ő gondol! :D
2010. márc. 19. 09:21 | válasz | #91
Nem azért, pajtás, de talán te is beláthatod, hogy az intelligencia, a világismeret és a tudás független a regisztráció idejétől. Lehet, hogy Hawking holnap regel ide be. :P