Az iPad nem menti meg az újságokat
2010. március 11. 10:54, Csütörtök
Az e-könyvekre és az elektronikus újságokra sok felhasználó és elemző tekint úgy, mint a nyomtatott médiák utódaiként. Néhány piaci szereplő azonban most lehűtötte a kedélyeket.

Hirdetés

Az Amazon és a Sony e-könyv olvasó készülékeit, illetve az Apple termékét gyakran emlegetik a könyv- és médiaipar lehetséges megmentőiként. "Sem az Apple iPadje, sem a Kindle nem fogja megmenteni az újságokat. Ettől persze még bárki reménykedhet ebben. Az e-könyv olvasók úgy néznek ki, mint az internet az 1990-es években. Ezzel szemben az iPad fejlődése sokkal érdekesebb; a médiaiparnak ezért inkább ki kellene várnia a fejleményeket és az iPad eladási adatait. Sok érdekes próbálkozás lesz és ezek közül számos látványosan meg is fog bukni. Az viszont biztos, hogy a fizetős tartalmak jelentik a jövőt" - szögezte le Peter Krotky, a Diepresse.com ügyvezetője.

Clemens Schwaiger, az Arthur D. Little munkatársa hozzátette, hogy nem lehet csodát várni azoktól az eszközöktől, amelyek eladási adatai meg sem közelítik az iPhone vagy a PlayStation Portable eladási adatait. Ráadásul komoly problémának nevezte, hogy az emberek túlzottan a hardverjellemzőkre koncentrálnak, holott sokkal inkább a megjelenítendő tartalmak az érdekesek. Az iPhone értékesítése is azután gyorsult fel, hogy egyre több alkalmazás jelent meg rá.


"Ahhoz, hogy továbblépjünk a mostaninál többet kell tenni. Nem lehet egyszerűen fogni a könyveket, azokat digitalizálni és az e-könyv olvasókon megjelentetni, majd várni. A digitális szövegek ennél többet jelentenek. Az iPaden, a Kindlen és más készülékeken megjelenő tartalmaknak multimédiásaknak kell lenniük és lehetővé kell tenniük a digitális történetmesélést." - közölte Schwaiger.

"Az emberek nem csak könyveket akarnak olvasni ezeken az eszközökön, hanem videókat is nézni vagy játszani. A többség éppen ezért tábla-PC-ket vagy úgynevezett slate-PC-ket használ majd, mivel azokban kiaknázhatják ezeket a lehetőségeket" - hangsúlyozta Nicolas Sorger, a Microsoft munkatársa. Bernhard Wiesinger, a Hutchison 3G képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy több száz euróba kerülő eszközökkel nem lehet tömegpiacot létrehozni. Az iPad legolcsóbb változata pedig Európában legalább 500 eurót kóstál majd.

A szakember rámutatott, hogy a médiaiparnak egy olyan új üzleti modellt is ki kell dolgoznia, amely figyelembe veszi a mobil szolgáltatók igényeit. Arra a kérdésre azonban a kiadóknak kell válaszolniuk, hogy miért kellene az iPad-tartalomért fizetni, amikor az adott művek ingyen is elérhetők a világhálón.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés




Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 12. 21:06 | válasz erre | #30
Nyilvánvaló, hogy az iPad nem az igazi Apple Tablet, ez valamiféle előkészítése, felvezetése a valódi tabletnek, hogy feltérképezzék a vásárlók igényeit, és hogy milyenek az igények, elvárások egy ilyen termék iránt.
De ez nem magyarázat arra, hogy az iPad bár nem nyújt többet a "társainál", sokkal drágább náluk.
Bith  
2010. márc. 12. 14:39 | válasz erre | #29
A képről meg az jutott nekem az eszembe, hogy "igen, neki való" :).
Ruley  
2010. márc. 12. 12:56 | válasz erre | #28
"az emberek túlzottan a hardverjellemzőkre koncentrálnak, holott sokkal inkább a megjelenítendő tartalmak az érdekesek. Az iPhone értékesítése is azután gyorsult fel, hogy egyre több alkalmazás jelent meg rá."

Ebben a részben hatalmas igazság van, még ha a többi baromság is.

