|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Idén már a memóriapiac növekedését várja a Kingston
2010. március 11. 22:52, csütörtök - Forrás: MTI
Miközben a magyar informatikai piac értéke a becslések szerint az elmúlt évben mintegy 20 százalékkal csökkent, a számítógépes memóriákat gyártó és forgalmazó Kingston magyarországi bevétele csak 12 százalékkal esett vissza, a társaság az idén már 5-10 százalékos növekedésben bízik.
A piaci folyamatokra jellemző, hogy miközben világszinten visszaesett a kereslet a memóriák iránt, a termékek átlagára nőtt. Ennek hátterében az áll, hogy míg a válság előtt a fő alkatrészt, a chipeket áron alul adták a verseny miatt a gyártók, 80 dollárcent és 2,40 dolláros ársávban, a krízis bekövetkezte után, költségstruktúrájukat optimalizálandó, árat emeltek, s ma már 2,4 dollár a chipek átlagára, s ennek megfelelően emelkedett a végtermékek ára is. Kaszál Norbert elmondta, ez az oka annak, hogy miközben a Kingston, hasonlóan a többi gyártóhoz, a magyar piacon több mint 25 százalékkal kevesebb terméket adott el tavaly, árbevétele csak fele ennyivel esett vissza. Az üzletfejlesztési menedzser szerint a memóriapiacot elsősorban a félvezető alapú SSD (Solid-State Drive) meghajtók iránti gyorsan növekvő kereslet bővíti: az SSD nem tartalmaz mozgó alkatrészeket, a hagyományos merevlemezeknél sokkal energiatakarékosabb, s drámaian, akár a négyszeresére felgyorsítja a számítógépek teljesítményét. További előnyük, hogyha leejtik vagy megütik, nem megy tönkre, mint a többi merevlemez. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Más torrent-oldalak is követhetik a BTJunkie példájátA Megaupload első emberének letartóztatása, majd a The Pirate Bay vezetői elleni jogerős ítélet nem csak a BTJunkie üzemeltetőjét félemlítette meg, hanem más portálok működtetőit is.A Seagate a thaiföldi árvízhelyzet nyerteseHónapok teltek el a thaiföldi áradások óta.Vékony Galaxy S III, négymagos HTC-k Friss értesülés szerint a Samsung egy igencsak vékony készülékkel folytatná az eddig nagyon is sikeres Galaxy S sorozatot, míg a HTC több négymagos okostelefonnal javítana jelenlegi, némileg borús helyzetén.Eladói kedvezménnyel motivál a Microsoft Miközben a Nokia végre régebbi készülékein is elérhetővé tette a Belle verziót, az utódot fejlesztő Microsoft immár Európában is több ajánlattal kedvez a legtöbb készüléket eladó boltoknak, hogy fellendítsék a forgalmat.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |