Battlefield: Bad Company 2
2010. március 13. 08:11, szombat - Forrás: SG.hu


Kiadó: Eletronic Arts
Fejlesztő: EA DICE
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP, Intel Core 2,2 GHz, 2 GB RAM, 15 GB szabad tárhely, 256 MB NVIDIA GeForce 7800GT/ATI X1900
Ajánlott: Windows Vista/7, Bármilyen négymagos processzor, 2 GB RAM, 512 MB NVIDIA GeForce GTX 260, 15 GB szabad tárhely
Hasonló játékok: Battlefield: Bad Company
Kategória: FPS

A Battlefield: Bad Company sikertörténete valamikor 2007-ben, három évvel ezelőtt vette kezdetét, amikor a DICE búcsút intve addigi megszokásainak, egy komolynak tűnő egyjátékos módot is beépített új, modern köntösbe ágyazott Battlefield-játékába, melyben a B század négy főből álló, szedett-vedett gárdájának történetét ismerhettük meg. A humorral átitatott, hangulatos, ámbár meglepően rövid egyjátékos kampány mellé intenzív többjátékos mód társult.

A világra szóló sikernek mégis a Call of Duty 4 tett keresztbe. Az Infinity Ward pár héttel korábban megjelent, mára milliók kedvencévé vált négyes felségjelzésű CoD-ja ugyanis rengeteg potenciális vásárlót halászott el a Bad Company orra elől. A játék így is remekül teljesített a kasszáknál, az EA pedig engedélyezte a DICE számára a folytatás elkészítését, amit tavaly februárban lepleztek le a svédek.

A második epizód meglepő módon nem azonnal napjainkban vagy a közeli jövőben indít, hanem egy második világháborús, nagyon rövid, de annál pergősebb prológussal, melyben egy akkori elit alakulat tagjaként kell beszivárognunk egy jól őrzött, ismeretlen japán szigetre. Küldetésünk célja a szigeten fogva tartott japán tudós kimenekítése, aki egy titkos projekten, az Aurorán dolgozott. Négyfős kompániánk sikeresen teljesíti misszióját, a hajóra szállás után azonban rejtélyes módon aktiválódik a titokzatos csodafegyver, ami több négyzetkilométeres térségben letarolja a környéket. Csapatunk tagjai és a tudós is életét veszti, az Aurora dokumentációi és tervei pedig elvesznek a robbanást követően.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ezután közel fél évszázadot ugrunk az időben, a B század egyik újonca, Marlowe bőrébe bújva találjuk magunkat. Épp egy amerikai-orosz konfliktus kellős közepébe csöppenünk. Legfrissebb információnk szerint a kommunisták épp a rejtélyes módon előkerült Aurora tervrajzokra fenik a fogukat. Kormányunk megbízatásából nincs is más teendőnk, mint tizenhárom küldetésen át üldözni a ruszkikat és a terveket, hogy azok semmiképpen se kerüljenek az ellenfél kezébe, annak ugyanis komoly következményei lehetnének a világra nézve.

Négyfős, ismerős arcokat - Marlowe, Sweetwater, Haggard és Redford - felvonultató csapatunk kopár sivatagokon és poros falvakon, dél-amerikai esőerdőkön és hófödte vidékeken keresztül üldözi majd a titokzatos fegyver nyomait. A kompánia vezetője a színes bőrű Redford osztagparancsnok lesz, Haggard a robbantási szakértő szerepében tetszelegve rombolja majd porig küldetéseink helyszíneit, Sweetwater pedig a high-tech kütyük lelkes rajongójaként fogja segíteni a B század küldetéseit. Marlowe, játékunk főhőse, ifjonc az alakulatban, az adrenalinhiányos úriember csak a móka kedvéért jelentkezett a századhoz.