Végső soron ez az egész nem számít, hogy mennyi a töltési idő, meg a felbontás, meg a satöbbi. A könyvkiadók és a sajtó dolga hogy olyan írásokat jelentessenek meg amit az emberek el akarnak olvasni, és ha ez megvan, akkor ötkilós téglafonon is elolvasnák.
vlahol  
2010. márc. 12. 12:30 | válasz erre | #27
" Cebit 2010 videókat ajánlom tablet pc vonalon megnézni. nagyrésze már kinn is van."

Megneztem a videokat es jobb nincs mint az iPad. Csak ahhoz hasonlo. Az iPad nem jobb mint a tobbi hozza hasonlo, de nem is rosszabb.

Van amelyik arban jobb, os-ben akar jobb lenni ...stb.
De ezeknek siman van ugyan annyi hatulutoje mint az iPad-nek.

Egyik sem iPad killer.
De az Apple nagyon az e-book es e-magazinok iranyaba akarja nyomni a keszulekeit es ezert nekem hosszabb tavon jobb valasztasnak tunik.
vlahol  
2010. márc. 12. 12:19 | válasz erre | #26
Dell Latitude XT2 £1,640ert?! Nekem egy kicsit sok!

Hott MD500 mar sokkal jobban tetszik nekem is. Az ara sokkal jobb de csak 4.8"-os(Az nem sokkal tobb mint az Nexus one/iPhone).

Szerintem amig a Microsoft nem fejleszt a Win 7 fole egy jobb touch interface-t ami jobb lehetne a slate-ekhez addig csak az Android os fog versenyezni az iPhone os-sel.

A
vlahol  
2010. márc. 12. 12:02 | válasz erre | #25
Az ASUS Eee PC T91MT uzem ideje film lejatszas alatt 3 es fel ora, amihez kepest a 10 nekem sokkal jobban hangzik.
vlahol  
2010. márc. 12. 12:01 | válasz erre | #24
http://www.youtube.com/watch?v=tdu_KGHfAaU&feature=related
megneztem!

Lehet hogy elfut rajta, de hogyan?

De viszont ezt is elolvastam.
http://reviews.cnet.com/laptops/archos-9-pc-tablet/4505-3121_7-33800951.html?tag=txt%3bpage

En nem mondom azt hogy az iPhone os ugyan azt tud mint egy Windowz 7 os. Amit en mondok az az hogy amire hasznalni akarom arra boven elegendo egy iPad.
Amire igazan hasznalni tudom az ASUS Eee PC T91MT az nem megfeleloje egy rendessen futo laptopnak vagy egy desktopnak.
Amit az iPad tud azt rendessen megcsinalja. Amit az Eee pc T91MT, tuhatna(mert windows) azt nem tudja, mert ahhoz tul lassu.

Amugy Unreal engine jon az iPod Touch-ra
http://www.anandtech.com/gadgets/showdoc.aspx?i=3695

a valve jon a mac-re.
http://news.cnet.com/8301-13846_3-10463650-62.html

1-2 lepes es mer CS-hetsz is az iPhone/iPod/iPod Touch-onodon.
2010. márc. 12. 11:52 | válasz erre | #23
http://www.youtube.com/watch?v=UXmWFn2m4Rk

egyébként az android elég sokoldalúan mutatkozik be:D
2010. márc. 12. 11:44 | válasz erre | #22
http://www.youtube.com/watch?v=8zEy8FwiRx4&feature=related
2009-ben már a dell mit csinált meg lehet nézni. Akárhogy is magyarázzák tudásban sokkal jobbak vannak. Csak szét kell nézni. Cebit 2010 videókat ajánlom tablet pc vonalon megnézni. nagyrésze már kinn is van.
2010. márc. 12. 11:35 | válasz erre | #21
Eh ha szerinted egyen rangban van egy itouch egy win 7 oprendszerrel tudásban akkor nincs miről vitatkozni. Vedd meg szépen és örülj neki. Aki a másikat veszi az meg pénzráfordítás nélkül használhatja mindenre mint egy laptopot. Tehát nem csak annyival tud többet mint amit leírtál hanem egy win fut rajta tehát azt csinálhatsz vele amit csak akarsz. Usb meg jó mert a telefont, fényképezőgépet, exHDD mindent amit usb-n rá lehet kötni lekezel és egyszerűen használható. És árban nézd meg hol lessz az Ipad ha ezt meg akarod vele csinálni. Szerintem kicsit többe fog kerülni.

Tv-re kötöd, és hd filmeket nézel róla nagy képernyőn, vagy a netről HD videók, stb.

