Megjött. Az Alkonyat 3 előzetese.
2010. március 11. 16:58, Csütörtök
90 másodperc tömény Alkonyat, ezt kínálja a Napfogyatkozás frissen megérkezett előzetese, melyből kiderül, hogy Bella még mindig őrlődik Jacob és Edward között, miközben halálos veszély leselkedik rá.

Hirdetés

Vége a várakozásnak, a Summit Entertainment alig két órája tette elérhetővé az új Alkonyat-film, a Napfogyatkozás első előzetesét, mely ugyan csak alig több mint másfél perc, azonban a rajongóknak minden bizonnyal így is sokat jelent.


A harmadik Alkonyat-filmet, a The Twilight Saga: Eclipse-et az a David Slade rendezi, aki vámpíros témában a 30 Days of Night-tal lett ismert, de korábban a Cukorfalatot is ő készítette. A Stephenie Meyer regénye alapján készült forgatókönyvet az első két részt is adaptáló Melissa Rosenberg jegyzi. (Ő egyébként főállásban a Dexter című sorozat egyik legtermékenyebb írója.)
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés




Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 12. 23:27 | válasz erre | #9
"Nem tom hogy miért mindig azt kell kiemelni hogy a Bella meg az Edward szenvednek"

Talán mert ez egy ROMANTIKUS film, tiniknek.. Ne tévesszen meg a reklám és a rajongói picsogás. Ha vámpírosat akarsz nézni, arra ott a True Blood, Interjú a vámpirral, ha akciót akkor meg a Penge és az Underworld
kids  
2010. márc. 12. 16:13 | válasz erre | #8
bazz, te túl sok pornót nézel:D
AZTA  
2010. márc. 12. 13:57 | válasz erre | #7
"Bella még mindig őrlődik Jacob és Edward között"
Miért? 2en meg tudják rakni egyszerre :D
Chocho  
2010. márc. 12. 12:15 | válasz erre | #6
:D:D:D:D

Ez epic hsz. volt!! :D:D

mynameisbence: Légyszíves ne spoilerezz, jó, mert én (még) nem olvastam a 3. részt...
2010. márc. 12. 12:08 | válasz erre | #5
hát ez is elég semmitmondó-.-
winnie  
2010. márc. 11. 20:20 | válasz erre | #4
ez eddig a batman és a vasember története.
2010. márc. 11. 19:58 | galéria | válasz erre | #3
fuu megint jön vmi gonosz, és megint legyőzik, uuu
2010. márc. 11. 18:10 | válasz erre | #2
Ez tényleg tömény volt.
mint az első két rész.tömény semmitmondás,belassult történti szál.gondolom nemhiába ajánlja mindenki a könyvet.végigszenvedtem az első két részt,de inkább valami teleregényt néztem volna....Isauráék nagyobbat alakitottak anno....
Hajrá tinilányok,lehet előre beszerezni az itatóst :-)
2010. márc. 11. 18:08 | válasz erre | #1
Miért nem tettek beke olyan részt amikor bunyó is van? Mer szerintem az elég látványos lett volna hogy Edvard és Seth harcol Viktória és Riley ellen. Nem tom hogy miért mindig azt kell kiemelni hogy a Bella meg az Edward szenvednek.