A Bad Company 2 története több sebből is vérzik, és bár meglepően komor, a humoros betétek ezúttal is kellően oldják a feszültséget. A patrióta köntöst azonban ezúttal se sikerült levetkőznie a DICE-nak, ami az unalomig ismert amerikai-orosz konfliktusba helyezve abszolút nem tesz jót a játéknak. Lassan már a játékosok könyökén jönnek ki az állandóan elpuffogtatott klisék, az Egyesült Államokat majmoló sztorik és az egyediséget minden tekintetben mellőző karakterek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Pedig a játék kezdeti felütése kellően ügyesen teremti meg azt a hangulatot, ami képes lenne órákra a monitorok elé szegezni minket, a hirtelen jött meglepetés azonban hamar rideg valósággá degradálódik. A közel 7-8 órás játékélmény ettől függetlenül magával ragadó, pillanatok alatt képes beszippantani minket a Bad Company 2. Egy ütős forgatókönyv már igazán elkélne a sorozathoz, ugyanis a cliffhangereket mellőző, semmi érdekeset felmutatni nem tudó második résztől kicsit többet várnánk ezen a téren.

A látványvilág azonban ezúttal sem okozott csalódást. A második felvonásban sikerült továbbcsiszolnia a DICE-nek a Frosbite motort, ami már az 1.5-ös verziónál tart, és a Destruction 2.0 rendszer is hozza a tőle elvárhatót. A Bad Company 2 tizenhárom küldetése változatos helyszíneken játszódik, a svédek pedig kitűnően teremtik meg a környezetet, vagyis minden egyes pálya egyedi hangulattal bír, ami az éles textúráknak, a kitűnő pályatervezésnek és a lenyűgözően részletdús körítésnek a számlájára írható fel.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sadist  
2010. ápr. 02. 19:25 | galéria | válasz | #56
Csókolom, lehet már hasalni, vagy a ghillies snipernek is térdelnie kell lövés közben?
2010. márc. 18. 22:48 | galéria | válasz | #55
"A megfelelő látványhoz azonban a PC-sek esetében nem árt egy igazán erős erőművet beszerezni, a Bad Company 2 ugyanis komoly vasat igényel a pazar látvány megjelenítéséhez."

"A Bad Company 2 látványvilága hihetetlenül látványosan fest, pazar hangulatot árasztanak magukból a környezetek, az animációk, és a karakterek kidolgozottságára se lehet panaszunk. PC-n azonban ennek ára van, mégpedig súlyos ára, amiért nagy kár, mert nem mindenki rendelkezik felsőkategóriás masinával."

Kezdem érteni, miért tüntették el a cikkírók nevét a fejlécről.
Az utóbbi évek egyik legjobban optimalizált játéka a BC2.
2010. márc. 18. 22:44 | galéria | válasz | #54
Ha "közel fél évszázadot ugranánk az időben", akkor a '90-es évek elején játszódna a játék lol.
2010. márc. 17. 00:02 | válasz | #53
Srácok örömmel közölhetem veletek a jó hírt :D megvan a szerverünk

=BHP= Best Hungarian Players

egyenlőre 24es de amint lesztek rá bőven feltoljuk 32-esre :) Pontosan most indítottuk el, a tesztelés folyamatos... gyertek sokan és érezzétek jól magatokat ;)

üdv a =BHP= csapata

http://bestunplayers.extra.hu, (következő hónaptól már www.besthunplayers.hu)

2010. márc. 16. 09:28 | válasz | #52
Én kitoltam, és nagyon tetszett, tetszik benne, hogy mindenbe bele lehet ülni. A helikoptereket, viszont nagyon nehéz eltalálni benne. A Modern Warfare 2-től se nem jobb, se nem rosszabb:)
2010. márc. 16. 02:31 | válasz | #51
Szerintem pedig a single player jó. nem rossz, nem nagyon jó, hanem csak úgy egyszerűen jó :) Nem is érdemes tovább ragozni a témát.

A Battlefield széria mindig is a multira volt kihegyezve a bf 1942 óta, ez tök egyértelmű, mint már sokan említették a single player csak egy plusz szórakozást nyújt és biztos vagyok benne hogy nem akart semmiféle babérokra törni, vagy "jobb" lenni mint a társai :)

sathinel: azt a 150 ezres kütyüt szerintem nem sokan fogják megvenni kis hazánkban, van egy ilyen érzésem ;)

SSJmeszes: baárt lista néha teljesen eltűnik egy-egy frissítés után, a barát listádon nem mindig, vagy csak nagy nehezen tudsz csatlakozni a haverokhoz, a browser szerver kereső is sokszor hazudik :) stb... ezek az alap hibák, de úgy látom h javítják ezerrel, mert tűnnek elfele szépen lassan ;)