Memóriakártya és más dolgok is csatlakoztathatók.
http://www.youtube.com/watch?v=0xAF-PAGZ4Q

Tv is nézhető rajta:
http://www.youtube.com/watch?v=fvVUI6A3zUg&feature=related
Counter strike is megy rajta
http://www.youtube.com/watch?v=tdu_KGHfAaU&feature=related

Ez egy tablet PC ezért tud többet és árban megeggyeznek akkor máris elég jó megoldás:D
vlahol  
2010. márc. 12. 11:31 | válasz erre | #20
"PDF-ben már így is megvehető. meg még pár fMire szerződik le az apple? hogy le tudja őket játszani???? Mert azt sok készülék tudja."

Pont az a lenyeg hogy a magazin hatast akarjak vissza adni.
Valami ilyen hatasban. (kb Kulonvelemeny )

Ez nem apple video. De a bemutaton is hasonlo visualis effekteket mutattak be az iPad-on.


http://www.engadget.com/2009/12/17/mag-digital-magazine-concept-makes-e-readers-cower-with-envy-v/
vlahol  
2010. márc. 12. 11:23 | válasz erre | #19
". PDF, vagy más formátumban így is meg lehet sok könyvet venni, és rá lehet rakni."

Ezt en ertem es hasznalom is. De a cikk szerzolye azt emeli ki, hogy szerinte a sima betu betu szam szam helyett kell egy kis multimedias tartalom.
vlahol  
2010. márc. 12. 11:18 | válasz erre | #18
Lehet hogy az ASUS Eee PC T91MT fuzetnek is elmegy, de olyan lassu sebesseggel ki fog rajta jegyzetelni?
Otletnek jo, de gyakorlatban nem lehetne vele lejegyzetelni egy normalis egyetemi eloadast.
vlahol  
2010. márc. 12. 11:12 | válasz erre | #17
"De még lehetne linkelni vagy 50 másik terméket amik leverik. Az apple fanok úgysem gondolkoznak csak a félig megrágott alma logót keresik és ez elég is a boldogsághoz."

sathinel ezen a kijelenteseden a szavadon szeretnelek fogni.
Linkelj be legyszives olyat amelyik tenyleg mindenben egyszerre leveri az iPad-ot.

Megneztem a videokat.
Az Archos 7 Home Tablet lehet hogy csak $179. De mar a bongeszesben is akad.
Csak egy szimpla google-os keresesnel. Es azt talan meg egy Nexus one v. egy iPhone is siman leveri.

ARCHOS 9 Tablet 60GB, Windows 7
Ar a legolcsobb amit a Google kapasbol kikopott az £419,99. £ ban az iPad is korubelul itt fog kezdodni.
A bemutatoban a ceg teljesen ugyan azon a nezopotok alapjan akarja nekem eladni mint az Apple az iPad-ot. Ami az elony a video alapjan az az, hogy lehet vele video hivast csinalni a skypon es hogy dughatok ra USB-s drive-ot.
Meg egy lehet ebben a pillanatban a tv-kimenet. De ha es igen csak ha. Ha az Apple kiad hozza kiegeszitot akkor mar ez sem elony.

Az ASUS Eee PC T91MT - Inking pedig azzal a stylus-szal nagyon nehezkes hasznalni (nem probaltam, csak a videot neztem meg). Ar £437.37

Tehet kerlek adj nekem nem 50 hanem csk 10 normalis linket!
2010. márc. 12. 11:05 | válasz erre | #16
Amit mutattam lent linkben archos is símán tudja azt amit az ipad és van nagyobb kivitel. Árban tudásban meg csúnyán veri az ifail-t. Csak bemész egy curies, vagy Argos boltba és megveszed akár már most. PDF, vagy más formátumban így is meg lehet sok könyvet venni, és rá lehet rakni. A eepc meg jegyzetfüzetnek is elmegy ha végignézted a videót.

http://www.ebooks.com/

PDF-ben már így is megvehető. meg még pár fMire szerződik le az apple? hogy le tudja őket játszani???? Mert azt sok készülék tudja.
vlahol  
2010. márc. 12. 09:54 | válasz erre | #15
Szerintem a cikk, erdekes konkluziot von le(a cimre vonatkozolag). Ugyanis Clemens Schwaiger azt mondta, hogy szerinte az iPad azert nem lesz a megmento, mert tul draga es keves peldany fog belolle elfogyni.
A legtobb slate/e-book reader pedig azert nem fogja megmenteni a mediat, mert nincsennek felvertezve a multimedias lehetosegekkel (ugyanis az iPad tamogatni fogja a beillesztett videokat linkeket, hanganyagot ...stb.).

