|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Újabb rekordév a mozizásban
2010. március 10. 23:30, szerda
Még soha annyi pénzt nem költöttünk mozijegyre, mint 2009-ben, pedig az Avatar rekordbevétele jórészt csak a 2010-es statisztikákban nyilvánul meg.
Ismét rekordévet produkált a mozi, immáron zsinórban negyedjére könyvelhették el a stúdiók éves bevételük növekedését az előző esztendőhöz képest. Ahogy arra számítani lehetett, a 3D-film térnyerésével minden idők legsikeresebb évét produkálta 2009-ben a moziipar, s a trend valószínűleg 2010-ben is folytatódni fog, hiszen az Avatar rekordbevételének zöme az idei évre esik. Az MPAA tanulmányában közölt adatok alapján 2009-ben a világon 29,9 milliárd dollárt költöttünk mozijegyre, ami rekord, s ez 7,6%-os növekedést jelent 2008-hoz képest. (2005-höz képest pedig majdnem 30%-osat.) Az észak-amerikai piac (USA és Kanada) 10%-os növekedést produkálva 10,6 milliárdot tudhatott magáénak, míg a világ többi részének 6,3%-os növekedés és 19,3 milliárd jutott.
A 3D-filmek hozama az összbevétel 11%-át tették ki, ami ugyancsak előrelépés a 2008-as 2%-hoz képest, de ez nem csoda, hiszen míg tavaly 20 térhatású filmet mutattak be, addig két éve mindössze nyolcat. (A 3D-s premierek közül néhány mindössze pár vásznon futott.). A bevételek növekedése mellett az eladott jegyek száma is növekedett, mégpedig öt és fél százalékkal 2008-hoz képest, Észak-Amerikában egy személy átlagosan 4,3 jegyet vásárolt az 52 hét alatt, ami a 2002 óta az első nagyobb volumenű növekedést jelenti, egész pontosan 4,6%-osat.
Persze az Avatar-hatás a pozitív hozam mellett negatívval is járhat, hiszen a hatalmas bevétel azt is jelenti, hogy 2011-ben nagyon nagy sikereket, nézővonzó alkotásokat kell produkálnia Hollywoodnak, hogy a növekedési trend megmaradjon. A szinte lehetetlen vállalkozás várható kudarcát követően pedig minden bizonnyal egyesek temetni fogják a "Nagy 3D Boom"-ot, holott közel sem biztos, hogy addigra elszáll az újdonság varázsa. A mozifilmek iránti egyre nagyobb érdeklődés a filmszínházak felszereltségének javulásában is szerepet játszik, hiszen 2009 végén már több mint 16 ezer digitális technikával felszerelt moziterem volt világszerte. Ez a szám pedig lélegzetelállító, 86%-os növekedést jelent a 2008-as év végi adatokhoz képest, csak tavaly 7000 újabb terem "digitalizálódott". A digitális termek közül természetesen a 3D-sek száma nőtt leggyorsabb ütemben, 2009-re megtriplázódott a térhatású filmeket vetítő helyiségek száma. (Magyarországon az egyetlen 3D-s teremből 2010-re több tucat lett.) Mindez számszerűsítve azt jelenti, hogy 2009. december 31-én 8989 moziterem volt 3D-s technikával felszerelve, ami nagyjából 6%-a a világ összes mozitermének. Bob Pisano, az MPAA, vagyis a The Motion Picture Association of America Inc. elnökét idézve:"A 3D-nek a digitális technológia jelenti az alapját. A digitális és a térhatású vetítés együttes alkalmazása drámai változásokat hozhat mind a filmkészítés, mind a filmfogyasztási szokások terén. A világ mozikedvelő lakossága a lábával szavaz, és ezen lábak a legmodernebb technológiával ellátott helyi filmszínház felé veszik az irányt.
A nagy hurráoptimizmus közben azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy miközben a bevételek az égbe szöknek, addig a gyártott filmek száma csökken. 2009-ben az amerikai filmek száma 12%-kal esett vissza az előző esztendőhöz képest, ami 2003 óta az első csökkenést jelenti. A visszaesés részben a 2007/08-as filmes munkáltatói és munkavállalói problémáknak köszönhető (ld. sztrájk), valamint a filmkalózkodás és a csökkenő DVD-eladások által kiváltott befektetői kedv visszaesésének. Kapcsolódó cikkek
![]() Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Más torrent-oldalak is követhetik a BTJunkie példájátA Megaupload első emberének letartóztatása, majd a The Pirate Bay vezetői elleni jogerős ítélet nem csak a BTJunkie üzemeltetőjét félemlítette meg, hanem más portálok működtetőit is.Eladói kedvezménnyel motivál a Microsoft Miközben a Nokia végre régebbi készülékein is elérhetővé tette a Belle verziót, az utódot fejlesztő Microsoft immár Európában is több ajánlattal kedvez a legtöbb készüléket eladó boltoknak, hogy fellendítsék a forgalmat.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|