2010. márc. 15. 22:34 | válasz | #50
Tudod onlysingle ben nem naon jön ki a kezelőfelület nemmintha én vele v ellene lennék főleg hogy majd csak most fogom venni majd, de itt a cikkeket 5i írja aztán tőle multira kiheyezett fps ben a single kipróbálás az ami elvárható
Beers   2004. 02. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 02. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 02. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 02. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 02. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 15. 08:49 | galéria | válasz | #49
Nem tudom ki volt, aki a kezelőfelületre 5 csillagot adott, de nekifutásból rúgnám seggbe!
Skynet  
2010. márc. 15. 01:53 | válasz | #48
A multit meg sem nézte....Lewarezolta..Buktaaaaa

JetroHUN: nem tudom miről beszélsz,most hagytam abba,4 órányi game után.
2010. márc. 15. 01:27 | válasz | #47
Most a cikkíró komolyan single részt tesztelte egy BF-ben? Jééézusom. Én még meg sem néztem :)
2010. márc. 14. 23:02 | válasz | #46
A lényeg hogy a monitor mindenképp villog. Ha gyorsan is de villog. Másik az elektronágyú:D mint lentebb említették. A szemnek nem jobb mint egy TFT valsz erre utalt. A másik fele hogy ha nem olcsó moncsit veszel már igen jókat találsz. A tft-nél a szemet ugyanúgy károsíthatja mivel nem pislogsz. De ha ismered a hátterét miért mondják hogy jobb mint egy crt akkor nem mondod hogy nem rontja a szemet. Én kb 11 éves korom óta játszok. TV, crt, TFT. A tft sokkal jobb tapasztalat. Ha 13-14 órát ülsz gép előtt akkor veszed leginkább észre.

150k környékén már igen szép dolgokat kap az ember. Sony KDL 37
2010. márc. 14. 22:46 | válasz | #45
Én nem igazán értem miről beszélsz, játszottam a hétvége folyamán nem keveset vele, de szinte egy hiba nem történt játék közben.
2010. márc. 14. 21:22 | válasz | #44
A különös az hogy igazad van, és még sincs :) A játék tényleg produkál elég fura dolgokat, rengeteg hibáról olvashattunk mindannyian, több ezer visszajelzés érkezett hogy kinek mi bánata is lenne a bc2-vel. (van akinek pb, van akinek login, van akinek szerver belépés, stb.. hibái vannak) viszont, mindez áthidalható ha kicsikét türelmesebb vagy és tudsz várni +1-2-3 percet. Tudom hogy flottul kellene működnie ahogy azt az ember elvárná (teljesen jogosan, hiszen a bétában nem volt semmi ilyen rendellenesség), viszont amióta megvettem a játékot nem telt még el olyan nap hogy ne tudtam volna vele játszani. Fennakadások voltak, és volt olyan is 1x hogy kb 5 percig néztem a szerver listát és próbáltam csatlakozni :D (menü company 2) Mindenre jó megoldás egy izmos játék újraindítás, ami nekem eddig mindig bevált. Arról meg tutira fölösleges beszélni h ki fogja megvenni, kinek éri majd meg és kinek nem :) mindenki döntsön belátása szerint. :-) Valószínűleg csinálják a patch-ot hozzá, ami orvosolja a játék, és a játékosok minden búját, bánatát :)
obe  
2010. márc. 14. 19:14 | galéria | válasz | #43
nem igaz, a 19-es lg-m az egyetlen igazi flat, és csodálatos képe van saroktól sarokig, még véletlenűl sem homályos, 85 hz-es képfrissítése nem látható a szemnek, sosem zavart még, a szemem sem romlott, 5 éve bámulom, napi sok órán át...ilyen képminőséget 22-esben 100 huf környékén kapni, kivétel a dell ami 100 alatt van...néztem nem egy, nem 2 tft-t, tn paneles képek szó szerint ocsmányak a jó öreg crt-m mellett, ne felejtsd el, a crt technológia 50 éves, bőven volt ideje kiforrani, sajnálom aki úgy gondolja hogy 50-60 ezer forintért kap olyan minőséget ami egy crt tud..peace
Zoliz  
2010. márc. 14. 17:24 | válasz | #42
Ez a játék maximálisan megéri az árát! Ritkaság a globalizmusban!
2010. márc. 14. 17:15 | válasz | #41
Megérne, HA egyáltalán menne multiban... merthogy nem megy. Lost connecttion...., vagy még szervert sem talál vagy még csatlakozni sem tud. vagy ha véletlen sikerül akkor meg ledob a tálcára lefagy. Valós problémák már 1 hete, de megoldás az nuku. Na rajta vegyétek, a polcon elfér...
2010. márc. 14. 15:46 | galéria | válasz | #40
A lagg nem a szaggatás.
Hanem a hálózaton keresztüli játékban zavaró mikor az ellenfél ugrál vagy a kilőtt golyó fél perc míg odaér...
2010. márc. 14. 14:42 | galéria | válasz | #39
mi bajod ezzel?
2010. márc. 14. 14:05 | galéria | válasz | #38
odabasz ez a hozzáállás komolyan mondom, inkább játszol egy alapban is homályos crt-n mint inkább egy lcd monitoron NEM nativ módban, ami igaz hogy homályos lesz (nem jobban mint a crt csodád) de mégis jobb mint egy crt elektronágyú a képedbe menne egész nap
2010. márc. 14. 13:32 | válasz | #37
"jobban húz a szimulátor felé" LOL
2010. márc. 14. 07:53 | galéria | válasz | #36
valóban igazad van a cod mostani része inkább arcade irányba ment el míg a bc2 jobban húz a szimulátor felé bár még nem az
a cod mw2 is hatalmas élményt nyújtott multiban de bc2 a porba tiporta akkor is ha nem összehasonlítható
2010. márc. 14. 03:42 | válasz | #35
jah és a cod:mw2 őt soha és semmilyen formában ne hasonlítsátok össze a bf:bc2-vel mert totálisan nem említhetők egy lapon ;) aki még is ezt teszi az nem normális :D 2 külön világ... kb ég és föld :) (és mind kettőnek meg van a maga szépsége, és hiányossága)
2010. márc. 14. 03:40 | válasz | #34
És akkor jön a csattanó :D