Hat az en velemenyem az hogy varjuk ki. Lehet hogy az iPad kezdo ara $499, de ha majd a szzolgaltatoktol meglehet venni a szerzodes melle reszletre (mint ahogy manapsag ha elletaogat valaki a T-mobil weboldalara akkor ott siman elofizethet mobil internetre es egy laptopra 18-24 honapos futam idovel) akkor maris sokkal tobb embernek lesz elerheto.
Tehat ha varunk akkor lehet, hogy az ar faktort ki is lohetjuk.

Peter Krotky arra utal hogy az iPhone is akkor kezdett el jobban fogyni, amikor tobb tartalom lett ra elerheto.
Ebbol a szempontbol az Ipad jol all mert sokk app elerheto ra. A problema a konyveknel es a magazinoknal lesz. A konyveknel maris sikerult az 5 legnagyobb kiadot begyujteni, a tobbit meg majd az ido hozza.
Sajnos magazinokbol kevesebb a jelentkezo. De a jelentkezok 95%-a az iPad-ra jelentette be az e-magazin-jat.

En is biztossan fogok majd kezzel foghato konyvet venni. A THe Wardstone Chronicles-t is az eredeti bekotoje miatt vettem meg.
Mert a konyv tortenete szerint egy borkoteses naplo es ezert pillanatok alapjan magahoz lancolt. :) Ajanlom mindenkinek.

Az USA-ban amugy van e-book kolcsonzes a konyvtarakban. Azert is fogy ott jobban az e-book reader. Tehat ezt is kitalaltak mar!

En kulonben most akartam magamnak laptopot venni. Es elkeztem belegondolni(igen, mert en nem mindent csak a logo miatt veszek meg) hogy mire is fogom en azt hasznalni a napok 90%-ban.
Es arra jottem ra, hogy arra amire az iPad-ot kihegyeztek.

Ugyis van egy desktop PC-m ami eleg gyors hogy minden mast megcsinaljak rajta.

Szoval varom hogy az O2(a Telefonica angol leanyvalalata mint Magyarorszagon a Pannon GSM ) milyen kedvezmenyekkel fog majd engem varni :)

2010. márc. 12. 08:29 | válasz erre | #14
Az IPad semmit sem ment meg.
Annyit ér, mint egy hétzenés kvarcóra.
2010. márc. 11. 20:42 | válasz erre | #13
Szerző halála után 75 évvel. 100 évre akarták emelni, mert ez biztos kevés idő...
kvp  
2010. márc. 11. 18:45 | válasz erre | #12
A konyvtar egyik jovobeni definicioja, ha marad minden szabad: Azon hely ahol a regi konyvek digitalizalasa es az eredeti (fizikai) peldanyok tarolasa, tovabba az online tartalmak hosszu tavu megorzese zajlik.

A konyvtar masik jovobeni definicioja, ha bevezetik a fizetos tartalmakat es a kotelezo szerzoi jogkezelest: Az egyetlen hely ahol a regi informaciok meg szabadon es utolagos valtoztatasok vagy torlesek nelkul hozzaferhetoek.

Melyik lenne a jobb?
Cat 02   2005. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 11. 16:27 | galéria | válasz erre | #11
MEK, talán 50 év után jár le a szerzői jog és lehet felrakni könyvet.
2010. márc. 11. 15:13 | válasz erre | #10
Szépirodalomra jó megoldás "lenne"...? Van!
pl.: mek.oszk.hu
2010. márc. 11. 14:25 | válasz erre | #9
Szerintem a könyvtáraknak hamarosan végük lesz ebben a jelenlegi formájukban. Egy időben sokat jártak könyvtárba mert jó dolog volt, de ha információra van szükségem arra már sokkal gyorsabb a gugli. Szépirodalomra meg jó megoldás lenne egy online könyvtár letölthető tartalmakkal.
2010. márc. 11. 14:16 | válasz erre | #8
ui:

A fizetős tartalmakról meg hát. Várjuk a kalózoldalakat amik újságokat adnak ki. Szar ügy (valakiknek) amikor az információ szabadon áramlik. A nettel eléggé kieresztették az ördögöt a palackból...
2010. márc. 11. 14:15 | válasz erre | #7
AZ újságoknak lehet, hogy vége, de amíg lehet venni nyomtatott könyvet addig ÉN biztos olyat fogok. A friss papír és tinta szagánál nincs jobb. Meg amikor forgatod a könyvet a kezedben. Na és persze a könyvtár hangulata.

