Bűnözők az Explorer korábbi változataira hajtanak
2010. március 10. 10:53, szerda - Forrás: MTI
A Microsoft figyelmeztetése szerint számítógépes bűnözők az Internet Explorer korábbi változataiban felfedezett biztonsági rés kiaknázásán munkálkodnak.

Hirdetés

A redmondi szoftveróriás jelenleg is vizsgálja az IE 6-os, illetve 7-es változatában felfedezett biztonsági hiányosságot, amelynek révén a hackerek akár át is vehetik az irányítást a megtámadott számítógép fölött. A Microsoft szerint a böngésző legújabb 8-as változatát, illetve még a Windows 98 operációs rendszer második kiadásával egy időben, 1999-ben megjelent IE 5-ös verziót használók nincsenek veszélyben.

Az újabb figyelmeztetés csaknem két hónappal azután látott napvilágot, hogy a Google elleni összehangolt hackertámadásra reagálva javítást adtak ki az Internet Explorer 6-os változatára. A szoftvercég azt javasolja, hogy aki teheti, váltson a böngésző legújabb, 8-as változatára. Azok, akik bizalmukat vesztették a Microsofttal szemben, akár tucatnyi más böngésző közül választhatnak. A szabad böngészőválasztás lehetőségére március elejétől az Európai Bizottság is kötelezi a szoftvercéget.

Az európai Windows-használók az elkövetkezendő hónapokban a rendszerfrissítésekkel együtt kapnak figyelmeztetést arról, hogy az operációs rendszerrel együtt érkező alkalmazás helyett milyen lehetőségek közül választhatnak. Az IE rivális Firefox böngészőt létrehozó Mozilla Alapítvány például a http://opentochoice.org című oldalon magyarázza el, hogy kinek és milyen szempontok alapján érdemes böngészőt váltania.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Gabbaba   "Rest in Peace Gabbaba" 
2010. ápr. 20. 01:49 | válasz | #1
Opera az XP-vel a király...