BF BC2 min konfig: P4 3.2 (1 magos) 2G ddr1, Ati 3850 512mb AGP8x, win xp sp3. Ezen már megy 15-30fps között low on a játék :P Az én gépemen pedig fullon megy 30-40 fps között ami egy E6300 3.15ghz (felhúzva), 2g ddr2, ati hd 3850 :)

A single player, viszonylag egyszerű de nagyon élvezhető, mert mikor unalmassá válna átvált valami teljesen újba, és jogos azoknak a hozzászólása, akik azt mondták hogy a single player csak egy bónusz mert így is van (viszont csak a pc-s felhasználóknak, mivel akinek van/volt xbox-a az tudja h volt ám ennek kisöccse is BC (1) formájában, ahol szintúgy volt single) :)

A multi kegyetlen, és büntet. Rengeteg sok játékmód, rengeteg sok pálya, mind gyönyörűen kidolgozva, hatalmas játék élményt biztosítva a játékosnak.

A cdgalaxis-ban most csak 7990 FT a Bad company 2 tehát mindenki hozzájuthat (az eredeti 11990 FT helyett) potom összegért.

Vegyétek, vigyétek, játszatok, kapcsolódjatok ki mert ez a játék megér ennyit. Magába szippant és nem enged el ;) Egyetlen szépség hibája a történetnek az EA online, amit reméljük hamarosan javítanak és minden csatlakozással kapcsolatos probléma a múlté lesz :)

ha gondoljátok vegyetek fel bc2-ben a nevem kovacsadam, vagy látogassatok el a besthunplayers.extra.hu oldalra :) reklám off :D

2010. márc. 13. 23:51 | válasz | #33
Jól mondod, az MW2-t simán veri, főleg a multi!
Érdekes, hogy az MW rövidítésről mindig a MechWarrior jut eszembe.
Igazán összedobhatnának abból is egy új részt!
obe  
2010. márc. 13. 22:20 | galéria | válasz | #32
igen, azt ismerem, az még jó alternatíva lenne...persze még ahhoz is vga-t kell majd cserélnem