Nem azt mondom, hogy rossz irány, sőt, újságoknál támogatom, mert praktikusabb. De remélem a jövő könyvtára nem csak szerverekből áll majd.
2010. márc. 11. 13:54 | válasz erre | #6
Amire a az Ipad képpes arra símán ok az archos termékek is.

Archos 7 Home Tablet for $179
http://www.youtube.com/watch?v=lZ4f2CrAezM&feature=related

ARCHOS 9 Tablet 60GB, Windows 7
http://www.youtube.com/watch?v=r9Cd-wiAbO8&feature=related

Azért ne hasonlítsunk egy tablet PC-t egy Itouch-hoz ami kapott egy nagyobb képernyőt.

ASUS Eee PC T91MT - Inking
http://www.youtube.com/watch?v=72D48L_yfBw

De még lehetne linkelni vagy 50 másik terméket amik leverik. Az apple fanok úgysem gondolkoznak csak a félig megrágott alma logót keresik és ez elég is a boldogsághoz.
2010. márc. 11. 13:14 | válasz erre | #5
"Az viszont biztos, hogy a fizetős tartalmak jelentik a jövőt"
az biztos hogy aki ilyet mond, annak annyi agya nincs mint a seggemnek.
2010. márc. 11. 12:46 | válasz erre | #4
"a fizetős tartalmak jelentik a jövőt"

Erről eszembe jutott az Erik a viking c. film egyik jelenete, amiben elhangzik, hogy:
"nem süllyedünk, nem süllyedünk!"
kvp  
2010. márc. 11. 12:45 | válasz erre | #3
A microsoft szokas szerint jol latja az uzleti lehetosegeket. Az emberek hajlandoak tobbet fizetni egy olyan keszulekert, amivel aztan azt csinalnak amit akarnak. A windows is ilyen termek. Nincs benne itunes, de cserebe ott az egesz internet.

Vagy hasonlo az ipad es egy olcso winxp-s netbook esete is. Teljesitmenyben es tudasban kb. egyforma a ket hardver, csak a netbook olcsobb, fut rajta szinte minden program (igen meg a flash es a java is) es nem kell fizetni a netes tartalmakert. Az emberek jo resze inkabb vesz egy olcsobb es okosabb gepet, ami kevesbe hasznalhato villogasra, felteve, hogy tenyleg hasznalni is akarja. Akinek meg nincs ra szuksege az vesz egy apple termeket, aminek a szerepe megegyezik a kar vasragsagu aranylancokkal, vagy regen a kocsi hatuljaban a bologatos kutyaval. Nem igazan jo semmire, de menonek szamit.

ps: Ebook reader-t meg legfeljebb akkor venne az ember, ha lehetne rajta e-tollal jegyzetelni es meg igy is birna legalabb egy hetig, tovabba 10 ezer forint (50 usd) korul lenne az ara. Akkor megerne fuzet es konyv helyett hasznalni.
Grusi  
2010. márc. 11. 12:20 | válasz erre | #2
Arról nem is beszéve, hogy világító képernyőn könyvet olvasni nem épp a legkényelmesebb megoldás. Magazinok, újságok olvasására viszont szerintem teljesen oké.
2010. márc. 11. 11:38 | válasz erre | #1
"Az e-könyv olvasók úgy néznek ki, mint az internet az 1990-es években. Ezzel szemben az iPad fejlődése sokkal érdekesebb; a médiaiparnak ezért inkább ki kellene várnia a fejleményeket és az iPad eladási adatait. Sok érdekes próbálkozás lesz és ezek közül számos látványosan meg is fog bukni."

Hát igen.. a könyvek meg még többnyire úgy néznek ki mint párszáz éve.. és nem kell aksi hozzájuk. Az e-paper alapú e-readerek bírnak 800-1000 oldalt a ipad meg jó ha fél napot.. annyi idő alatt azért nehéz lenne elolvasni a könyvet..

Az emberek pedig fognak venni elektronikus könyveket amennyiben nem fog annyiba kerülni mintha a boltban venné meg.. vagy legalább lementheti magának.. hisz az ördög nem alszik, csak pihenteti a szemét XD