2010. márc. 13. 22:15 | galéria | válasz | #31
CRT-t hasznalok jomagam is, pont az altalad emlitett okokbol, de egy 22"-os DELL E-IPS panellal megvan 80k alatt.
Zoliz  
2010. márc. 13. 20:26 | válasz | #30
Figyej! Én 100 ezerbő vettem a konfigomat hasznátan. 10 ilyen játék árából megvan. Vegyé jobb gépet, mer' ez a játék sokkal jobb mint a fos Call Of Duty MW2!
2010. márc. 13. 20:00 | válasz | #29
hmmm, a single-re még csak nem is kattintottam a menüben egyszer sem...

azért érdekesnek találom, hogy míg a megjelenés előtt az mw2-videók szinte csak a single-ről szóltak, amiben szerintem nem teljesített rosszul, addig a legtöbb bc2-videó a multiról szól...persze, mindegyiket az erősségével akarták eladni, you know i mean...
obe  
2010. márc. 13. 19:52 | galéria | válasz | #28
bocs, nem fogalmaztam világosan...csak annyi, hogy felesleges (számomra még) 24-es tft venni, hogy aztán a nativ felbontáson minden játékom szaggasson mediumban, én erősen vizuális típus vagyok, nekem fontos hogy egy játékot olyan minőségben játszhassam ahogy azt a készítői megcsinálták, tehát inkább maradok a 1280 x 1024-es felbontásnál, ergo csak egy 19-es crt -t bámulok, mert az isten vga-ja nem lenne elég egy 1920 as felbontáson a full futtatáshoz..arról nem is beszélve, hogy milyen minőséget kapnék 50-60 forintért ha 24-es tft szeretnék vásárolni...sajnos a minap vittem át a gépem egy haverhoz, akinek 24-es tft-je van tn panellal..hát valami ocsmány színeket produkált, ami meg olyan panellel rendelkezik az meg 100 ezer forint körül kezdődik...ennyi csak a dilemám
2010. márc. 13. 19:38 | válasz | #27
Eh akkor nem értem mi a gondod a TFT panelekkel. Manapság igen gyorsak vannak. Ha meg nem megy 60 FPS fölé akkor tök mindegy min nézed.

Ezért mondtam máskor hogy egy 37 vagy 40"-os tft tévé ami gyors igen jó játékhoz.
Rage47   2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 13. 19:33 | galéria | válasz | #26
nem
volt béta feb 25ig
2010. márc. 13. 19:20 | válasz | #25
Demó verzió nem lesz?
obe  
2010. márc. 13. 18:58 | galéria | válasz | #24
pedig elég a maximum futtatáshoz 1280 x 1024 ben egy 19-es crt-n, 2 x élsimi, 4 x anizo...persze nem méregetem hogy hány fps, folyékony, akadás mentes, nekem ennyi elég...még mindig bőven elég egy 3 ghz felett ketyegő 2 magos, egy 4870-es kari, sőt még ddr 2-es 2 gb ram is
2010. márc. 13. 18:01 | válasz | #23
http://www.youtube.com/watch?v=1WOJR4bd6QY

Battlefield Bad Company 2 PC Beta Benchmark Q6600 @ 3'6ghz
4890 vapor-x 1gb gddr5

1680x1050. Todo full excepto AA x0 y Ambient Occlusion OFF.
Zoliz  
2010. márc. 13. 18:00 | válasz | #22
Ez a játék rendkívül élvezetes és sokkal szebb mint az Cod MW2.
A szétrombolható falak meg egyenesen Avatar látványúvá teszik az amúgy sem unalmas akciót! Vedd meg a játékot a kisnyugdíjbul pösti ecsém!
2010. márc. 13. 17:58 | válasz | #21
3 éves gépen maxin? kíváncsi lennék arra a 2007-es gépre ami fullon elfuttatja maxon.

codenamed RV770, was announced and demonstrated on June 16, 2008

4890-el 60 FPS körül megy hogy nincs kimaxolva. De ennél gyengébb egy 2007-es konfig.
2010. márc. 13. 17:30 | galéria | válasz | #20
Nagyon jó játék megéri megvenni =D
Reg5  
2010. márc. 13. 17:02 | válasz | #19
Valami olyasmi :) De inkább fizetek érte egyszer nagyobb összeget(illetve amennyit tudok), mint hogy aztán évente kelljen ezt azt cserélni...

OFF vége.
obe  
2010. márc. 13. 16:38 | galéria | válasz | #18
nem értem ezt a hardveres sírást...2007 ben vett gépemen simán lefutkorászik...tehát: 6420-as proci, most kb 20000 forint sincs, bőven elég neki, 2 éve vett ddr 2-as 800-as ram 4 giga fingért hugyért adják, nem tétel, 4870-es ati vga, kb 30.000 huf...hol itt a drága hardver, mire nem elég ez amit itt felsoroltam?...persze nem ostobán 24-es monitort bámulni, aztán sírni hogy nem megy fullon, szar tf panellel
neoG  
2010. márc. 13. 16:14 | válasz | #17
Lehet, hogy 3 éves, de akkor csúcshiperszuper maximum volt:D
Az akkor megvehető legjobb:D
Az meg alap, hogy egy ilyen gép, eddig bírja
Skynet  
2010. márc. 13. 13:56 | válasz | #16
BFBC2-t jelen pillanatban is kb négyszer többen tolják a neten mint az MW2-t aminél a napi játékosok száma jó ha eléri mostanra a 60-70ezer embert pc-n.
És valahogy nincs tele a használtjáték piac a megjelenés óta a BFBC2-vel,mint az MW2 megjelenése után MW2-vel...
De biztos jobb az MW2....:DDD
2010. márc. 13. 13:32 | galéria | válasz | #15
"A Conquest amolyan CTF játékstílusú, itt a térképen elhelyezett zászlókat elfoglalva tudjuk folyamatosan átvenni a hatalmat a pályán."

:O:O:O:O:O
anyam, ezt azert ciki igy leirni. Attol hogy zaszlo, meg nem CTF, sokkal inkabb domination. Vagy a tisztelt cikkiro cipelni is tudta azokat a zaszlokat?
Reg5  
2010. márc. 13. 13:13 | válasz | #14
Hát nem tudom. Mindenki a gépigényen van kiakadva, de az én 3 éves gépemen az MW2-vel együtt tükörsimán ment maxon. A hiba az én készülékemben lenne? A single résszel sincs semmi baj. Legalább vannak átvezetők, amit ugye pl az összes CoD-ból lespórolnak, a sztori is legalább olyan jó... A grafikánál az egyetlen negatívum, hogy a havas és sivatagos pályán alig látni valamit az átfúvásoktól, de hát ezen fennakadni...
Yv@n  
2010. márc. 13. 13:11 | válasz | #13
"Nem tom, nekem nincs olyan jó gépem, mégsem laggolt."
Lagnak semmi köze a gépedhez. Ez netkapcsolat(/szerver terhelés) függő.
2010. márc. 13. 12:29 | galéria | válasz | #12
Hogy a témához is, Bf BC2 10/9
2010. márc. 13. 12:28 | galéria | válasz | #11
Nem tom, nekem nincs olyan jó gépem, mégsem laggolt. Amúgy meg, még jó hogy nem vagyunk egyformák. Cod MW 2 szerintem nagyon jóra sikerült, teljes beleéléssel lehetett végigjátszani. Nálam 10/10
nenad  
2010. márc. 13. 11:17 | galéria | válasz | #10
valaki nem tudja az SSAO csak a karaketerekre számolja a program? Hiába van bekaocsolva a tájra illeve más objektumokon nem látni ezt a fajta árnyékolást.
2010. márc. 13. 11:14 | galéria | válasz | #9
A CoD MW2 minden idők egyik legszarabb Call of Dutyja, a multis "nem kell nektek dedikált szerver" föltette a pontot az i-re. Az MW2 Single player sztorija is kb b kategóriás amcsi akciófilmekét éri el, nekem a Cod4 története jobban tetszett.
Az egyetlen Cod ami hasonlít a nagy pályáival a Bf-ekre az az United Offensive (base assault módja) egyébként a cod inkább közelharcra van kitalálva. Ez pont nagyonszar az MW2ben, mert kb úgy laggol mint egy battlefield de a miniatür pályáival sokkalta zavaróbb mint egy 64-es mapon.
Remélem a Medal Of Honor sokkal jobb lesz mint az MW2 és akkor talán rájönnek, hogy 2010-ben talán nem butítani kéne a játékokat, hanem esetleg vezethető járműveket kéne belerakni meg nagyobb mapokat meg stb. (Hogy a hajolásról ne is beszéljek, ez az első cod amiben nem lehet hajolni... Még a 7 évesben is lehet.)
2010. márc. 13. 11:03 | válasz | #8
Régóta nagy COD rajongó vagyok, a MW-t is százszor agyonnyúztam, de ez a Bad Company 2 most mindennél jobban bejön. Egyedül a hatalmas gépigénnyel van némi bajom, a vasam csak a középmagas beállításokkal bírja élvezhetően, de ez a game még úgy is gyönyörű, a fizikájáról nem is beszélve. Hogy szinte mindent rommá lehet lőni, falakon lyukat robbantani és úgy behatolni, hatalmas ötlet. A látszólagos szabadság érzete sokat ad a játékélményhez, ami a Dutyikban eszméletlenül hiányzott. A küldetések elég érdekesek, jól kitaláltak, nem értem a fanyalgókat, ugyan mi a fenét várnak tőle, minden percben műholdakat lőjünk le ?!? A hangok brutálisan jók, minden puskának megvan a jellegzetes kereplése, realisztikusak, főleg ha feltekered a hangerőt lesz igazán átélhető a harc zaja. A figurák poénjai, a karakterek rendben vannak, én jókat mosolyogtam pár jelenetnél. Multit még nem próbáltam, annak is eljön majd az ideje. Szóval be kell látnom, van élet a Modern Warfare 2 után, sőt mellett is, nekem sokkal inkább bejön a BC. Valahogy nagyobb kihívásokkal bír, amellett nem olyan egyhangú, mint a nagy rivális. Mely bár szintén kifogástalan grafikával bír, de egy interaktív akciófilmre hajaz leginkább. Az is tetszik, de ez sokkal de sokkal jobban. Nehezebb, hangulatosabb, és persze nem ötperces küldetések tarkítják. Csillagos ötös! :)
Cat 02  
2010. márc. 13. 09:42 | galéria | válasz | #7
Neten 8k körül van :p
SigS  
2010. márc. 13. 09:38 | galéria | válasz | #6
Ezek a játékok már nem a singe részre vannak specializálva, ezt tudomásul kellene venni (pl. BF2)
A kampányrész csak egy kis bónusz.
És ha már MW2 párhuzam BBC2 akkor kérem állítsuk szembe a bolti árakat is... 15e vs. 10e ...ja,
Gascan  
2010. márc. 13. 09:08 | válasz | #5
Szerintem a végeredményben nem lehet kijelenteni, hogy nagyok voltak az elvárások a BC-vel szemben és nem hozta.... nálam például simán felül teljesitett... nem is értem mi alapján mondod ezt

a multi ezerszer jobb mint az MW2-ben... a szingli meg itt is ott is uncsi.
2010. márc. 13. 09:05 | galéria | válasz | #4
ez a 4 csillag kicsit nem fedi a valóságot...simán 5 csillag
a cikkíró szerintem COD:MW2 szemellenzővel értékelt...
élethűbb, rombolhatóbb környezet, jobb multi mint a MW2ben, legalább is PCn
Yv@n  
2010. márc. 13. 08:43 | válasz | #3
Szerintem single is bőven jó volt(kezdve ott, hogy legalább kétszerannyi játékidő van benne, mint az MW2-ben...az a 4órájával a szememben a mai napig maga a megtestesült szánalom)

BC2 single ellen felhozva mindenhol azt látom, hogy gagyinak veszik a történetet. Én sokkal inkább úgy éreztem, hogy épp a klisés amerikai sztorik kifigurázása, már maguk a szereplők is eleve ezt az érzést árasztják.

Legjobb mondjuk az volt, mikor valami cikkíró azon fakadt ki, hogy mennyire gagyi már a BC2, hogy támadnak az oroszok...bezzeg az MW2...őő mer ott aztán kurvára nem az oroszok támadtak, mi? :D
Cat 02  
2010. márc. 13. 08:37 | galéria | válasz | #2
De, előtte van jóval :)
Single tényleg egy semmi, de multiban ráver pár kört.
2010. márc. 13. 08:22 | galéria | válasz | #1
hát...ez sehol sincs az MW2-hőz képest..